A kormány segítségét kérik az önkormányzatok, hogy kikerülhessenek az adósságcsapdából, megszabadulhassanak adósságterhük egy részétől - hangzott el szombaton a Fidesz által szervezett, az...
A költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása során a büdzsé egyenlegére, illetve a fejezetek bevételi és kiadási főösszegére - a kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat...
Nem számít a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak további drasztikus esésére a Generali. A biztosító szerint ugyanakkor egyre elterjedtebbek lesznek a kiegészítő biztosítások,...
Összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, amelyen ismertette az állami adósságátvállalás részleteit.
Súlyos lemaradásba került a Nokia az okostelefonok piacán, a harmadik negyedévben már be sem tudott kerülni az öt legnagyobb gyártó közé. Miközben a finn mobilgyártó a Symbianos készüléket tudatosan...
Peking keményen bírálta a New York Times című amerikai lapot, amely a kínai miniszterelnök családjának vagyonáról és üzleti érdekeltségeiről cikkezett.
Az AXA tegnap tette közzé az első kilenc hónapra vonatkozó értékesítési számait (nem eredmény). Ez alapján a bevételei 3,7 százalékkal növekedtek, amely ha az árfolyamhatást kiszűrjük, akkor csak 1,3 százalékos bővülést jelent, így 68,4 milliárd euró lett az év első kilenc hónapjában.
Legalább ötvenmillió ember maradt áram nélkül pénteken Brazília északkeleti részén; egy hónap leforgása alatt ez már az ötödik nagyobb kiterjedésű áramszünet a dél-amerikai országban -számol be az...
Itt az ősz, ami az autósoknak sokszor tél, akkor is át kell állítani magukat, ha még nincs mínusz 10 fok és méteres hó! A legtöbb baleset nem fagyos hófúvásban történik, hanem 0 fok körüli hőmérsékletnél. A legfontosabb: aki vezet, a sebességből vegyen vissza, a követési távolsághoz pedig adjon hozzá! Fontos a téli gumi is, de téli észjárás nélkül az még kevés....
Jelenleg Magyarországon a vállalati hitelállomány megközelítőleg az egy évvel ezelőtti szinten van, és a növekedési kilátások miatt rövidtávon nem várható a hitelkereslet jelentős fokozódása. A vállatok számára a hitelhez jutást nagyban segítheti, ha a hitelbírálatnál figyelembe veendő pénzügyi és üzleti szempontokkal maguk a cégek is tisztában vannak.
Az IDC piackutató felmérése szerint tavaly a digitális irodai eszközök által felhasznált papírmennyiség egy százalékkal 3 ezer milliárd fénymásoló lapra csökkent az előző évihez képest.
Az idős és a testi fogyatékos emberek előtt jelentős akadályok állnak a fizetési rendszerek használatában, gyakran csak segítséggel, PIN-kódjuk másokkal való megosztásán és kártyájuk átadásán...
Éves összevetésben 40 százalékkal csökkent a három legnagyobb japán bank - a Mitsubishi UFJ, a Mizuho és a Sumitomo Mitsui - összesített nyeresége az idei üzleti év első hat hónapjában - írta szombaton a Nihon Keidzai Simbun üzleti lap.
Nem melegítik fel a környezetet és kevesebbet fogyasztanak az energiatakarékos kompakt fénycsövek, az áruk ugyanakkor még mindig magas, ráadásul kényesek a kapcsolgatásra. A jövő ugyanakkor az övék, 2013 január elsejétől a hagyományos 40 wattos izzó eltűnik a boltokból.
A fogyasztói bizalmi index alapján készült Nielsen felmérés szerint Magyarország, Dél-Korea és Horvátország vezeti a legpesszimistább országok listáját.
A Malév volt dolgozóinak teljes követelése járulékokkal együtt 12,1 milliárd forint, ebből 9,7 milliárd forint az elismert igény, és mintegy 0,9 milliárd forintot fizettek ki 959 fő részére - közölte...
