2012. október 9. kedd

okt. 9
11:45
Százezreket kaphattak a kormány kiszemeltjei (Pénzcentrum)
Április elsejétől kezdve elsőként kérhették az árfolyamrögzítést a közszférás alkalmazottak. A korai kezdés mellett vissza nem térítendő támogatás is járt azoknak a közszolgáknak, akik az árfolyamrögzítésre is jogosultak voltak. A megkérdezett hitelintézetek elmondása szerint ez átlagosan közel 100 ezer forinttal duzzasztotta a családok pénztárcáját, amivel kötelezően tartozásukat kell…
okt. 9
11:47
Mégsem veszi meg a Magyar Telekomot a Deutsche Telekom? (Portfolio)
A Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom már jó ideje próbál megszabadulni amerikai leánycégétől, tavaly úgy tűnt, elképesztően jó áron tudnak túladni a T-Mobile USA-n. A befolyó...
okt. 9
11:49
A lakosság töretlenül vásárolja az abszolút hozamú alapokat (Portfolio)
Az OTP több abszolút hozamú alapja is jelentős tőkebeáramlást könyvelhetett el 2012 eddigi részében, volt olyan alap, amelybe 12 milliárd forintnyi friss tőke áramlott be. A tőkebeáramlás alapvetően...
okt. 9
11:54
Rogán: novemberben fogadhatja el a parlament a jövő évi költségvetést (Adózóna)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés novemberben fogadhatja el a 2013-as költségvetést. Rogán Antal erről az M1 Az Este című műsorában beszélt, hangsúlyozva, a nagyobbik kormánypárt egyetért a kabinet pénteken bejelentett egyenlegjavító programjával, az abban foglaltakat pedig nem tekintik megszorításoknak.
okt. 9
11:56
50 millió forint mulasztási bírság Észak-Magyarországon (Adózóna)
Összesen 50 millió forintot meghaladó mulasztási bírságot szabtak ki a NAV, illetve a társszervek abban az ellenőrzéssorozatban, amelyet Észak-Magyarországon végeztek az idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódóan - tájékoztatott a NAV Észak-magyarországi Igazgatóságának médiareferense.
okt. 9
11:58
Nyugdíj melletti munka: kivételek lehetnek-e a képviselők? (Adózóna)
Több képviselőt is érinthet, ha a közszférában megszűnik az a lehetőség, hogy a munkavállaló egyszerre kapjon munkabért és nyugdíjat, ha az Országgyűlés nem tesz kivételt az ő esetükben - írta a Blikk.
okt. 9
12:00
Pénztárgépek online: mire lehet elég a NAV-kontroll? (Adózóna)
Míg a kormány a gazdaság fehérítése érdekében az ország valamennyi pénztárgépét összekötné az adóhivatallal, addig a kiskereskedelmi csalások többsége nem is a blokkolásnál keletkezik. Épp az a lényeg, hogy az árbevétel egyáltalán ne kerüljön be a gépbe.
okt. 9
12:03
Kétszámjegyű hozamok - a kisbefektetőknek külön becsomagolják a rizikós OTP-alapokat (Privátbankár)
Az OTP Alapkezelő adatai szerint az év eleje óta az abszolút hozamú alapok több mint 25 milliárd forintot vonzottak, a normál részvényalapokból viszont folyamatos a tőkekivonás. Az abszolút hozamú alapok vagyona már 170 milliárd forint körül van, az év elején még csak 135 milliárd volt (azóta a tőkeáramlás és a hozam együtt növelte).
okt. 9
12:03
Ma is jóval a meghirdetett felett adott el kincstárjegyet az ÁKK (Portfolio)
A 45 milliárd forintos meghirdetett mennyiségre ma is erőteljes vételi érdeklődés mutatkozott a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján (D130116), és ennek láttán 15 milliárddal 60 milliárd forintra...
okt. 9
12:05
Tervek szerint halad a Pannergy miskolci projektje (Portfolio)
Kialakításra került a Miskolci Geotermikus Projekt hálózat és a meglévő MIHŐ Fűtőmű és Avasi hőközpont közötti távvezeték rendszer csatlakozási pontja. Csővezeték építéssel párhuzamosan tovább...
okt. 9
12:15
Heves viták várhatók a jövő évi bérek tárgyalásakor (HR Portál)
Rövidesen ismerteti a kormány a minimálbér jövő évi alakulásával kapcsolatos javaslatát. A bértárgyalásokon heves vitára számítanak. A versenyszféra most is csak mérsékelt emelést szeretne - olvasható a Magyar Hírlapban.
