Februárban is folytatódott a januári trend: a világ jelentős részén tovább tartott a pozitív hangulat a tőkepiacokon, így a hazai és a fejlett részvénypiacok mellett a magyar állampapírpiac és a forint is erősödött, a fejlődő piacok viszont gyengélkedtek. Az intézményi befektetők aktivitása jelentősen megnőtt az elmúlt hónapban, ugyanakkor a lakosság még mindig inkább visszaváltott - derült ki a…
Csökkent a világ legnagyobb légi teherszállító társasága, a FedEx profitja a harmadik negyedévben, és a cég várakozásai szerint a magas olajárak a folyó üzleti év egészére is hatással lesznek.
A fejlődő piacok jelenleg magasabb kockázati prémiumot kínálnak a befektetőknek, mint a fejlettek, ez azonban a relatíve kedvező értékeltség, valamint az elmúlt hetekben látott erőteljes tőkekivonás...
Nem létező szövegrészt módosított a kormány javaslatára az Országgyűlés tavaly ősszel. Az idei költségvetést megalapozó törvény egy olyan szövegrészt módosított, amely 2007. január elseje óta már nem él
A főváros várhatóan szerződést bont a hajléktalanellátásban szerepet vállaló civil szervezetekkel - a lépést a "válságköltségvetéssel" indokolja a közgyűlés
A Sharp Electronics (Europe) GmbH Magyarországi Fióktelep ügyvezetői posztját 2011. március 1-jétől Szabó Zsolt tölti be. A 45 éves vezető első sorban az információs rendszerek, professzionális megjelenítők értékesítéséért felel majd.
A Citi az elmúlt időszakban több sikeres állami kötvénykibocsátásban főszervezőként vett részt a magyar kormány megbízásából, 2008-ban egy másfél milliárd eurós, 2009-ben egy egymilliárd eurós államkötvény-kibocsátási programban, legutóbb 2010-ben a Citi egy újabb kétmilliárd dolláros államkötvény-kibocsátásban szintén főszervezőként szerepelt - hangzott el azon a budapesti sajtótájékoztatón,…
A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, é...
Az Európai Szocialisták Pártja továbbra is elfogadhatatlannak tartja a magyar médiatörvényt, és a jogszabály visszavonását követeli - mondta Philip Cordery főtitkár Budapesten sajtótájékoztatón csütör...
Rekordot döntött a munkanélküliség Görögországban a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette csütörtökön a görög statisztikai hivatal, az ELSTAT. A munkanélküliség 14,2 százalékra emelkedett az előz...
Az Egyesült Államokban 0,8 százalékkal 113,4 pontra nőtt a Conference Board februári összesített konjunktúramutatója (leading indicator, LEI) - derül ki a kutatóintézet által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.
Négymillió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a TvNetWork Nyrt.-t, mert az nem mindenben tett eleget a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségének - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.
Magyarország egyike azoknak az OECD-országoknak, ahol az emberek a legkorábban mennek nyugdíjba - derül ki abból az összeállításból, amelyet a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői mutattak be csütörtökön Párizsban.
Hamarosan itthon is elkezdődik a közgyűlési szezon, a tőzsdei cégek közül már többen közzétették meghívójukat, melyekről bővebben a cikkünk végén található táblázatok adnak összefoglaló képet. ...
Az euróval és a svájci frankkal szemben csaknem mozdulatlan volt a mai kereskedési napon a forint jegyzése és a dollárral szemben is csak enyhe kilengésekről beszélhetünk, miközben a nemzetközi...
Alig változott a forint árfolyama csütörtökön, az eurót délután 16 órakor 273,80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a jegyzés csak kis mértékben tért el a délelőtti 273,73 forintos és a sz...
A BKV 11 milliárd forintos tőkepótló támogatást kaphat a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattól, ezt a pénzt a közlekedési társaság jármű- és pályafelújításra fordítaná - tudósít az MTI. A főváros...
Négymillió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a TvNetWork Nyrt.-t, mert az nem mindenben tett eleget a jogszabályban előírt tájékoztatá...
A BKV 11 milliárd forintos támogatást kaphat, amit főleg felújításokra költene a társaság. Folytatják a GPS-alapú utastájékoztató rendszer (FUTÁR) kivitelezését is
Japánnak megvan a pénzügyi kapacitása a földrengés és a cunami után keletkezett humanitárius és infrastrukturális gondok kezeléséhez - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Caroline Atkinson, az IMF szóvivője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,92 pontos, 1,73 százalékos emelkedéssel, 22.280,31 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 3,52 százalékkal 23.500 forintra erősödött, az OTP részvé...
Jól teljesített ma a BUX, az index a jó európai és amerikai hanuglatnak köszönhetően felfelé vette az irányt és 1,7%-kal zárt magasabban átlagos, 15 milliárdos forgalom mellett. A tengerentúli...
