Fáj a szívem, de a televízióból nézem csapatom utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzését. A térdszalagom még mindig be van gyulladva, ezért azt kértem Herczeg András klubmenedzsertől, hogy ne is kelljen elutaznom Lyonba.
Nem elsősorban pontot, inkább jó élményeket szerezni utaznak Lyonba a Debrecen labdarúgói a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójára. A hajdúsági együttes klubmenedzsere az InfoRádiónak arról beszélt: a sok sérült - leginkább Rudolf Gergely kiesése - miatt várhatóan védekezésre kényszerül a magyar bajnok.
Lefejelte a válogatott Buzsáky Ákost, ezért felfüggesztették állásából Jim Magiltont, az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Negyedik mérkőzésén másodszor is kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a kínai világbajnokság csoportmérkőzésein. Mátéfi Eszter tanítványainak ezúttal az olimpiai és Európa-bajnok norvég csapat jelentett megoldhatatlan feladatot. A 25-19-re elvesztett találkozó után a csütörtöki, japánok elleni mérkőzésen dől el, hogy középdöntős lesz-e csapatunk.
Idén 900 doppingvizsgálat volt Magyarországon, és nyolc minta bizonyult pozitívnak - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője.
Folytathatja szereplését a Bajnokok Ligájában a CSZKA Moszkva, mivel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem zárja ki az együttest a sorozatból azt követően, hogy a klub két játékosa is pozitív doppingtesztet produkált.
Talmácsi Gábor a jövő héten a spanyolországi Almeríában teszteli az FTR-motort és elképzelhető, hogy ezzel a géppel versenyez 2010-ben a 250 kcm-es kategóriát felváltó Moto2-ben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) feljelentésére hivatkozva a büntetőeljárást felügyelő ügyészség kedden utasítást adott a nyomozás megindítására az utánpótlás válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Befejeződött a Bajnokok Ligája utolsó nyolc csoporttalálkozója a 2009-2010-es kiírásában. A Debrecen Lyonban négygólos vereséget szenvedett. A csoport másik mérkőzésén a Fiorentina Liverpoolban is nyert. Továbbjutott a Fiorentina, a Lyon, a Barcelona, az Inter, a Sevilla, a Stuttgart, az Arsenal és az Olympiakosz