okt. 9
12:17
Néhány éven belül 40 ezerrel kevesebb közalkalmazott Nagy-Britanniában (HR Portál)
2015-re mintegy 40 ezer fővel csökkentik a közszférában dolgozók létszámát Nagy-Britanniában - hangzott el a Kossuth Rádióban.
okt. 9
12:19
Adókedvezménnyel segíthetnék a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását (HR Portál)
"Ha le tudok hajolni, felveszem a munkát" címmel rendeztek kerekasztal beszélgetést a Magyar Reumatológusok Egyesülete Vándorgyűlésén a hazai szakorvosok, politikusok, döntéshozók és betegszervezetek. Céljuk, hogy a munkahelyvédelmi akciótervnek része legyen a gyulladásos mozgásszervi betegségben szenvedők munkában tartása.
okt. 9
12:21
Durván elszámolták az Erasmus költségvetését (Privátbankár)
Janusz Lewandowski szerint több milliárd euróra lenne szüksége az Erasmusnak, miközben a 2013-ig tartó hat éves időszakra mindössze 3,1 milliárd volt a program költségvetése. Más EU-s kezdeményezések is forráshiánnyal küzdenek.
okt. 9
12:21
Gondok a kertészetekben - Hiánycikk lehet a minőségi káposzta (Portfolio)
Az aszályos nyár és ősz miatt az idén is gyenge termés várható a szabadföldi kertészeti ágazatban. A káposztafélék termelői alacsony hozamra számítanak, ami az idei évben jelentős területcsökkenéssel...
okt. 9
12:23
Döntött a Parlament: örülhetnek az autósok, a nők már nem annyira (Privátbankár)
Tizenhét pénzügyi tárgyú törvényt módosított hétfőn az Országgyűlés, ezek közül a biztosítási törvény és a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítása érinti leginkább közvetlenül a fogyasztókat.
okt. 9
12:23
Sokan érdeklődnek az e-útdíj tenderrel kapcsolatban (Portfolio)
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárás kapcsán eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát. Ez a szám akár még tovább is...
okt. 9
12:25
Elveszünk a részletekben, idén is rekordot dönt a parlamenti törvénygyár (Privátbankár)
Úgy tűnik, hogy idén is sikerül megdönteni a tavalyi törvénygyári rekordot, mert az első 9 hónapban már több jogszabályt fogadtak el a magyar Országgyűlésben, mint tavaly.
okt. 9
12:39
Egy kicsit mindenki megissza a levét Matolcsy csomagjának (videó) (Privátbankár)
Legalább négy olyan pont van a Matolcsy György által bejelentett csomagban, amely összességében minden egyes társadalmi rétegbe "beleharap".
okt. 9
12:39
Kína lesz a luxuscikkek második legnagyobb piaca (ProfitLine)
Öt éven belül Kína lehet a világ legnagyobb luxuscikk-piaca az Egyesült Államok után - erre a következtetésre jutott az Euromonitor.
okt. 9
12:39
Találgatnak az elemzők: még idén készül valamire a kormány (Portfolio)
Hétfő délután láttak napvilágot a szeptemberi költségvetési adatok, melyek szerint javult az idei büdzsé helyzete. Elemzők ennek kapcsán csak találgatják, hogy a kormány a múlt héten miért döntött...
okt. 9
12:41
Kínában sem kellenek a friss diplomások (Privátbankár)
Egy kínai állásportál összesítése szerint a gazdaság lassulása, a munkaerő-piaci aránytalanságok és az oktatási rendszer gyengeségei miatt több százezer friss diplomás van ma munka nélkül Kínában.
okt. 9
12:41
Szervokormány-gyártási projekt indul Szigetszentmiklóson (ProfitLine)
A szigetszentmiklósi telephelyű Draspó-Tempó Kft. 203 millió forintot költ a közeljövőben az úgynevezett C–700-as szervokormány magyarországi gyártási feltételeinek megteremtésére. A projekt költségéből több mint 71 millió forintot uniós támogatásból finanszíroz a cég – közölte a kft. ügyvezetője kedden az MTI–vel
okt. 9
12:43
Szakemberek szerint a Lufthansa-val a legjobb repülni (Privátbankár)
A Lufthansa már harmadszor lett Európa Vezető Légitársasága az idei, Portugáliában rendezett World Travel Awards-on. A jelöltekre a világ minden tájáról érkező utazási szakemberek szavaztak.
