2011. november 14. hétfő

nov. 14
9:36
Segélyalapot hoztak létre a közmédia elbocsátott munkavállalóinak (HR Portál)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az MTVA munkavállalóinak Központi Üzemi Tanácsa (KÜT) pénteken aláírta a munkavállalókat érintő csoportos létszámcsökkentés körülményeiről szóló megállapodást. Ennek értelmében az MTVA 33 millió forintos segélyalapot hoz létre, amelyet a leépítésben érintett munkavállalók szociális rászorultsági alapon, illetve elhelyezkedésüket…
nov. 14
9:36
Szeptemberben is emelkedtek a mezőgazdasági árak (ProfitLine)
Az agrártermékek termelőiár-szintje szeptemberben 16,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek termelői ára 19,2, az élő állatok és állati termékeké 12,7 százalékkal emelkedett. A friss zöldségek ára 3,1 százalékka maradt el a tavaly szeptemberitől - olvasható a KSH jelentésében.
nov. 14
9:38
Veszteséggel nyitott a BUX hétfőn (ProfitLine)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,86 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,61 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percekben.
nov. 14
9:40
Folyamatosan bővül az online tőzsdézők köre - versenyben a szolgáltatók (ProfitLine)
A válság kitörése óta is folyamatosan bővült a magyar lakosságon belül az online tőzsdézők köre, ma már mintegy 100 ezer kisbefektető köt tőzsdei ügyletet a világhálón a legújabb felmérések szerint. Ez a növekedés elindította a fejlesztői versenyt a szolgáltatók között, akik az önállóan és közvetlenül kereskedhető termékek körének bővítésével és az újabb külföldi piacok megnyitásával járulnak…
nov. 14
9:45
A friss zöldségek kivételével tovább nőttek a mezőgazdasági árak (Privátbankár)
A friss zöldségek kivételével tovább nőttek a mezőgazdasági árak
nov. 14
9:45
Gyengén kezdett a BUX, az OTP húzza le az indexet (Portfolio)
Hiába kezdtek erősen a nyugat-európai piacok, idehaza még a pénteki, a piac zárása után érkező, kilátást rontó hírek mozgatják a piacot. A BUX a nyitást követően 0,5%-os csökkenést mutat, a vezető...
nov. 14
9:45
Már okostelefonunkat is figyelik - veszélyben a pénzünk? (Pénzcentrum)
Az internetes ügyintézésre szakosodott bűnözők számtalan módon próbálják meg imitálni a banki tranzakciókat. Újabb veszélyforrást jelentenek az okostelefonok....
nov. 14
9:47
Megnyitja kapuit a sanghaji tőzsde (Portfolio)
A sanghaji tőzsde készen áll arra, hogy külföldi vállalatoknak is lehetővé a részvények tőzsdére való bevezetését - adta hírül a Bloomberg. Mindez pedig azt a korábbi célkitűzést szolgálhatja, hogy...
nov. 14
9:49
Hiba miatt később indul a BUX ETF kereskedése (Portfolio)
Az OTP Bank a BUXETF árjegyzői tevékenységét technikai hiba miatt a mai napon később tudja indítani. A kereskedést a hiba elhárítása után haladéktalanul megkezdi majd a bank...
nov. 14
9:51
262 milliárdnyi hitel végtörlesztéséhez kértek eurót az MNB-től (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
nov. 14
9:53
A legjobb szélerőművek már most is állják az árversenyt (Portfolio)
A szárazföldi szélerőművekkel előállított elektromos áram ára 2016-ra versenyképes lesz a hagyományos, fosszilis forrásokból származó áram árával, derül ki egy, a Bloomberg New Energy Finance (BNEF)...
