Míg a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi államtitkár az újabb gátszakadás miatt aggódik, a MAL Zrt. és a vegyipari szakszervezet a munkahelyeket, és több ezer ember megélhetését félti. Az AAM Tanácsadó Zrt. a céges kockázatelemzés nélkülözhetetlenségéről adott ki sajtóközleményt.
A korábbi 8000 forintról 6800 forintra csökkentette OTP célárát a JP Morgan. Úgy tűnik, kicsit későn kaptak észbe, mivel a bankadó és a nemteljesítő hitelek állományának növekedéséből származó...
Leállították az Országos Mentőszolgálat munkaruha-beszerzését, mert az eddig megérkezett darabok a dolgozók beszámolói szerint sok esetben hordhatatlanok voltak. A szolgálatnál nem ez az egyetlen probléma....
Egy "elveszett évtizedet" kockáztatnak a fejlett világ országai, amennyiben a döntéshozók nem kezelik helyükön a válság miatt hátrahagyott mély sebeket - mondta a világ legnagyobb kötvényalapját...
A válság miatt már korábban behúzták a hitelféket a bankok, a rájuk kirótt különadó miatt pedig tartani lehet attól, hogy megint nehezebben jutnak többletforráshoz a hazai vállalkozások. Rajtuk segíthet a kibővülő Széchenyi Kártya Program....
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 augusztusában 20,1 százalékkal, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 31,7, az élő állatok és állati termékeké 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. 2010. január–augusztusban az agrártermékek termelőiár-szintje 8,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 15,3 százalékos…
A bécsi bírósági bejegyzéssel hivatalosan is megtörtént a Raiffeisen Zentralbank (RZB) egyes tevékenységeinek és a Raiffeisen International szervezetének a fúziója, és létrejött a Raiffeisen Bank...
Havi nettó 120.000-160.000 forint ma egy közalkalmazott orvos átlagbére, ami a Magyar Orvosi Kamara szerint szégyenletesen kevés. Az érdekvédelmi szervezet szerint legalább 230.000 forintos nettó bért kellene adni ahhoz, hogy egyrészt vonzó legyen az orvosi pálya itthon is (ne menjenek tömegével külföldre a magyar szakemberek), másrészt ezzel vissza lehetne szorítani a hálapénz intézményét....
A nemzetközi trendet követve erősödéssel indult a kereskedés a magyar piacon, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,71 pontos emelkedéssel, 23.562,24 ponton nyitott hétfőn, amely péntekhez képest 0,62 százalékos javulás.
Augusztusban az agrártermékek termelőiár-szintje 20,1%-kal, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 31,7, az élő állatok és állati termékeké 3,2%-kal volt magasabb mint egy évvel korábban. A...
Május óta nem úsztuk meg egyetlen áruházban sem tesztvásárlásunkat 14 ezer forintnál alacsonyabb összegből, az Auchanban azonban októberben áttört a lélektani határ. Az átlagos kosárérték áttörte a hathónapos mozgóátlagot, ez is jelzi: közeleg az év hagyományosan legolcsóbb hónapja. A Privátbankár októberi árkörképe élelmiszerár-csökkenésről árulkodik
Szakértők szerint a közös belső piac kiépítésének egyik fő akadálya, hogy a tagországokban eltérő szabályozói feltételek érvényesek, ami például megnehezíti a négy fő szabadság elvének érvényesülését...
Az egészségügyi kormányzat már jövőre hozzálát az egészségügyi ellátórendszer átalakításához - mondta Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhelyettes államtitkára az Egészségügyi Gazdasági...
Megegyezett egymással az olasz és az orosz miniszterelnök, hogy a német BASF-hoz tartozó Wintershall számára biztosítják a csatlakozási lehetőséget a Déli Áramlat vezetékprojekthez - számol be a...
A Portfolio.hu ingyenes délutáni tőzsdeszemináriumot szervez, ahol a devizakereskedést és a külföldi kereskedést hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz. Soron következő előadásunkat 2010. október 19-én...
Az Egyesült Királyságban végzett 2009-es felmérés szerint a válaszadók 60,5 százaléka vélte úgy, hogy a válság hatására csökkenteniük kellett a képzésre fordítandó összeget. A fejlesztés két fő irányát nevezték meg, amelyre, úgy érezték, a válság ellenére is érdemes fordítani, az egyik a vezetőképzés, a másik a csapatépítés.
