2011. november 2. szerda

nov. 2
9:40
38 százalékkal csökkent az új lakások száma (ProfitLine)
Az idei év első háromnegyedében 8.147 új lakás épült, 38 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 8.869 volt, ami 35 százalékos csökkenés a 2010. január-szeptemberi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
nov. 2
9:42
Káosz a fővárosban: ma megbénulhat a pesti közlekedés (Pénzcentrum)
Az egész fővárost átszelő forgalomlassító demonstrációt hirdetett meg mára a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete....
nov. 2
9:42
Lesz görög népszavazás, az IMF is megszólalt (Portfolio)
Azt követõen, hogy hétfõn este Jeorjiósz Papandreu görög miniszterelnök teljesen váratlanul bejelentette a múlt heti uniós csúcstalálkozón született megállapodásokról (részleges...
nov. 2
9:51
Munkavédelem: a mezőgazdaság az egyik legveszélyesebb ágazat (HR Portál)
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség tanulmánya szerint a mezőgazdasági dolgozók körében az átlagos munkavállalókhoz képest a nem halálos kimenetelű munkabalesetek 1,7-szer, míg a halálos balesetek háromszor gyakrabban fordulnak elő - tudta meg a Napi Gazdaság.
nov. 2
10:00
Teljes a káosz a görög népszavazás bejelentése miatt (Portfolio)
Piaci pletykák szerint mégsem lesz a Görögországban népszavazás a múlt heti európai uniós csúcson elfogadott, a görög adósság egy részének leírásáról, illetve az új hitelprogramról szóló megállapodás...
nov. 2
10:02
Ugrottak a termelői árak szeptemberben (Portfolio)
Havi alapon 0,7%-ról 3,3%-ra, az elmúlt egy évben nem tapasztalt ütemre, gyorsult az ipari termelői árindex szeptemberben a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai szerint. A gyorsulás...
nov. 2
10:09
Vártnál nagyobb mértékben emelkedett a termlői árindex szeptemberben (ProfitLine)
A belföldi- és az exportár változás eredőjeként az ipari termelői árak az augusztusihoz képest alapvetően a járműgyártás, kőolaj-feldolgozás és elektronikai termékek gyártása ágazatokban tapasztalható áremelkedések következtében 3,3 százalékkal nőttek, az előző havi 0,7 százalék után. Ilyen mértékű havi változás az elmúlt évben nem volt tapasztalható - közölte a Központi Statisztikai Hivatal…
nov. 2
10:11
Nem vesz részt az esti válságtanácskozáson az EKB elnöke (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi nem vesz részt a szerda estére összehívott, az iparilag fejlett és fejlődő G20-as államok csütörtök-pénteki találkozójának előestjén tartott euróövezeti válságtanácskozáson - közölte az EKB szóvivője szerdán.
nov. 2
10:13
Továbbra is pluszban az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Változatlanul pluszban voltak a vezető európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével.
nov. 2
10:15
Három hónapja tart a feldolgozóipari lejtmenet (Privátbankár)
A magyar feldolgozóipar további szűkülését jelzi a BMI, a feldolgozóipari index 2009 november óta nem volt ilyen alacsony
nov. 2
10:18
Így drágult az élet november 1-jétől (Portfolio)
Nőtt a gázolaj, a pálinka és a dohánytermékek jövedéki adója, az erdőgazdálkodók viszont pályázhatnak uniós támogatásra - többek között ezek a változások hatályosak november 1-jétől - számol be az...
nov. 2
10:18
Lázár: Maradhat az eva (Pénzcentrum)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Lázár János erről szerdán, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt, hozzátéve azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia....
nov. 2
10:20
Az Amazon sikereivel akarja eladni magát a Groupon (Portfolio)
Az Amazon.com-hoz hasonlítgatja magát a tőzsdére készülő Groupon a befektetői road show-k alkalmával, de az elemzők és a potenciális befektetők is meglehetősen szkeptikusan fogadják ezt a hasonlatot...
nov. 2
10:22
10 millió eurós beruházás a Duvenbecknél (Portfolio)
Újabb, közel 10 millió eurós beruházással bővíti kecskeméti logisztikai központját az elsősorban a Mercedes új gyárát kiszolgáló német Duvenbeck cégcsoport - írja a Napi Gazdaság szerdai számában. ...
