A Microsoft szorosan együttműködött az amerikai titkosszolgálatokkal, lehetővé téve a saját felhasználói által folytatott kommunikáció figyelését - írta pénteken a The Guardian online kiadása.
Több mint négyezren léptek ki az evangélikus egyházból az elmúlt két napban Finnországban, így tiltakozva a kereszténydemokrata finn belügyminiszter homoszexuálisok házasságát támadó és abortuszellenes beszéde miatt.
Az újabb magyar-szlovák kormányfői megbeszélés sem hozott eredményt a kettős állampolgárok ügyében. Az egyik érintett, Fehér István tanár beszélt helyzetéről a Kossuth Rádiónak.
Azzal vádolják, hogy pénzt kért és fogadott el azért, hogy infomációkat szolgáltasson egy lopott autóról, anélkül, hogy tudta volna, hol van az eltulajdonított jármű.
A popsztár súlyos drogfüggősége már évekkel halála előtt nyomot hagyott számos testrészén: feneke például annyira roncsolódott a sok beadott injekciótól, hogy kezelőorvosa egyszer a tűt is beletörte.
A három csapás-elve alapján ítélt életfogytiglanra a Pécsi Törvényszék egy 23 éves helybéli fiatalembert. A férfi két társával egy 71 éves asszonyt vert agyon és rabolt ki még 2010 novemberében.
Rablás elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével Kaposváron, az akció során kutyákat uszítottak a rendőrökre, akik fegyelmezető lövésekkel fékezték meg az állatokat - adta hírül a police.hu pénteken.
Budapest - Lassan egy hónap telt el azóta, hogy a magyar bíróság jogerős ítéletében kimondta: Kaszás Géza (56) köteles kifizetni a kamatokkal együtt összesen hárommillió forintra duzzadt honoráriumát Novák Emil (58) rendezőnek az Igazából apa című filmen végzett munkájáért, az összeg még nem érkezett meg hozzá.
Budapest - Elhalasztja mellműtétjét VV Dya (27). Ahogy arról a Blikk egy hete beszámolt, a ValóVilág egykori plázacicája jövő hétfőn feküdt volna kés alá, hogy még dúsabb keblet csináltasson magának, pénteken mégis meggondolta magát.
Budapest — Lassan egy dél-amerikai szappanoperához kezdenek hasonlítani a Kerényi Miklós Máté (30) és Felméry Lili (22) kapcsolata és szakítása körüli történetek.
Magas a kockázata annak, hogy Ciprus a következő években ismét törlesztésképtelenné válik államadóssága után - közölte péntek éjjel Londonban ismertetett elemzésében a Moody's Investors Service.
Ősszel újra a bíróság elé kell állnia Damu Rolandnak, és ismét Palácsik Tímea megverése miatt vonhatják felelősségre. Ha bebizonyosodik a bűnössége, meghosszabbíthatják a börtönbüntetését.
Befejeződött péntek este a sérültek mentése az elmúlt 25 év legsúlyosabb franciaországi vasúti szerencsétlensége után, amelyben a belügyminisztérium nem végleges adatai szerint hatan vesztették életüket, kilencen súlyosan, 22-en pedig könnyebben megsérültek.
Négy hónapig feleslegesen dolgozott Gregor Bernadett. A színésznő egy internetes tévénél vezetett műsort, ám fizetést nem kapott. Ráadásul egy tíz éve ismert műsorszervező is becsapta.
A kátyúkárokra tavaly 200 millió forintot fizetett ki az autósoknak a Generali Providencia Biztosító, míg az idén eddig 120 millió volt a kár, időarányosan 20 százalékkal több a tavalyinál - közölte a biztosító.
Első alkalommal rendezik meg a Cirkuszok éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot szombat este, a főváros mellett Balatonfüreden, Balatonlellén és Zamárdiban is.
A Fehér Ház szűkszavú közleményében nincs utalás sem arra, hogy Barack Obama és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése nyomán Moszkva hajlandóságot mutat az informatikus kiadatására.
Negyedórányi telefonbeszélgetésért utaltak át bruttó 670 ezer forintot a Miniszterelnökség legújabb tanácsadójának, Kárpáti Györgynek. Az olimpikon Orbánnak és Lázárnak adott tanácsot.
Bár Tóth Vera hosszú ideje magányosan él, úgy érzi, segíthet a nőknek és a férfiaknak, hogy igazi társat találhassanak. Blogot ír, ahol tanácsokkal látja el a párkeresőket.
Az utóbbi öt évben a villányi borvidéken hozták forgalomba a legtöbb, Pannon borrégió jelzéssel ellátott bort, a régió négy borvidékéről idén eddig 19 féle Pannon bor került eddig forgalomba.
A Balaton Soundon sosem lehet tudni, ki jön szembe: a belga király vagy a Baywatch vízimentői. A fesztiválozók négy napra elfelejtik az irodát, az öltönyt, a főnököt, és azzá válhatnak, amivé csak akarnak.
A kormány 400 millió forintot csoportosít át a Mezőkövesd Zsóry Futball Club fejlesztésére. Az NB I-be feljutott klub elnöke Tállai András államtitkár.
A guantánamói amerikai börtönben éhségsztrájkot kezdett rabok többsége - szám szerint 99 fogoly - táplálkozni kezdett az utóbbi 24 órában - jelentette be szombaton Sam Haus, a börtönigazgatóság képviselője.
A megengedett sómennyiség háromszorosát eszi meg egy átlagos magyar. A pékszövetség vállalta a kenyerek sótartalmának csökkentését, de ez nem oldja meg a problémát.
A szigetország északi részén szökőárszerű elöntések súlyosbítják a helyzetet, számtalan épületben keletkezett kár, az iskolák és az irodák nagy része zárva maradt már pénteken.
Több mint három évtized tévézés után Horvát János ma már hallani sem akar arról, hogy kamerák elé álljon. A kubai diplomataként is szolgált újságíró manapság az íróasztala mögött élményeiről ír és közönségtalálkozókra jár.
Csuhában pattan nagy teljesítményű motorra a pálos szerzetesek tartományfőnöke, Bátor Botond testvér. Sőt: vezetésével rendtársai motorostalálkozókat is szerveznek. A tegnapi kétkerekű-zarándoklatnak sem volt titkolt célja, hogy a motorosok között is térítsenek.
Elutasította a lengyel parlament pénteken a kormány által támogatott törvényjavaslatot, amely újra engedélyezte volna a kóser mészárszékek működését az országban.
Különleges módszert alkalmaz a fővárosi állatkert az erőszakos, kezelhetetlen állatok féken tartására. Három tucatnyi kecskét vetnek be állatpszichológusok helyett.
Hétfőtől már nem Garamvölgyi László a rendőrség szóvivője – tudta meg a Bors. A dandártábornok július 15-től a Belügyminisztérium Közigazgatási Államtitkárságának felügyelete alá tartozó Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnál dolgozik tovább.
Aki látta a montenegrói védelem bénázásait és Zoran Banovics kapus kabaréba illő szerencsétlenkedését, az érti, miért emlegetnek bundát a 9-0-s Honvéd–Niksics Európa Liga-meccs kapcsán.