A dollár erősödése és az év végi profitrepatriálás gyengíti a térségbeli devizákat, az eurót csütörtök délután öt óra előtt 278,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 277,35 forint után.
A Malév és a pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa megállapodott abban, hogy a Malév-pilóták nem lépnek sztrájkba az idén, nem tartják meg a karácsonyra tervezett munkabeszüntetést - közölte a Ma...
Az átlagosnál alacsopnyabb, 14 milliárdos forgalom mellett 0.4%-kal került lejjebb a BUX index. A hazai piac mai teljesítménye beleillett a régiós folyamatokba, a részvénypiacokon világszerte...
A csatornadíj 4,5 százalékkal emelkedik jövőre Budapesten a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. Ez azt jelenti, hogy (áfa nélkül) köbméterenként 272 forint lesz az "elfolyó víz" ára, ...
Az MSZP vitatja Sólyom László köztársasági elnök azon kijelentését, amely szerint az embereknek jót tett volna, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követően előre hozott választások mellett d...
A tegnapi elemzésben írtuk, hogy sok mindent eldönthet rövidtávon az FOMC által publikálásra kerülő kamatdöntés. Már szinte ott tartunk, hogy teljesen mindegy, milyen hírt hoznak napvilágra az árfolyamok külön életet élnek és mindig abba az irányba mennek, amerre a piac gondolja, és nem arra, amerre logikus lenne. (Solar Capital)
Románia és Magyarország egymásrautaltságáról beszélt a Terror Háza Múzeum főigazgatója csütörtökön Budapesten, az intézmény alapítványa által létrehozott Petőfi-díj átadásakor. Schmidt Mária azt mo...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,06 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 20.643,79 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,41 százalékkal 15.790 forintra csökkent, az OTP ré...
Az MSZP vitatja Sólyom László köztársasági elnök azon kijelentését, amely szerint az embereknek jót tett volna, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követően előre hozott választások mellett d...
Sólyom László szerint az elfogadott jövő évi büdzsében szép számmal maradtak nyílt és tudatos törvénysértések - a szaktárca nem érti a köztársaság első emberének felvetéseit
A jegybank a várakozások szerint hétfőn a jelenlegi 6,50 százalékról 50 bázisponttal 6,00 százalékra csökkenti alapkamatát - derül ki a Reuters hírügynökség által elemzők körében végzett felmérésből. ...
Sólyom László szerint az elfogadott jövő évi büdzsében szép számmal maradtak nyílt és tudatos törvénysértések, a Pénzügyminisztérium (PM) szerint az Európai Unió, az OECD és a nemzetközi hitelminősítők pozitív megítélése alapján nehezen érthető a köztársasági elnök véleménye - tudósít az MTI.
Nem lesz szemétdíjemelés januártól Budapesten, mert a Fővárosi Közgyűlés az idei árszinten hagyta a szolgáltatási díjat csütörtöki ülésén. Gy. Németh Erzsébet (MSZP) képviselő azzal érvelt az idei ár...
A jegybank a várakozások szerint hétfőn a jelenlegi 6,50 százalékról 50 bázisponttal 6,00 százalékra csökkenti alapkamatát, mely alacsony szinten utoljára 2006. júniusában volt - derül ki a Reuters hírügynökség által elemzők körében végzett felmérésből.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint korai még a világméretű influenzajárvány végéről beszélni, mivel a betegség továbbra is gyors ütemben terjed az északi féltekén. Fukuda Keidz...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008 őszén a hazai állampapírpiac zavartalan működésének és a bankrendszer likviditásának támogatása érdekében 243 milliárd forint névértékben vásárolt államkötvényeket a m...
Az emelkedés lehetőségével meg sem próbálkozva, a nemzetközi piaci trendet követve csökkent csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, mely 80,06 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 20.643,79 ponton zárt, 14,2 milliárd forintos forgalom mellett.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008 őszén a hazai állampapírpiac zavartalan működésének és a bankrendszer likviditásának támogatása érdekében 243 Mrd forint névértékben vásárolt államkötvényeket a...
Jövőre 4,5 százalékkal emelkedik a csatornadíj Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a díj köbméterenként 272 forint lesz áfa nélkül, és ez az összeg már tartalmazza a vízterhelési díjat is.
Miközben a dermesztő hideg miatt minden eddiginél magasabb szintre emelkedett az energiafogyasztás Moszkvában, pénzautomaták váltak működésképtelenné - írja a Bloomberg. Sarkvidéki időjárási...
A következő négy évben is Ben Bernanke lesz a Fed elnöke. A Szenátus Banki Bizottságában tartott szavazást hosszas viták előzték meg, sok jegybankár ugyanis azt kifogásolta, hogy a Fed nem bocsátott...
Illegálisnak minősítette a British Airways légi utaskísérőinek karácsonyra meghirdetett sztrájkját csütörtökön a londoni felsőbíróság. Így a példátlan hosszúságúra, 12 naposra tervezett munkabeszüntetést - amely csaknem egymillió utast érintett volna - nem lehet megtartani.
Egyre több olyan hír lát napvilágot, amelyek szerint a globális hitelezési aktivitás még jó ideig igen alacsony marad és ennek a piaci szereplők - mint ahogy a délutáni kedvezőtlen munkaerőpiaci...
Az MDF teljesen átlépett a jobboldali erőtérből a baloldaliba a magyar politikai palettán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter. A politikai elemző szerint az MDF az MSZP-től...