2009. december 28. hétfő

dec. 28
5:51
Elkapták tehát kishazánk legújabb Rózsa Sándorát (Behaviour)
Egy andorrai hotelben fogta el a helyi rendőrség a tavaly november óta szökésben levő Farkas Péter olimpiai bajnokot december 26-án éjszaka – erősítette meg vasárnapi sajtótájékoztatóján Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány.
dec. 28
6:09
Kétszáz adás után befejezte legendás műsorát Szepesi György a Sport Tv-ben (Behaviour)
Karácsony másnapján utoljára volt látható a Szepesivel akkor és most… című portrésorozat a Sport Tv-ben: a legendás riporter legendás műsora nyolc évet és 200 adást élt meg, a műsorfolyamban megszólalt a magyar sport összes nagysága. Szepesiben egyedül amiatt maradt hiányérzet, mert Puskás Öcsi betegsége miatt már nem állhatott a mikrofonja elé.
dec. 28
6:11
Ha Bolt egyszer beindul, mindenütt nyer - csak nálunk nem (Behaviour)
Év végén szokás visszatekinteni, mérleget vonni, listákat készíteni. A Népszava sportrovata már tavaly sem kívánt kimaradni a jóból, osztottunk, szoroztunk, szavaztunk, s összeállítottuk az év legjobb sportolóinak, legjobb együtteseinek és legpechesebb szereplőinek Top 10-es rangsorát. Annyira belejöttünk, hogy e kategóriák mellett, ha már ez az év leginkább a botrányokról szólt, az idén…
dec. 28
7:12
Corinna Schumacher: kissé megváltozik az életünk (Infostart)
Felesége, Corinna szerint alaposan megváltozik a család élete annak következtében, hogy Michael Schumacher visszatér a Forma-1-be.
dec. 28
7:30
ANK: lelépett inni a malawi irányító, nem megy a kontinenstornára (She)
Kinnah Phiri, az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő malawi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azonnali hatállyal kitette a keretből irányítóját, Fisher Kondowét.
dec. 28
7:48
NHL: a Pittsburgh Penguins otthonában győzött a Toronto (She)
Gyorsan megemésztette a Montreal Canadiens elleni presztízsmeccsen elszenvedett fájdalmas vereséget a Toronto Maple Leafs: a kék-fehérek 4–3-ra győztek a Pittsburgh otthonában az NHL 79. játéknapján. Két nap alatt lerendezte a nyugat-kanadai riválisokat a Vancouver: a Canucks az Edmonton után a Calgary ellen is simán győzött.
dec. 28
8:06
Vajda Attila elégedett, mert minden versenyről éremmel tért haza (Infostart)
Bár sokan csalódásként élték meg az idei szereplését, Vajda Attila, a tavalyi pekingi olimpia első magyar aranyérmese elégedett a 2009-es esztendővel.
dec. 28
8:33
"Éreztem, hogy újra kedve van a száguldáshoz" (Behaviour)
Felesége, Corinna szerint alaposan megváltozik a család élete annak következtében, hogy Michael Schumacher visszatér a Forma-1-be.
dec. 28
9:18
AS Roma: a vezetők már a részletekről egyeztetnek Tonival (She)
Már szerződése részleteiről tárgyalnak Luca Tonival az AS Roma labdarúgócsapatának vezetői - legalábbis ezt állítja a „farkasok" HR-menedzsere, Gianpaolo Montali.
dec. 28
10:03
Műhó a magyar sípályákon - hétfőtől Mátraszentistvánon és Eplényben is lehet síelni (Behaviour)
Két magyar sípályán, Mátraszentistvánon, illetve a Veszprém megyei Eplényben is lehet síelni a téli szünetben; a pályákat 20-30 centiméter vastagon beborítottak a maradék hóval és a hideg időben egyre több hóágyút indítanak be - olvasható az egyik síeléssel foglalkozó portál közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
dec. 28
10:12
Törökország: a Besiktas kölcsönvenné Gutit a Real Madridtól (She)
Az As értesülése szerint a Besiktas labdarúgócsapata kölcsönvenné Gutit, a Real Madrid középpályását.