okt. 9
12:43
Matolcsy csomagja mindegyik társadalmi rétegbe beleharap (ProfitLine)
A közszolgák leépítése és a pedagógusi béremelés elhalasztása a középosztályt érinti. Ennél a rétegnél lehet társadalmi ellenállás.
okt. 9
12:45
Ma is jóval a meghirdetett mennyiség felett a kincstárjegy-eladás (Infostart)
Háromszoros túljegyzésre, megemelt összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet a referenciahozamot meghaladó átlaghozammal kedden az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 9
12:48
Csak a képviselőknek járna egyszerre fizetés és nyugdíj? (HR Portál)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt heti bejelentése szerint a közszférában dolgozók nem kaphatnának egyszerre fizetést és nyugdíjat. A képviselők kivételt képezhetnek - írja a Blikk.
okt. 9
12:57
Légihidat követelnek Debrecenből Szentpétervárra és Moszkvába (Privátbankár)
Debreceni fideszes alpolgármesterek javasoltak közvetlen légi összeköttetést a hajdúsági város, valamint Moszkva és Szentpétervár között.
okt. 9
12:57
Élmezőnyben a gyenge magyar piac (Portfolio)
A déli órákhoz közeledve a mérsékelt veszteségek után tegnapi záróértéke közelébe kapaszkodott vissza a BUX. A délelőtti pesszimista tőkepiaci hangulatot az újból felerősödő spanyol aggodalmak...
okt. 9
12:57
Újabb zöldségek drágulhatnak a piacokon (Pénzcentrum)
Az aszályos nyár és ősz miatt az idén is gyenge termés várható a szabadföldi kertészeti ágazatban, ez érinti a káposztát is. A termelők alacsony hozamra számítanak, a piacokon a vásárlók szűkebb fejes-, kel- és vöröskáposzta, valamint karfiol és brokkoli kínálattal találkozhatnak....
okt. 9
12:59
A szomszédokhoz képest is nagyon szigorú a magyar trafiktörvény (Privátbankár)
A dohányárusítás Ausztriában is állami monopólium, de a szabályozás megengedőbb. Ausztriában intelligens automatákból is lehet cigit venni, a szlovákoknál a legegyszerűbb a helyzet.
okt. 9
12:59
Orbán: méltatlan elbánásban részesül a MOL a horvátoknál (Portfolio)
A legnagyobb magyar regionális nemzetközi cégnek számító MOL továbbra is méltatlan elbánásban részesül Horvátországban - mondta Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten. Bár igyekeznek mindent...
okt. 9
13:01
Hiába csökken az alapkamat, ha nem akarnak hitelezni a bankok - Századvég-interjú (Privátbankár)
Ha nem eszkalálódik tovább jelentősen a világgazdasági válság, akkor jövőre már növekedési pályára állhat a magyar gazdaság. Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója a Privátbankárnak elmondta, milyen nehézségekkel küzdenek meg az előrejelzések készítésénél, mik jelentik azokra a legnagyobb kockázatot, és mi az a makropálya, amit ebben a pillanatban nagy biztonsággal…
okt. 9
13:12
Jól mennek a német luxusautók (ProfitLine)
Továbbra is rekord forgalomról számolt be Németország három prémium márkája, a BMW, az Audi és a Mercedes-Benz. Bár mindhárman érzik az euróövezeti kereslet lanyhulását, ezt bőven ellensúlyozza a tengerentúli eladások robusztus növekedése.
okt. 9
13:15
Kézrátétellel gyógyított, de nem adott számlát, az erő a NAV-nál volt (Privátbankár)
Még vállalkozói igazolványa sem volt annak a nőnek, aki ezoterikus módszerrel, energiák áramoltatásával gyógyított, de elfelejtett a kezelés végén számlát adni.
okt. 9
13:15
Indul a földtörvény vitája - A Fidesz támogatja Fazekast (Portfolio)
A földtörvény vitája október 17-én kezdődik az Országgyűlésben - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután kormányoldali képviselőkkel egyeztetett a...
okt. 9
13:21
Szervokormány-gyártási projekt indul Szigetszentmiklóson (Infostart)
A szigetszentmiklósi telephelyű Draspó-Tempó Kft. 203 millió forintot költ a közeljövőben az úgynevezett C-700-as szervokormány magyarországi gyártási feltételeinek megteremtésére. A projekt költségéből több mint 71 millió forintot uniós támogatásból finanszíroz a cég - közölte a kft. ügyvezetője kedden.
