Az Állami Nyomda Nyrt. tájékoztatása szerint az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. 2011. május 31-én 1 192 000 darab Állami Nyomda által kibocsátott törzsrészvényt értékesített vagyonkezelt portfóliójából - olvasható a BÉT honlapján.
Forgalomlassítással megbéníthatják az egész országot június 16-án a szakszervezetek. Az érdekvédők az érdekegyeztetés totális megszüntetése és a családokat hátrányosan érintő kormányzati döntések ellen tiltakoznak. Székely Tamás, a vegyipari ágazat elnöke közölte, a VDSZ is csatlakozott a szerveződő akcióhoz.
Az euróövezetnek egy B-tervet is el kellene fogadnia, amely a görög adósság átstrukturálását irányozza elő - írja a Andrew Balls, a világ legnagyobb vagyonkezelő vállalata, a Pimco, európai portfolióigazgatója a Daily Telegraph brit napilap pénteki számában.
A K&H bankcsoport 4,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, 16 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A bankadó nélkül a bankcsoport adózott nyeresége 7,9 milliárd forint lenne, közel 42 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban - közölte a pénzintézet csütörtökön.
Felhalmozási ajánlását fenntartva a korábbi 6600 forintról 7000 forintra növelte az OTP részvényeire vonatkozó célárfolyamát az Erste Bank. Az új célár közel 15%-os felértékelődési potenciált jelent....
Érezhető kivárás jellemezte az európai piacokat a délelőtt során, miután a befektetők láthatóan nem akarnak jelentősebb pozíciókat felvenni a délutáni fontos amerikai makroadatok előtt. Ennek...
Helyi népszavazást tartanak Józsefvárosban a hajléktalanokat érintő kérdésekben, a VIII. kerületi képviselő-testület csütörtök esti ülésén elfogadta az erre vonatkozó előterjesztést - közölte Kocs...
Akciótervet készít az Európai Bizottság az egészségügyi szakemberek európai szinten egyre nagyobb problémát jelentő hiányának kezelésére - közölte John Dalli, az Európai Unió egészségügyi biztosa...
Jelentősebb piaci hatásokkal nem járó "tisztes kompromisszumnak" minősítették a magyar devizahitelesek megsegítésére kidolgozott otthonmentő akciótervet Londonban
Oroszország csütörtökön bejelentett, az Európai Unió területéről származó zöldségekre vonatkozó importtilalma ellenkezik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozás feltételéül szabott...
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke szerint gyenge-közepes gabonatermés várható őszi búzából az idén. Jakab István szerint a vetések mostani állapot...
Oroszország csütörtökön bejelentett, az Európai Unió területéről származó zöldségekre vonatkozó importtilalma ellenkezik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozás feltételéül szabott egyes rendelkezésekkel - közölte pénteken az EU oroszországi képviseletének vezetője, Fernando Valenzuela.
Az elmúlt egy hónap során a nemzetközi befektetői hangulat érezhetően romlott, ami a forint esetében is gyengülést eredményezett az euróval szemben az április végi szintekhez képest. Mindezek...
Az Európai Központi Bank elnöke szerint az eurót azzal kellene erősíteni, hogy az uniós tisztviselők nagyobb beleszólást kapnának a tagországok kormányainak költekezésébe. Jean-Claude Trichet erről Aachenben beszélt, a számára odaítélt Károly-díj átadó ünnepségén.
A rendészeti szervek sztrájkbizottságának ülését követően, pénteken kora délután folytatódik a belügyminiszter és a rendvédelmi érdekképviseletek egyeztetése
A rendészeti szervek sztrájkbizottságának ülését követően, pénteken kora délután folytatódik a belügyminiszter és a rendvédelmi érdekképviseletek egyeztetése.
Nagy önkormányzat esetében a mostani 60 napról 90 napra emelnék a válságköltségvetés elkészítésének idejét, bizonyos határidőket kibővítenének, és erősítenék a képviselő-testületi, közgyűlési...
Eddig mintegy 65 ezer hektár föld művelésben tartásáról kötött hasznosítási szerződést a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten...
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett, hogy jelenleg az állami földvagyon 2 millió hektár, ebből mintegy 200 ezer hektár a rendezetlen tulajdonú terület. Utóbbinak mintegy harmadát a...
Sávlezárásokra kell számítani a hétvégén a Margit hídon a déli járda szigetelése és más munkái, illetve az úgynevezett dilatációk építése miatt - közölte a felújítást végző Mh 2009 konzorcium sajtóiro...
Évi százmilliárd forintot kellene visszapótolni az egészségügybe, közvetlenül az orvosok és egészségügyi dolgozók béreinek rendezésére, túl a Semmelweis Tervben vázolt átalakításokon és alternatív forráskereséseken - nyilatkozta Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Szövetségének elnöke, hozzátette: a szükséges plusz forrás szerinte az az IMF-hitelkeret lehetne, amelyből a MOL-részvények…
Nemrégiben már megrángatta a dollár árfolyamát a Standard & Poors negatív kilátást tartalmazó hitelminősítése, ezért várható volt, ha ismét kilátásba kerül az Államok ultrastabil adósbesorolása, akkor újra megrendül a befektetők bizalma a zöldhasú iránt. Nos tegnap az európai Moody’s szólalt meg, figyelmeztetve az amerikai honatyákat, ha nem jutnak dűlőre a költségvetési plafont illetően akkor…
Az Európai Parlament (EP) Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága (ECON) az elmúlt héten egyhangúlag elfogadta azt az egyezményt, amely engedélyezi a fő piaci szereplőknek, hogy elfogadják az aranyat, mint párhuzamos fizetőeszközt az Európai Piaci Infrastrukturális Előírások (EMIR) alapján. Ezzel az EU elismerte az aranyat mint magas értékű likvid vagyont - olvasható az Arteus Capital sajtóközleményében.
