Az elektronikus számlázással uniós szinten akár 40 milliárd eurót is megspórolhatnánk évente. Az ilyen számlák egyszerűen visszakereshetők és könnyen ellenőrizhetők
Nem jelölteti magát újra a Magyar Bankszövetség április 15-i tisztújító közgyűlésén Erdei Tamás. Pénzpiaci hírek szerint elege lett a kormánnyal való viakodásokból, egyrészt a bankadó bevezetése-, másrészt a devizahiteladósok moratóriumának többszöri meghosszabbítása miatt - írja a Népszava.
Holnap veszi át az OMV vezérigazgatói székét Gerhard Roiss, aki korábban a társaság finomítás és kereskedelem divíziójának vezetéséért volt felelős. Holnap veszi át Wolfgang Ruttenstorfer...
Zalában a foglalkoztatás mélypontra, míg a munkanélküliség csúcspontra jutott 2010-ben, de gazdasági mutatóit tekintve hazánk többi megyéjéhez viszonyítva a középmezőnyben van. Leginkább a mikro, kis- és középvállalkozások tudják felszívni a helyi munkaerőt, a magasan képzettek könnyebben találnak mukát, szakmunkásokból pedig itt is hiány van - tudtuk meg a munkaügyi központ igazgatójától.
Márciusban 2,4 százalékról 2,6 százalékra emelkedett a 12 havi fogyasztói árindex értéke az eurózónában, így szinte biztos, hogy jövő héten kamatot emel az Európai Központi Bank. A bank...
A Siemens AG országonként egyetlen vállalatban kívánja egyesíteni a lokális Siemens leányvállalatokat. A nemzetközi stratégia részeként Magyarországon megkezdődött és az üzleti év végére lezárul a...
2010 utolsó negyedévében a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 875 millió euró volt. A szezonális hatások kiszűrésével a...
A folyó fizetési mérleg többlete tavaly a negyedik negyedévben több mint a duplája lett az elemzők által várt 180 millió eurónak, az éves többlet pedig 2,031 milliárd euró volt
Délelőtt 11 óra előtt határozott erősödésbe kapcsolt az euró főként a dollárral szemben amellett is, hogy a perifériához sorolt eurózóna tagállamok csődkockázati mutatói intenzíven emelkedtek...
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) elnöke szerint megromlott egészségű kommandós, vagy vadászpilóta az, aki 35 évesen nyugdíjba megy, a többszázezer forintos nyugdíj pedig ritka, mint a fehér holló - mondta Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) elnöke....
Jókorát javult a forint megítélése a Credit Suisse legfrissebb felmérésében. A hazai fizetőeszköz ugyanis (a márciusban rendelkezésre álló adatok alapján) tavaly november óta először ismét fel tudott...
Cáfolja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára azt a csütörtök reggeli sajtóértesülést, miszerint már kész előterjesztés fekszik a kormány előtt a hamburgeradóra...
A megyei önkormányzat 3,3 milliárd forint értékű ingatlanvagyont árul Somogyban - írja az MTI a csütörtöki Somogyi Hírlapra hivatkozva. A 29,2 milliárdos költségvetés 2,1 milliárdos - a megyei...
Az euróövezet fogyasztói árindexe márciusban 2,6 százalékra emelkedett a februári 2,4 százalékról - közölte az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala csütörtökön.
A piaci konszenzusnál ugyan magasabb lett a folyó fizetési mérleg többlete tavaly az utolsó negyedévben, de nagy meglepetést nem okozott, az MTI által megkérdezett elemzők kimagaslóan jónak nevezték az ország finanszírozási képességét, amely az idén is megmarad jelentős támaszt nyújtva a forint árfolyamának.