nov. 2
10:24
Tréning, coaching vagy interim? (HR Portál)
HR-esként sokszor felmerül a kérdés, hogy megtérül-e egy képzés, kiket küldjünk el rá? Vagy csak jutalom formájában alkalmazzuk-e? Egyáltalán melyik az eredményesebb, a tréning vagy a coaching? És mikor érdemes inkább interim menedzsmentben gondolkodnunk? Cikkünkben az alapvető különbségeket vesszük sorra.
nov. 2
10:26
A munkavállalók bérletpénzét le lehetne vonni az új adóból (HR Portál)
Egy javaslat nyomán iparűzési adóhoz hasonló közterhet kellene fizetniük a cégeknek. Az új közösségi közlekedési adót jövő januártól évente kétszer szedné be az APEH. Az adó alapja a vállalkozási tevékenységből származó árbevétel lenne, mértéke pedig Budapesten és az agglomerációjában egy, míg vidéken fél százalék. A munkavállalók bérletpénzét viszont levonhatnák belőle. A BKV évi 78 milliárd…
nov. 2
10:33
Egyre kevesebb embernek jut eszébe építkezni (Privátbankár)
Idén eddig mindössze 8147 új lakás épült, ami 38 százalékkal kevesebb, mint 1 éve. A kiadott lakásépítési engedélyek száma is 35 százalékkal kevesebb lett
nov. 2
10:36
Az arany további 12 százalékos drágulását várják idénre a legjobb elemzők (Portfolio)
Az arany árát legpontosabban előrejelző elemzők szerint a nemesfém tovább drágulhat, év végére akár 1950 dollárig is. A legfőbb nemesfém unciájáért jelenleg 1731 dollárt kérnek az árupiacokon. Bár az...
nov. 2
10:38
Szünetre készül a Fed? (Portfolio)
Kicsi a valószínűsége, hogy a Fed további lépéseket tesz a gazdaság élénkítése érdekében - vélik elemzők. A jegybankárok kétnapos kamatmeghatározó ülése ma zárul, amelyet ezúttal nem csak a szokásos...
nov. 2
10:40
Döbbenetes zuhanás a lakáspiacon - Budapest a legnagyobb vesztes (Portfolio)
A legnagyobb, mintegy 62 százalékos visszaesést Budapestnek, illetve a 80 százalékos csökkenést mutató lakóparkoknak kellett elszenvedniük az elmúlt egy évben. A hazai lakásépítési engedélyek és...
nov. 2
10:42
EUR/HUF - Itt már Homérosz sem segít... (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
nov. 2
10:42
Újabb csavar a görög adósságeposzban (Portfolio)
Pénteken még a 300 alatti forintárfolyamban reménykedve zártunk be 4 napsütéses napra. Ma reggel már örülünk, ha nem megyünk el 310-ig. A régiós devizák is gyengülnek, de hazánk sérülékenysége újra...
nov. 2
10:44
1,6%-al nőtt a forgalomba helyezett új autók száma októberben (ProfitLine)
Január-októberben 3 százalékkal 37.180-ra nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, októberben azonban 4 százalékkal 3.499-re csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató cég szerdán az MTI-vel.
nov. 2
10:44
Mérsékelt pluszok Európában (Portfolio)
A hét első két napján látott jelentős esések korrekciója van kibontakozóban a mai napon. A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül emelkednek, igaz a felfelé kör hevessége és mértéke jóval...
nov. 2
10:46
Újra fertőznek a görögök, bajban az olaszok (Portfolio)
Azt követõen, hogy hétfõn este Jeorjiósz Papandreu görög miniszterelnök teljesen váratlanul bejelentette a múlt heti uniós csúcstalálkozón született megállapodásokról (részleges...
