A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,73 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 22.376,82 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen...
Az Európai Bíróságig is elmennek szolgálati nyugdíjuk védelmében a tűzoltók és a rendőrök. Ennek érdekében közös pertársaság létrehozását szorgalmazzák....
A Mol sikere azon a folyamaton alapszik, amellyel a vállalatot regionális vezetőből nemzetközi szereplővé emelik - mondta Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén, kedden.
Az Orbán-kormány első éve alatt 26.116 céget - a vállalkozások 4,62 százalékát - törölték a cégbíróságok, viszont 45.571 új cég alakult, vagyis 42,7 százalékkal többen kezdtek új vállalkozásba, mint ahányan lehúzták a rolót - közölte a feketelista.hu portál az MTI-vel.
A június végétől beadható telephelyfejlesztési pályázatokon maximum 24 havi megvalósítási időszakra eső bérköltség, építés, ezsközbeszerzésre elszámolására is van lehetőség mikrovállalkozásnál. Kis- és középvállalkozások bérköltséget nem, de építést, eszközbeszerzést ugyanígy elszámolhatnak.
Egyszerre három értékesítési rekordot is megdöntött a német Daimler a Mercedes Benz márkával, a luxusautókból még soha nem adtak el olyan sokat első félévben, második negyedévben és júniusban, mint az...
Visszaveszi a Prímagáz a feleslegessé vált propán-bután gázpalackokat akkor is, ha nem a cég hozta forgalomba - közölte Szirmai Zoltán, a Prímagáz vezérigazgatója az MTI-vel kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,73 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 22.376,82 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen fejezték be a keddi kereskedést az előző napi záráshoz képest, a Mol körüli hírek uralták a budapesti börzét.
A tavalyi évhez hasonlóan alakulnak a magyarok nyaralási tervei: a 18-64 évesek háromnegyede gondolkodik pihenésben, azoknak a fele, akik utazást is terveznek, külföldre is menne
A Mol helyreigazítási kérelemmel fordul a Népszabadság főszerkesztőjéhez a napilapban kedden megjelent cikk miatt, amely az olajtársaság szerint valótlan állításaival jelentős kárt okozott a cégnek, és ezért a Mol további jogi lépesek lehetőségét is mérlegeli a lappal és a cikk szerzőjével szemben - közölte a társaság az MTI-vel.
A vállalati hírek mellett mindössze egy fontosabb makroadat érkezett ma az USA-ban, de annak sem volt komolyabb piac befolyásoló hatása, az amerikai piacok így jelenleg a nyári időszaknak megfelelő...
Veszélyben vannak a magyar bankkártyák, mert megszöktek azok az orosz fiatalok, akik az elmúlt években 40 millió forintot csaltak ki gyanútlan ügyfelektől. A hozzájuk hasonló csalók tavaly a második félévben változatos módszerekkel 274 millió forinttal csapolták meg áldozataik bankszámláját. De pontosan hogyan próbálnak átverni minket a csalók és hogyan lehet ellenük védekezni?...
Török Ferenc, Kalocsa polgármestere kínai útján szándéknyilatkozatot írt alá a Shenzhen-i You Yuan Industrial Co. LTD képviselőjével, egy korszerű mezőgazdasági termelési bázis kialakításáról az érseki székhelyen.
A kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító informatikai pályázatokat hirdetett meg az NFM, összesen 11,8 milliárd forintos összegben - tájékoztatott Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.
Török Ferenc, Kalocsa polgármestere kínai útján szándéknyilatkozatot írt alá a Shenzhen-i You Yuan Industrial Co. LTD képviselőjével, egy korszerű mezőgazdasági termelési bázis kialakításáról az érseki székhelyen.
Az előítéletek leküzdése a cél, ennek érdekében roma szervezetekkel is együttműködik a belügyminisztérium - mondta Pintér Sándor belügyminiszter kedden, Budapesten.
