A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,98 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 21.900,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki előző záráshoz képest. Mai elemzésünkben a BUX index és annak leglikvidebb határidős terméke a BUX1112 várható árfolyam alakulását elemezzük.
Kétezer roma munkavállaló foglalkoztatásáról írt alá együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Ligetvári Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének vezetője szerdán Budapesten.
Jelentős, két százalék körüli csökkenéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán.Továbbra is elsősorban a japán nukleáris válsággal kapcsolatos hírek késztetik eladásra a befektetőket. A szerdai visszaesésben nagy szerepet játszott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vezetőjének az a kijelentése, miszerint a fukusimai atomerőműben "igen komoly helyzet" alakult ki.
A fokozódó inflációs nyomás miatt újabb kamatemelés mellett döntött az indiai jegybank. Február folyamán az infláció 8,31 százalékra gyorsult, ami meghaladta a várakozásokat.
Tegnap délután négy óra előtt pár percccel heves részvénypiaci esés bontakozott ki a vezető indexekben, amellyel párhuzamosan a menedék devizák és az amerikai államkötvények azonnal erősödni kezdtek....
Az atomenergia hivatal vezetői szerint a magyar lakosságnak nem kell félnie a japán atombaleset miatt - Paks leállítására semmi szükség a szakértők szerint
Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tájékoztatta Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka csütörtök reggel az MTI-t. A városh...
A tegnapi nagy emelkedés után újra az eladók uralták a terepet az ázsiai piacokon ma hajnalban. A Nikkei 1,4%-kal zárt alacsonyabban, a Hang Seng már 2% feletti csökkenést mutat, de a kínai tőzsde...
Németországi munkahelyekre keres magyar vendéglátós szakembereket a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központja és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Egy felszolgáló és egy szakács havonta több mint félmillió forintnak megfelelő eurót kereshet - írja a Magyar Hírlap....
Közel 5 százalékot esett a tegnapi kereskedésben az Apple árfolyama azt követően, hogy egy elemző leminősítette a társaság részvényeit. Még így is a céget követő elemzők 90 százaléka vételre ajánlja...
Márciustól a Hungaroton teljes zenei kínálata – amely mintegy 2500 albumnak felel meg – elérhető az Apple online értékesítő felületén, az iTuneson is - írta a Világgazdaság. A lap csütö...
Tavasszal módosul az egyszerűsített foglalkoztatási törvény, és előnyt ad azoknak, akik amúgy nem kötelező munkaszerződést kötnek ilyen foglalkoztatásra - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága ellenőrzési albizottságának ülésén.
Csütörtökön mérsékelt veszteséget szenvedtek az ázsiai tőzsdék, a japán nukleáris katasztrófa elhárításában elért eredmény, valamint a korábbi nagy árfolyamveszteséget követő felvásárlások hatására.
Az amerikai részvénypiacok este 9 órási zárása után sem csillapodott az igen negatív nemzetközi befektetői hangulat, a tőke biztonságosnak hitt eszközökbe menekítése közben pedig fontos gát szakadt...
Tegnap a felére csökkentette az Országgyűlés a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét....
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal nőtt ez év januárjában, a munkanaphatástól megtisztított index 10,7 százalékkal emelkedett, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 15,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
Éder Tamás a Solar Capital üzletkötője a külföldi piacok követését várja a mai naptól. Akár magasabban is nyithat a pesti parkett, de a volatilitás miatt nehéz lehet lekereskedni a mai napot. A...
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) létesítéséről szóló törvényjavaslatot; az új intézmény 2012. január 1-jén jön létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Ren...
Már harmadik napja akadoznak a második legnagyobb japán pénzügyi szolgáltatónál, a Mizuho Banknál az ügyfelek tranzakciói. A pénzintézet most jelezte: nem világos még számára sem, mikor térhetnek...
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 januárjában 13,4, munkanaphatástól megtisztítva 10,7%-kal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,90 pontos emelkedéssel, 21.984,29 ponton nyitott csütörtökön. A záró értékhez képest ez 0,38 százalékos erősödést jelent.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal nőtt ez év januárjában, a munkanaphatástól megtisztított index 10,7 százalékkal emelkedett, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 15,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Éder Tamás a Solar Capital üzletkötője a külföldi piacok követését várja a mai naptól. Akár magasabban is nyithat a pesti parkett, de a volatilitás miatt nehéz lehet lekereskedni a mai napot. A...
