Pszichiátriai kezelés alatt álló férfi próbált meg kirabolni egy jászkiséri húsboltot. A támadó késekkel hadonászott, majd amikor az üzletbe lépett egy vásárló, a férfi hazáig futott, felvágta az ereit és háromszor hasba szúrta magát.
A húszéves anya a barátjával és egy 17 éves bébiszitterrel hagyta otthon a kétéves kislányát. Másnap elborzadva látta, hogy a kicsi feje bedagadt és tele van szörnyű zúzódásokkal.
Budapest - Aggódnak az újpesti drukkerek a csapatért. A játékoskeretet gyengének tartják, tüntettek a belga tulajdonos Roderick Duchátelet (40) ellen, és nem kérnek a szurkolói regisztrációból. Duchátelet szerint nem kell félteni őket, még igazolnak komoly focistákat – erről beszélt a Blikknek a Paks elleni meccs előtt.
POREC – Négy nap teljes nyugalom, romantika, és a kapcsolat erősebb, mint valaha – alighanem ezt vallhatja Csobot Adél (19) és Istenes Bence (26) is, hiszen az ifjú szerelmesek nyakukba vették a világot, és meg sem álltak Horvátországig.
Budapest - Feleségének üzent a Blikk-kel a szigetszentmiklósi túszejtő. P. Gyula (35) előzetes letartóztatását pénteken a bíróság azzal az indokkal rendelte el, hogy tettét nem tudta befejezni, tehát fennáll a veszélye, hogy megpróbálja eltenni láb alól a nejét. A férfi az őt vezetőszíjjal kísérő rendőrök mellől kilépve lapunkkal üzent volt párjának.
Budapest - Nem lehet semmilyen mentséget találni arra, hogy mitől vesztheti el a fejét annyira egy pár bulizó fiatal, hogy megerőszakoljon egy védtelen tinédzser lányt.
Budapest — Jól fizető meló a nagy állami hivatal igazgatása! Van olyan intézményvezető, aki még Orbán Viktor miniszterelnöknél is több honoráriumot kap a munkájáért, de legalábbis jó néhányan jobban keresnek a felettes miniszterüknél. Ez derült ki azokból a kimutatásokból, amelyeket lapunk kért a szaktárcáktól.
BUDAPEST — Éjjel-Nappal Budapest Szandi ízig-vérig nő, minden porcikájával szenvedélyesen szeret, és olykor-olykor meggondolatlanul cselekszik. Három évvel ezelőtt azonban a sorozat vadmacskája komoly árat fizetett a szenvedélyességért. Egy vita hevében felpofozta az akkori barátját, aki visszaütött. Egyetlen pofonnal sikerült beszakítania a dobhártyáját.
London—Zalaegerszeg — Kutyaszorítóba került a Londonban meggyilkolt K. Alexandra (†25) édesanyja: nem elég, hogy gyászolja imádott lányát, szűkös anyagi lehetőségei miatt egyelőre csak ábrándozhat arról, hogy egy napon megadhatja neki a végtisztességet Zalaegerszegen.
Budapest — Pszichiátrián kezelték Nagy Tamást (38). A NOX sztárja pár éve még az ünnepelt hírességek mindennapját élte, boldog családban feleségével, Verával és gyermekeivel. Aztán minden megváltozott, a népszerű zenekar feloszlott, a táncos-koreográfus pedig, hirtelen nem találva a helyét, egyik napról a másikra a mélybe zuhant.
Budapest — Mindent vállal szerelméért, Andy Vajnáért (69) Palácsik Tímea (30), még egy nő számára legfontosabb dologról, az anyaságról is kész lemondani, hogy összeköthessék életüket.
Lánya gyilkosának szemébe akar nézni Horváth Rita, a Londonban megölt Kovács Alexandra édesanyja. A család azt gyanítja, az elfogott László betegesen imádta, leste a lányt arra várva, hogy lecsaphasson az egyedül maradó Szandrára. Az asszony megrázó interjút adott a Borsnak.
24 óra sem telt el, és már el is fogták azt a férfit, aki szerda délután az utcán támadt rá Hajdú Péter feleségére. Kata megkönnyebbült a hír hallatán, de többé nem sétálgat egyedül a városban.
A magyar híradós egy közeli ismerőse, Manolo is jegyet váltott a halálvonatra. Várkonyi Andrea a szerdai híradások óta izgulhatott, vajon életben van-e barátja, akiről már múlt héten tudta, Spanyolországba készül a családjához. Sajnos rossz hír érkezett Manolóról.
Gáspár Győző nem érti, miért került fel a neve az adóslistára. Mondataiból az derült ki, hogy szerinte az adóhatóság hibázhatott. Felesége, Bea asszony neve is felkerült a szégyenfalra.
Negyvenhat éven át vezetett balesetmentesen az a 77 éves debreceni asszony, aki csütörtökön Hajdúdorogon benézett egy útkereszteződést és halálos balesetet okozott. Klári néni – bár nem sérült meg – még tegnap is sokkos állapotban volt.