dec. 28
10:48
Futsal: a brazilok legyőzték a Lódival felálló világválogatottat (She)
Zsúfolt lelátók, tízezer néző előtt Brazília futsalcsapata 4–3-ra legyőzte a világválogatottat a natali Nélio Dias sportcsarnokban.
dec. 28
11:06
Sallói István a Wolverhampton játékosmegfigyelője lesz - lemondott Újpesten (Infostart)
Sallói István, az Újpest FC eddigi sportigazgatója a jövőben az angol labdarúgó élvonalban szereplő Wolverhampton Wanderers játékosmegfigyelőjeként tevékenykedik.
dec. 28
11:06
Túraautó: a GT Masters-sorozatban marad a volt síugrósztár (She)
Az olimpiai- és világbajnok Sven Hannawald, minden idők egyik legjobb síugrója a GT Masters túraautó-sorozatban indul 2010-ben is.
dec. 28
11:08
Irán: Ali Daei válthatja Krajncart a Persepolisnál (She)
Iráni lapértesülések szerint a helyi labdarúgó legenda, Ali Daei válthatja Zlatko Krajncart az egyik legnépszerűbb csapat, a Persepolis kispadján.
dec. 28
11:24
Skócia: fehérorosz középső védőt igazolhat a Celtic (She)
A Celtic labdarúgócsapata előrehaladott tárgyalásokat folytat Dmitrij Verhovcovval, az FK Naftan Novopolock fehérorosz válogatott középhátvédjével.
dec. 28
11:26
Formula-1: a Mercedes január végén, Stuttgartban mutatja be autóját (She)
A Bild értesülései szerint a Mercedes Formula–1-es istálló január végén, a Stuttgart-Untertürkheimban található múzeumában mutatja be 2010-es versenyautóját.
dec. 28
11:42
Tragédia: elhunyt Horváth Zoltán, a Falco válogatott kosarasa (She)
Autóbalesetben hétfő reggel elhunyt Horváth Zoltán, a Falco-SZOVA KC válogatott kosárlabdázója.
dec. 28
12:36
Autóbalesetben elhunyt a magyar válogatott centere (Infostart)
Hajnalban autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán, a Falco és a magyar férfi kosárlabda-válogatott játékosa. A 30 éves centert ugyan kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni. Minderről a szombathelyi klub hivatalos honlapja számolt be. Mészáros Lajos, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerint egy rettenetesen elszánt, értelmes embert veszített el a sportág.
dec. 28
12:36
Juventus: Chiellini és Buffon nem eladó, nyárig biztosan maradnak (She)
A Juventus sportigazgatója, Alessio Secco kinyilvánította, hogy a klub két klasszisa, Gianluigi Buffon és Giogio Chiellini nem hagyja el a klubot a januári átigazolási időszakban.
dec. 28
12:45
Autóbalesetben elhunyt a Falco válogatott kosarasa (Metropol)
Autóbalesetben életét vesztette Horváth Zoltán, a Falco-Szova KC Szombathely válogatott kosárlabdázója. Közel ezren emlékeztek az autóbalesetben elhunyt sportolóra.
dec. 28
12:45
Meghalt Horváth Zoltán válogatott kosaras (Behaviour)
Autóbalesetben életét vesztette Horváth Zoltán, a Falco-Szova KC Szombathely válogatott kosárlabdázója.
dec. 28
12:54
Alpesisí: a világbajnok Lindsey Vonn valószínűleg eltörte a karját (She)
Az ausztriai Világkupa hétfő délelőtti futamán az óriás-műlesiklás regnáló világbajnoka, Lindsey Vonn bukott, és feltehetően eltört a karja.
dec. 28
13:12
Anglia: „az egészséges Beckham benne lesz a vb-keretben” – Capello (She)
Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfő délelőtt kijelentette, hogy David Beckham benne lesz a válogatott világbajnoki keretébe, hacsak nem lesz sérült.