A bírósági papírok szerint a Lehman várhatóan 61 milliárd dollárt fizet ki több éven keresztül a hitelezőinek, akik minden egyes kölcsönbe adott dollárjuk után 19 centet láthatnak viszont. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,90 pontos emelkedéssel, 21.984,29 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,38 százalékkal erősödött. Hasonlót vártak korábban a...
Nyereséges évet zárt a Lufthansa, a teljes 2010-es évben 1,13 milliárd eurós nettó eredményre tett szert, ami jelentős javulást jelent 2009-hez képest, amikor még veszteséges volt a vállalat. A...
Februárban 673.600 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, ez több mint 10.000 fős csökkenést jelent januárhoz képest, ezzel párhuzamosan jelentősen, több mint 23 százalékkal nőtt a bejelentett új állások száma az év második hónapjában.
A magyarok az utolsó előtti helyen szerepelnek a felnőttképzés szintjét értékelő uniós táblázaton - derült ki azon a március 7-9. közötti konferencián, melyen a felnőttképzés európai helyzete volt a középpontban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,90 pontos emelkedéssel, 21.984,29 ponton nyitott csütörtökön, ami a szerdai záró értékéhez képest 0,38 százalékos erősödés.
Magyar szakembereket keresnek németországi vendéglátóhelyekre, a fizetés csábító, de mérlegelni kell a megélhetési költségeket is - írta a Magyar Hírlap.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint az Igazgatótanács 2011. március 16-i ülésén döntött a Társaság 100%-os tulajdonában álló Visonka Zrt. Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetésének és ezzel összefüggésben a Zrt. eddigi zártkörű működési formájának nyilvánosan működő részvénytársasági formára változtatásának szándékáról - olvasható a BÉT honlapján.
A KEG bejelentette, hogy a társaság Igazgatótanácsa 2011. március 16-i ülésén döntött a Társaság 100%-os tulajdonában álló Visonka Zrt. BÉT-re történő bevezetésének és ezzel összefüggésben a Zrt....
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, Kádár Tamás úr 2011. április végével közös megegyezéssel távozik a posztjáról - olvasható a BÉT honlapján.
A várakozásokkal összhangban nem nyúlt az irányadó ráta szintjéhez a svájci jegybank (SNB), vagyis a 3 hónapos LIBOR-célsáv így továbbra a 0 és 0,75%-os szintek között maradt (0,25%-os célérték...
Az econet.hu kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group ügyvezetője, Kádár Tamás 2011. április végével közös megegyezéssel távozik a posztjáról. Az EMG új ügyvezetőjének kiválasztása folyamatban...
A tegnapi záróértékénél erősebben kezdett a pesti parkett, de a nyitást követő percekben már néhány tized százalékkal a negatív tartományba került az index. A vezető részvények vegyesen teljesítenek....
A mostanihoz hasonló balesetek miatt már többször temették a nukleáris ipart, de az végül mindig képes volt a felszínen maradni. A fukusimaihoz fogható mértékű, ilyen sok reaktort egyszerre érintő...
Nyereséges évet zárt a Lufthansa, a teljes 2010-es évben 1,13 milliárd eurós nettó eredményre tett szert, ami jelentős javulást jelent 2009-hez képest, amikor még veszteséges volt a vállalat. A...
A várakozásokkal összhangban nem nyúlt az irányadó ráta szintjéhez a svájci jegybank (SNB), vagyis a 3 hónapos LIBOR-célsáv így továbbra a 0 és 0,75%-os szintek között maradt (0,25%-os célérték...
Az EU energiaügyi biztosa szerint Európának fel kell hagynia az atomenergia-termeléssel. Günther Oettinger az EP környezetvédelmi bizottsága előtt ismertette a nukleáris erőművek biztonsági...
A munkáltatókra és az általuk foglalkoztatottakra kiterjedő rendelet értelmében a naptár szerinti munkarendtől eltérve március 19-én, szombaton pihenőnap helyett munkanap lesz. A megváltozott munk...
A japán részvénypiacok rendkívüli mozgása a befektetők megugró aktivitását is előidézte. A japán piaci indexek alakulására fogadó tőzsdén kereskedett alapokban a forgalom megtízszereződött,...