2011. június 8. szerda

jún. 8
17:14
Nyártól újra állami tulajdonba kerülhet a Liszt Ferenc repülőtér (Privátbankár)
Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány „piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - erről ír a csütörtök...
jún. 8
17:16
Görögország: az EKB-nek a legrosszabbra is fel kell készülnie (Privátbankár)
Német közgazdászok támogatják Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter kezdeményezését magánhitelezők bevonására a görög adósság átalakításába. Az EKB-nek minden eshetőséggel számolnia kell
jún. 8
17:21
Nem tett jót a bizonytalanság a forintnak (Portfolio)
Mérsékelt gyengülést mutatott ma a forint a vezető devizákkal szemben, amely a Moody’s felől ma érkező, nem kifejezetten optimista magyar jelzéssel, másrészt a továbbra is alapvetően borús...
jún. 8
17:21
Rezsicsapdában a magyar celeb: negyedmilliós tartozás (Pénzcentrum)
Lázadnak szomszédai Csipa, polgári nevén Ördög Tibor ellen. A Hooligans frontembere ugyanis több mint egy éve nem fizet közös költséget. Tartozása mostanra meghaladta a negyedmillió forintot is. Óvatos becslés szerint az újépítésű többlakásos lakóingatlanok legalább negyede már a társasházzá alakulás előtt jelentős mértékben eladósodik....
jún. 8
17:23
Állami kézbe kerülhet vissza a Budapest Airport is? (Portfolio)
Eladósorba kerülhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a vevő akár a magyar állam is lehet - írja a Heti Válasz internetes oldalán a lap holnap megjelenő számára hivatkozva. A Budapest Airport...
jún. 8
17:25
Megszavazták a Raiffeisen osztalékát (Portfolio)
Elfogadta a menedzsment 1,05 eurós részvényenkénti osztalékra vonatkozó javaslatát a Raiffeisen Bank International mai éves közgyűlése. A társaság összesen 204,3 millió euró osztalékot fizet június...
jún. 8
17:30
Pluszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,11 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 23.195,04 ponton zárt szerdán.
jún. 8
17:30
Az euróval együtt gyengült a ma forint (Privátbankár)
Szerdán gyengült kissé a forint: az eurót délután háromnegyed ötkor 265,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 265,20 forint után. Az árfolyam 265 és 266 forint között mozgot...
jún. 8
17:33
Emelkedik a malmi búza ára (ProfitLine)
Emelkedett a malmi búza ára hétfőn napközben az Európában irányadónak tekintett párizsi gabonatőzsdén.
jún. 8
17:35
Menesztették Koltay Gábort a József Attila Színház éléről (ProfitLine)
Azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester szerdán - közölte Csomós Miklós, a területért felelős főpolgármester-helyettes az MTI-vel.
jún. 8
17:39
Délutánra megjött a felmentősereg a BÉT-en (Portfolio)
A nap során fontos támaszokhoz értek a fejlett piacok (DAX 7000 pont, S&P 500 a csökkenő csatorna alja), melyről jött egy ilyenkor szokásos felpattanás, mely segítette a délutáni fordulatot a pesti...
jún. 8
17:41
Újabb saját részévnyekett vett a Rába (Portfolio)
A Rába tegnap 3300 darab saját részvényt vásárolt 800 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót követően a Rába saját...
jún. 8
17:48
Állami újraelosztás: egyértelmű optimum nem létezik (Privátbankár)
Magyarországon 5-7 százalékkal lehetne csökkenteni az állami újraelosztás mértékét, ennél kevesebből egyszerűen nem tudnánk működni - hangzott el egy szerdai konferencián
jún. 8
17:50
Fővárosi recept: hitelből tartalék (Privátbankár)
Kétszer ötmilliárd forint hitelt vesz fel a fővárosi önkormányzat, az összegből tartalékot képez -derül ki a Közbeszerzési Értesítőből
jún. 8
18:06
EP: csak programok törlése árán lehet befagyasztani az uniós költségvetést (Privátbankár)
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban nagy többséggel megszavazta azt az állásfoglalást, amely szerint a 2014-2020-as költségvetési időszakra csak abban az esetben lehetne befagyasztani a 20...
jún. 8
18:08
A végén jól hajrázott ma a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,11 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 23.195,04 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,452 milliárd forint volt, a vezető részvények az OT...
jún. 8
18:15
Ámokfutás Magyarországon: 1,7 milliót kaszáltak a szemfüles rendőrök (Pénzcentrum)
Közéttette honlapján a rendőrség a május havi "díjazott" sebességrekordereket. Az ámokfutókra kiszabott közigazgatási bírság összege összesen 1 millió 700 ezer forintra rúg....
