Nem óhajtja a szocialista elnökjelölő előválasztás elhalasztását Dominique Strauss-Kahn. Mindezt DSK egyik bizalmasa, Jean-Christophe Cambadélis francia szocialista képviselő közölte, aki telefonon beszélt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyáron lemondott vezérigazgatójával.
Magyarország olyan témákban is előrehaladást ért el az uniós elnökség alatt, amelyek eredetileg nem szerepelhettek a prioritások között (dél-mediterrán térségben történt demokratikus fordulat, a Japánban történt nukleáris katasztrófa, euróövezeti válság) - nyilatkozta lapunknak Győri Enikő. A Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint Gödöllő jól vizsgázott.
Magyarországtól Lengyelország veszi át július 1-jével az Európai Tanács soros elnökségét. A lengyelek is történelmi első alkalommal vállalják ezt a feladatot - a dánokkal és a ciprusiakkal közös triót alkotva. A 38 milliós Lengyelország, amely a 2004-ben csatlakozott új EU-tagállamok közül a legnagyobb, a Lisszaboni Szerződés adta - a korábbiaknál korlátozottabb - keretek között a lehető…
A magyar soros elnökség egyik kiemelt témája a schengeni övezet bővítése, Románia és Bulgária csatlakozása volt. Az elnökséget átvevő magyar kormány azonban egy bonyolulttá vált politikai konfliktust örökölt.
Az Általános Ügyek Tanácsa 2011. április 13-án, luxembourgi ülésén jóváhagyta a Duna Régió Stratégiáról (DRS) szóló záródokumentumot, amely a magyar elnökség egyik prioritása volt. A kiindulási alapot az Európai Bizottság által 2010 decemberében bemutatott közlemény adta, a tagállamok elé terjesztett szövegtervezet pedig intenzív egyeztetések eredménye. A stratégia célja, hogy biztosítsa a…
A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb prioritása az volt, hogy június 30-ig zárják le a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal. Június elejéig kérdéses volt, sikerül-e elérni ezt a célt, mígnem a hónap első felében az Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások lezárására tett javaslatot, az Európai Tanács június 23-án és 24-én megrendezett csúcstalálkozóján pedig az állam- és kormányfők…
A magyar uniós elnökség prioritása közé tartozott a roma stratégia elfogadása. Ez a stratégia egyöntetűen pozitív visszhangra talált nemcsak az Európai Unióban, hanem az Egyesült Államokban is. A cél az, hogy a romáknak munkalehetőségeket, jobb ellátást biztosítsanak az egyes tagállamok.
Életének 98. életévében, a bajoroszági Pöckingben elhunyt Habsburg Ottó, az utolsó Habsburg trónörökös: hét gyermeke, 22 unokája és két dédunokája gyászolja. Július 16-án Bécsben temetik el.
Kisebb botrányba fulladt Ratko Mladics boszniai szerb háborús bűnös tegnapi meghallgatása a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) előtt. A "Balkán hóhérja" rendre félbeszakította a bírót, végül kivezettették a teremből.
Több mint egymillió embert várnak péntekre az amerikai űrrepülőgép most már tényleg utolsó startjára. A Kennedy Űrközpontba szóló jegyek rég elkeltek, 85 dolláros kezdőárért adják-veszik őket az interneten. Aki kíváncsi az Atlantis történelmi búcsúrepülésére, legalább hat órával korábban kell érkeznie a várható forgalmi dugók miatt, tanácsolják a hatóságok.
Még mindig szolgálnak meglepetéssel az orosz politikusok a jövő évi elnökválasztás előtt. Ezúttal a 46 éves milliárdos Mihail Prohorovnak sikerült felborzolnia a kedélyeket. Kormányfő akar lenni.
A líbiai kormány azt állítja, hogy parti őrsége elfogott két kis hajót, amellyel Katarból érkező fegyvereket szállítottak a lázadóknak a NATO támogatásával. Katar volt az első arab ország, amely csatlakozott a Líbia elleni nemzetközi katonai művelethez.