nov. 2
10:51
Idén már 37 ezer új autót vettünk (Privátbankár)
Január-októberben 3 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, októberben azonban 4 százalékkal csökkent tavalyhoz képest
nov. 2
10:53
Furcsa OTP-kötések: stopot rendeltek el a stoppolásra (Privátbankár)
Pénteken furcsa árfolyamon történtek kötések az OTP részvényeivel, így a BÉT határozatlan ideig felfüggesztette a stop ügyleteket a részvény- és hitelpapír-szekcióban
nov. 2
10:54
Az arany 12 százalékos drágulását várják a legjobb elemzők (Portfolio)
Az arany árát legpontosabban előrejelző elemzők szerint a nemesfém tovább drágulhat, év végére akár 1950 dollárig is. A legfőbb nemesfém unciájáért jelenleg 1731 dollárt kérnek az árupiacokon. Bár az...
nov. 2
10:56
Már az eurózóna magja is szenved (Portfolio)
Az eurózóna feldolgozóipara az előzetesen vártnál is erősebb lassulást jelez: a beszerzési menedzser index októberben 47,1 pont volt. A közösségre jellemző kilátásokat mostanáig jobbára az...
nov. 2
10:57
Jövőre is kétszámjegyű maradhat a munkanélküliség (HR Portál)
Pozitívan értékeli a munkaerő-piaci aktivitás növekedését a KSH legfrissebb adatai alapján a CIB és Takarékbank elemzője, de mindketten úgy vélik, hogy ennek ellenére az év hátralévő részében és jövőre sem várható, hogy jelentősen csökkenne a munkanélküliség.
nov. 2
10:58
A privátbanki üzletágra koncentrál a Credit Suisse (Portfolio)
Svájc második legnagyobb bankja, a Credit Suisse Group célja, hogy az adózás előtti profitját a privátbanki üzletágban 800 millió frankkal emelje a következő három évben, tekintettel arra, hogy...
nov. 2
10:59
Munkaruha-design: a 80-90-es években ragadtunk (HR Portál)
Kevés megrendelést kapnak a magyar tervezők – ez derült ki az első Munkaruha Design Pályázaton, amelyet a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület kezdeményezett. A hazai cégeknél inkább csak reklámfelületként tekintenek az öltözékre, nem jellemző, hogy igényes munkaruhát terveztetnének a dolgozóknak, pedig a tervezők kreativitásának nem szabnak gátat a formaruha követelményei.
nov. 2
11:12
Megint kiakadt az Est Media (Portfolio)
A múlt hét pénteki száguldást követően ma ismét kiakadtak az Est Media részvények 15%-os limitnél. Vételi megbízást legfeljebb 195 forinton lehet beadni, itt azonban egyelőre nincsenek eladók. A...
nov. 2
11:15
Veszteséges negyedévet zárt a Sony (ProfitLine)
Az erős jen, illetve a gyengébb televízió eladások hatására veszteséges harmadik negyedévet zárt a japán elektronikai és szórakoztatóipari óriás Sony - közölte a vállalat szerdán.
nov. 2
11:17
Emelkedett a munkanélküliség Németországban (ProfitLine)
A szeptemberi 6,9 százalékról 7,0 százalékra emelkedett októberben a munkanélküliség Németországban a szezonális hatásoktól megtisztított adatok szerint - közölte a német szövetségi munkaügyi hivatal szerdán.
nov. 2
11:19
Negatív rekordot döntött a kkv szektor beruházási hajlandósága (ProfitLine)
Negatív rekordot döntött a hazai kisvállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek alig több mint fele gondolkodik fejlesztésben, ezzel az elmúlt hat év során nem tapasztalt mélyre süllyedt azoknak a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) az aránya, amelyek valamilyen beruházást terveznek a következő egy évben - derül ki a K&H Bank felmérését összegző szerdai közleményéből.
nov. 2
11:27
A lét a tét: a vállalkozások fele képtelen fejleszteni (Privátbankár)
Negatív rekordot döntött a hazai kisvállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek alig több mint fele gondolkodik fejlesztésben
nov. 2
11:30
Lázár: "az evának maradnia kell" (Adózóna)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Lázár János erről szerdán, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt, hozzátéve azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia.
nov. 2
11:30
"Nemhogy százezer, de tízezer munkahely sem jön létre jövőre" (HR Portál)
Hogyan jönnek létre új munkahelyek? - címmel csütörtökön rendezte meg az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Policy Solutions elemző intézet az "Európa jövője" című vitaestsorozat első részét, melyről a Világgazdaság számolt be.
