2011. november 10. csütörtök

nov. 10
21:24
Lesznek még bukások az euróválságban (Portfolio)
Még több politikai skalpot követelhet az európai adósságválság - vetíti előre a krízis lehetséges további következményeit a Citi politikai elemzője, miután három nap alatt az olasz és a görög...
nov. 10
21:33
MKB Bank: tartható a jövő évi hiánycél (ProfitLine)
A GDP 2,5-3 százalékát kitevő kiigazítási program nyomán megalapozottnak látszik a jövő évre meghirdetett hiánycél, ehhez legfeljebb a GDP 0,5-1 százalékának mértékében kell további kiigazítást elvégeznie a kormánynak, ami nem jelenthet problémát - mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki budapesti befektetési konferenciáján.
nov. 10
21:35
Est Media - Lemondott Balázs Csaba (ProfitLine)
Lemondott vezérigazgatói tisztségéről Balázs Csaba, a tőzsdén jegyzett Est Media Vagyonkezelő Nyrt. elnök-vezérigazgatója és a cégcsoport operatív irányításával az egyik nagyrészvényest, Pankotai Csaba igazgatósági tagot bízták meg - jelentette be a társaság a BÉT honlapján csütörtökön.
nov. 10
21:39
Fellegi: Kína vásárol magyar állampapírokat (Infostart)
A belváros és a Liszt Ferenc repülőtér közötti vasúti beruházás részletei, az egymilliárd euróval támogatható projektlista tartalma, illetve a finanszírozás technikája, valamit a tervezett logisztikai- és kargóközpont megépítésének keretei is szerepeltek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pekingi tárgyalásainak első napján. A miniszter Pekingben az MTI-nek azt is megerősítette, hogy a…
nov. 10
21:42
Saját részvényt adott el a Plotinus (Portfolio)
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. 2011.11.09-én a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 2342 db saját részvényt értékesített 1887 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató...
nov. 10
21:44
Saját részvényt vett a PannErgy (Portfolio)
A PannErgy Nyrt. 2011. november 10-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy Nyrt 25 383 darab saját részvényt vásárolt 622,21 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a...
nov. 10
22:06
USA - 98,47 milliárd dollár volt az októberi hián (ProfitLine)
Az amerikai szövetségi költségvetésben 98,47 milliárd dolláros hiány keletkezett októberben, a folyó költségvetési év első hónapjában. A deficit jóval kisebb volt a tavaly októberinél - közölte a washingtoni pénzügyminisztérium csütörtökön.
nov. 10
22:18
Tévedésből leminősítette a franciákat az S (Portfolio)
"Tévedésből" leminősítette egy időre Franciaország kormánykötvényadósi osztályzatát csütörtökön a Standard & Poor's, tovább fokozva ezzel az európai adósságpiacon kialakult zűrzavart; a francia...
nov. 10
22:20
Fellélegeztek az amerikai piacok (Portfolio)
Enyhült a délutáni nyomás a tengerentúli piacokon azt követõen, hogy a Standard and Poor's megerõsítette a francia adósbesorolást, és jelezte, hogy vizsgálja a technikai hiba okait, ami...
nov. 10
22:36
Az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok nem segítenének Európán (ProfitLine)
Egybehangzóan ki kívánnak maradni az európai pénzügyi problémákból az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok versenyében vezető helyen álló politikusok, akik szerda esti, újabb televíziós vitájukon egyetértettek abban, hogy ellen kell állni minden olyan kérésnek, hogy Amerika adjon pénzügyi infúziót az öreg kontinensnek.
nov. 10
23:42
Osztrák közgazdász: veszélybe kerülhet az osztrák adósminősítés (ProfitLine)
Veszélybe kerülhet a kiváló ("Aaa" minősítésű) osztrák adósbesorolás az olaszországi problémák miatt - vélekedett Bernhard Felderer osztrák közgazdász, az IHS bécsi kutatóintézet vezetője.
nov. 10
23:44
Tévedésből leminősítette Franciaországot az S (ProfitLine)
"Tévedésből" leminősítette egy időre Franciaország kormánykötvényadósi osztályzatát csütörtökön a Standard & Poor's, tovább fokozva ezzel az európai adósságpiacon kialakult zűrzavart; a francia pénzügyi felügyelet (AMF) vizsgálatot indított az ügyben.