Nyolcvanezer forint körüli havi összegre emelkedhet jövőre a jelenleg 73 500 forintos minimálbér. Szakértők szerint a legkevesebbet keresők járandóságának növelése némileg az átlagos keresményt zsebre tevők fizetését is növelheti - írja a Magyar Nemzet.
A mai napon a sávból való kitöréssel szemez a BUX, mely jelenleg 0.8%-os pluszban 23,600 ponton áll. Az OTP lassan de biztos közelíti az 5,650-es ellenállását. A blue chipek közül az OTP 1.5, a...
A magyar gazdaság lassulásáról folyó vitákban a 2000-es évek közepe óta sokan és sokféle javaslatot tettek az egyik lehetséges gyógymód, az adóreform kívánatos irányára. A globális válság egyfelől...
Augusztusban 20,1 százalékkal nőtt az agrártermékek termelőiár-szintje a júliusi 12,8 százalékos emelkedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Mivel a bíróságok sem követelik meg a valóban megvalósítható kibontakozási programot, a hazai cégek többsége csak időhúzási céllal választja a csődeljárást, ami végül úgyis felszámolásba torkollik. A statisztikai kép az egy évvel ezelőttinél kedvezőbb ugyan, de valódi eredményt nem hozott a tavalyi csődtörvény-módosítás.
2010. október 27-én kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol a régiós részvénypiacok lesznek fókuszban. A vételi lehetőségekről két alapkezelő szakember tart előadást, majd...
Az iszapkatasztrófában érintett településeken jelzáloghitellel rendelkező lakosok közül többen is arról panaszkodtak, hogy felszólítást kaptak a kölcsönt nyújtó pénzintézettől....
Gyakorlatilag szeptember óta mozog az EuroStoxx 50 a felső ellenálláshoz ragadva. Míg az amerikai részvényindexek az ellenállásszintek felett tudtak stabilizálódni, addig az eurózóna legnagyobb cégeit tartalmazó index továbbra sem tud kitörni. A fő ellenállás 2800-nál van, erre lesz érdemes figyelni.(Solar Capital)
A 29 pont egy viszonylag jól összerakott csomag, a bankadóra hosszú távon lenne szükség, nem alkalmi (költségvetési lyukat betömködő) jelleggel - vélekedett Heim Péter a Népszabadságnak adott...
Bár a gazdasági helyzet továbbra is ingadozó, egy dolog biztosnak látszik: egyik cég sem engedheti meg magának, hogy ne foglalkozzon az új toborzási trendekkel. Szakemberek szerint a technológia az öt leglényegesebb tényező egyike, amelyek a változások motorja lesz a munkaerőpiacon a következő évtizedben.
Leállították az Országos Mentőszolgálat munkaruha-beszerzését, mert az eddig megérkezett darabok a dolgozók beszámolói szerint sok esetben hordhatatlanok voltak - írja a Magyar Nemzet.
Varga Mihály államtitkár szerint olyan adórendszert kell alkalmazni, amely munkára ösztönöz, és a munkahelyteremtést is szolgálja. 16 százalékos lesz a személyi jövedelemadó, és arányos adózás lesz, mely a népességcsökkenés megállítására, és a gyermekvállalás ösztönzésére irányul - cikkezi a Magyar Nemzet.
A pénteki záróértékek közelében kezdődött a kereskedés a főbb európai tőzsdéken, a FTSE és a DAX stagnál, míg a francia CAC-40 0.1%-os emelkedést mutat. Makroadatok nem érkeznek ma sem Európából sem...
"Folyik a tervszerű munka" és "szerintem nincs probléma" a Nemzetgazdasági Minisztériumnál - így reagált Varga Mihály tegnap este a HírTv adásában arra a felvetésre, hogy a sajtóban sok beszámoló...
Lapinformáció szerint Orbán Viktor még a héten fajsúlyos gazdasági bejelentéseket tesz – a várható bejelentéseket akár „kettes számú akciótervnek” is lehet nevezni
Korábbi szintek tesztelésének jegyében zárult a múlt heti kereskedés az EURHUF és az EURUSD párokban, hét elején úgy tűnik, folytatódik a dollár gyengülése és a forint erősödése az euróval szemben....