Zavargások robbantak ki hétfőn Kairóban, miután az egyiptomi főváros egyik büntetőbírósága óvadék ellenében szabadlábra helyezett tíz rendőrt és egy üzletembert.
Egykori fel nem használt vonatjegye leplezte le egy 54 évvel ezelőtti bűnügy elkövetőjét az Egyesült Államokban, a ma 71 éves férfi ellen a hét végén emeltek vádat Maria Ridulph meggyilkolása miatt.
Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt - állapította meg Orbán Viktor kedden Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint is jó eredménnyel zárt a magyar EU-elnökség. A szocialisták viszont bírálatot fogalmaztak meg…
Több mint négymilliárd koronát szedtek be elektronikus útdíjként az idei első félévben Csehországban, ez több mint 30 százalékkal magasabb összeg, mint 2010 első hat hónapjában - közölte David Simoník, a rendszert üzemeltető társaság szóvivője.
Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt - állapította meg Orbán Viktor kedden Strasbourgban.
Felelősnek mondta ki a holland államot kedden egy hágai fellebbviteli bíróság három boszniai muzulmán szerbek általi meggyilkolásáért az 1995-ös srebrenicai mészárlásban, amelynek idején elvben holland ENSZ-békefenntartók védték a várost.
Szinte minden belpolitikai tabut megtört a többi párt elé terjesztett programjával Elio Di Rupo, a kormányalakítással megbízott vallon szocialista pártelnök Belgiumban a helyi sajtó keddi értékelése szerint.
Szergej Lavrov bejelentette, hogy a közel-keleti közvetítő kvartett július 11-én, Washingtonban ül össze. Erről az orosz külügyminiszter kedden Moszkvában, egy palesztin küldöttséget fogadva számolt be.
Gyilkosság áldozatává vált gyermek mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is feltörte és lehallgatta az egyik legnagyobb brit bulvárlap, amely ellen évek óta vizsgálat folyik hasonló - főleg politikusok és a showvilág sztárjainak sérelmére elkövetett - cselekmények miatt. Az ügyben kedden a brit kormányfő is megszólalt.
Az Európai Parlament meggyőző többséggel (331 képviselő támogatta, 274 szavazott ellene, 54 tartózkodott) fogadta el állásfoglalását a magyar alkotmányozásról, amelyben újabb kritikákat fogalmaz meg az Orbán-kormánnyal és a Fidesz-KDNP képviselői által elfogadott új magyar alkotmánnyal szemben. A testület egyértelműen kimondta, hogy az új magyar alaptörvény összeegyeztethetetlen az európai…
Oroszország és a NATO Szentpéterváron és Párizsban közösen szándékozik kipróbálni a közlekedési infrastruktúra terrorakciók elleni védelmére közösen kidolgozott rendszert - jelentette be kedden Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.
Kellemetlen kritikákkal kellett szembesülnie Orbán Viktornak az Európai Parlament mai ülésnapján, ahol a képviselők a magyar elnökséget vitatták meg. Volt, aki nem tartotta normálisnak a kormányfőt, de olyan euroszkeptikus is akadt, aki azért "gratulált", amiért az Unió tovább közeledett a véghez a magyar elnökség alatt.
Dominique Strauss-Kahnnak kezeltetnie kellene magát - nyilatkozta a politikus ügyeire utalva Anne Mansouret. A francia politikus az édesanyja annak az író-újságírónőnek, aki feljelentést tett a Nemzetközi Valutaalap volt igazgatója ellen, azzal vádolva, hogy megpróbálta megerőszakolni őt nyolc évvel ezelőtt. Egy New York-i lap közben azt írta, hogy hamarosan ejteni fogják a nemi erőszak…
Az Európai Parlament (EP) Strasbourgban megszavazta azt állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét. A testület egyértelműen kimondta, hogy az új magyar alaptörvény összeegyeztethetetlen az európai értékekkel, és súlyosan korlátoz bizonyos alapvető jogokat. Orbán azonban…