nov. 14
9:57
KSH: emelkedtek a mezőgazdasági árak (Infostart)
Az agrártermékek termelőiár-szintje szeptemberben 16,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, a növényi termékek termelői ára 19,2, az élő állatok és állati termékeké 12,7 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
nov. 14
10:03
Ételfogyasztás Multi-Pay kártyával (Privátbankár)
Ételfogyasztás Multi-Pay kártyával
nov. 14
10:03
Nem lesz kérője a Lotos csomognak? (Portfolio)
Az egyik, meg nem nevezett Lotos vezetőre hivatkozva a lengyel Puls Biznesu azt írta, hogy várhatóan nem érkezik majd kötelező érvényű vételi ajánlat a Lotos 53%-os állami csomagjára, a november 16-i...
nov. 14
10:05
Folyamatosan gyengül tovább a forint, hullámvasút a BÉT-en (Privátbankár)
Folyamatosan gyengül tovább a forint, hullámvasút a BÉT-en
nov. 14
10:07
Végtörlesztés: 262 milliárd forint értékű euróra jelentkeztek be a bankok (Privátbankár)
Végtörlesztés: 262 milliárd forint értékű euróra jelentkeztek be a bankok
nov. 14
10:09
Áll a bál a világgazdaság háza táján (Privátbankár)
Áll a bál a világgazdaság háza táján
nov. 14
10:09
Obama a veteránok alkalmazását sürgette a munkaadóktól (HR Portál)
A befejeződő iraki és afganisztáni háború veteránjainak alkalmazását sürgette az önkormányzatok és az üzleti élet vezetőitől pénteken, a Veteránok napján az arlingtoni katonai temetőben elmondott beszédében Barack Obama amerikai elnök.
nov. 14
10:09
Nagy bejelentések előtt az olasz UniCredit bankcsoport (ProfitLine)
Eszközértékét tekintve Olaszország legnagyobb bankja, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező UniCredit várhatóan 7,5 milliárd eurós részvényesi tőkebevonást, több ezer fős létszámleépítést és a londoni értékesítési és kereskedési üzletág értékesítését jelenti be hétfői sajtótájékoztatóján - írta hétfőn a Reuters brit hírügynökség banki forrásokra hivatkozva.
nov. 14
10:11
HR-es kihívások a szolgáltató szektorban (HR Portál)
A fejlesztő, a munkavállaló motivációját folyamatosan figyelemmel tartó szemlélet és gyakorlat teheti sikeressé az SSC-k HR stratégiáját. Emellett a munkakörökhöz szükséges végzettségek újragondolására van szükség, hogy a fluktuáció csökkenjen – hangsúlyozta a HR Portálnak Máthé Judit. A Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZMTK) ügyvezető igazgatója szerint a felnőttképzés, és a…
nov. 14
10:11
Mit várhatunk a BUX indextől? (ProfitLine)
Pénteken nagyot hajrázott a magyar piac, a BUX napi csúcson zárta a kereskedést. A jó hangulat kitarthat a következő napokban is, de közel jár az index az ellenállást jelentő réshez (17.279-17.600). Ha ezt a szintet sikerülne áttörnie, akkor mehetne tovább a 18.200 pontos lokális maximumig - olvasható az Erste elemzésében.
nov. 14
10:13
Az MNB 262 milliárd forintnyi, a végtörlesztésekhez kapcsolódó ajánlatot fogadott el (ProfitLine)
Az MNB októberben összesen négy alkalommal tartott a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tendert, amelyeken összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, és ebből a hónap végéig, a végtörlesztésekkel párhuzamosan 235 millió eurót (69 milliárd forintot) fizettek ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn publikált statisztikai mérlegében.
nov. 14
10:21
Kötelező biztosítás: akar Ön pénzt ajándékozni az államnak? (Privátbankár)
Kötelező biztosítás: akar Ön pénzt ajándékozni az államnak?
nov. 14
10:21
Nem lesz kérője a Lotos csomagnak? (Portfolio)
Az egyik, meg nem nevezett Lotos vezetőre hivatkozva a lengyel Puls Biznesu azt írta, hogy várhatóan nem érkezik majd kötelező érvényű vételi ajánlat a Lotos 53%-os állami csomagjára a november 16-i...
