Novemberben és decemberben váratlanul megugrott az Audi Hungária rendelésállománya, így a tervezettnél egy héttel rövidebb lesz a szokásos téli leállás a győri cégnél - értesült a VG. A...
Sorozatban már a kilencedik hónapban tudott emelkedni Japán ipari termelése, a novemberi bővülés 2.6%-ot tett ki. A legújabb adat meghaladja az elemzők várakozását (2.4%-os növekedésről szólt a...
Négy szerzetesrend együttműködik annak érdekében, hogy olcsóbban jussanak gázhoz, illetve villanyhoz - mondta Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke....
Az év utolsó előtti kereskedési hete, amely a karácsony miatt már eleve csonkára sikeredett, a csendes üzletmenet ellenére, vagy éppen azért jelentősebb emelkedést hozott.
0.5%-os pluszba lendült a BUX a nyitást követően, miután az európai tőzsdék is mérsékelt emelkedést mutatnak. Fontosabb vállalati hír nem látott napvilágot és a forgalom a december végén...
A kínai miniszterelnök, Wen Jiabao, a Xinhua News Agency állami hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy a kormány mérsékelni kívánja az ingatlanárakat, elfogadható szinten akarja tartani az inflációt, és ellenáll minden nyomásnak, amely a jüan felértékelődését szorgalmazza.
Felfüggesztésre került a Humet részvények kereskedése a tőzsdén, melynek oka a társaság mai rendkívüli közgyűlése. A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a HUMET törzsrészvényeinek tőzsdei...
Karácsony idején kevesebb beteg került kórházba, mint a járvány csúcsán egy nap alatt - mondta el az MR1-Kossuth Rádiónak Falus Ferenc országos tiszti főorvos, aki szerint a járvány második és...
Nem került óriási ajándék az olaszok karácsonyfája alá: a december 24-i lottóhúzáson senki nem nyerte meg a Superenalotto százmillió eurós főnyereményét. Az alap halmozódása miatt ezért legközelebb már 110 millióért (30 milliárd forint) szállnak harcba a játékosok....
A 2009-es évben több, mint ezer közmunkást foglalkoztatott Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében a Nyírség Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. - közölte Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
Kétszer annyi egészségügyi szakdolgozó kért az idén igazolást a külföldi munkavállaláshoz, mint tavaly. Az orvosok után az ápolók is egyre bátrabban próbálnak szerencsét más országokban - cikkezik a Magyar Nemzet.
A rendelésállomány drasztikus csökkenése miatt januártól nem termel tovább a német Peter Maier Leichtbau (PML) GmbH magyar cége - tudatja a Napi Gazdaság.
Mérsékeltebb emelkedést produkált idei mélypontjáról – ami márciusban alakult ki – mint a blue-chip-eket tömörítő Nasdaq100-as index, de ez nagyrészt a lényegesen magasabb számú komponensből adódhat. (Solar Capital)
Emelkedéssel indult a karácsonyi ünnepek utáni kereskedés a nagy nyugat-európai részvénypiacokon, követve az ázsiai piacok példáját, azonban a forgalom továbbra is elmarad a szokásostól.
Rendkívül rossz év volt 2009 a kereskedelemben, a kereskedők, a vásárlók és a beszállítók számára egyaránt, és 2010 első félévi kilátásai is rosszak - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek az idei évet értékelve.
20 millió dolláros KKV-kre fókuszáló régiós kockázati és magántőke alapot indított az Oriens, a kezdeményezésben az egykori budapesti USA nagykövet, illetve George Pataki is részt vesz. A cél, hogy...
Rettenetes évet zártak a hazai devizaadósok. Sem az árfolyamok alakulása, sem a kamatok mozgása nem tett jót az idegen fizetőeszközben tartozó magyar háztartásoknak....
Rendkívüli közgyűlése miatt a teljes hétfői kereskedési napra felfüggesztették a Humet Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén - a tőzsde honala...
Jóllehet a bevallási szezon csak két hónap múlva indul, az előrelátó adózók már beírhatják a naptárba, mikor milyen kötelezettségük van. Az előttünk álló bevallási szezon annyiban egyedülálló lesz, hogy egy alkotmánybírósági határozat miatt bővül a visszaigénylők köre - írja a Népszabadság.
A múlt hét hétfői jegybanki kamatvágást követően beállt árfolyamszinten mozog a forint, az eurót hétfőn délelőtt 273,35 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a múlt hét szerda délutáni 273,85 és késő esti 273,13 forint után.
Rendkívüli közgyűlése miatt a teljes hétfői kereskedési napra felfüggesztették a Humet Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. részvényeinek kereskedését.
