2011. július 26. kedd

júl. 26
5:57
Hugo Chávez jövőre is indulna (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez venezuelai elnöknek orvosai megmondták, ötven százalék az esélye annak, hogy másfél év múlva még mindig életben lesz. Ehhez képest kubai kemoterápiája után szokásos magabiztosságával jelentette ki: jövőre újrajelölteti magát az elnökségért.
júl. 26
5:59
Zöld út a ciántechnológiának? (Kripto Akadémia)
Tizenegy éve kapott bányászati jogot Romániában a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalat, de a nemzetközi és román tiltakozások miatt mindmáig nem nyílt meg Verespatakra tervezett ciántechnológiával termelő aranybánya. A közvéleményt és politikumot egyaránt megosztó bányaterv az elmúlt évek egyik legnehezebb döntése Bukarest számára.
júl. 26
6:01
Alig figyeltek a szélsőjobbra Norvégiában (Kripto Akadémia)
Anders Behring Berviket egy Trondelag nevű településen élő iszlám-kritikus férfi insprirálta tettére - írta a VG napilap. A Fjordman álnéven író blogger a lapnak nyilatkozva azt állította, semmi köze sincs a tetteshez, sosem találkozott vele. Mint mondta, sosem támogatta az erőszakot. "Abszurd is azt állítani, hogy az iszlám-kritikusok olyan tettekre insporálnának, mint amilyet ez a pszichopata…
júl. 26
6:33
Obama: Veszélyes játék a kompromisszumra való képtelenség (Infostart)
Az amerikai fizetési kötelezettségek megszegése meggondolatlanság és felelőtlenség lenne, jelentette ki a hétfő este az adósságplafon emeléséről és a deficit csökkentéséről elmondott, élőben közvetített beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki kompromisszumra szólította fel a kongresszus vezetőit.
júl. 26
7:09
Rendőrök megpróbáltak elfoglalni két átkelőt a szerb határon (Infostart)
A koszovói rendőrség különleges egysége megpróbált elfoglalni két átkelőt kedd hajnalban a zömmel albánok lakta fiatal állam északi részén, a Szerbiával közös határon - közölte Bajram Rexhepi koszovói belügyminiszter. Az egyik átkelőt, Brnjak határállomást a koszovói rendőrök ellenőrzésük alá vonták, de a másikhoz, Jarinje határátkelőhöz nem jutottak el, mert feldühödött helyi szerbek állták…
júl. 26
7:27
Etikai vizsgálat indul a szexbotrányba keveredett amerikai képviselő ellen (Kripto Akadémia)
Vizsgálatot kért az amerikai képviselőház etikai bizottságától egy szexbotrányba keveredett demokrata képviselő ellen Nancy Pelosi, a ház demokrata kisebbségének vezetője - közölte hétfőn a CNN.
júl. 26
7:29
Kétszáz nap toronydarun (Kripto Akadémia)
Már 200 napja él egy toronydarun Dél-Koreában egy asszony munkahelyi elbocsátások elleni tiltakozásul.
júl. 26
8:39
Papírhiány miatt késik az adóbehajtás Nagy-Britanniában (Kripto Akadémia)
Kifogyott a papírból a brit adóhivatal, ezért aztán több százezer lakosnak nem tud küldeni idejében az adóbefizetés esedékességére emlékeztető levelet.
júl. 26
8:57
Gyalogosgyorsító: felnőttcsúszda sietőknek pályaudvaron (Kripto Akadémia)
Csúszós alternatívát kínál utasainak Hollandiában egy vasúti pályaudvar: akik sietnek, lépcső helyett csúszdát is használhatnak.
júl. 26
9:15
A chilei bányászok alkut kötöttek Hollywooddal (Kripto Akadémia)
Hollywoodi szuperprodukció készül a tavaly 69 napra a föld alatt rekedt chilei bányászok történetéből, a film mögött a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere áll majd.
júl. 26
9:51
Emberiesség elleni bűntett is lehet a vád a norvégiai ámokfutó ellen (Infostart)
Emberiesség elleni bűntettel is megvádolhatják a 76 halottal járó pénteki kettős norvégiai merénylet gyanúsítottját, Anders Behring Breiviket - idézte az Aftenposten című norvég lap kedden Christian Hatlo ügyészt.
júl. 26
10:09
Egyre több a hajrablás - A bűnözés új fajtája (Kripto Akadémia)
A betörők kifeszítették a vasrudakat az ablakból, kijátszották a mozgásérzékelőt, amelynek működésbe kellett volna hoznia a riasztóberendezést, és behatoltak a helyiségbe, de egy pillantást sem vetettek a páncélszekrényre vagy a pénztárra. Ehelyett egyenesen a legértékesebb zsákmányra csaptak le: az emberi hajra. Amikor távoztak a houstoni My Trendy Place fodrászszalonból, 150 ezer dollárt (több…
júl. 26
12:33
Külföldi sajtó Magyarországról - Orbán beszédéről, a gazdasági helyzetről, Cardin kritikájáról (Kripto Akadémia)
Eltérő módon értelmezi két romániai magyar napilap Orbán Viktornak a nyugati világ hanyatlásával kapcsolatos beszédét.
