A német ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált indexe szerint Németországban tovább romlott a gazdasági hangulat októberben. A fél évre előremutató index mínusz 48,3 pontra csökkent a szeptemberi mínusz 43,3 pontról, ilyen alacsony szintet 2008. novembere óta nem mértek. Elemzők mínusz 45 pontot vártak.
Bíróság elé kerül a francia EDF energiavállalat és több magánszemély egy Greenpeace-szel kapcsolatos "kémkedési" ügyből kifolyólag. A feltételezések szerint az energiaszolgáltató megbízására két, a...
A Samsung egyre sikeresebb az okostelefonok piacán. Az elmúlt két évben világszerte összesen harmincmillió példányt adtak el Galaxy S-ből, és erősebb utódjából, a Galaxy S II-ből....
Amerikai érdekeltségű svájci alapkezelő pakol milliárdokat a Járai Zsimgond nevével fémjelzett CIG Pannóniába, ami nagyon jól jön a kgfb-díjhirdetés előtt a cégnek
Minden, amit az új Munka törvénykönyvéről a hatályba lépés előtt már tudni kell - elsősorban a versenyszféra és a közszolgálat humánpolitikával, emberi erőforrás gazdálkodással, munkajogi jogalkalmazással foglalkozó szakembereinek.
Közeleg a népegészségügyi termékadó, köznyelvben a csipsz-adó bevallási határideje, a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallóknak október 20. a termékadóról szóló törvény által meghatározott adófizetési kötelezettség bevallási határideje - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A cégek jelentős része, több mint négyötöde, a hatósági előírások kijátszásával, bejelentés nélküli munkaerővel, a védelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozások ellenében - állapítja meg a feketelista.hu portál elemzése.
Pozitívum, hogy az előző évi 34 százalékról 27 százalékra csökkent azon adók száma, amelyekről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tud pontos képet kapni, viszont továbbra is hiányzik a főbb adóbevételekhez kapcsolódó háttérszámítás - mondta Warvasovszky Tivadar ÁSZ-alelnök az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának keddi ülésén.
Bár a meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiséghez képest még most is közel két és félszeres volt a lefedettség (69,8 milliárd forint) a ma megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción...
Három fővárosi kerületi rendőrkapitányságnak lett új vezetője; a budapesti rendőrfőkapitány október 13-i, illetve október 16-i hatállyal adta a megbízásokat - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
A német ZEW gazdaságkutató intézet indexe szerint Németországban tovább romlott a gazdasági hangulat októberben. 2008 novembere óta nem voltak ilyen rosszak a várakozások
A hiány meghaladhatja a 2,5%-os költségvetési hiánycélt jövőre. Az ESA-hiány 3,1% körül lehet, de kedvező, hogy a tartalékok döntő részének végleges eltörlésével elérhető lehet a hiánycél -...
Bár a meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiséghez képest még most is közel két és félszeres volt a lefedettség (69,8 milliárd forint) a ma megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción...
A forgalmi és fogyasztási adók emelése az infláció, illetve a környező országokba átszivárgó fogyasztás miatt érezhetően visszafogja majd a növekedést, főként, mivel ezzel párhuzamosan a fogyasztók...
A devizahitelek újbóli elterjedésére figyelmeztet Kelet-Európában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - írta egy keddi osztrák napilap az MTI beszámolója szerint. A Der Standard...
A tegnap délután kezdődött korrekció jegyében telik a mai kereskedés is a világ részvénypiacain, melyből a hazai benchmark sem marad ki a maga 1,4%-os esésével. Igazán jelentős eladásokat délig...
A pénteken benyújtott adócsomagot figyelembe véve frissítettük bérkalukátorunkat, mellyel kiszámolhatja, mennyit visz haza jövőre. A BDO Magyarország tanácsadó cég közleménye alapján nem jók a kilátások, állításuk szerint az adóintézkedések hatására 2012-ben jelentős körben várható a nettó bérek csökkenése.
Több mint kétszeres túljegyzésre változatlan aukciós hozam mellett a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Szeretné megtudni, hogy például a kiválasztásban hogyan segítheti egy HR-es szakember munkáját a grafológia? Kíváncsi egy szenzációnak számító pályaválasztási mátrixra?
A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai szinten maradtak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 6,4%-os árbevétel és 3,6%-os eredmény növekedéssel számolnak a következő egy évben. Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari, építőipari cégek számítanak legkevésbé bevételük…
A BDO Magyarország tanácsadó cég szerint a pénteken benyújtott adócsomagból az tűnik ki, hogy a hiánycél tartása érdekében a kormányzat a forgalom erősebb adóztatása mellett immár a legváltozatosabb formában vezet be adózási szigorításokat mind a lakosság, mind a vállalkozási szféra számára, a forráselvonások pedig jelentősen korlátozzák a növekedés beindulásának lehetőségét.
A vártnál kissé jobban emelkedtek a bruttó bérek augusztusban, erősödhet a bérinflációs nyomás, a gazdaság és a kibocsátás várható lassulása mellett a feldolgozóiparban és az építőiparban megnőhetnek...
