2011. október 25. kedd

okt. 25
4:42
Cumi helyett Start-számlát a gyereknek! (ProfitLine)
Aki a most legjobb kamatot kínáló pénzintézetnél vezettet Start-számlát, és azt havonta ötezer forinttal gyarapítja, csemetéjét majdnem hárommillió forinttal indíthatja útnak, de a középmezőnybe tartozó kamatok esetében is mintegy 2,4 millió forint gyűlik össze; akinek számára pedig szülei a maximális havi 10 ezer forintot félre tudják tenni, nagykorúságára - változatlan kamatszinttel számolva -…
okt. 25
5:48
Szlovákiában gazdag karácsonyra számítanak! (ProfitLine)
Gazdagabb karácsonyt terveznek a tavalyinál a szlovák állampolgárok, egy felmérés szerint az emberek közel egyharmada idén legalább 300 eurót költ az ajándékokra - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.
okt. 25
5:51
Nem 7, nem 8, hanem 9 hosszú hétvége lesz jövőre! (Pénzcentrum)
Elképzelhető, hogy - a korábbi számításokkal ellentétben- nem nyolc, hanem kilenc hosszú hétvége is lesz 2012-ben. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban a legutolsó pihenőnapot csak 2013-ban fogjuk ledolgozni....
okt. 25
6:18
Kockázatokat rejtenek a kuponos akciók (Infostart)
Komoly adókockázatnak teszik ki magukat azok a cégek, amelyek akciókkal, például kuponokkal próbálnak vásárlásokat ösztönözni - mondta el a Deloitte adópartnere. Veszprémi István hozzátette: a mai napig nem született meg ezeknek a konstrukcióknak a kezelésére az adóhatóság által elfogadott gyakorlat.
okt. 25
6:21
Mire figyeljünk ma a tőzsdéken? (ProfitLine)
Az amerikai fogyasztói bizalom októberi alakulásával kapcsolatos adatot ismerteti ma 16 órakor az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet.
okt. 25
6:54
Egyelőre elmarad a brit népszavazás: kilépjünk-e az EU-ból? (ProfitLine)
A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció szándékának megfelelően elvetette hétfőn a brit parlament azt a népszavazási indítványt, amelynek tétje Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartása vagy feladása lett volna, de a kormánypárti győzelem ára az utóbbi évtizedek legnagyobb lázadása volt a tory padsorokban.
okt. 25
7:03
Töretlenül ível felfelé az iPhone sikerpályája - van, aki megállítsa? (Portfolio)
Igazi sikersztori az Apple történetében az iPhone és úgy tűnik, hogy az okostelefonok piacán kibontakozott erős verseny közepette sem veszít vonzerejéből a készülék. A legújabb iPhone már az...
okt. 25
7:24
Euróválság: belegyalogoltak az olaszok lelkébe (Privátbankár)
Az olasz gazdaság erős lábakon áll; az euróvezetben senki sincs abban a helyzetben, hogy kioktasson másokat - közölte az olasz miniszterelnöki hivatal
okt. 25
7:27
A modern munkavégzés ártalmai - interjú Szendi Gáborral (HR Portál)
Látszólag kényelmes életet él a modern kor embere, már nem a túlélésért küzd a mindennapokban, nem kell vadállatokkal harcolnia, vagy napokig lóháton közlekednie, hogy élelmiszerhez jusson, mint tették ezt a törzsközösségi időkben. Mi az oka annak, hogy bár minden rendelkezésre áll a boldog élethez, mégis egyre többen érzik magukat lehangoltnak, kedvtelennek, céltalannak? Szendi Gábor…
okt. 25
7:27
OTP részvény - ennyi volt benne? (ProfitLine)
A börzék árfolyam-emelkedéssel reagáltak azokra a piaci hírekre, amelyek szerint megoldás közeli állapotba jutottak az uniós krízis orvoslását célzó folyamatok vasárnap az EU-csúcson. Ezt a nemzetközi tendenciát követte a BÉT is. Nem csalódtunk az OTP esetében: maradt a jelentős volatilitás az árfolyamot tekintve, egy ugrással (rést hagyva maga mögött) visszatért az emelkedő trendvonal fölé, de…
okt. 25
7:29
Jó dolga van a nőknek a Fővárosi Csatornázási Műveknél (HR Portál)
Rugalmas foglalkoztatás, rész- és távmunka, fizetésemelés a gyes és a gyed ideje alatt - hogy egy vállalat mindezt biztosítja is női dolgozóinak, hihetetlennek tűnik. Pedig a Fővárosi Csatornázási Műveknél ez bevett gyakorlat, miként az is, hogy az esélyegyenlőség mentén alakítják HR stratégiájukat. Ezt igazolja, hogy idén ők nyerték el a Legjobb Női Munkahely címet. Nőpolitikájukról Dr. Szarka-…
okt. 25
7:29
Trichet: szigorúbb gazdasági kormányzás kell az euróövezetben (ProfitLine)
Az euróövezeti hatóságoknak nagyobb jogköröket kell biztosítani, hogy a bajba jutott, majd a segítség ellenében vállalt lépésekben alulteljesítő államokkal szemben szigorúbban léphessenek fel - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) távozó elnöke a szervezet élén tartott utolsó nyilvános beszédében hétfőn.
