A Jobbik a magyar termelőktől származó alapvető élelmiszerek áfájának eltörlését kéri számon a kormányon, továbbá javasolja a benzinárak hatósági szabályozását. Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlé...
Több mint egy évig tartó recessziót követően az idei második negyedévben növekedésnek indult a szlovén gazdaság is. Az exportkereslet és a beruházások erős felfutása 2,2 százalékos éves szintű növeked...
Jay Gould a világtörténelem egyik legveszélyesebb tőzsdei manipulátora volt, aki gaztetteit a legvadabb kapitalizmusban tudta véghezvinni. Gould története nem csak hasznos, de lebilincselő olvasmány...
Magas szinten stagnált a munkanélküliség az euróövezetben júliusban: a ráta továbbra is 10 százalék - tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala....
A Portfolio.hu által szervezett trader párbaj egyik különc résztvevője az életművész Gerd Henkel, aki számára a tőzsdézés a pénzszerzéshez szükséges hobbi, ami lehetővé teszi, hogy kedvtelésének...
Az S&P 500 ma újra érintette az 1,040 pontos támaszát, mely egyelőre újra megtartotta a részvényindex árfolyamát. A vártnál jobb 16 órás makroadatnak köszönhetően pedig már 0.2% körüli pluszokban...
Az Állami Nyomda Nyrt. (ÁNY Nyrt.) 2010 első félévében 163 millió forint nettó eredményt ért el, amely több mint 28 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakinál, a 242 milliós üzemi eredmény pedig 65 százalékkal múlja alul a 2009 első félévit - közölte a cég hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett féléves jelentésében.
A Genzyme amerikai biotechnológiai cég igazgatótanácsa hétfőn elutasította a sanofi-aventis 18,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, azzal az indoklással, hogy ez alulértékeli a céget.
Az európai adósságpiaci szereplők zöme szerint elégtelen az euróövezet hosszú távú életképességéhez a tavasszal létrehívott pénzügyi stabilitási mechanizmus és a stabilizációs célú egyéb intézkedések sora - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett új negyedéves felmérésében, amely szerint erőteljesen nőttek a befektetői aggodalmak az európai bankok hitelképességével kapcsolatban is.
A lakásvásárlás egyik mérföldköve az igényeinknek megfelelő paraméterekkel rendelkező ingatlanok személyes megtekintése. Az Otthon Centrum megvizsgálta, melyek azok a tényezők, amik a legfontosabbak...
Hatheti csúcsra emelkedett a magyar adósságtörlesztés leállásának kockázatára köthető biztosítási tranzakciók díjszabása kedden kora délutánra Londonban. A szakértők ezt Orbán Viktor magyar miniszt...
Az áruhamisítás elleni fellépés az egyik fő célja Algirdas Semeta EU-biztos szerdán kezdődő kínai látogatásának - közölték kedden Brüsszelben. Az adóügyekért, vámunióért, illetve a csalás elleni kü...
Egyre dühösebbek az európai befektetők, miután az idei évben tőzsdére bevezetett részvények fele már a kibocsátási ár alatt forog - írja a Financial Times. Nem volt szerencséjük eddig azoknak a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 297 pontos nyitás után nőtt kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 21.953,06 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 16,06 pontos, 0,07 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 280,94 ponttal magasabb.
Az amerikai határidős indexek jelenlegi állása alapján folytatódhat az amerikai piacok tegnap megindult csökkenése, miután a befektetők további rossz hírekre számítanak az amerikai gazdaság felől
Augusztus közepétől nem lehet felvenni Magyarországon deviza alapú jelzáloghitelt, a bankok azonban a gyakorlatban már deviza alapú fogyasztási hitelt sem nagyon nyújtanak a lakosságnak. A júliusi...
A friss felmérések alapján mindösszesen 3 mandátumhoz jutna a Jobbik a Fővárosi Közgyűlésben jelenleg. A párt a szakadás szélére kerülhet, borítékolható a bukta
Júniusban 4.2 százalékkal voltak magasabbak az ingatlanárak a 20 legnagyobb amerikai városban, mint egy évvel korábban - derül ki az S&P Case-Shiller frissen napvilágot látott ingatlanár...
A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének közreműködésével egy igen érdekes aspektusból ajánlják Magyarországot mint turisztikai desztinációt....
Augusztus közepétől nem lehet felvenni Magyarországon deviza alapú jelzáloghitelt, a bankok azonban a gyakorlatban már deviza alapú fogyasztási hitelt sem nagyon nyújtanak. Pedig most érné meg svájci frankban eladósodni.
A reklámpiac növekedése és a költségcsökkentés révén közel negyedmilliárd euró nyereséget ért el az első félévben a Bertelsmann, a legnagyobb európai médiavállalkozás, amely az eredmények alapján felülvizsgálta előrejelzését, így most arra számít, hogy 500 millió eurót meghaladó profittal zárja az évet.
Az S&P/Case Shiller lakásár-index alapján az Egyesült Államokban a 20 legnagyobb város körzetében a családi házak árai júniusban éves szinten 4,2 százalékkal emelkedtek a májusban mért 4,6 százalék után. A várakozások ennél mérsékeltebb, 3,8 százalékos emelkedésről szóltak.
A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. igazgatósága a részvényesek alapításkor kitűzött céljával összhangban, valamint a további üzleti tervek megvalósítása érdekében döntött a társaság nyilvánosan működő ...
Négy biztosító ellenőrzése során 13 határozatot hozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), ebből 3 kötelezéssel, míg 10 bírsággal zárult - a határozatok kedden jelentek meg a felügyelet honlapján....