A BDO Magyarország tanácsadó cég szerint a pénteken benyújtott adócsomagból az tűnik ki, hogy a hiánycél tartása érdekében a kormányzat a forgalom erősebb adóztatása mellett immár a legváltozatosabb formában vezet be adózási szigorításokat mind a lakosság, mind a vállalkozási szféra számára, a forráselvonások pedig jelentősen korlátozzák a növekedés beindulásának lehetőségét.
A vártnál jobban nőttek a bérek augusztusban és az év első nyolc hónapjában egyaránt, azonban a következő hónapokban nem várható a foglalkoztatás jelentős bővülése többek között a regisztrált felvételek egyre lassuló növekedése miatt a versenyszférában - vélekedett a KSH friss adatairól az Erste és a Takarékbank elemzője.
Közeleg a népegészségügyi termékadó, köznyelvben a csipsz-adó bevallási határideje, a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallóknak október 20. a termékadóról szóló törvény által meghatározott adófizetési kötelezettség bevallási határideje - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Pozitívum, hogy az előző évi 34 százalékról 27 százalékra csökkent azon adók száma, amelyekről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tud pontos képet kapni, viszont továbbra is hiányzik a főbb adóbevételekhez kapcsolódó háttérszámítás - mondta Warvasovszky Tivadar ÁSZ-alelnök az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának keddi ülésén.
Ismét gyorsuló ütemben nő a Központi Hitelinformációs Rendszerben, közkeletű nevén a BAR-listán lévő magánszemélyek száma - derül ki a friss adatokból. Szeptember végén 896 ezren voltak a...
A teljes befektetési volumen Közép-Kelet-Európában 8 milliárd eurót tett ki 2011. szeptember végére, amely a tavalyi év azonos időszakában mért adat kétszerese. Eddig idén szeptember hozta a legmagasabb havi eredményt a CBRE legfrissebb elemzése szerint.
A Malév az október 19-re bejelentett görögországi sztrájk miatt törli több, görögországi célállomásra közlekedő járatát - közölte a légitársaság az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank idei vesztesége a korábban várt 95 milliárd forint helyett 12 milliárdra csökkenhet - jelentette be Simor András elnök a számvevőszéki és költségvetési bizottság ülésén kedden a Parlamentben, jelezve, hogy a jegybank szakértői becslése szerint a jövő évi hiány a GDP 3,1 százalékát érheti el.
A tavalyi veszteség után nyereséges harmadik negyedévet zárt a Bank of America, a bank részvényenként 0,56 dolláros nyereséget könyvelt el, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat, a konszenzus...
Az Országgyűlés hétfőn a kormánypárti, a jobbikos, az LMP-s és a független képviselők támogatásával úgy döntött, hogy az egyszeri uzsorázást is büntethetővé teszi....
Eddig három államtitkár távozott Matolcsy György minisztériumából, a Nemzetgazdasági Minisztériumból és a Magyar Hírlap értesülései szerint a "maradó" államtitkárok sem érzik magukat "annyira jól". A...
Augusztus után szeptemberben is nőtt az újautó-regisztrációk száma Európában, de az év első kilenc hónapját együttvéve visszaesés ment végbe az előző év azonos időszakához képest az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) kedden közzétett jelentése szerint.
A bankkártyás fizetést szívesebben választjuk személyes vásárlások alkalmával, mint online vásárlás esetén. Elsősorban a kisebb városokban vagy községben élők kerülik ezt a fizetési módot az e-boltokban – többek között ez derült ki a KutatóCentrum idei E-Shopping Reportjából. Annak ellenére, hogy az egy online vásárlóra jutó átlagos költés nem változott jelentősen, az online piac összértéke nőtt…
Csökkentette tevékenységi területének egészére adott idei és jövő évi növekedési előrejelzését kedden a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), elsősorban az euróövezeti adósságválság átszűrődő hatásaira hivatkozva.
A cégek jelentős része, több mint négyötöde, a hatósági előírások kijátszásával, bejelentés nélküli munkaerővel, a védelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozások ellenében - állapítja meg a feketelista.hu portál elemzése.
Hetekkel ezelőtt a világsajtó címlapjaira került egy ghánai születésű UBS kereskedő, Kweku Adoboli összességében 2 milliárd dolláros veszteséget okozott a svájci bankóriásnak. A kereskedő a rendszer...
A cégautóadó megfizetése néhány napon belül ismét esedékes. A jelenleg még negyedévente megfizetendő összeg egy tétellel csökkenthető, a gépjárműadó azon hónapokra eső részével, amelyben mindkét adókötelezettség fennállt
Az elemzők által várt 15 cent helyett 84 cent lett a Goldman Sachs harmadik negyedéves vesztesége - derült ki a bankóriás gyorsjelentéséből. A bevételek szintén jelentősen elmaradtak a várakozásoktól...
A bevételek tekintetében a vártnak megfelelő, az egy részvényre jutó eredmény szintjén viszont az elemzői konszenzus valamelyest felülmúló számot közölt harmadik negyedéves gyorsjelentésében a...
Az egyes ágazatokat terhelő különadók esetében a költségvetéshez csatolt kitekintés rögzíti a kormány korábban kommunikált szándékát, vagyis a különadók kivezetésre kerülnek 2013-ban - válaszolt a...