2011. november 11. péntek

nov. 11
5:12
Országosan tízszeres árkülönbség a lakásárakban (ProfitLine)
A lakásárak 2008-tól 2011 első félévéig nominálisan közel 12 százalékkal csökkentek, s az első félévi átlagárak alapján több mint tízszeres eltérés van az árakban országos szinten - állapítja meg az OTP Jelzálogbank felmérése.
nov. 11
5:45
Kíváncsi? Csupán 2 ország tudja csökkenteni államadósságát jövőre (ProfitLine)
A 27 uniós tag közül csupán két országban csökken az államadósság 2012-ben, és az átlag megközelíti majd a 85 százalékot az Európai Bizottság csütörtökön bemutatott előrejelzése szerint.
nov. 11
5:48
Pletykamagazinnal faragtuk le a kötelezőt: ki fizeti a legkevesebbet? (Pénzcentrum)
Akár évi 5 ezer forintért is váltanának biztosítót olvasóink. De itt sem kell megállnunk, hozzuk ki a maximumot, vagyis inkább a minimumot a biztosítási díjunkból. Utánanéztünk, milyen trükkökkel lehet elérni a legkisebb kötelezőt, még a pletykamagazinunk előfizetésünket is bevetettük. Akár lakásbiztosításunk, akár a casco nagy kedvezményt jelenthet....
nov. 11
6:19
Van remény? Erősödhet a forint (ProfitLine)
A közép-európai devizák erősödhetnek a következő 12 hónap során, amennyiben enyhülnek az euróövezeti válságaggodalmak, bár az európai gazdaság lassulása továbbra is a legnagyobb kihívás a térség országai számára - írja a Reuters hírügynökség elemzők körében végzett felmérését összegezve.
nov. 11
6:45
Céges sorsolás: bér vagy nyereményből származó jövedelem? (Adózóna)
Milyen adó- és járulékvonzata lehet egy céges rendezvényen kisorsolt nyeremény kifizetésének? Olvasónk kérdésére Erdős Gabriella, a PwC adópartnere, az Adózóna szakértője válaszol.
nov. 11
7:18
Sokkal veszélyesebb fejezethez érkezett az európai válság (Portfolio)
Az olasz kötvénypiacon látható események azt jelentik, hogy az európai adósságválság egy új, sokkal veszélyesebb fejezetéhez érkezett - véli Mohamed El-Erian, a Pimco befektetési igazgatója a CNBC...
nov. 11
7:24
Kezdődik a Rába részvények felvásárlása (ProfitLine)
A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
nov. 11
7:26
Portugália tartja magát a takarékossági intézkedésekhez (ProfitLine)
Portugália tartja magát korábban elhatározott takarékossági programjához az európai adósságválság elmélyülése ellenére - fejtette ki csütörtökön a parlamentben a jövő évi költségvetési tervezet ismertetése kapcsán az ország miniszterelnöke.
nov. 11
7:33
Aggódó szülők, taxisok, kisboltosok: irány a bankautomata! (Privátbankár)
Aggódó szülők, taxisok, kisboltosok: irány a bankautomata!
nov. 11
7:57
Új vezérigazgató az EST MEDIA-nál (HR Portál)
Az elmúlt héten sikeresen lezárult alaptőke-emeléssel nemzetközivé vált EST MEDIA cégcsoport igazgatósága Pankotai Csaba igazgatósági tag személyében új vezérigazgatót választott - olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben.
nov. 11
7:57
Aggónak a buszgyártók a Rába állami tulajdonba kerülése miatt (ProfitLine)
Készületlenül érte az autóbuszgyártó iparágat a kormány bejelentése arról, hogy többségi tulajdont szerez a Rábában, a cégek megrendeléseiket féltik - írja a pénteki Magyar Nemzet.
