Nincs túl nagy lelkesedés az amerikai és ázsiai részvénypiacokon, a megoldatlan görög ügy helyezi nyomás alá a befektetői hangulatot Európában és itthon is - mondta Péter János, a KBC üzletkötője. ...
Már most, a méhészeti szezon közepén biztosnak látszik, hogy a szokásosnak mondható 25 ezer tonnás magyarországi mézhozam bőven összejön. Szakmai prognózisok szerint mind minőségben, mind mennyiségben kiváló lehet idén az akácméz....
Szeptemberben dönthetnek egy, a korábbinál erősebb energiapiaci szabályozószerv létrehozásáról. Az új szervezet több hatóság összeolvadásából állna fel, célja pedig az állam szabályozó szerepének...
A múlt hét végére fontos szintekhez értek a főbb indexek, így az elkövetkező napok meghatározóak lesznek a piacok középtávú mozgása szempontjából. Amennyiben az alábbi grafikonokon látható támaszok...
A Lexus márkát azért hozta létre a Toyota még az 1980-as évek végén, hogy elsősorban az amerikai piacon prémium modelleket is forgalmazhasson annak a veszélye nélkül, amit azok összevetése,...
Jövő januárban indulhat az energetikai csúcshatóság - ha tulajdonrészben nem erős az állam, szabályozóként majd az lesz, úgy tűnik ez a kormány filozófiája
Sokszor olvashatunk a munkavégzés módjairól, mikéntjéről, elemzéseket böngészhetünk módszertanáról, eszközeiről vagy a vezetők felkészültségéről. Ugyanakkor ritkán ejtünk szót arról, hogy érzelmi oldalon mit jelent számunkra a munkánk, hogyan hat rá a hátterünk, kultúránk, családi életünk. Ezekről a témákról Nagy Andrea kérdezte F. Várkonyi Zsuzsa pszichológust.
Kormánykörökből származó információk szerint Hoffmann Rózsa államtitkár levélben jelezte a miniszterelnöknek, hogy támogatottság hiányában nem kívánja folytatni az oktatási terület irányítását....
Eséssel kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután nem enyhültek az elhúzódó görög adósságválság miatti aggodalmak.
Ma kezdődik a legnagyobb múlttal rendelkező légiközlekedési kiállítás és vásár, a párizsi Air Show, amely az elemzők szerint mérsékelten optimista hangulatban telhet még úgy is, hogy a magas olajár...
Az elmúlt napokban folyamatosan a görög-téma szolgáltatott alapot a nagyobb érzelmi kilengéseknek, melyek hevesebb piaci kilengésekhez vezettek. (Solar Capital)
Az eurózóna pénzügyminisztereinek ma hajnali jelzései és a Moody’s felőli figyelmeztetés az olaszoknak összességében mérsékelten negatív befektetői hangulatot okozott világszerte, amelyből...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,41 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 22.612,52 ponton nyitott hétfőn. A világban nem enyhültek az elhúzódó görög adósságválság miatti aggodalmak, ennek megfelelően gyengül a forint, és folytatódik a BUX index lecsorgása is.
Az energetikában az állam szabályozó szerepének költséghatékony növelésére a jövő év januárjában indulhat a csúcshatóság munkája, ha a parlament a sarkalatos törvények szeptemberi tárgyalása során dönt erről - nyilatkozta a Napi Gazdaság hétfői számában Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke.
Technikai problémák következtében leállt a kereskedés a párizsi tőzsdén ma reggel - jelentette be a tőzsdét működtető NYSE Euronext. Technikai okok miatt nem indult el ma reggel a kereskedés a...
A Moody's Investors Service péntek késő este leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Olaszország "Aa2" adósbesorolását, vagyis az S&P után már a Moody's is fontolóra vette Olaszország...
Három órát töltünk átlagosan internetezéssel naponta. Személyi számítógépek és okostelefonok után egyre népszerűbbek erre a célra az úgynevezett táblagépek. Idén 60 ezer ilyen gép találhat itthon gazdára, átvéve az internetezésre, levelezésre alkalmas netbookok szerepét....