Semmisnek ítélte a Fővárosi Bíróság a szerdán meghozott elsőfokú ítéletében az Emfesz üzletrészének eladását azzal az indoklással, hogy az erre is szóló meghatalmazás megfogalmazása nem egyértelmű a bíró számára - közölte Góczi István, az Emfesz Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
A folyó fizetési mérleg utolsó negyedéves többlete kapcsán az elemzők kimagaslóan jónak nevezték az ország finanszírozási képességét, amely az idén is megmarad, jelentős támaszt nyújtva a forint árfolyamának
Áprilistól átlagosan 232 forinttal olcsóbb több mint hatszáz gyógyszer az új referenciaárak meghatározása miatt - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár
Az idei év elején rendkívül érdeklődő volt a piac a magyar államkötvények iránt - mondta Borbély László András az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgtaó-helyettese
Az Államadósság Kezelő Központ által mára meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120307) a két héttel ezelőtti kiugró vételi érdeklődésnél alacsonyabb, de még így is bőséges kereslet...
Zalában a foglalkoztatás mélypontra, míg a munkanélküliség csúcspontra jutott 2010-ben, de gazdasági mutatóit tekintve hazánk többi megyéjéhez viszonyítva a középmezőnyben van. Leginkább a mikro, kis- és középvállalkozások tudják felszívni a helyi munkaerőt, a magasan képzettek könnyebben találnak munkát, szakmunkásokból pedig itt is hiány van - tudtuk meg a munkaügyi központ igazgatójától.
Semmisnek ítélte a Fővárosi Bíróság a szerdán meghozott elsőfokú ítéletében az Emfesz üzletrészének eladását azzal az indoklással, hogy az erre is szóló meghatalmazás megfogalmazása nem egyértelmű a bíró számára - közölte Góczi István, az Emfesz Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Ha valaki - legyen bár atomfizikus vagy bolti eladó - a munkájában hasznosíthatja tudását, képességeit, kreativitását, akkor ez elégedettséggel töltheti el, örömöt lelhet a munkájában. Ennek az örömnek a mértékében Magyarország nem éri el az Európai Unió átlagát - cikkezi a Népszabadság.
Az étkezési utalvány a legnépszerűbb cafeteriaelem idén a munkavállalók között a c1 cafeteria kutatása szerint, melyről a Napi Gazdaság írása számol be.
Kenyérgyára mellé telepítette cukrászüzemét Oroszlányban a Kolcsár pékség, a családi vállalkozás a százmillió forintos beruházás összegének felét a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázatán nyerte - tudósít az MTI nyomán a Világgazdaság.
Az elmúlt hónapokban érezhetően emelkedett az infláció a világban, ami azért lehet érdekes, mert az EKB legutóbbi kamatdöntését követően Trichet egy esetleges áprilisi kamatemelés lehetőségét is...
Nem feltétlenül követik "reflexszerűen" a kelet-európai jegybankok az euróövezeti központi bank (EKB) várható áprilisi kamatemelését - jósolták csütörtöki előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők
A BUX alacsony, 4 milliárd forintot alig meghaladó forgalom mellett, 0,3%-kal került feljebb csütörtök délelőtt. A vezető részvények a MOL kivételével emelkednek. Érdemi mozgások a nyugat-európai...
A piac torzulásához vezethet, ha kizárólag a problémás ügyfelek ingatlanjaira lehet majd kamattámogatott hitelt felvenni - hívják fel a veszélyekre a figyelmet ingatlanpiaci szakértők....
Sok ezer kislány szeretne bekerülni a modellek világába. Magyarországon kétszáz modellügynökséget tartanak nyilván. Van, aki már hatévesen elkezdi tanulni a szakmát, és 13 évesen a kifutón áll - tudjuk meg a Magyar Rádió összeálításából.
Magyarország nettó külső adóssága 1,55 milliárd euróval csökkent a múlt év negyedik negyedében és 50,8 milliárd eurót tett ki, 591 millióval kevesebbet mint 2009 végén - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közölt előzetes jelentéséből. (Az adat nem tartalmazza a pénzügyi derivatívákat és a közvetlen befektetéseken belül elszámolt úgynevezett egyéb tőkét.)