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
A január 29-iki oroszlányi földrengés nyomán 15 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyekre közel 1 milliárd forintot fizettek ki - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön.
Aláírták csütörtökön a bonyhádi strandfürdő kivitelezői szerződését, a termálvizet hasznosító létesítmény nettó 361 millió forintos beruházással ez év november végére készül el - közölte Glöckler Ferenc, a Bonyhádi Fürdő Kft. ügyvezetője....
Az éjszaka az alvásra való – vonta le a legfőbb tanulságot az alvás és az életmód összefüggéseiről Prof. Dr. Halmy László belgyógyász az Alvás Világnapja kapcsán
A Fővárosi Önkormányzattól csaknem 2,5 milliárdos kompenzációt kaphat parkoló cége, a Parking Kft. a 2011-es feladatok ellátására. Erről a közgyűlés várhatóan március 23-án dönt. A csütörtökön közz...
Az MSZP szerint a vállalt 3,8 százalékkal szemben akár a 4,5 százalékot is elérheti a tavalyi költségvetési hiány, ami tragikus veszteség a kormánynak és ezzel az országnak. Szekeres Imre, a szocia...
A közlekedést sokan nevezik össznépi játéknak, azonban mi a teendő akkor, ha egyes játékosok ittasan vagy éppen álmosan vesznek részt benne? Vajon milyen hatással lehet ez a többiekre nézve? Álmosan is ugyanolyan eséllyel indulunk neki a forgalomnak?
Bár az amerikai jegybank nyílt piaci bizottsága a napokban kiadott jelentése kedvező gazdasági és inflációs kilátásokról számolt be, Mohamed El-Erian szerint a megállapításaiknál nem vették...
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jelenleg 383 691 tonna intervenciós készlettel rendelkezik, amelyet élelmiszersegély szétosztására különítettek el. A külföldön meghirdetett gabonamennyiségekre magyar cégek is pályázhatnak - olvasható a MVH sajtóközleményében.
Március 11.-én Japánt minden idők egyik legsúlyosabb földrengése sújtotta. Szakértők szerint a természeti csapás hatásai azonban nemcsak Japánra, hanem az egész világ gazdaságára is hatással lehetnek. A következőkben Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő Befektetési igazgatójának véleményét olvashatják.
Összesen 54 nap haladékot kapott a Manufaktúra-Befektető Kft. a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának, valamint szavazatelsőbbségi részvényeinek kifizetésére.
A japán és közel-keleti helyzet mellett ma egy valóságos makroadat dömping befolyásolta a befektetői hangulatot Amerikában. Az elmúlt napok mélyrepülése után ma Európában, majd Amerikában is felfelé...
A gazdasági válság nyomán tisztul és koncentrálódik a PR-rel, kommunikációval foglalkozó cégek piaca: az Opten adatai szerint tavaly decemberben csaknem 5 százalékkal kevesebb ilyen főtevékenységgel bejelentett társaság működött Magyarországon mint a megelőző évben, a foglalkoztatottak száma viszont a csökkenés ellenére emelkedett.
A japán földrengést követően az ázsiai tőzsdék jelentős esést produkáltak, a természeti katasztrófa gazdasági hatásai azonban mégsem ebben mutatkoznak meg leginkább, hiszen a fejlett gazdaságokban egy-egy természeti katasztrófát követően néhány hetes-hónapos esést követően elindul az újjáépítés, és visszaáll a normális gazdasági tevékenység - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,92 pontos, 1,73 százalékos emelkedéssel, 22.280,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A nemzetközi piacokon valamelyest enyhült a nyomás, így csütörtökön a nyugat-európai és az amerikai részvénypiacokon is emelkedtek az…
A munkáltatókra és az általuk foglalkoztatottakra kiterjedő rendelet értelmében a naptár szerinti munkarendtől eltérve március 19-én, szombaton pihenőnap helyett munkanap lesz. A megváltozott munkarend érinti a személyszállító vonatok közlekedési rendjét is....
A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás új jogcímként lehetőséget nyújt arra, hogy az állatjólét lényeges javítása által a tejtermelés szerkezetében is jelentős átalakulás menjen végbe. A támogatás elindítását a napokban megjelent 18/2011. (III.9.) VM rendelet tette lehetővé, az igénybevétel részletes szabályait pedig az MVH hamarosan megjelenő közleménye fogja tartalmazni…
Eredményesen szerepeltek a magyar pálinkafőzdék a nemrégiben megtartott osztrák Destillata elnevezésű nemzetközi párlatversenyen - mondta Wolfgang Lukas, a rendezvény ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten a magyar díjátadóval egybekötött sajtótájékoztatón.
A japán hazai össztermék (GDP) éves értékének 2,4-3,4 százaléka között lehet a földrengés- és szökőár-katasztrófa teljes kárösszege - jósolták csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők,...