júl. 26
13:09
Chmel visszautasította Berényi bírálatát (Kripto Akadémia)
Bizonyos magyarországi szervezetekkel és hírportálokkal fenntartott kapcsolatokkal magyarázta Rudolf Chmel szlovák kormányfőhelyettes, hogy néhány szlovákiai magyar szervezet miért nem kapott pénzt az idei állami kulturális támogatások szétosztásakor.
júl. 26
13:27
Tárgyalnak ősszel az uniós belügyminiszterek a norvégiai merényletek tanulságairól (Infostart)
Napirendre tűzik az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek szeptember végi brüsszeli találkozóján a radikalizálódás (így az idegengyűlölet és a szélsőségesség) elleni fellépés témáját - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője kedden.
júl. 26
13:27
A román politikusok vitatják Orbán véleményalkotási jogát a romániai közigazgatási átalakításról (Kripto Akadémia)
A román politikusok pártállásuktól függetlenül vitatják a magyar miniszterelnök jogát, hogy "beleszóljon" Románia régió-átalakítási terveibe.
júl. 26
14:21
Ügyvédje szerint őrült a norvégiai ámokfutó (Infostart)
A norvégiai kettős merénylet gyanúsítottjának ügyvédje szerint azért volt hétfőn zárt a bírósági meghallgatás, hogy Anders Behring Breivik ne tudjon üzenni Norvégiában és külföldön működő sejtnek.
júl. 26
15:33
Schwarzenberg szerint a csehek sem teljesen tiszták (Kripto Akadémia)
A cseh külügyminiszter úgy véli, hogy Csehországot ugyan nem fenyegeti idegengyűlöletből fakadó erőszak, de azért ezen a téren a csehek sem teljesen tiszták.
júl. 26
15:51
Oslói püspök: Breivik nem fundamentalista keresztény (Infostart)
Oslo katolikus püspöke a múlt pénteki norvégiai terrortámadások nyomán óvatosságra intett az olyan kifejezések használatát illetően, mint a "keresztény fundamentalizmus".
júl. 26
17:03
Híd: Dél-Szlovákiában nem reális a területi autonómia (Infostart)
Simon Zsolt, a Híd párt alelnöke, földművelésügyi miniszter szerint Dél-Szlovákiában nem fenyeget területi autonómia, a témával foglalkozni felesleges.
júl. 26
17:05
Lezuhant egy katonai repülőgép Marokkóban (Infostart)
Marokkóban lezuhant egy katonai repülőgép; a hadsereg legfrissebb jelentése szerint a balesetnek 78 halálos áldozata és három súlyos sérültje van.
júl. 26
17:07
"Ha nem teszünk valamit, ez az éhínség lesz az évszázad botránya" (Infostart)
"A halál útjainak" nevezik a segélyügynökségek Kelet-Afrika egyes részeit, ahol elmondásuk szerint az anyák az útmentén hagyják haldokló gyermekeiket, hogy az erősebbeket meg tudják menteni. Emberek ezrei próbálnak gyalog eljutni a kenyai menekülttáborokba, ahol sokáig kell várniuk az ellátásra.
júl. 26
18:33
Ismét lehet tanítani a szlovákiai magyar szerzők történelemkönyveiből (Infostart)
Megfelelnek a szlovák állami kerettantervnek a magyar gimnáziumok számára készült, korábban visszavont történelemtankönyvek, ismét felkerülhetnek a tankönyvrendelési listára - közölte a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
júl. 26
19:09
Lemond a szexbotrányba keveredett amerikai képviselő (Infostart)
David Wu demokrata képviselő - akit azzal vádol egy 18 éves nő, hogy az akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele - kedden bejelentette, hogy lemond a mandátumáról.
júl. 26
19:45
A szocialisták nem mondanak le Utoyáról (Infostart)
A norvég szociáldemokraták ifjúsági szervezete a 68 halálos áldozattal járó vérfürdő ellenére sem mond le a főváros közelében fekvő Utoya sziget nyári hasznosításáról.
júl. 26
20:03
A merénylő öngyilkosságától tart a rendőrség (Infostart)
A pénteki vérfürdő elkövetőjének öngyilkossági kísérletétől tart a norvég rendőrség, ezért állandó megfigyelés alatt tartja a börtönben ülő Anders Behring Breiviket - közölte az oslói rendőrség szóvivője.
júl. 26
20:39
Egyre több amerikai online néz videót (Infostart)
Egyre több amerikai online néz videót a szélessávú internethez és a mobiltelefon-hálózatokhoz való hozzájutás javulása következtében.
júl. 26
20:39
Dublin a Vatikán ellen lázad (Kripto Akadémia)
Egyre feszültebb Európa egyik legkatolikusabb állama, Írország és a Vatikán viszonya. Enda Kenny miniszterelnök múlt héten heves támadást intézett a Szentszékkel szemben, mert - mint mondta - a Vatikánban el akarták tussolni a fiatalkorúak szexuális zaklatásával kapcsolatos eseteket. A Vatikán válaszként visszahívta írországi nagykövetét.

Keresés