Teherán hivatalos közleményben erősítette meg a korábbi jelentéseket, hogy Irán új urándúsító centrifugákat állít működésbe, hogy felgyorsítsa nukleáris programját. Múlt héten a Reuters adott hírt arról, hogy két új urándúsító berendezést szereltek fel.
A tokiói kormány megtiltotta Fukusima prefekturából származó marhahús fogyasztását, mivel az állatállományt sugárszennyezett takarmánnyal etették. Még a Fukusimától száz kilométer távolságra élő marhák vizsgálata is mutatott ki sugárszennyezést.
Ausztria hosszas jogi csatározások után hétfő este kiszolgáltatta Zágrábnak a volt horvát miniszterelnököt, Ivo Sanadert, aki ellen hazája tavaly év végén adott ki nemzetközi elfogató parancsot. Tegnap hazájában egy hónapos előzetes letartóztatását rendelték el.
A megújuló nemzetpolitika, a magyar állampolgárság, oktatás, média és gazdaságfejlesztési kérdések állnak a tegnap este megnyitott 22. tusnádi nyári tábor középpontjában. A több sátorban zajló előadások és kerekasztal beszélgetések mottója: "Összenő, ami összetartozik".
Három hete tartanak a titokzatos robbantások a dél-lengyelországi Krakkóban. Legutoljára a múlt hét végén, vasárnap robbant egy házi gyártmányú pirotechnikai eszköz a város Krymski utcájának egyik ingatlanában. Egy 65 éves férfi sebesült meg, amikor kinyitott egy neki címzett csomagot.
Az ember evolúciójáról vallott eddigi elképzeléseinket alapvetően módosíthatják az oroszországi Altájban talált leletek. A szibériai tájon a régészek elé tárult ősi világ megmozgatta a nemzetközi tudóstársadalmat, jeles képviselői a napokban tartott tanácskozásukon hitelesítették orosz kollégáik páratlan felfedezését.
Az izraeli haditengerészet egyik kommandója hatalmába kerítette a Gázai-övezet felé tartó, Dignite-al Karama nevű francia hajót, azt követően, hogy kudarcba fulladtak a tárgyalások a hajón utazott palesztinpárti aktivistákkal az irányváltoztatásról. Az izraeli katonák nem ütköztek ellenállásba.
Megfeszített erővel próbálták kiszabadítani még tegnap is a mentők az alagút fogságából azt a tizenkét munkást, akikre az építmény még hétfő reggel omlott rá Kína Liaoning tartományában, miközben Dalian városnál dolgoztak benne.
Rupert Murdoch, az Atlanti-óceán minkét partján befolyásos médiacézár tagadta, hogy felelős lenne azért, amiért bulvárlapja ezrek mobiltelefonját hallgatta le. A parlamenti meghallgatás vetekedett egy szappanoperával: érzelmes megbánást, fizikai támadást és félrebeszélést egyaránt láthattak a nézők.
A nemzeti értékek megőrzésének fontosságáról beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóját.
Goran Hadzic egykori horvátországi szerb vezető elfogása jó hír Horvátország számára - jelentette ki szerdán a Varsóban hivatalos látogatáson tartózkodó Jadranka Kosor horvát miniszterelnök.
Mennyit és hogyan pihenhetnek a dolgozók munkaidejük alatt? Erre keresi a választ Olaszország, miután kiderült, hogy a firenzei önkormányzat dolgozóinak cigarettaszünetét percre mérik.
Tripoli nem hajlandó Kadhafi lemondásáról tárgyalni - jelentette ki szerdán Moszkvában Abdul Ati el-Obejdi, a hivatalos líbiai rezsim külügyminisztere szerdán Moszkvában, ahol Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt.
Napokon belül Hágába, a Nemzetközi Törvényszék őrizetébe várják Goran Hadzicot, a háborús bűnökkel vádolt, szerdán elfogott egykori horvátországi szerb vezetőt - jelentette be közleményében a törvényszék főügyésze, Serge Brammertz.
További lépéseket kell tennie Bulgáriának és Romániának az igazságügyi reformok és a korrupció elleni fellépés terén - állapította meg a témáról szerdán kiadott jelentésében az Európai Bizottság.
Elnézést kért szerdán a brit kormányfő, amiért sajtófőnökként alkalmazta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányának egyik érintettjét, utalást tett azonban arra is, hogy nem készül távozni tisztségéből.
Egy értékes művészeti alkotás, egy Modigliani-festmény vezette nyomra a szerb hatóságokat a háborús bűnökkel vádolt Goran Hadzic, volt horvátországi szerb vezető utáni kutatásban, amely szerdán a körözött személy elfogásával zárult - árulta el Vladimir Vukcevic, a háborús bűncselekmények ügyében ítélkező szerbiai különleges törvényszék ügyésze.
Az egységes európai űrpolitika (European Space Policy - ESP) mielőbbi kialakítására van szükség a versenyképesség növeléséhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési szakterületek bevonásával - mondta Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a bécsi székhelyű Európai Űrpolitikai Intézetben tartott keddi…
A hazai és a szomszédos államokban található fiókhálózatán keresztül partnerként közreműködik a jövőben az OTP a határon túli magyaroknak nyújtandó költségvetési támogatások célba juttatásában - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Csányi Sándor OTP Bank elnök-vezérigazgató megállapodásáról szerdán tájékoztatták az MTI-t.
Az európai uniós tagországokban élő külföldiek, bevándorlók beilleszkedésének javítására tett javaslatokat az Európai Bizottság szerdán kiadott jelentésében.
A negyedik legnagyobb cseh parlamenti párt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) tevékenységének felfüggesztését kívánja kezdeményezni a prágai kormány.