A minden második 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukción meghirdetett változó kamatozású 5 éves államkötvényt az előzőnél magasabb névértéken, megemelt összegben értékesítette csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A korábbi előrejelzésekben szereplő 8,5 százalék és az előző évi 7,5 százalék helyett csupán a hazai össztermék (GDP) 7 százalékára rúgott tavaly a francia költségvetés deficitje - jelentette be csütörtökön Párizsban Francois Baroin költségvetési miniszter.
Az elektronikai áruházakat működtető Electro World Kft. jelenleg ideiglenes fizetési moratórium alatt áll, várja a Fővárosi Ítélőtábla döntését a benyújtott csődvédelmi kérelemről, miközben jelentős konszolidációs lépéseket is tesz a nyereséges működés érdekében - mondta Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Magyarország nettó külső adóssága 1,55 milliárd euróval csökkent a múlt év negyedik negyedében, a kormányzati szektor és a jegybank nettó külföldi tartozása viszont nőtt
Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság...
Az elektronikai áruházakat működtető Electro World Kft. jelenleg ideiglenes fizetési moratórium alatt áll, várja a Fővárosi Ítélőtábla döntését a benyújtott csődvédelmi kérelemről, miközben jelentős konszolidációs lépéseket is tesz a nyereséges működés érdekében - mondta Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Felfüggesztették ma két ír bank, a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank részvényeinek kereskedését a dublini tőzsdén, miközben arra várnak a piacok, hogy az ír jegybank közzétegye a stressz...
Maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetésért 2 év 4 hónap börtönre ítélte a bíróság első fokon Stohl Andrást, emellett 5 évre a vezetéstől és 3 évre a közügyektől is eltiltotta a színészt. Ha Stohl valóban ennyi időt tölt börtönben, akár bő 40 millió forintos fizetéstől is eleshet. Az ítélet nem jogerős, Stohl fellebbezett a bírósági döntés ellen....
A román központi bank 6,25 százalékon tartotta az irányadó kamatot csütörtökön. Az elemzők ezúttal sem vártak kamatváltoztatást, mivel a jegybank a júliusi áfaemelés nyomán a növekvő infláció és a továbbra is gyenge gazdaság között igyekszik egyensúlyt teremteni.
Több részvénytársaság is közzétette közgyűlési meghívóját, melyekből kiderült, hogy melyik cég mekkora osztalékot fizet. A Portfolio.hu szokásokhoz híven idén is összegyűjti, hogy melyik tőzsdei...
Dmitrij Medvegyev orosz államfő gyakorlatilag az államkapitalizmus likvidálását követelte az oroszországi beruházási klíma javítását célzó átfogó programjával, amelyet szerdán mutatott be Magnyitogorszkban, a modernizációs bizottság ülésén - vélekedtek az orosz lapok csütörtökön.
Csoportszintű díjbevételét 7,2 százalékkal 8,6 milliárd euróra növelve 507,8 millió euró adózás előtti eredménnyel zárta 2010-et a Vienna Insurance Group - közölte ma a biztosító. A társaság...
Még legalább négy hónapot kell várniuk a magánnyugdíjpénztárból visszalépőknek arra, hogy a pénztárak megállapítsák, mennyi reálhozam jár nekik. A törvényben előírt július 20-ai dátum ugyanis nem azonos a reálhozamok kifizetésének időpontjával.
Hét évvel ezelőtt került egy dollárért az Emfesz Kft., ukrán érdekeltségből a RosGashoz. A fővárosi Bíróság most jött rá, hogy az akkori meghatalmazás zavaros
A magyar EU-elnökség elérte időarányos célkitűzését a kohéziós politikában, és jó úton halad afelé, hogy annak jövőjéről politikai konszenzus alakuljon ki a félév végére - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a Kohéziós politika jövőjéről rendezett konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.