Pezsgőbontásig érdemes ellenőrizni, megvan-e az új kötelezőnk; a kedvezőbb szabályok ellenére is érhetnek kellemetlen meglepetések. Aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott ajánlatról, mindenképpen járjon utána, nem akadt-e el az ügyintézés valahol
Romániában jelentős áremeléseket válthat ki az, hogy a jövedéki adót a következő évtől a mostani lej/euró árfolyamon számítják ki, amely 14,2 százalékkal gyengébb az egy évvel korábbi értéknél.
Mától kerül kereskedelmi forgalomba a legújabb fogyókúrás csodaszer. A -többek között- chili paprikából készült Capsiplex fantázianevű tabletta szemenként 25 percnyi kocogással ér fel, legalábbis a kalóriaégetés szempontjából....
2008 októbere óta nem látott szinteken járnak a mai kereskedésben az európai részvényindexek, a forgalom azonban a december végén megszokottnak megfelelően gyenge és a londoni tőzsde zárva tart ma. ...
Túl a mákos és diós bejglin, túl a halászlé, a rántott hal, a töltött káposzta és a kocsonya dimenzióján és túl a fenyőillattal keveredett csillagszórófüstön egy új világ tárul elénk, a rekordok világa.
Piaci likviditás hiányában az árfolyam mozgásáról felesleges mondani bármit, hiszen ilyenkor általában vagy semmi sem történik, és például a mai nap nyugodtan telik majd 273-274 között - írja napi...
A pánikszerű válságkezelő intézkedések a világban a pénznyomda beindítását és a hatalmas állami eladósodást jelentették. Ennek köszönhetően úgy tűnik, hogy a világgazdaság visszatér a növekedés...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös pályázatán Kerékpárosbarát Munkahely címet adományozott az AAM Tanácsadó Zrt.-nek.
Már januárban elérte a mélypontját és ezt követően egy könnyen kereskedhető kitöréssel indította az igazán jelentős emelkedést 35 dollárról. (Solar Capital)
A kukorica esetében már sokkal biztatóbb a helyzet azok számára, akik inkább az emelkedéseket szeretik megjátszani a piacokon. Technikailag még nem igazán mondhatnánk, hogy jók a feltételek, vagy inkább körülmények egy emelkedés megkezdéséhez, de biztatónak mondható már. (Solar Capital)
Átutalták hétfőn a kórházaknak azt a hatmilliárd forintos többlettámogatást, amelyről még októberben egyezett meg a szaktárca a szakmai szervezetekkel - közölte az Egészségügyi Minisztérium. Az átu...
A jelenlegi problémás környezet soha nem látott lehetőséget kínál az informatikai vezetők számára, hogy bizonyítsák a területük által nyújtott hozzáadott értéket és lényegesen növeljék döntéshozói...
Ma kiutalásra került a 6 milliárd forintos többletforrás az egészségügyi intézményeknek - áll a minisztérium tájékoztatójában, ami emlékeztet arra, hogy az október 7-én létrejött megállapodás célja...
Újabb 31 telephelyet ellenőriztek novemberben a zöldkommandó munkatársai. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium emlékeztetett arra: az akciósorozat célja az illegális autóbontók felszámolása.
A nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) által kínált 100 ezer forintos támogatással még csütörtökig lehet élni, a NYESZ számlára még idén befizetett megtakarítás 30 százaléka, maximum 100 ezer forint igényelhető vissza a személyi jövedelemadóból - közölte a Pioneer Alapkezelő.
Húszmilliárd dolláros atomerőmű épül a világ harmadik legnagyobb kőolajexportőrének számító Egyesült Arab Emírségekben, ahol az egyre növekedő energiaigényt már nem lehet olajjal fedezni.
A nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) által kínált 100 ezer forintos támogatással még csütörtökig lehet élni, a NYESZ számlára még idén befizetett megtakarítás 30 százaléka, maximum 100 ezer forint igényelhető vissza a személyi jövedelemadóból - közölte a Pioneer Alapkezelő hétfőn az MTI-vel.
Habár az emelkedés abszolút indokolttá válhatna a fundamentumok figyelembe vétele esetén, a hosszú hétvégét megelőző kereskedés során az alacsony forgalom kíséretében inkább a technikai elemek játszottak szerepet. Mindez nem jelent komolyabb fenyegetést az emelkedésre játszóknak, inkább jó beszállási pontok kialakulását eredményezte. (Solar Capital)
Az idei mélypontjáról több, mint 80%-ot tudott eddig emelkedni, ami meglehetősen ritka egy ilyen nagy index életében – persze nem 2009-ben. (Solar Capital)
A gazdasági nehézségek többféleképpen is hatottak az idén a direkt marketing (dm) piacra: miközben nőtt az adatbázis-frissítések iránti igény, csökkentek a kampánymegrendelések, illetve emelkedett az ...