Ma indul a Business Telecom Kft. Kötvényeinek jegyzése. Az évi 12,5%-os fix kamatot kínáló kötvények jegyzése június 29-én zárul. 2006-ban alapított társaság 100%-os magyar tulajdonban lévő...
A Portfolio.hu következő délutáni szeminárium rendezvényén a devizakereskedés lesz napirenden. A gyakorlatorientált előadáson a devizakereskedés sajátosságain túlmenően a hatékony kereskedői...
A pénteki minimális emelkedést követően ma ismét lefelé vette az irányt a BUX, a globális befektetői hangulat romlásával összhangban. Az esésben viszont nincs lendület, a benchmark mindössze 0,4%-ot...
A szétesés határára került az eurózóna, miután a tagállamok egyre kevesebb hajlandóságot fognak mutatni, hogy újabb milliárdokkal segítsék ki az eladósodott országokat - figyelmeztetnek legfrissebb...
A világgazdaság problémái az arany malmára hajthatják a vizet: van esély egy újabb vásárlási láz beindulására. A technikai elemzés alapján viszont egy 10 százalékos zuhanást sem lehet kizárni
Ma délután 2 órakor hozza nyilvánosságra mai kamatdöntését a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, majd 3 órakor a friss inflációs jelentés főbb előrejelzéseit (GDP-növekedés, infláció), illetve...
Gyakran fordul elő cégeknél, különösen kis számú felvétel esetén, hogy a toborzási folyamat végére nem marad egy jelölt sem, aki betöltené a meghirdetett pozíciót. Az ehhez hasonló szituációk kiküszöbölésére a nagy számok törvénye lehet a megoldás, azaz érdemes több jelöltet állítani annál, mint amire szükség volna. A többszörös túlbiztosítással nagyobb esély van a sikeres toborzásra - állítja a…
Tavaly októberben érte el az USD/JPY stabil eső trendje a lokális mélypontját nem sokkal a kerek 80-as szint felett. Ezt a hosszú lejtmenetet több hónapos oldalazás követte, amely során a 84-80-as tartományt járta be az árfolyam több alkalommal. A márciusi időszak volt izgalmas, ekkor ugyanis a jen brutális erősödést mutatott a kulcsszint letörését követően és 77 alá esett. (Solar Capital)
A diákmunkából meggazdagodni nem lehet, de a ledolgozott órák fényében a legkitartóbbak szép zsebpénz-kiegészítésre tehetnek szert. A legtöbb pénzt az informatikai munkát végzők kereshetik, az ő órabérük minimum nyolcszáz forint, de egy programozó akár háromezer forint órabérért is dolgozhat - derül ki a Magyar Hírlap összeállításából.
A kínai jegybank az idei évben még 2-3-szor emelhet kamatot a növekvő infláció megfékezése érdekében - közölte a Shanghai Securities News hétfőn, egy vezető kormányzati elemzőt idézve.
A pénteki minimális emelkedést követően ma ismét lefelé vette az irányt a BUX, a globális befektetői hangulat romlásával összhangban. Az esésben viszont nincs lendület, a benchmark mindössze 0,4%-ot...
A Hang Seng részvényindex határidős árfolyama fontos szintet tört le az elmúlt hét folyamán. Az idei évben a piaci mutató már nem tudta megközelíteni a tavalyi csúcsot, amelyet 25000 pont közelében ütött. (Solar Capital)
Az őszi parlamenti ülésszak idején Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kezdeményezni fogja, hogy tíz évig ne legyenek újraválaszthatók azok az önkormányzati képviselők, polgármesterek és...
Az eurózóna pénzügyminisztereinek hajnali jelzései és a Moody's figyelmeztetése az olaszoknak összességében mérsékelten negatív befektetői hangulatot okozott világszerte, amelyből ismét profitál a svájci frank.