Az utóbbi hónapokban rájárt a rúd a válság legnagyobb győztesének hedge fundjára, John Paulson azonban most szépített. A Lehman Brothers kötvényeseinek kifizetéséért folytatott harcban ugyanis...
A globális adósságválság miatti aggodalmak ismét felerősítették a nemesfém iránti keresletet, amely nyomán az arany határidős jegyzése több mint 30 dollárral emelkedett a keddi napon.
A Moody"s nemzetközi hitelminősítő kedden közölte, hogy a hosszú futamidejű portugál kormánykötvények besorolását egyszerre négy fokozattal az eddigi "Baa1"-ről "Ba2"-re rontja, ami már spekulatív kategóriának számít. A kilátás továbbra is negatív maradt.
A vállalati hírek mellett mindössze egy fontosabb makroadat érkezett ma az USA-ban, de annak sem volt komolyabb piac befolyásoló hatása, az amerikai piacok így jelenleg a nyári időszaknak megfelelő...
A Moody’s Baa1-ről Ba2-re, azaz spekulatív, nem befektetési kategóriába vágta Portugália hitelbesorolását, úgy, hogy a kilátásokat továbbra is negatívan tartja. A hír hatására az amerikai...
Folyamatosan csökken a görög bankok betétállomány, ahogy a görög lakosság és a vállalatok egyre veszik ki pénzüket a bankokból. Májusban áprilishoz képest újabb 2,5 százalékkal csökkent a görög banki...
100 millió dolláros (több mint 18 milliárd forintos) bankbetétről tanúskodó számlakivonat-cetlit hagyott valaki egy New York-i pénzkiadó automatánál. Ez annyira meglepte az utána következőt, hogy lefotózta, és közzétette a világhálón....
Folyamatosan csökken a görög bankok betétállomány, ahogy a görög lakosság és a vállalatok egyre veszik ki pénzüket a bankokból. Májusban áprilishoz képest újabb 2,5 százalékkal csökkent a görög banki...
Összesen 550 fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be kedden a munkaügyi központoknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, Böröcz István - közölte az MTVA Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.
Rendkívül agresszív mértékű, egyszerre négyfokozatú leminősítéssel megvonta a befektetési ajánlású szuverén adósosztályzatot Portugáliától kedden a Moody's Investors Service, egyebek mellett arra a véleményére hivatkozva, hogy Portugáliának egyre nagyobb eséllyel újabb külső pénzügyi segítségre lehet szüksége.
A vállalati hírek mellett mindössze egy fontosabb makroadat érkezett ma az USA-ban, de annak sem volt komolyabb piac befolyásoló hatása. Bár Portugália leminősítését követően a legfőbb indexek lefelé...
A kínai gazdaság összeomlására játszó neves hedge fund guruk komoly hibát követnek el, és ha nem változtatnak befektetési politikájukon, komoly veszteségeket szenvedhetnek el - bírálta kollégáit a...
A kínai gazdaság összeomlására játszó neves hedge fund guruk komoly hibát követnek el, és ha nem változtatnak befektetési politikájukon, komoly veszteségeket szenvedhetnek el - bírálta kollégáit a...
Az LMP szerint Orbán Viktornak le kellene szállnia a magas lóról - az ellenzéki párt nevében így reagált az Európai Parlament (EP) kedden elfogadott állásfoglalására Schiffer András.
Minden esetben a megoldandó feladat határozza meg azt, hogy milyen programmal, illetve milyen nyelven és környezetben hajtjuk végre a fejlesztést, mert meggyőződésünk, hogy két egyforma igényrendszer nem létezik.
Budapesten tart konferenciát az Európai Szélenergia Társaság (EWEA) a hazai kormányzati szereplők és az iparág képviselőinek részvételével. A szélenergia a legkisebb környezeti terheléssel járó energiatermelési mód, mely biztonságosan, gyorsan felépíthető erőművekkel tudja a helyi közösségek és nagyobb rendszerek energiaigényét kielégíteni. Éppen ezért a szélenergia-ipar a világon szinte mindenhol…