dec. 28
13:30
Jégkorong junior-vb: óriási hajrával, 0-3-ról verték a finnek a cseheket (She)
Négy mérkőzéssel folytatódott Saskatchewanban a junior jégkorong-világbajnokság. A legjobb mérkőzést a csehek és a finnek összecsapása hozta, amelyet az északiak 0–3-ról 4–3-ra fordítva nyertek meg.
dec. 28
13:48
FTC: a szakmai stáb megvétózhatja légiósai válogatott szereplését (She)
Rafa Wolfe és Jason Morrison, a Ferencváros két jamaikai válogatott légiósa is meghívást kapott hazája válogatottjának következő összetartására, de korántsem biztos, hogy a szakmai stáb elengedi őket.
dec. 28
13:50
NHL: Alfredsson legalább egy hónapig nem játszik vállsérülése miatt (She)
Négy-hat hétig nem játszhat Daniel Alfredsson, az Ottawa Senators jégkorongcsapatának kapitánya.
dec. 28
14:06
Újpest: Sallói szerint nem lehetett visszautasítani az angolok ajánlatát (She)
Mint tegnap beszámoltunk róla, lemondott Sallói István, az Újpest sportigazgatója. Sallói a a jövőben az angol élvonalban szereplő Wolverhampton Wanderers játékosmegfigyelője lesz. A sportvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, egyszerűen nem lehetett visszautasítani az angolok ajánlatát.
dec. 28
14:24
Anglia: vandálok vitték el a kaput, elmarad a bajnoki (She)
Az angol South Midlands League-ben (kilencedik osztály) szereplő Biggleswade Unitednek el kell halasztania bajnokiját a Dunstable Town ellen, mert vandálok elvitték a kapukat.
dec. 28
14:26
ANK: Elefántcsontpart Tanzánia elleni meccsekkel melegít a tornára (She)
Az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő Elefántcsontpart válogatottja január 3-án és 6-án Tanzánia ellen lép pályára, így hangol az Angolában megrendezésre kerülő tornára.
dec. 28
14:33
Megszakadt a Wild Oats győzelmi sorozata (Metropol)
Rajt-cél győzelmet aratva az új-zélandi Neville Crichton kormányozta Alfa Romeo ért célba elsőként hétfőn a 65. Sydney-Hobart vitorlás viadalon.
dec. 28
14:42
Vancouver 2010: Vonn sérülése ellenére indulhat az olimpián (She)
A hétfői, ausztriai Világkupa-futamon kézsérülést szenvedő óriás-műlesikló világbajnok, Lindsey Vonn szerepelhet a 2010-es vancouveri téli olimpián.
dec. 28
14:44
Skócia: nem írt alá a Motherwell menedzsere, kirúgták a vezetők (She)
A skót élvonalbeli Motherwell labdarúgócsapatának vezetősége bejelentette: azonnali hatállyal menesztette Jim Gannon menedzsert.
dec. 28
15:00
Bundesliga: szenegáli válogatott csatárral erősített a Freiburg (She)
A német élvonalbeli Freiburg labdarúgócsapata bejelentette: szerződteti a francia FC Metztől Demba Cissét.
dec. 28
16:30
Manchester United: Nani nem szeretne visszatérni Portugáliába (She)
A Cristiano Ronaldo lehetséges utódjának tartott, ám ennek a szerepnek megfelelni eddig nem tudó Nani elvágyódik a Manchester Unitedből, ám a szélső nem akar visszatérni Portugáliába.
dec. 28
16:32
Skócia: László Csaba kölcsönvenné a MacLean, McLoad párost (She)
László Csaba, a skót élvonalbeli Hearts menedzsere megerősítette, hogy kölcsönvenné a Charlton Athletic támadóját, Izale McLeodot és a Plymouth labdarúgóját, Steve MacLeant.
dec. 28
18:36
Szerbia: Kraszics lett az év labdarúgója, Antics az év edzője (She)
Szerbiában Milos Kraszicsot választották meg 2009 legjobb futballistájának, míg az labdarúgóedzők között a válogatottat a vb-re kivezető Radomir Antics végzett az élen.