nov. 11
7:59
"A versenyszféra prioritást élvez a közmunkával szemben" (HR Portál)
A közmunka mintaprogramok alapján a közfoglalkoztatás kiterjesztése a jövőben elsősorban azokban a térségekben várható, ahol kevéssé vagy egyáltalán nincs jelen a versenyszféra, hiszen annak elsődleges támogatása nem lehet kérdéses - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki kunhegyesi sajtótájékoztatóján.
nov. 11
8:01
Az érdekvédők nem értik, hogyan lesz több munkahely (HR Portál)
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) nyílt levélben kér választ Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkártól a munkavállalókat érintő kérdésekben a készülő munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatban - tájékoztatta a szövetség közleményében csütörtökön az MTI-t.
nov. 11
8:09
Nagyot rúghat az építőiparba a plázastop (Privátbankár)
Nagyot rúghat az építőiparba a plázastop
nov. 11
8:12
A fejlődő piacokban lát fantáziát a Nomura (Portfolio)
E heti globális stratégiájában a fejlődő piacokat vizsgálta meg a Nomura, melyeket a korábbi alulsúlyozás helyett most már felülsúlyozásra javasol. Ezt a reál kamatlábak várható emelkedése, valamint...
nov. 11
8:14
Megjöttek a vevők, de nem ajtóstul rontottak a házba (Portfolio)
Enyhült a délutáni nyomás a tengerentúli piacokon azt követõen, hogy a Standard and Poor's megerõsítette a francia adósbesorolást, és jelezte, hogy vizsgálja a technikai hiba okait, ami...
nov. 11
8:27
Már Járai sem hisz a másfél százalékos növekedésben (Privátbankár)
Már Járai sem hisz a másfél százalékos növekedésben
nov. 11
8:30
Megszűnik a rokkantsági nyugdíj - mi lesz helyette? (HR Portál)
Átalakítják a rokkantsági nyugdíjrendszert, mert a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, pazarló, átláthatatlan és folyamatosan államadósságot generál - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Megszűnik a rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék és az átmeneti járadék, ezek helyett egységes táppénzszerű ellátást vezetnek be.
nov. 11
8:30
Bernanke: nem úsznánk meg, ha Európa robban (Portfolio)
Jelentős a kockázat Európában, nem hiszem, hogy meg tudnánk úszni a következményeit, ha Európa robban - mondta egy texasi fórumon Ben Bernanke Fed elnök a Marketwatch szerint. Egy texasi...
nov. 11
8:30
Amerikában helyreállt a nyugalom (ProfitLine)
Az előző napi jelentős, több mint három százalékos visszaesést követően csütörtökön kisebb pluszban zártak a New York-i értéktőzsde vezetői mutatói, mert a befektetőket felbátorították a kedvező amerikai vállalati és makrogazdasági hírek.
nov. 11
8:32
Magyar Gumiabroncs Szövetség: az iparág tízezer embernek ad munkát (HR Portál)
Megalakult a Magyar Gumiabroncs Gyártók és Gyártói Nagykereskedők Szövetsége, a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) - jelentette be Morenth Péter, a szervezet ügyvezető elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Urbán Péter, a HTA elnöke közölte: a nyár végén alakult szövetség tagja a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin, a Pirelli, valamint a Vredestein cég.
nov. 11
8:32
"Magyarország a következő európai válságország" (WSJ) (Portfolio)
Egyre többen felfigyelnek a magyarországi gazdaságpolitikai és piaci fejleményekre, és nem túl biztató véleményt fogalmaznak meg. A Wall Street Journal egyik szerkesztőségi blogja egyenesen azt írja,...
nov. 11
8:32
Mi mozgatja ma a tőzsdéket? (ProfitLine)
Ma ismertetik a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös felmérését arról, miként alakult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban november első felében.
nov. 11
8:48
A piac 71%-át vette a PannErgy (Portfolio)
A PannErgy 2011. november 10-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 25 383 darab saját részvényt vásárolt 622,21 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy 2 817 091 db...
nov. 11
8:48
Szombaton startol a legújabb hazai webáruház (Pénzcentrum)
Szombaton nyitja meg kapuit az Electro World-ből kiszállt Szarvadi Lóránd két új elektronikai-műszaki áruháza - írja a Világgazdaság....