nov. 14
10:21
262 milliárdnyi hitel végtörlesztéséhez kértek eurót az MNB-től (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, és ebből a hónap végéig, a végtörlesztések megvalósulásával párhuzamosan 235 millió euro (69 milliárd forint) került ténylegesen kifizetésre - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma reggel közzétett…
nov. 14
10:23
Lejtőre került a forint, 315 felett az euró (Portfolio)
A kedvezõ nemzetközi hangulat ellenére gyengélkedik a forint, vagyis a hazai fizetõeszköz lemaradása most a magyar kilátások romlásával függ össze. A hitelminõsítõk felõli...
nov. 14
10:39
Munkahelyeket veszélyeztet az európai bankadó? (Privátbankár)
Munkahelyeket veszélyeztet az európai bankadó?
nov. 14
10:39
70 milliárdos veszteségnél járhatnak a bankok a végtörlesztés miatt (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
nov. 14
10:42
Emelkedő trend olvasható le az arany grafikonjáról (ProfitLine)
Az október során magasabb csúcs- és mélypontok rajzolódtak ki a charton, ha folytatódik a szabályos mozgás, akkor az 1.910 dolláros korábbi maximumig menetelhet felfelé a kurzus. A legközelebbi ellenállást 1.800 dollár jelenti, melynek áttörésével már nincs akadály 1.910 dollárig. Amíg nem alakul ki fordulós jelzés, addig a vételi oldalon érdemes piacra lépni - olvasható az Erste elemzésében.
nov. 14
10:44
Szakad a forint! - devizapiaci körkép (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
nov. 14
10:51
316 felett járt az euró (Infostart)
Gyengült a forint hétfőn részben a péntek-szombati hitelminősítői lépések hatására, részben pedig a hétfői olasz kötvényaukciót megelőző befektetői óvatosság miatt.
nov. 14
10:57
Végtörlesztés: 70 milliárdos veszteségnél járhatnak a bankok (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
nov. 14
10:57
Új hetet indítunk: 315-nél jár az euró (Pénzcentrum)
A jelek szerint ezen a héten is gyengélkedik a forint: a hazai fizetőeszköz lemaradása most a magyar kilátások romlásával függ össze....
nov. 14
10:59
Kötéltáncot jár Magyarország (Portfolio)
Négy hónap elteltével újra visszaállt a "rend": mindhárom nagy hitelminősítőnél a "junk" kategória felett járjuk a kötéltáncot - írja Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa a pénteken...
nov. 14
11:01
Oda a kezdeti lelkesedés Európában (Portfolio)
Kedvezően fogadták a nyugat-európai piacok az új olasz miniszterelnök hétvégi kinevezését, így a vezető börzék kivétel nélkül felfelé vették az irányt hétfő reggel, bár az optimizmus a nyitás után...
nov. 14
11:15
A SZÉP kártya mellett az étkezési utalványt is futtatná az EUFE (Adózóna)
Két évig a Széchenyi pihenő kártya (SZÉP) mellett legyen még papír alapú étkezési utalvány is - javasolja az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesület (EUFE) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz eljutatott csomagban.
nov. 14
11:15
A szolgáltató szektor lehet hazánk kitörési pontja (HR Portál)
A válság miatt egyre több tevékenységet szerveznek ki a cégek szolgáltató központokhoz. Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke szerint megvan az esélye, hogy szolgáltató nagyhatalommá váljunk, noha nem erre az ágazatra fókuszál a kormány gazdaságpolitikája és a bérek terhei sem csökkentek. Portálunknak azt is elmondta, a Távol-Kelet lehet a legnagyobb nyertese az…
nov. 14
11:15
Végtörlesztés: 70 milliárdos veszteségnél járhatnak a bankok (2.) (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank az október 3-án elindított, heti gyakoriságú, végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderein összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el,...
nov. 14
11:15
Átmenetileg legyen a Szép Kártya mellett étkezési utalvány (ProfitLine)
Két évig a Széchenyi pihenő kártya (SZÉP) mellett legyen még papír alapú étkezési utalvány is - javasolja az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesület (EUFE) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz eljuttatott csomagban.