A magyar kormány egyenlegjavító intézkedéseinek valószínűleg nem minden eleme tetszik a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), de ezzel együtt sem kizárt a kompromisszum - vélekedtek hétvégi helyzetértékeléseikben londoni elemzők.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 10 magyar vállalkozás vesz részt 2012. október 25-27. között a Tallinn FoodFest 2012 Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállításon. A magyar standot Haupt Erik, Magyarország Tallinnba akkreditált nagykövete is felkereste a nyitónapon. A háromnapos vásáron kiállító cégek és látogatók rendkívül gazdag szakmai programon vehetnek részt - tájékoztatta a HITA…
Közel 30 millió dollárért hirdették meg Soros György lányának, Andrea Soros Colombelnek Greenwich Village-i luxuslakását, amit még 2006-ban 11,5 millió dollárért vásárolt - írja a The Real Deal....
A Vidám Park bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.
A Bukarestben kormányzó Szociál-liberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul National című napilap a Nyírő-ügyről közölt írást hétvégi számában, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti-politikai napilap európai kiadása pedig az Együtt 2014 együttműködési nyilatkozatának aláírásáról jelentetett meg cikket szombaton.
A szilárd biomassza lesz előreláthatólag a legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás Magyarországon - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért...
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
Angela Merkel német kancellár a pénzügyi szabályozás további szigorításának és az euróövezeti kooperáció erősítésének szükségességét hangsúlyozta heti videóüzenetében.
A kormány az elmúlt hetekben két megszorító intézkedést is kénytelen volt bejelenteni. Egy 280-290 milliárdos lyuk még mindig van a költségvetésben, aminek rendezése bár vállalva volt a Széll Kálmán terv szerint, annak megvalósítása mégse sikerült.
2012. október 29-én 01:00-07:00 között karbantartás miatt az OTP Bank által kibocsátott betéti és hitelkártyákkal nem lehet fizetni, valamint ATM funkciókat igénybe venni (pl. készpénz felvét) és az OTP banki internetes WebShop felületen fizetni.
Massachusetts állam pénzügyi felügyelete kétmillió dolláros bírságot szabott ki a Citigroupra amiatt, hogy a bank munkatársa szabályellenesen információkat juttatott el a sajtónak a Facebookról, annak tőzsdei bevezetése előtt.
Egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt Magyarországon, a lakosság csaknem háromnegyede nem tud egy nagyjából 50 ezer forintos váratlan kiadást fedezni.
Az európai döntéshozók jól végezték dolgukat - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak a Budapest Economic Forumon Ian Stewart, a Deloitte vezető elemzője. Stewart szerint azok, akik azzal vádolják őket, hogy...
Csaknem kétszáz helyszínen vizsgálta a főváros éjszakai vendéglátóhelyeinek, éjjel-nappali vegyesboltjainak és taxisainak adózási fegyelmét az elmúlt hosszú hétvége egyik éjszakáján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ellenőrzés eredménye megdöbbentő: az éj leple alatt a kereskedők és szolgáltatók fele követ el törvénysértést - közölte a hatóság szombaton az MTI-vel.
A konszolidált államháztartási hiányt és a konszolidált államadósságot nem érinti az önkormányzatok adósságának átvállalása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az OTP elemzői stábja,...
A mai napon hírek jelentek meg arról, hogy az úgynevezett „Spanyol modell” bevezetése miatt más inzulingyártók esetlegesen kivonhatják készítményeiket a magyarországi piacról. A Sanofi ezúton közli álláspontját az üggyel kapcsolatban.
Hazai és nemzetközi szakmai elvárás, hogy a meteorológiai tevékenységet, az ezt lefedő komoly infrastruktúrát, a rendszer működési, szervezeti, anyagi hátterét Magyarországon is törvény rendezze. A Meteorológiai Világszervezet (WMO), amelynek hazánk is tagja, évek óta javasolja a tagállamoknak, hogy ezt a fontos tevékenységet jogi keretek közé tereljék - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium…
Törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz szombaton a parlamentnek, hogy megteremtse Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét, amelyet állampapír-vásárlással kapcsolna össze a kormánypárti...
Két fontosabb következménye lehet Orbán Viktor szombati bejelentésének. A települések adósságának részleges átvállalása a szigorúbb központi felügyelettel párosítva egyrészt megállíthatja az...