nov. 2
11:30
Eltűnt a forint "ereje" (Portfolio)
Kedd estéhez képest határozottan javult a nemzetközi befektetõi hangulat amellett is, hogy a görög kormányfõ éjszaka megerõsítette: valóban népszavazást tervez kiírni a múlt heti uniós...
nov. 2
11:30
Vögtörlesztés: forinthitelre vágyunk a legtöbben (Pénzcentrum)
A végtörleszteni készülő olvasóink közel fele szeretné forinthitelből rendezni tartozását. A lehetőségek még mindig korlátozottak. Van bank, hol semmilyen lehetőség nincs a kiváltó hitel felvételére, van ahol csak egy szűkített kör igényelheti. Egyre inkább tűnik úgy, hogy a hitelközvetítők kizárása sem kedvez a megtakarítás nélküli devizahiteleseknek....
nov. 2
11:32
Napi Gazdaság: veszélybe került a baleseti-adó bevétel (Adózóna)
Az első becslések alapján a várt 5 százalék helyett akár ötödével is csökkenhettek a jövő évi kgfb díjak, ami a baleseti adóból remélt költségvetési bevételeket is veszélybe sodorja a Napi Gazdaság szerdai számában közölt cikk szerint.
nov. 2
11:32
Megugrott az osztrák munkanélküliség (HR Portál)
Jelentősen, a szeptemberi 5,9-ről 6,4 százalékra nőtt októberben az osztrák munkanélküliségi ráta. Az Eurostat módszertana szerint 3,9 százalékos volt szeptemberben, ez az EU tagállamai közül a legalacsonyabb.
nov. 2
11:32
MNB: jelentősen visszafoghatják a bankok a hitelaktivitásukat (Portfolio)
A hazai bankrendszert egyszerre érő külső és belső sokkok nagymértékben apaszthatják a magyar bankok tőketartalékát, ami a hitelaktivitás további visszafogásában jelenhet meg - hívja fel a figyelmet...
nov. 2
11:34
Bajnai-alapítvány a Rogán-javaslatról: növelné a vállalkozók terheit a tb-járulék átnevezése (Adózóna)
A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint a fideszes Rogán Antal által javasolt szociális hozzájárulási adó bevezetésével növekednének a foglalkoztatók közterhei, az új adónem bővítené a kormány mozgásterét, valamint - mivel a társadalombiztosítási járulékkal szemben nem keletkeztetne ellátási jogosultságot - hivatkozási alapként szolgálhatna, hogy a…
nov. 2
11:34
Drágább pizza politikusoknak (HR Portál)
A megszokott ár majdnem harmincszorosát számolják fel a politikusoknak a nápolyi pizzériákban: az éttermek így kívánják éreztetni a gazdasági válságot a jól fizetett szenátorokkal és képviselőkkel.
nov. 2
11:34
Megroggyant az OTP: -9%-ban a papír (Portfolio)
Méretes eséssel kezdte a csonka hetet a BUX, az index a nyitást követõen, bepótolva az elmúlt két nap szakadásának egy részét 2,8%-os eséssel indított. Az elsõ órát még szolid oldalazással...
nov. 2
11:45
Lenyúlta az ügyfélpénzeket a brókerház (Privátbankár)
Csődöt jelentett egy nagy amerikai brókercég, az MF Global. Úgy tűnik, nagy a gond. Nálunk nyolc éve nem volt brókercsőd
nov. 2
11:48
Kényelmesebb adóügyintézés a NAV új rendszerében (ProfitLine)
Lezárult az Adóalany Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) projekt fejlesztése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adattárház rendszerének korszerűsítésére kiírt ACM projekt az Új Széchenyi Terv keretében, 1,257 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával valósult meg. A hatékonyan és biztonságosan működő, szolgáltató állam kialakításának egyik kiemelt állomását jelentő fejlesztés…
nov. 2
11:48
Csökkentek októberben a hazai autóértékesítések (Portfolio)
A szeptemberi visszaesés után folytatódott a csökkenés októberben is a hazai újautó-piacon, az elmúlt hónapban 3499 darab személygépkocsit regisztráltak Magyarországon, ami 3,8%-os csökkenést jelent...

Keresés