okt. 9
13:21
Több bónuszra számítanak a pénzügyi dolgozók (HR Portál)
A Wall Street alkalmazottainak csaknem fele arra számít, hogy idén év végén magasabb bónuszt kap, mint egy évvel korábban - derült ki egy amerikai tanulmányból. Tavaly átlagosan 121 ezer dollárt (körülbelül 27 millió forintot) vihetett haza bónusz formájában egy Wall Street-i alkalmazott - olvasható a portfolio.hu oldalon.
okt. 9
13:39
A magyar kormány felismerte az euróválság súlyosságát (Infostart)
A múlt héten bejelentett egyenlegjavító program elemei azt jelzik, hogy a magyar kormány most már kész szembenézni az euróövezeti adósságválság súlyosságával - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
okt. 9
13:41
Hamisított pálinkákat vontak ki a forgalomból (Infostart)
Hamisított pálinkát vont ki a kereskedelmi forgalomból a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.
okt. 9
13:45
Magas túljegyzés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Háromszoros túljegyzésre, megemelt összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet a referenciahozamot meghaladó átlaghozammal kedden az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 9
13:47
A kiigazítással tartható a 3 százalék alatti hiánycél (ProfitLine)
A kormány által bejelentett 400-450 milliárd forint összegű kiigazítással 2012-ben teljesíthető a 3 százalék alatti hiánycél, s remélhetően 2013-ban is tartható lesz a hiány - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedd reggel a Lánchíd Rádióban.
okt. 9
13:51
E-Star: gondok akadhatnak a kötvénykifizetésekkel (Privátbankár)
Az E-Star szeptemberi helyzetjelentéséből kiderül, hogy az augusztusban felvett hitelt és a jelenleg rendelkezésre álló készpénzt sem tudja a kötvények visszafizetésére fordítani a cég - írja friss elemzésében a KBC Equitas.
okt. 9
13:51
Százmillió euróval segíti az EIB az MFB kkv-hitelezését (Portfolio)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 100 millió euró összegű hitelt nyújt az MFB, Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére a kkv-k, középvállalatok és az állami szektorhoz...
okt. 9
14:00
Bumerángként üthet vissza a kata (Adózóna)
Azon esetekben, amikor a NAV arra hivatkozva függesztette fel az adószámot, hogy „hitelt érdemlően bizonyítást nyert, hogy az adózó székhelyén nem található”, jogsértő adóigazgatási eljárást alkalmaz. Mivel kérelemre ilyen esetekben a NAV helyreállította az adószámot, ezért sokan úgy gondolták, hogy a dolog el van intézve. Tévedésükre most jöhetnek rá, ha a kata vagy kiva szerinti adózást kívánják…
okt. 9
14:09
Hamis pálinkákat találtak - bukott a Kecskeméti Likőripari Zrt. (Privátbankár)
Hamisított pálinkát vont ki a kereskedelmi forgalomból a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága - közölte a a Vidékfejlesztési Minisztérium.
okt. 9
14:09
Mi indítja be a magyar bankszektort? (Portfolio)
A végtörlesztést szerencsére már maga mögött hagyta, de hatásait még éveken keresztül érzi a hazai bankszektor, amely a 2008 őszén hozzánk is betörő hitelezési válságából mind a mai napig nem tudott...
okt. 9
14:09
Már a barackpálinkában sem bízhatnak a magyarok? (Pénzcentrum)
Pálinkát hamisított a Kecskeméti Likőripari Zrt., ezért a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága azonnali hatállyal felfüggesztette a társaság pálinka-előállítási és forgalomba hozatali tevékenységét, és kivonta a forgalomból a hamisított pálinkatételeket....
okt. 9
14:18
Csökkenéssel nyithatnak az amerikai piacok (ProfitLine)
A határidős indexek lapján csökkenéssel indulhat a kereskedés az amerikai piacokon, a befektetők pesszimistán várják a piaczárás után induló harmadik negyedéves gyorsjelentési szezont, illetve Alcoa eredményét. Mindemellett a hangulatot nagyban rontotta a IMF világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzése, amelyet a szervezet ismét rontott.
okt. 9
14:20
Magánvállalkozások támogatásához nyújt 100 millió eurós hitelt az EIB (ProfitLine)
A luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bank (EIB) százmillió euró hitelt nyújt a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a kis- és középvállalkozások (kkv), valamint az állami szektorhoz tartozó támogatók pártfogását élvező kis- és közepes infrastrukturális beruházások finanszírozására - közölte kedden az EIB.

Keresés