jún. 8
18:24
Jól hajrázott ma a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,11 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 23.195,04 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,452 milliárd forint volt, a vezető részvények az OT...
jún. 8
18:33
Újabb saját részvényekett vett a Rába (Portfolio)
A Rába tegnap 3300 darab saját részvényt vásárolt 800 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót követően a Rába saját...
jún. 8
18:35
Meg kell venni a mostani korrigálást a részvénypiacon? (Portfolio)
Az elmúlt hetekben látott sorozatosan rosszabb makroadatok ellenére valószínűtlen egy duplaalj kialakulása a világgazdaságban, így a kötvények helyett a részvények vásárlását javasolja Chris Watling,...
jún. 8
18:39
A perui elnök különadót vetne ki a bányatársaságokra (ProfitLine)
Párbeszédet kezdeményez az újonnan megválasztott, baloldali perui elnök a bányatársaságokra kivetendő különadóról.
jún. 8
18:42
Megemelték a gazdák kártalanítására szánt keretet (Privátbankár)
150 millióról 210 millió euróra emelte az EB azt az uniós költségvetési keretet, amelyből a zöldségtermelő gazdákat a hasmenésjárvány miatt kieső bevételért kompenzálhatják
jún. 8
18:51
Ettől lehidalsz: rábukkant a professzor a nagy titokra! (Portfolio)
Meglehetősen érdekes cikk jelent meg a minap a MarketWatch amerikai gazdasági portál oldalán, mely egy korábbi pénzügyi professzor, Bob Haugen mélyreható, az egyes részvények hosszú távú...
jún. 8
19:09
Káosz Budapest közlekedésében: megújul a volt Moszkva tér (Pénzcentrum)
A Főmterv Zrt. készítheti el a Széll Kálmán (volt Moszkva) tér megújításának a tanulmánytervét. A hárommilliárdos projekt a tervek szerint jövőre valósul meg, tudta meg a Napi Gazdaság Hutiray Gyula városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettestől....
jún. 8
19:12
Lassan a nők vezetik Németországot (ProfitLine)
Németországban minden korábbinál nagyobbra, tavaly csaknem 28 százalékra emelkedett a nők aránya a vállalatvezetők körében - közölte szerdán a német statisztikai hivatal.
jún. 8
19:27
Megint vette magát a Rába (Portfolio)
A Rába tegnap 3300 darab saját részvényt vásárolt 800 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót követően a Rába saját...
jún. 8
19:29
Újabb AAA részvényeket vett a társaság vezére (Portfolio)
Az AAA Auto bejelentése szerint a társaság vezérigazgatója, Anthony James Denny június 10-én és június 13-án tovább vásárolta a vállalat részvényeit. A vezető összesen 11 000 darab részvényt...
jún. 8
19:45
A görög adósság megoldása - német recept (ProfitLine)
Német közgazdászok támogatják Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter kezdeményezését magánhitelezők bevonására a görög adósság átalakításába.
jún. 8
19:51
Mélyponton az autós lízingpiac (Infostart)
Történelmi mélypontra esett a lakossági gépjármű hitelezés: 10 eladott új autóból alig több mint kettőt vesznek hitelre, az eladott gépjárművek darabszáma az év első negyedében az előző évhez képest ugyan már 15 százalékkal nőtt, de ezt a növekedést a flotta beszerzések és a magánszemélyek készpénzes vásárlásai adták.
jún. 8
20:03
Moody’s: nincs felülvizsgálat alatt a magyar minősítés (Portfolio)
Jelenleg a Baa3 kategóriába soroljuk a hosszú lejáratú, devizaalapú magyar államadósságot, amelyhez negatív kilátást tartunk érvényben, ez a minősítés pedig "nem áll felülvizsgálat alatt" - jelezte a...
jún. 8
20:05
Hatodik napja adják az amerikai piacokat (Portfolio)
A múlt keddi álkitörést követően folyamatos csökkenést mutatnak a vezető tengerentúli piacok, melyek közül ma a technológiai szektor alulteljesítése tűnik ki. A Dow jelenleg 0,2, az S&P 500 0,4, a...
jún. 8
20:18
Miért olvasnak többet a nők a férfiaknál? (ProfitLine)
A statisztikák szerint a nők többet olvasnak férfitársaiknál. A miértre a Feltrinelli olasz könyvkiadó keresett és talált választ.
jún. 8
20:20
Moody's: nincs felülvizsgálat alatt Magyarország minősítése (ProfitLine)
A Moody's nemzetközi hitelminősítőnél nincs felülvizsgálat alatt Magyarország szuverén adósságának a besorolása - válaszolta a Reutersnek emailben szerdán a hitelminősítő szóvivője.