nov. 14
11:17
Ez történhet majd 96 ezer adózóval, ha az evát megszüntetik (Adózóna)
A nyolc éve bevezetett egyszerűsített vállalkozói adó rendszere minden évben sok vitára adott alkalmat, és a gyors felfutás időszaka után ez az első év, amikor már nem várható ettől az adónemtől a költségvetési bevételek (kb. évi 180 milliárd forint) emelkedése.
nov. 14
11:17
Mennyire eredményes a "segély helyett munkát" elv? (HR Portál)
Októberben 31 512 fő lépett be a közfoglalkoztatási rendszerbe, döntő részük az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban - derül ki a kormány honlapján közzétett statisztikai adatokból. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára jelezte, jövőre mintegy 200 ezer embert kívánnak foglalkoztatni a napi 4 óra helyett hat vagy nyolc órában féléves…
nov. 14
11:17
Ezer új fogyasztó csatlakozott az E-Star marosvásárhelyi rendszerére (Portfolio)
Az elmúlt egy évben ezer olyan fogyasztó csatlakozott az E-Star marosvásárhelyi távhőrendszerére, melyek eddig nem a társaság által üzemeltetett hálózatot használták - mondta a szekelyhon.ro-nak Dácz...
nov. 14
11:17
Szijjártó: nincs szükség készenléti hitelmegállapodásra (ProfitLine)
Szijjártó Péter szerint nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF); azt mondta: "nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon".
nov. 14
11:27
Csökkent az ipari termelés az euróövezetben (Infostart)
Csökkent az ipari termelés az euróövezetben szeptemberben az előző hónaphoz képest - tette közzé hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala.
nov. 14
11:33
Hatalmas veszteség a K&H; Csoportnál (Portfolio)
Ma délelőtt tartott sajtótájékoztatót a K&H Csoport, amelyen az idei harmadik negyedéves számokat ismertették. A bankcsoport tovább romló hitelportfólióról és komoly harmadik negyedéves veszteségről...
nov. 14
11:33
Itt a legújabb csapás a nyugdíjasokra (Pénzcentrum)
Tetemes mértékben, 25 százalékkal emelkedik jövőre a kiegészítő tevékenységet folytató, vagyis a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék összege. A fideszes Koszorús László módosító javaslata szerepel abban a csomagban, amelyet támogat a kormány, és várhatóan el is fogadja mai ülésén a parlament....
nov. 14
11:35
Szijjártó: Nem diktálhatnak külfdölről Magyarországnak, nem kell új IMF-hitel (Portfolio)
Nem akarjuk, hogy nemzetközi szervezetek megszorításokat kényszerítsenek a magyar kormányra - nyilatkozta Szijjártó Péter a Ma Reggel című műsor hétfői adásában. A miniszterelnök szóvivője azokra az...
nov. 14
11:37
Kimozdult a mélypontról az új lakások piaca (Portfolio)
Történelmi mélypontján az építési volumen, stagnál a lakáskészlet, nőnek az eladások. Ezek voltak a hívószavak a budapesti új építésű lakások piacán 2011 első három negyedévében. A fejlesztők között...
nov. 14
11:39
Túl erős a frank, ugrásra készen áll a svájci jegybank (Portfolio)
Újabb svájci jegybankár erősítette meg, hogy a Svájci Nemzeti Bank kész további intézkedéseket tenni a frank ereje ellen. Közben a svájci pénzügyminiszter a legutóbb bevezetett árfolyamküszöbről...
nov. 14
11:41
Kereskedési tippek - Tőzsde GP (Equilor) (Portfolio)
Az Equilor szakértői a mai napra vonatkozóan vételi pozíció után néztek az S&P 500 indexben és az Adobe részvényeiben, míg az olaj esetén kedvező hozam/kockázat alapú eladási pozíció után néztek. ...

Keresés