nov. 11
8:50
Mi lesz ma a forinttal? (Portfolio)
Miután tegnap este kiderült, hogy a Standard&Poor's mégsem gondolta komolyan a francia leminősítést, egész kedvező hangulat alakult ki a tőkepiacokon. Az amerikai és ázsiai piacok kis pluszban zártak...
nov. 11
8:51
Év végi hajrá: így tervezze meg 2012-es cafeteria-rendszerét (Adózóna)
Év vége közeledtével több teendőjük is van a cafeteria-rendszert alkalmazó cégeknek. A juttatások rendszeréhez a kormányzat új szabályozási környezetet tervez, az egyeztetések még zajlanak. Ebben a helyzetben érdemes a munkáltatóknak még nagyobb hangsúlyt fektetniük a hatékony megoldások kiválasztására.
nov. 11
8:52
Fellélegeztek az ázsiai tőzsdék (Portfolio)
Többségében emelkedéseket lehet látni ma reggel az ázsiai piacokon, a Nikkei 0,2%-kal került feljebb. A befektetőket megnyugtatta, hogy előrehaladás látszik az új görög és olasz kormány...
nov. 11
8:54
Félnek a magyar buszgyártók az állami Rábától (Portfolio)
Készületlenül érte az autóbuszgyártó iparágat a kormány bejelentése, amely szerint többséget szerez a Rábában, írja a Magyar Nemzet. A szakma attól tart, hogy akár új gyártókapacitások is...
nov. 11
8:56
Öt százalék felett a Utilico az E-Starban (Portfolio)
A Utilico Emerging Markets 15007 darab E-Star törzsrészvény megvásárlásával 5% feletti részesedést szerzett tegnap a vállalatban. A Utilico a tranzakciót követően 143 007 darab törzsrészvényt...
nov. 11
9:03
Új bermudai nagytulajdonosa van az E-Starnak (Privátbankár)
Új bermudai nagytulajdonosa van az E-Starnak
nov. 11
9:03
Új Mt.: "egy olyan minimum, amilyen nincs másutt a világon" (HR Portál)
Négy szakszervezeti konföderáció 94 pontból álló módosító csomagot küldött az országgyűlési képviselőknek a munka törvénykönyvéhez kapcsolódóan, mert úgy vélik, hogy a tervezet jelenlegi formájában is rontja a munkavállalók pozícióját, és nem növeli a foglalkoztatottságot - közölték a szakszervezetek vezetői csütörtökön.
nov. 11
9:03
Parlamenti albizottság előtt a magyar borok termékleírása (ProfitLine)
A Nemzeti Borakadémia Kft. szakemberei csütörtökön - a projektcég tevékenységének zárónapján - jelentős borágazati szereplők előtt számoltak be a parlament szőlészeti- és borászati albizottságának országos koordinációjuk eredményeiről - közölte a társaság.
nov. 11
9:05
Az arany lehet a végső megoldás az eurózónának (Privátbankár)
Az arany lehet a végső megoldás az eurózónának
nov. 11
9:06
Kis javulással indítja a napot a forint (Pénzcentrum)
312-313 közötti tartományban ingadozva indítja a napot a forint, ami kis mértékű javulást jelent a tegnapi 315 feletti szinthez képest....
nov. 11
9:06
A 3000 forintos szintekkel próbálkozhat az OTP (Portfolio)
Az elmúlt napok esését követően ma inkább emelkedést vár a piactól Éder Tamás, a Solar Capital üzletkötöje. A hangulat javulását a tegnapi kedvező amerikai és a ma reggeli ázsiai mozgások is segítik....
nov. 11
9:08
Nagyot bukott az Allianz a görögökön és a bankokon (Portfolio)
Az elemzők által várt 566 millió eurótól jelentősen elmaradó, 258 millió eurós nettó eredményről számolt be ma hajnalban közzétett gyorsjelentésében az Allianz. A német biztosító elsősorban...
nov. 11
9:21
Magasabb a vártnál az infláció (Infostart)
Októberben 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak és 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Elemzők 3,4-3,8 százalék közötti éves adatot vártak októberre.

Keresés