Az Állami Nyomda 2010-ben 860 millió forint nettó eredményt ért el, 18,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében a BÉT honlapján szerdán.
Négy hónapja nem látott csúcsra száguldott a forint a zloty ellenében. Persze mindehhez szükség volt a lengyel fizetőeszköz általános gyengélkedésére, ami a lengyel jegybank mai kamatdöntésével...
Hétfői záróértékük körül ingadoznak a vezető amerikai részvényindexek, közben az olaj árfolyama sem nyugszik és az arany kurzusa is új történelmi csúcsára kapaszkodott. A bizakodó hangulatot ezúttal...
Javult az amerikai munkaerőpiac helyzete, és ebben elsősorban a növekvő kiskereskedelmi eladások és a biztató feldolgozóipari bővülés játszott fontos szerepet - állapítja meg a Fed szerda este...
Egyre súlyosabb az élelmiszerhiány Líbiában, mert jelentős fennakadások vannak az élelmiszerellátásban. Sok üzlet bezárt, alig van friss áru. Sok üzemben leállt a termelés, szinte teljesen megszűnt a halászat, jórészt azért, mert az ország gazdaságában fontos szerepet játszó külföldi vendégmunkások elmenekültek az országból.
Mérsékelt ütemben tovább élénkült az amerikai gazdaság januárban, illetve február elején - tartalmazza az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv.
Elképzelhető, hogy a devizaárfolyam rögzítésével segít a lakáshiteleseken a kormány. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, több elképzelés is létezik, de hamarosan dönteni kell, mert a kilakoltatási...
Végül nyereséggel fejezték be a keddi napot a vezető amerikai tőzsdeindexek, pedig a kereskedés felénél még bizonytalankodtak a befektetők. Az óvatos optimizmust a kedvező amerikai munkaerőpiaci adat...
Az utóbbi időszakban az élelmiszerárak növekedése megállíthatatlannak tűnik. Befektetési szakértők szerint ez a folyamat az idei év során az arab világban bekövetkező események, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nagy valószínűséggel folytatódik. Az élelmiszerárak várható növekedéséből azonban most bárki profitálhat az OTP Alapkezelő által indított OTP Agrárpiaci Trend Fix I.…