Normális srác, el sem akarjuk hinni, hogy ezt tette – így jellemzik P. Gyulát, aki túszul ejtette feleségét, s meglőtte a nő vőlegényét. A bíróság szerint ha elengednék, befejezhetné szörnyű tervét.
Sebastian Vettel nem bíz semmit a véletlenre, a Red Bull háromszoros világbajnoka már a szabadedzéseket is uralta a Hungaroringen. De szakított időt magyar rajongóira is.
Jövőre ötvenmilliárdot remél a kormány az aranytárgyak, drága autók eladása után befolyt 35 százalékos luxusáfából. Ha az unió most engedné is ezt, akkor sem jönne össze ennyi – véli a szakértő.
Több dél-európai országban, sőt Japánban is a nap legmelegebb időszakában lehúzzák a rolót, s pihennek egy keveset. Az elmúlt tíz évben nálunk is többször felmerült a szieszta bevezetése.
Tunéziában az ellenzék és a szakszervezetek sztrájkot hirdettek, és mivel ezek könnyen erőszakba csaphatnak át, a Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér az országba készülő magyaroktól.
Pillanatnyilag Marozsán Dzsenifer a magyar futball koronagyémántja. Az ő góljának köszönhetően játszik ugyanis holnap Eb-döntőt a válogatott. Sajnos a német…
Rövid, de nagyon kellemes tengerparti nyaralással lepte meg magát Csobot Adél és Istenes Bence. A fiatalok boldogan turbékoltak a messzi távolban, ezzel is megerősítvén kapcsolatukat.
Trópusi hőség köszönt mától az országra, hétfőig akár 40 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála. Aki tud, vízpartra menekül, de sokan a városi szökőkutakban hűtik magukat. Ők rosszul teszik, ugyanis több tízezer forintba kerül a „belépő”.
A jelek szerint lejárt a kenceficék ideje. Aki szép, feszes bőrt szeretne, az csigával szépül. A terápia közben apró harapdálásokat érez a vendég, de mint megtudtuk, ez elviselhető. A végeredmény pedig csodálatos.
Kínos szituációba került egy svéd országgyűlési képviselő. Lars Ohly ugyanis szerette volna bemutatni legújabb tetoválását, de miközben saját magát fotózta, véletlenül a látószögbe került a férfiassága is.
Roger Federer csillaga leáldozott, rövid időn belül harmadszor kapott ki egy nála gyengébben jegyzett játékostól, most már csak ötödik a világranglistán, és minden bizonnyal tovább ront…
Óriási próbatétel elé állították orvosai Baukó Évát. Az alkoholproblémáit kezeltető lányt hétvégére kiengedték a kórházból. Alig várja, hogy bulizhasson, de ígéri, egy kortyot sem iszik.
Hihetetlen borzalmakat élt át egy tizenéves amerikai kislány. A gyereket két drogdíler rabolta el még áprilisban, akik szexrabszolgájukká tették. A kislány hónapokon keresztül egy 100 centis fémdobozban élt.
Újabb Csillagok háborújás mozival rukkol elő az amerikai filmgyár. Pletykák szerint a legnagyobb sztárok versengenek azért, hogy szerepet kapjanak a készülő műben.
Fura döntésre jutott a Nemzetközi Automobil Szövetség, a jövőben tíz rajthelyes büntetést varrnának annak a pilótának a nyakába, akinek a kerékcsere után elszabadul a gumija.
Hatalmas döbbenetet okozott, mikor a szupermodell bevallotta, ki készített róla pikáns képeket a nyár folyamán. A híresség elárulta, édesanyját érte a szerencse, hogy félmeztelenül fotózhatta őt.
A strandon és a kertben szeretek mezítláb járni. Volt már, hogy beleléptem valamibe, de nem lett tőle semmi bajom. Mekkora esély van arra, hogy elmérgesedjen a talpamon egy seb?
Őrült autócsodákat gyárt 14 éves kora óta egy indiai feltaláló. Teniszlabda, hamburger, wc: a férfi mindezeket kerekekkel, motorral látja el, s száguldozik is velük. Most múzeumban mutogatná őket.
Kigyulladt egy szalmaszállító teherautó az 51-es út Pest megyei szakaszán, a délegyházi elágazás közelében, az utat lezárták - közölte honlapján az Útinform.
Bárki lebarmozhatja ezután a francia államfőt. Erről a rendkívül fontos törvényről döntött ugyanis a parlament, amely egy 1881 óta érvényben lévő törvényt írt felül.
A tavalyi londoni olimpia egyik szenzációja volt Michael Phelps veresége. Az amerikai úszóklasszis a 200 m-es pillangón kikapott a dél-afrikai Chad Le Clostól. Azonban külöleges körülmények között sor kerülhet a visszavágóra.
Magyarország - Míg a ténylegesen írástudatlanok száma hazánkban folyamatosan csökken – jelenleg körülbelül ötvenezren vannak –, addig egyre több honfitársunknak okoz gondot az olvasott szöveg megértése.