okt. 25
7:31
"Jelentősen át kell dolgozni a felsőoktatási törvény tervezetét" (HR Portál)
A Magyar Rektori Konferencia szerint jelentősen át kell dolgozni a felsőoktatási törvény tervezetét, az jelenlegi állapotában nem kínál megoldást a felsőoktatás valódi problémáira.
okt. 25
8:00
Magyar informatikus sikere a szakmák világbajnokságán (HR Portál)
Kiemelkedő magyar sikerekkel zárult a Londonban lezajlott, a "szakmák világbajnokságának" tekinthető WorldSkills 2011 nemzetközi szakmai verseny, amelyen a debreceni Szabó Gábor az előkelő 7. helyezést érte el az IT Network Systems Administrator, azaz a informatikai hálózatüzemeltető szakemberek versenyében.
okt. 25
8:00
Augusztus eleje óta nem látott szintekre a értek az USA piacok (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető mutató a nap folyamán nyilvánosságra került vállalati egyesülési hírek és legfőképp a Caterpillar vártnál kedvezőbb gyorsjelentésének köszönhetően. A befektetők emellett megnyugvással vették tudomásul az európai adósságválság megoldása érdekében tett hétvégi lépéseket, ugyanakkor egyértelmű kivárás mutatkozik a szerdai napon várható…
okt. 25
8:02
Felszámolás indult az Electro World ellen (HR Portál)
Az áruházait sorra bezáró Electro World Magyarország (EWM) Kft.-nek nem sikerült csődvédelembe menekülnie, a társaság ellen a Pest Megyei Bíróság megindította a felszámolási eljárást - közölte a gazdasag.hu portál az MTI-vel.
okt. 25
8:02
Kitart a jókedv az olaj piacán Ázsiában is (ProfitLine)
Kedden az ázsiai kereskedés alatt is folytatódik az olaj árfolyamának emelkedése a tegnapi rally után, amely legfőképp az európai adósságválság megoldása felé tett hétvégi lépéseknek volt köszönhető.
okt. 25
8:04
A kötelező görög államadósság-leírás súlyos következményeire figyelmeztet az IIF (ProfitLine)
A nemzetközi banki lobbicsoport, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) ügyvezetője szerint bármilyen, a bankokra kirótt kötelező érvényű görög államadósság-leírás súlyos tovagyűrűző hatásokkal járna az európai növekedésre és munkahelyteremtésre nézve.
okt. 25
8:18
Thm-matek: mikor számít drágának egy hitel? (Privátbankár)
Az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt formálódik a miniszterelnök javaslata a hiteldíjak maximalizálásáról. A jövőben a 30 százalékos általános szabályozás mellett bizonyos termékekre magasabb thm is elképzelhető
okt. 25
8:33
A pálykezdők számára már nem a fizetés a legfontosabb (HR Portál)
A szervezők adatai szerint mind látogatószámban, mind kiállítószámban rekordokat döntött a HVG Állásbörze. Legkeresettebbek a mérnökök és az informatikusok voltak, a résztvevők körében elvégzett felmérésből pedig kiderül, a kiszámítható, fix fizetés, és az egyértelmű, világos elvárások a legfontosabb szempontok egy-egy munkahely megválasztásánál - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
okt. 25
8:33
Profitrealizálás indulhat az európai piacokon (ProfitLine)
Két napig tartó emelkedés után kedden csökkenéssel nyithatnak a fontosabb európai tőzsdemutatók.
okt. 25
8:33
Megőrizte hétfő esti erejét a forint - Jön a kamatdöntés (Portfolio)
A hétfő nap végi forinthajrá nyomán kialakult viszonylag erősebb árfolyamot meg tudta őrizni ma reggelig a magyar fizetőeszköz, amely a kitartóan kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett nem...