A fukushimai atomkatasztrófa miatt a világ közvéleménye a nukleáris energia ellen fordult, míg a japánok többsége inkább tovább fejlesztené az atomerőműveket
A kínai vállalatok külföldi felvásárlásait nehezíti, hogy rossz finanszírozási lehetőségek állnak rendelkezésükre. A kínai állam ezért igyekszik támogatni olyan magántőke alapokat, amelyek pénzügyi...
Négycsillagos szálloda építése kezdődik el ma Szeged belvárosában; a hatvanszobás hotel a tervek szerint 2012 őszére készül el mintegy kétmilliárd forintból....
Nem lesz több pénzünk üdítő, édesség, snack fogyasztására, így annyi lesz a költekezés értéke az új adó bevezetése után ezekből a termékekből, mint előtte - jósolják
A rokkantsági nyugdíj feltételeinek megváltoztatása nem sért szerzett jogot - állapította meg legutóbbi határozatában az Alkotmánybíróság a Magyar Nemzet értesülései szerint. A kérdésnek az MSZP kezdeményezése is nyomatékot ad, népszavazást indítanának ugyanis annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni.
Hosszabb távon vizsgálva az internetes kereső-óriás Google árfolyammozgását úgy tűnik, nehezebb időszak elé néz a cég. A heti bontású chartot nézve jól látszik, hogy a 2008-as nagy szakadást követően a jegyzés a 250 dollárhoz közeli szintről 630$-ig tudott visszakapaszkodni. (Solar Capital)
A HR-ben alkalmazható, különösképpen a HR vezetőket érintő innovációs lehetőségekről tartott előadást a siófoki 21. Országos HR Konferencián Virágh Rajmund, az Interim Manager Academy ügyvezetője. A témát vezetői, cégtulajdonosi szempontból közelítette meg, kitérve arra, hogy mit jelenthet a magas szintű innováció a vállalatok életében és milyen, ezt támogató lehetőségek vannak a piacon.
Hétfőn a görög segélycsomag halasztására ismét kockázatkerülés vett erőt a devizapiacokon, gyengült az euró és a forint: az eurót délelőtt tíz óra után 269,22 forinton jegyezték a péntek délutáni 267,59 forinttal szemben.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a népegészségügyi termékadó hatására nőni fog a feketézés és az adómegkerülés, miközben a "hamburgeradó", vagy "csipszadó" által érintett termékekből többet vásárol majd külföldön a magyar lakosság, főleg a határ menti területeken élők és az utazók.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a népegészségügyi termékadó hatására nőni fog a feketézés és az adómegkerülés, miközben a "hamburgeradó", vagy "csipszadó" által érintett termékekből többet vásárol majd külföldön a magyar lakosság, főleg a határ menti területeken élők és az utazók.
Erőteljesen esett világszerte az atomenergia támogatottsága, az ellenzők 26%-ának döntését a fukushimai erőmű katasztrófája indokolja. A közelmúltban történt japán atomkatasztrófa kapcsán - 24 ország...
Jelentős változások történtek a legnépszerűbb, adókedvezménnyel támogatandó cafeteria-elemek toplistáján, de az étkezési utalvány vezető helyét semmi sem veszélyezteti - derül ki egy felmérésből.
A napokban tette közzé az Alkotmánybíróság egyik legfrissebb határozatát, amiben egy olyan indítványt bíráltak el, ami a rokkantnyugdíjak megvonására vonatkozott. Az Ab szerint a rokkantsági...
Az EUR/HUF újra 269,50-nél jár, és nem lepődnénk meg, ha a mai nap folyamán 270 fölé kúszna az árfolyam - vetíti előre napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa....
Ma indul a Business Telecom Kft. Kötvényeinek jegyzése. Az évi 12,5%-os fix kamatot kínáló kötvények jegyzése június 29-én zárul. 2006-ban alapított társaság 100%-os magyar tulajdonban lévő...
A napokban tette közzé az Alkotmánybíróság egyik legfrissebb határozatát, amiben egy olyan indítványt bíráltak el, ami a rokkantnyugdíjak megvonására vonatkozott. Az Ab szerint a rokkantsági...