Luojang - Katasztrófafilmbe illő jeleneteket láthattak a Sárga-folyónál bámészkodók, ugyanis tizenhárom év alatt felhalmozódott, közel 390 millió tonnányi vízzel kevert iszap indult meg óriási erővel, 20 méteres hullámokat verve.
San Francisco - Nem hiszem, hogy a pilóta hibája okozta a 777-es Boeing balesetét – nyilatkozta a szombat délelőtti szerencsétlenség után Yoon Young-doo, a dél-koreai Asiana légitársaság elnöke, de az előzetes vizsgálat ennek ellenkezőjét igazolta.
BUDAPEST - Baukó Éva (30) gáláns partnert keres! A zűrzavaros életviteléről ismert valóságshow-hős közösségi oldalán toboroz a Balaton Soundra nagyvonalú útitársakat, akik finanszírozzák számára a hét végi féktelen bulizást és italozást.
Tizenöt éve zenél együtt a Magna Cum Laude. Mező Misi (34), a csapat frontembere új klipjükről is mesélt, és arról, hogy azért lesz egy kis ideje a sok munka mellett, amit a családjával tölt.
Magyarország - Szeip László (28) budapesti olvasónk már tudja, micsoda szerencse, hogy a Blikk Bumm játéka egy teljes héttel tovább, egészen július 14-ig tart.
Békás-szoros - Minden egyes nap azt várom, hogy a férfi, akibe évekkel ezelőtt beleszerettem, és akivel a jövőmet terveztem belépjen az otthonunk ajtaján – mesélt az embert próbáló időszakról a Blikknek Erőss Zsolt (†45) özvegye, Sterczer Hilda (33).
Köln - Németországban akarok megöregedni, ebben most már biztos vagyok. Itt meg tudom valósítani magam! – mondta Karsai Zita (34), aki sokat kalandozott az utóbbi években.
Budapest - Puncisütivel a nők jogaiért!- ezzel a felkiáltással indított workshopot a Budapepest Pride-hoz kapcsolódóan a Társaság egy tudatos társadalomért (TETT) szervezet.
Toronto - A heves esőzések miatt víz alá került Toronto: Kanada legnagyobb városában leállt a metróközlekedés, a város utcáit néhol kétméteres víz lepte el, legkevesebb háromszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.
Hat éven át tartott rettegésben egy nőt az a brit rendőr, aki ötször megerőszakolta áldozatát, majd meggyőzte arról, hogy nem érdemes feljelentenie, hisz senki nem hinne neki.
Szerdán folytatódik az igazi nyaraló idő: a napsütést csak gomolyfelhők zavarják, melyekből inkább csak a déli tájakon fordulhat elő elszórtan zápor, zivatar - írja a Köpönyeg.hu.
Szeretne lakást vásárolni, de nincs, vagy csupán egy kevéske összegyűjtött pénze van? Azon gondolkodik, hogy hitelt vesz fel, de nem tudja, milyet? Hitelpiaci összeállításunkban Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója segít tippjeivel.
Budapest — Egy háztartási balesetből csak három hét alatt tudott felgyógyulni Caramel. Az énekest nagyon megviselte, hogy pontosan egy hónappal ezelőtt rosszul lépett, és fájó bokája sok kellemetlenséget okozott neki.
Napi húsz perc kertészkedés nem csak kellemesen megmozgat, stresszoldásra is remek. Mindegy, hogy füvet nyírunk, öntözünk vagy kapálunk, az a lényeg, hogy legalább fél órán át a kerti teendőkkel foglalatoskodjunk.
Kirkby - Életük kockáztatásával ugrálnak a vízbe a fiatalok Angliában, de a „sírkőugrás" vagy „sírkövezés" az Egyesült Államokban is már régóta nagy divat.
Budapest — Hiányzó holttest, egymásra mutogató gyilkosok, és rengeteg kérdőjel – mindennek ellenére két év után lezárult a csepeli hajléktalan mészárosok bűnügyi nyomozása.
Budapest – A víz helyett ismét a tenisz az úr a Római parton. A héten rendezik Budapesten a 235 ezer dollár (53,5 millió forint) összdíjazású női tornát, ott, ahol három hete még az áradó Duna ostromolta a létesítményt.
Budapest - A Blikk aztán nem fogja rövidre! A nyereményjáték egy teljes héttel tovább dübörög, így olvasóinknak egészen július 14-ig van esélyük arra, hogy kikaparják maguknak a 14 millió forintos összértékű nyereményünk egyikét.
Nagy Alekosz (33) fellebbezett! A ValóVilág egykori játékának győztese úgy döntött, másodfokon próbálja visszaszerezni azt a nyereménylakást, amelyet első fokon elbukott, így vissza kell szolgáltatnia az RTL Klubnak. Mint ismert, a csatorna azért perelte őt be, mert feltűnt a TV2 képernyőjén.
Révfülöp — Katonák rabolták el Mádai Vivient (24). A Balatoni Nyár műsorvezetője mit sem sejtve végezte a munkáját az MTVA délelőtti műsorában, amikor hirtelen kommandósok „áldozata" lett.
BUDAPEST — Molnár Anikó (32) duci-divatbemutatót szervez! Az egykori valóságshow-hős ugyan még mindig nem elégedett teljesen az alakjával, de ez ma már nem zavarja.
BUDAPEST — Ördög Nóra (32) beiratkozott az egyetemre! A műsorvezető, aki május elején adott életet kislányának, Micinek, egy újabb bejegyzést osztott meg kismamablogján, ahol arról ír: két hónapos kislánya felér egy egyetemi tantervvel.
Budapest - Rákóczi Feri (43) XXL-es modellnek állt. A műsorvezetőről profi fotósorozat készült, ezzel is szerette volna megmutatni, hogy ő mer merész lenni, ha a ruhaválasztásról van szó.
BUDAPEST — Az X-Faktor 2012-es szériájának egyik legnagyobb felfedezettjéről olvasó-riporterünk, Sz. Brúnó fotókat is készített, amelyekért természetesen jár az ilyenkor szokásos tízezer forintos díjazás. A férfi szerint az énekesnő feltűnően jókedvű volt, egy fiatalemberrel ücsörgött a helyen, ott iszogattak kettesben.
Budapest — Szabó Zsófi (24) hallgat arra, ha a teste figyelmezteti. A Jóban Rosszban színésznője a sok forgatás mellett szakít időt az edzésre, sőt, mostanában feltűnően sokat sportol.
Budapest - Hiába Orbán Viktor levele, Demján Sándor, az ország egyik leggazdagabb embere továbbra sem tért napirendre a takarékszövetkezetek összeolvasztásán.
Nyíregyháza — Nia (8) szerdán ünnepel, és dupla adagot kap aktuális kedvencéből, a turistaszalámiból. A hatalmas macska kapta ugyanis a legtöbb szavazatot olvasóinktól, így hivatalosan is ő lett a Blikk legnagyobb cicája.
Budapest - Rezzenéstelen arccal, szinte a bírót szuggerálva hallgatta végig az ellene felhozott vádakat Jozef Rohác (57), aki társával, László T.-vel (44) együtt azért állt most a vád elé, mert az ügyészség szerint 15 évvel ezelőtt ők gyilkolták meg Fenyő János médiavállalkozót.
Budapest - Újabb visszásság az ezer sebből vérző dohánypályázatok körül: még a saját maguk írta szabályokat is megszegi a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!
Magyarország - Kindl György (53) lebuktatta a csodafogyást ígérő tablettát! A karatemester jó ideje híve az egészséges táplálkozásnak, és az elmúlt másfél évben saját módszerével 35 kilótól szabadult meg.