Reális cél, hogy a belföldi piac mintegy harmadát a Húscéh tagjai lássák el termékeikkel rövid időn belül - jelentette ki Babati Zoltán, a Húscéh elnöke
Versenyképes fizetést és az átlagnál jobb körülményeket ígér az egészségügyi dolgozóinak Sárvár. Mindez annak az uniós projektnek köszönhető, amely hamarosan befejeződik a városban. Ide most keresnek ...
Lengyelország a bankadó bevezetését tervezi a költségvetési hiány mérséklése céljából - jelentette be a lengyel miniszterelnök kedden. Donald Tusk hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem jelent majd n...
2010. augusztus 31-én a Budapesti Értéktőzsdén a PannErgy Nyrt. 500.000 db részvényt vásárolt a 100%-os tulajdonában lévő PMM Zrt.-től. A tranzakciót követően a PMM Zrt. tulajdonában maradt 1.608...
A feldolgozóipari szereplők egyre pesszimistábbak az USA-ban - derül ki a Chicagói Egyetem augusztusi felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett beszerzési menedzser indexének értéke 62...
Ma ismét komoly mínuszban mozog a NZDUSD árfolyama, jelenleg 0.6987-nél folyik a kereskedés. Július végén még 0.73 feletti kitörési próbálkozások voltak, ám az bebizonyosodott, hogy nem tud tovább menni, így lefordult az árfolyam. (Solar Capital)
A PannErgy Nyrt. és a 100%-os tulajdonában lévő PMM Kereskedelmi Zrt. (PMM Zrt.) tájékoztatása szerint 2010. augusztus 31-én a Budapesti Értéktőzsdén PannErgy Nyrt. törzsrészvények adásvételét bonyolították le, egymás közti kölcsön visszafizetése céljából - olvasható a BÉT honlapján.
Több mint egy évig tartó recessziót követően az idei második negyedévben növekedésnek indult a szlovén gazdaság is. Az exportkereslet és a beruházások erős felfutása 2,2 százalékos éves szintű növekedéshez segítette, az első negyedévi 1,1 százalékos GDP-csökkenését követően.
A vártnál jobban alakuló Case-Shiller lakásárindex ellenére csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, miután a befektetők továbbra is idegesek a gazdasággal kapcsolatban.
Jelentősen lelassult Kanada gazdasági növekedése a második negyedévben az előző három hónaphoz képest, és a legkisebb növekedést mutatta 2009 harmadik negyedéve óta a kiadások csökkenésére a kiskereskedelemben és a nagykereskedelmi szektorban, illetve a lakóingatlan piac zsugorodására.
A Hungaroring Sport Zrt. mai rendkívüli közgyűlésén döntöttek a 69,84%-os állami tulajdonban lévő társaság új vezetésének összetételéről - tudtuk meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által szerkesz...
Augusztusban a várakozásokat meghaladó mértékben csökkent a középnyugati régió feldolgozóipari aktivitását mérő index. Az üzleti barométer (Chicago PMI) értéke a júliusi 62,3 százalékról 56,7 százalékra esett, ezzel már második hónapja mutatkozik csökkenés. Az előzetes várakozások 57,3 százalékra számítottak. Az index ugyan már 11. hónapja mutat bővülést azonban utoljára 2009 novemberében volt…
A magyarországi vagyonvédelmi piac jelenleg 230 milliárd forint nagyságú, amelyen közel 2500 vállalkozás tevékenykedik. A piac mintegy 35%-át a teljes cégállomány 1.5%-a fedi le. Ez a 30 vállalkozás,...
Egy hétfőn közzétett tanulmány a rendszeresen és változatosan fogyasztott zöldség, illetve gyümölcs jelentősen csökkenti a tüdőrák kialakulásának kockázatát....
Augusztusban a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem csökkent a fogyasztói pesszimizmus az USA-ban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 51.0 pontról 53.5 pontra emelkedett,...
A vártnál jobban nőtt az augusztusi amerikai fogyasztói bizalom - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet kedden közölt adata szerint. Az augusztusi index 53,5 pont lett. A szakértők 51,0 ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,42 pontos, 2,70 százalékos emelkedéssel, 22.561,54 ponton zárt kedden. Az eredmény annak köszönhető, hogy csökkent az amerikai fogyasztók pesszimizmusa és a vártnál gyorsabban emelkednek az Egyesült Államokban az ingatlanárak.
Délutánra korrigálta nap közben elszenvedett veszteségeit a forint, de nap közben új svájci frank árfolyamrekord született; a kereskedők szerint a folyamatok nemzetközi hatásokat tükröznek
Ugyan veszteséggel nyitottak az amerikai piacok azonban a vártnál jobban alakuló augusztusi bizalmi indexnek (Conference Board) hála emelkedésnek indultak.
Az elemzői várakozásoktól is elmaradva, közel 16 százalékkal esett az orosz LUKOIL - a Rosneft után a második legjelentősebb orosz olajcég - profitja a második negyedévben, az egy évvel korábbihoz képest. Az adózott eredmény 1,95 milliárd dollár lett, 2 milliárd dolláros elemzői várakozás mellett.
A Portfolio.hu ingyenes délutáni tőzsdeszeminárium sorozatot szervez, ahol soron következő előadásainkon, szeptember 30-án az online tőzsdei kereskedést hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz, majd október...
Rekord áron, a becsült összeg tízszeresén sikerült elárverezni a The Beatles legendás gitárosának vécécsészéjét, mely 9 500 fontért (3,3 millió forint)cserélt gazdát....