okt. 25
8:35
Fellegi Tamás szerint így lehetne csökkenteni a munkanélküliséget (HR Portál)
A magyar munkaerő alacsony mobilitása miatt a munkahelyteremtő beruházásokat kell a magas munkanélküliségtől sújtott térségekbe telepíteni, ez azonban egyes esetekben ösztönzőkkel sem sikerül - mondta hétfőn Londonban Fellegi Tamás.
okt. 25
8:35
A nap végére elfáradtak az ázsiai piacok (Portfolio)
A tegnapi emelkedést követően ma kiváró álláspontra helyezkedtek az ázsiai piacok, miközben a nyersanyagok közül a komoly hétfői erősödést követően ma is pluszban áll a réz jegyzése. A hétfői...
okt. 25
8:42
Alternatíva szakképzési hozzájárulás fizetésére - szigorú feltételek (Adózóna)
Olyan esetben, ha a szakképzési hozzájárulásra kötelezett részt vesz a szakképzés esetén előírt szakmai gyakorlat megszervezésében, a szakképzést folytató intézményeknek nyújtott fejlesztési támogatással is teljesítheti a kötelezettségét.
okt. 25
8:44
Kihirdették az új német-magyar egyezményt - mi változik? (Adózóna)
Július 4-vel hirdették ki a Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Budapesten, 2011. február 28. napján aláírt egyezményt. A PwC összeszedte a legfontosabb változásokat, melyek 2012 január elsejétől lépnek hatályba.
okt. 25
8:51
Örülhetnek a befektetők a Deutsche Bank gyorsjelentésének (Portfolio)
A 425 millió eurós elemző várakozásokat jelentősen felülmúló, 725 millió eurós nettó eredményről számolt be kedden reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Deutsche Bank. A jó...
okt. 25
8:51
3 év haladék: rengeteg iskola menekülhet meg (Pénzcentrum)
Tovább működhetnek az előző kormány által csak határozott időre engedélyezett, nyolcnál kevesebb évfolyamot tanító iskolák - írja a Magyar Nemzet a 2012-es költségvetéshez benyújtott salátatörvény oktatási fejezetére hivatkozva....
okt. 25
8:53
Éveken belül duplázódik az ázsiai alappiac (Portfolio)
A Citigroup tanulmánya szerint az ázsiai befektetési alappiac a következő négy évben dinamikus vagyonnövekedést tud majd felmutatni - írja a Bloomberg. Mindez több tényező is táplálja, egyrészt a...
okt. 25
8:55
Kósa is megszólalt a devizahitelesekről (Portfolio)
A kormány célja, hogy fél éven belül megoldódjon a devizahitelesek problémája - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden a TV2 Mokka című műsorában az MTI beszámolója szerint. Kósa Lajos...
okt. 25
8:57
Fokozatos frankgyengülésre számít a svájci jegybankelnök (Portfolio)
A jelenlegi 1,23-as euróval szembeni árfolyam mellett is túlértékelt a svájci frank - számolt be a lengyel Rzeczpospolita napilap a svájci jegybankelnök nyilatkozatáról. Philipp Hildebrand szavai...
okt. 25
8:59
" A vételi oldal maradhat a nyerő" (Portfolio)
A határidők ma reggeli kisebb elbizonytalanodása várhatóan nem helyezi komolyabb nyomás alá a tegnapi záró szakaszban lekötött magyar parkettet, mely így várhatóan kisebb emelkedéssel kezdheti a...
okt. 25
9:00
Rácz Margit: Akkor szűnik meg a kockázat, ha Görögország kikerül az eurózónából (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének kutatásvezetője szerint elképzelhető forgatókönyv, hogy Görögország elhagyja az eurózónát. Rácz Margit erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
okt. 25
9:06
Kósa Lajos: cél, hogy fél éven belül megoldódjon a devizahitelesek problémája (ProfitLine)
A kormány célja, hogy fél éven belül megoldódjon a devizahitelesek problémája - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden a TV2 Mokka című műsorában.
okt. 25
9:08
Vegyes indexek az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen alakultak a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden: a befektetőket óvatos optimizmus jellemzi a szerdai euróövezeti csúcsértekezlet előtt. Elemzők szerint a piac arra számít, hogy lesz megállapodás, de kérdés, hogy ez kielégítő lesz-e a befektetők számára.