A választókorúak 69 százaléka nem tartja igazságosnak a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának jelenlegi feltételeit - derül ki a kutatásból
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a munkaügyi módosító csomagot, amely több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét (Mt.), így például a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.
A legutóbbi felmérések szerint a megyében körülbelül 24 ezer hektáron károsodtak 35-100 százalék közötti mértékben az ültetvények, az ebből eredő árbevétel-kiesés eléri a korábban prognosztizált 18 mi...
Nagy önkormányzat esetében a mostani 60 napról 90 napra emelnék a válságköltségvetés elkészítésének idejét, bizonyos határidőket kibővítenének, és erősítenék a képviselő-testületi, közgyűlési...
Összesen 25 szórakozóhelyet záratott be a kiürítési feltételek elégtelensége, illetve a működési engedélyek hiánya miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a január 1-je és május 15-e ...
Binder István, a PSZÁF szóvivője és Nagy Anna kormányszóvivő rendkívüli sajtótájékoztatót tart ma délután fél 3-kor. A sajtótájékoztatón elhangzottakról alábbi cikkünkben olvashatnak: 2011.06.03...
A magyar zöldségek és gyümölcsök mentesek mindenfajta fertőzéstől, jó minőségűek, fogyasztásuk semmilyen veszéllyel nem jár, sőt az egészséges táplálkozás elengedhetetlen részét képezik - írta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a kereskedőkhöz és a fogyasztókhoz címzett nyílt levelében, egyben segítségüket kérve a németországi járvány nyomán kialakult…
Több mint 20 millió forint adót csalt a gyanú szerint Gáspár Győző és felesége, akik az RTL Klub showműsorában szerepeltek. Gáspár Győző ügyvédje szerint a hatóság álláspontja nem fedi a valóságot.
Okafogyottá vált a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány közötti tárgyalás, információnk szerint ez áll a sztrájkbizottság vezetőjének, Árok Kornélnak a lemondása mögött. A csütörtöki egyeztetésen Pintér Sándor világossá tette: nyugdíjkérdésben Orbán Viktorhoz kell igazodni. A miniszter tárgyalási technikájára jellemző volt, hogy mosolygott, kedves volt és figyelmesen végighallgatott mindenkit.…
A javaslatban többek között egy teljesen új repülőtér-besorolást indítványoztak, amellyel egységes szempontrendszer alapján határozható meg a jövőbeni fejlesztések iránya
Várhatóan kiemelt kistérséggé nyilvánítja a Gyöngyöspatát és további négy környező települést magában foglaló térséget jövő keddi ülésén a kormány - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető ...
A magyar zöldségek és gyümölcsök mentesek mindenfajta fertőzéstől, jó minőségűek, fogyasztásuk semmilyen veszéllyel nem jár, sőt az egészséges táplálkozás elengedhetetlen részét képezik - írta a Magya...
A csütörtökön lezajlott CSR Piac keretében odaítélt fődíjat, a Valóban Felelős Vállalat elismerést a MagNet Magyar Közösségi Bank nyerte. A 40 kis- és nagyvállalat részvételével megtartott CSR Piac Ma...
A rendőrség pénteken kora délután lezárta a XII. kerületi Cinege út egy szakaszát, Orbán Viktor miniszterelnök házánál. A police.hu-n pénteken azt közölték, hogy az intézkedés a szükséges ideig, de le...
A pillanatnyi népszerűségi mutatók szerint az amerikai elnöknek a republikánusok között nincs ugyan komoly vetélytársa, ám a gazdasági helyzet valós kihívást jelent Barack Obama elnök számára. Ha az állapotok a jövő év végéig nem javulnak jelentősen, az aláaknázza 2012-es újraválasztásának esélyeit.
Fehéroroszországban 20,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az idén az első öt hónapban, részben annak a hatására, hogy a volt szovjet tagköztársaság május elején leértékelte valutáját - jelentette be Andrej Tur fehérorosz gazdasági miniszterhelyettes pénteken.
A Groupon, amely internetes piacként diszkontáron kínál árukat és szolgáltatásokat, ezáltal összekapcsolva a kereskedőket és a fogyasztókat, ma bejelentette, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tő...
Egy, az Országgyűlés elé benyújtott törvénymódosító javaslatcsomag értelmében a kormány emelni kívánja az E85-ös üzemanyag jövedéki adóját. A javaslat indoklása szerint az emeléssel egyrészt növelni...
A németországi iparban minden korábbinál több új munkahely jön létre a következő egy évben, a legnagyobb európai gazdaság ipara havonta több mint 10 ezer új állást kínál majd a munkavállalóknak a néme...
Az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Kft. közel 23 millió eurós beruházást valósít meg Tiszaújvárosban, amelynek révén rövid időn belül 670-nel növeli alkalmazottainak számát. A cég a projekthez...
Májusban mindössze 54 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig 9,0 százalékról 9,1 százalékra emelkedett, ami óriási meglepetést okozott, hiszen az...