dec. 28
18:38
Belgium: kizárták az adósságokkal küzdő Excelsiort a futballbajnokságból (She)
A Belga Labdarúgó-szövetség kizárta az első osztályból az Excelsior Mouscront, mivel az együttes egymást követő harmadik mérkőzésére nem állt ki.
dec. 28
18:45
Gera mindent megtett, mégis kikapott a Chelsea-től csapata (Behaviour)
A Gera Zoltánnal felálló Fulham a magyar válogatott játékos góljával ugyan vezetett a listavezető Chelsea otthonában, mégis 2-1-es vereséget szenvedett az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának hétfői játéknapján.
dec. 28
19:12
Beckham megérkezett Milánóba - képek és videó (Infostart)
A Milan Channel kamerái hétfő délután 12:45-kor örökítették meg, ahogy David Beckham megérkezett a milanelloi edzőkomplexumba. A kiváló angol középpályást elsőként Andrea Pirlo, Marek Jankulovski és Giuseppe Favalli köszöntötte.
dec. 28
20:06
Portugália: Sinama-Pongolle hivatalosan is a Sporting játékosa (She)
Florent Sinama-Pongolle átesett az orvosi vizsgálatokon, majd aláírta szerződését a Sportinggal, így már hivatalosan is a portugál klub játékosa.
dec. 28
20:24
Championship: Kádár nélkül játszott döntetlent a Newcastle (She)
Kádár Tamás a kispadról nézte végig, hogy csapata, a Newcastle United hazai pályán 0–0-s döntetlent játszik a Derby Countyval az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.
dec. 28
20:42
Női kézilabda MK: váci győzelmével nyolc közé jutott az ETO (She)
A Vácon zajló női nemzetközi kézilabdatorna, a Szabella-kupa keretein belül rendezték meg Váci NKSE–Győri Audi ETO KC Magyar Kupa-mérkőzést. A találkozót nagy csatában a győriek nyerték meg 31–30-ra, így ők jutottak be a legjobb nyolc közé, valamint a Szabella-kupa döntőjébe, ahol a Buducsnoszt Podgorica lesz az ellenfelük.
dec. 28
21:00
ANK: Mensah sérülése miatt aggódnak a ghánai csapatnál (She)
Milovan Rajevec, az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő Ghána szövetségi kapitánya aggodalmát fejezte ki, mert a válogatott csapatkapitánya, John Mensah megsérült a Sunderland hétvégi Everton elleni Premier League mérkőzésén.
dec. 28
21:18
Jégkorong MOL Liga: a Csíkszereda öt góllal győzött a Brasov ellen (She)
Az SC Csíkszereda hazai környezetben öt góllal nyert a Fenestela 68 Brasov ellen a magyar-román jégkorong-bajnokság, a MOL Liga hétfői játéknapján.
dec. 28
21:20
Tragédia: közel ezren emlékeztek az Arena Savariánál Horváth Zoltánra (She)
Közel ezren, szurkolók és játékostársak emlékeztek hétfő este Horváth Zoltánra, a Falco-Szova KC Szombathely válogatott kosárlabdázójára, aki reggel szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet.
dec. 28
21:27
Csaknem ezren emlékeztek elhunyt kosarasunkra (Behaviour)
Közel ezren, szurkolók és játékostársak emlékeztek hétfő este Horváth Zoltánra, a Falco-Szova KC Szombathely válogatott kosárlabdázójára, aki reggel szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet.
dec. 28
21:54
Videó: Lódival kapott ki a futsal világválogatott a braziloktól (She)
Hatalmas megtiszteltetésnek és egyben sportdiplomáciai sikernek lehetett részese Lódi Tamás, aki a világválogatott tagjaként játszhatott a brazilok ellen 4-3-ra elveszített futsal mérkőzésen. Nézze meg a találkozó góljait videón!
dec. 28
22:48
Premier League: Tévez vezérletével nyert a Man. City a Wolves ellen (She)
A Manchester City a két gólt szerző Carlos Tévez vezérletével 3–0-ra győzött a Wolverhampton otthonában a Premier League 20. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

Keresés