okt. 25
9:09
Fokozatos frankgyengülésre számít a svájci jegybankelnök (2.) (Portfolio)
A jelenlegi 1,23-as euróval szembeni árfolyam mellett is túlértékelt a svájci frank - számolt be a lengyel Rzeczpospolita napilap a svájci jegybankelnök nyilatkozatáról. Philipp Hildebrand szavai...
okt. 25
9:09
Zuhanó lakásárakat hozhat a végtörlesztés (Pénzcentrum)
Egyre több devizahiteles úgy próbál meg élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, hogy eladja ingatlanát. A kínálat növekedése miatt átmenetileg 5-10 százalékkal eshetnek az árak....
okt. 25
9:10
Erősödő kételyek Berlinben az euroövezeti mentőcsomag körül (ProfitLine)
Keddi értesülések szerint kérdéses, hogy Angela Merkel kancellár megkapja-e a szerdai újabb uniós csúcson várható döntések támogatásához szükséges parlamenti felhatalmazást, miután német kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt bírálták az euroövezeti mentőcsomagról a hétvégi brüsszeli csúcsértekezlet után kiszivárgott részleteket.
okt. 25
9:11
Matolcsy az adócsomagról beszél (Portfolio)
A képviselők a Parlament keddi ülésén hat órás időkeretben vitázhatnak a 2012-es adócsomagról. Az általános vita Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéjával indul. Adórendszer,...
okt. 25
9:12
Drága lesz a görög frizura (Privátbankár)
A bankok szerint bármilyen, a bankokra kirótt kötelező érvényű görög államadósság-leírás súlyos tovagyűrűző hatásokkal járna az európai növekedésre
okt. 25
9:12
4,7 százalékkal csökkent a születések száma Magyarországon (ProfitLine)
Az előzetes adatok szerint 2011 első nyolc hónapjában 57 630 gyermek született, 4,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 86 324 volt, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent a 2010. január–augusztusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 28 694 fő volt, 3171-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak…
okt. 25
9:13
Kivégezték a Netflixet - megint (Portfolio)
Közel 28%-ot zuhant az online filmkölcsönző, a Netflix árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. A befektetőket a...
okt. 25
9:15
Élet az OTP-én túl!- Portfolio szeminárium MA (Portfolio)
Érdekli a nemzetközi piacok izgalmas világa? Szeretné megismerkedni a deviza, arany és index kereskedés fortélyaival, de nem tudja merre induljon? A Portfolio.hu díjmentes délutáni...
okt. 25
9:17
Augusztusi magasságok kerültek célkeresztbe - Technikai elemzés (Portfolio)
Míg Nyugat-Európa és Amerika egyre szebben fest, addig idehaza mérsékeltebb okunk van az optimizmusra a grafikonokra tekintve. Az alábbiakban az OTP, a DAX és Bayer mellett az S&P 500 grafikonját...
okt. 25
9:18
Mínuszban kezdett a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,41 pontos csökkenéssel, 17.724,81 ponton nyitott kedden.
okt. 25
9:19
Tavasz óta kevésbé fogy a magyar (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 2011 első nyolc hónapjában 57 630 gyermek született, 4,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A halálozások száma 86 324 volt, ami 0,4...
okt. 25
9:21
A botrány rontotta, a számvitel javította a UBS eredményét (Portfolio)
Egy számvételi nyereségnek köszönhetően kevésbé érezte meg a UBS harmadik negyedéves profitja a társaság közelmúltban elszenvedett, 1,8 milliárd frankos egyszeri kereskedési veszteséggel járó...
okt. 25
9:27
Matolcsy az adóemeléseket magyarázza a Parlamentben (Portfolio)
A képviselők a Parlament keddi ülésén hat órás időkeretben vitázhatnak a 2012-es adócsomagról. Az általános vita Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéjával indul. A tárcavezető szerint az...
okt. 25
9:29
Emeli a tétet a BP, még több eszközt fog eladni (Portfolio)
Bár a tavalyi harmadik negyedéves profitot nem tudta hozni a BP, az elemzői várakozásokat nettó szinten még így is sikerült 6%-kal felülmúlnia a társaságnak. A profitcsökkenésben a kitermelés...
okt. 25
9:30
Lassan megjön a kedvünk a gyermekvállaláshoz (Privátbankár)
Tovább folytatódott a születésszám növekedése, idén augusztusban 5,7 százalékkal több gyermek jött a világra, mint az előző év azonos hónapjában

Keresés