A nehéz gazdasági helyzet és a rossz nyári szezon ellenére is nő a szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cégek száma. Az összbevétel javát Budapesten termelik ki
A francia statisztikai hivatal ma közzétett adata alapján az ipari termelés stagnált augusztusban havi szinten, a felülvizsgált júliusi 0,8 százalékos bővülés után. Éves szinten azonban 3,2 százalékos bővülés mutatkozott.
A forint árfolyama a hétvégi szint közelében ingadozik: az eurót hétfőn negyed tizenegykor 274,44 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 275,80 forint és a hétvégi 274,50 forint után.
A Humet Nyrt. október 10-én tartott közgyűlésén a társaság alaptőkéjét 505 millió forintról 20 millióra szállították le, majd 6 millió forinttal megemelték, a társaság cégnevét pedig Nutex Befektetési Nyrt.-re változtatták. Egy akvizíciót is bejelentett a társaság.
Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét választotta az idén az év jegybankárának a felzárkózó európai régióban a Euromoney című szaklap "Emerging Markets" elnevezésű kiadványa. Simor András a díjat Washingtonban vette át - közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel.
Ha a jövő évi büdzsé adatai meggyőzőek lesznek, és nem lesz pesszimista hangulat a piacokon, akkor akár újra megközelíthetjük a 270-es szinteket is - vélekedik Karsai Péter, a Commerzbank treasury...
A tavalyi adóbevallások szerint valamivel több, mint 200 milliárd forint behajthatatlan követelést számoltak a cégek, ami éppen kétszerese az egy évvel korábbi adatnak. Összesen 6 450 társaság mutatott ki ekkora mértékű behajthatatlan követelést, ebben a számban a pénzügyi tevékenységet végző társaságok is szerepelnek....
A dollár-jen egyelőre megállíthatatlannak tűnik. A japán intervenció óta már bőven új mélyponton van az árfolyam és a mostani szinteket legutóbb 15 évvel ezelőtt lehetett látni. A trend erős, a dollár egyébként is gyengül, a jen pedig régóta erősödik. Egyelőre nem látszik semmi, amitől fordulhatna ez a folyamat.(Solar Capital)
November 5-én nyitja meg kapuit a magyar TriGranit 244 millió eurós beruházással épülő bevásárló-szórakoztató központja Zágrábban - adta hírül az MTI a Business.hr horvát üzleti lap-ra hivatkozva. ...
A Humet Nyrt. alaptőkéjét 505 millió forintról 20 millióra szállították le, majd 6 millió forinttal megemelték, a társaság cégnevét pedig Nutex Befektetési Nyrt.-re változtatták
Sorra szivárognak ki a 2011-re tervezett adóváltozások részletei. A látszólag kedvező hírek mögött viszont nem látni a számokat. Összeszámoltuk a tervezett és a már megszavazott változások becsült költségvetési kihatását.
Akár jelentősen is felhajthatja az alumínium árát, hogy egy új, fizikai alumíniumba fektető tőzsdén kereskedett alap indítását tervezik a londoni fémtőzsdén. Az alap ugyanis a befektetők pénzéből...
A forint árfolyama a hétvégi szint közelében ingadozik: az eurót hétfőn délelőtt tíz órakor 274,44 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 275,80 forint és a hétvégi 274,50 for...
Vélhetően a rendkívüli eseményekre történő felkészülésbeli hiányosságok vezethettek az iszap kiáradásakor emberéleteket követelő tragédiához. A világban rendelkezésre állnak olyan gyakorlatok, amelyek segítenek felkészíteni veszélyes anyagokkal foglalkozó cégeket egy katasztrófa esetén a kárelhárításra - állítja az AAM Tanácsadó Zrt.
A bejelentett új állások száma 4,5 százalékkal nőtt az előző havihoz képest szeptemberben. A legtöbb betöltetlen álláslehetőség pedig a közigazgatás, az építőipar, valamint az egészségügyi, és szociális ellátás ágazatában van - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján.
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig kell befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát. Augusztus végéig 89,3 milliárd forint eva bevételt kö...