jún. 8
20:22
A Fitch leminősítésre jelölné Amerikát az adósságlimit emelése nélkül (ProfitLine)
Az Egyesült Államok leminősítésre jelölését helyezte kilátásba szerdai londoni figyelmeztetésében a Fitch Ratings arra az esetre, ha a Fehér Háznak és a Kongresszusnak augusztus elejéig nem sikerül egyezségre jutnia az amerikai államadósság-limit emeléséről folyó vitában.
jún. 8
20:39
Nem káprázta el a befektetőit a Nintendo (Portfolio)
A Nintendo tegnap bejelentett új Wii konzolját, ám annak leleplezése nem vidította fel a társaság részvényeseit, miután egyes elemzők szerint a vállalat lemaradt az online piacon kibontakozó...
jún. 8
20:51
Háromhavi mélypontra pottyantak az európai piacok (ProfitLine)
Háromhavi mélyponton zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán. A befektetőket elbizonytalanította, hogy Ben Bernanke Fed-elnök kedden este meglehetősen borús képet festett az amerikai gazdaság növekedési kilátásairól, és beszédben nem esett szó egy újabb gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítő program indításáról sem. Mindez eladási hullámot indított el a…
jún. 8
20:53
Az amerikaiak a legvidámabbak (ProfitLine)
Az amerikaiak a legvidámabbak, a németek pedig a legkevésbé viccesek - ez derült ki egy közösségi portál nemzetközi közvélemény-kutatásából.
jún. 8
20:57
Fed: lassul a növekedés (Portfolio)
A Fed ma közzétett Bézs könyve szerint a központi bank által vizsgált 12 régióból négyben lassult a növekedés. A közleményben a jegybank utal arra, hogy a gazdaság továbbra is gyenge növekedéssel...
jún. 8
21:15
Nem kápráztatta el a befektetőit a Nintendo (Portfolio)
A Nintendo tegnap bejelentett új Wii konzolját, ám annak leleplezése nem vidította fel a társaság részvényeseit, miután egyes elemzők szerint a vállalat lemaradt az online piacon kibontakozó...
jún. 8
21:17
Új vezető az E-Starnál (Portfolio)
Az E-Star vezetősége új pozícióval bővült, miután Szabó Zoltán műszaki vezérigazgató-helyettes munkakörben csatlakozik a vállalathoz. Szabó Zoltán a Miskolci Egyetemen szerzett gépészmérnöki, majd a...
jún. 8
21:33
Határidős PannErgy pozíciókat görgetett a Lazarus (Portfolio)
A Lazarus Vagyonkezelő Zrt. 270 kontraktus PPL1106 vételi pozícióját továbbkötötte PPL1112-es instrumentumra. Lazarus Zrt. a tranzakciót követően 2 026 500 darab törzsrészvénnyel és 270 kontraktus...
jún. 8
21:35
Nem tud felállni a pofonokból Amerika (Portfolio)
A múlt keddi álkitörést követően folyamatos csökkenést mutatnak a vezető tengerentúli piacok, melyek közül ma a technológiai szektor alulteljesítése tűnik ki. A Dow jelenleg 0,3, az S&P 500 0,5, a...
jún. 8
21:37
A Fitch leminősítheti az USÁ-t (Portfolio)
Az Egyesült Államok leminősítésre jelölését helyezte kilátásba szerdai londoni figyelmeztetésében a Fitch Ratings arra az esetre, ha a Fehér Háznak és a Kongresszusnak augusztus elejéig nem sikerül...
jún. 8
22:27
A Fitch leminősítheti Amerikát (Portfolio)
Az Egyesült Államok leminősítésre jelölését helyezte kilátásba szerdai londoni figyelmeztetésében a Fitch Ratings arra az esetre, ha a Fehér Háznak és a Kongresszusnak augusztus elejéig nem sikerül...
jún. 8
22:29
Hat napja esik Amerika (Portfolio)
A múlt keddi álkitörést követően folyamatos csökkenést mutatnak a vezető tengerentúli piacok, melyek közül ma a technológiai szektor alulteljesítése tűnt ki. A vezető indexek közül a Dow 0,2, az S&P...
jún. 8
23:03
Az állami újraelosztás szerepéről (ProfitLine)
Az adók és a kiadások csökkentése a magyar viszonyok között nem jár automatikusan a gazdasági növekedés beindulásával, mivel az európai gazdaságra a dekonjunktúra a jellemző - mondta Lóránt Károly a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója szerdán a Magyar Közgazdasági Társaság és a Levegő Munkacsoport által az állami újraelosztásról rendezett konferencián Budapesten.

Keresés