2012. március 19. hétfő

márc. 19
4:12
Ingyen osztanak telekom részvényeket (ProfitLine)
A szerb gazdasági és regionális fejlesztési miniszter vasárnapi bejelentése szerint április 15-20. között kezdik meg szétosztani az erre jogosult 4,8 millió lakos körében a Telekom Srbija ingyenes részvényeit.
márc. 19
5:36
Kettőt fizet, egyet kap - összement áruk a boltokban (Pénzcentrum)
A címben szereplő reklámmal aligha lehetne a boltokba csalogatni a vásárlókat, pedig nyugodtan ki lehetne írni ezt a mondatot is az üzletek falára. Az elmúlt években ugyanis több áruféleség is rejtélyes zsugorodáson ment keresztül, miközben az áruk egy fillérrel sem csökkent. De vajon miért? És miért nem tesz senki semmit a vevőket megkárosító jelenség ellen?...
márc. 19
5:51
Görögország után Portugália következhet (ProfitLine)
Görögországhoz hasonlóan a súlyosan eladósodott Portugália is megindulhat a lejtőn - idézi a német Der Spiegel magazin a PIMCO befektetési alap igazgatóját.
márc. 19
6:24
A tojás után jön a nagy baromfi áremelés! (ProfitLine)
Jelentős mértékben nőttek 2006 óta a baromfitermelés és -feldolgozás költségei, míg az árak ennél jóval kisebb mértékben emelkedtek; emiatt, és az uniószerte tapasztalható hiány miatt is nyár elejéig három lépésben drágul majd a baromfitermékek ára.
márc. 19
6:30
A következő napokban is folytathatjuk a pihenést? (Portfolio)
Az elmúlt napok izgalmai után viszonylag nyugalmas hét vár ránk. Az Egyesült Államokból érkeznek ugyan friss adatok, de szinte ez az egyedüli, aminek érdemes lesz nagyobb figyelmet szentelnünk. A...
márc. 19
6:57
Talpra magyar! Mi lesz a forinttal? (ProfitLine)
Mai devizapiaci elemzésünkben az EUR/HUF árfolyam várható alakulását követjük nyomon.
márc. 19
7:12
Népszavazáson védenék meg a nyugdíjakat (HR Portál)
A Lehet Más a Politika (LMP) egyeztetést kezdeményez a nyugdíjasszervezetekkel a párt népszavazási aláírásgyűjtésével kapcsolatban - közölte Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
márc. 19
7:14
Így csalnak adót a leggazdagabbak (HR Portál)
Tömegesen menekítik át ingatlanjaikat adóparadicsomokban bejegyezett offshore cégekbe a leggazdagabb britek - köztük a brit rock legnagyobb sztárjai -, akik így milliárdos adófizetési kötelezettségek alól bújnak ki - írta a The Sunday Times.
márc. 19
7:16
Adórekord született Zalaegerszegen (HR Portál)
Elsősorban az exportra termelő helyi vállalkozásoknak köszönhető, hogy az elmúlt évben rekordösszegű, mintegy négymilliárd forintos iparűzésiadó-bevételt (ipa) ért el Zalaegerszeg - közölte a város polgármestere az MTI érdeklődésére.
márc. 19
7:18
Tízmilliós kártérítési perek fogorvosok ellen (HR Portál)
Tízmillió forintos kártérítést követel három Győr-Moson-Sopron megyei fogorvostól az Osztrák Fogorvosi Kamara, arra hivatkozva, hogy a magyar szakemberek törvénybe ütköző módon hirdették szolgáltatásaikat több bécsi napilapban.
márc. 19
7:20
Mit gondolnak a dolgozók a munkahelyi körülményekről? (HR Portál)
Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre - derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből.
márc. 19
7:22
Zöld utat kapnak a magasan képzett külföldi munkavállalók (HR Portál)
Egyszerűsített eljárásban kapnak tartózkodási engedélyt a magasan képzett külföldi munkavállalók Lengyelországban: a parlament alsóháza, a szejm pénteken megszavazta az uniós irányelveknek megfelelő törvénymódosítást.
márc. 19
7:24
Papademosz: két éven belül növekedésnek indul Görögország (Privátbankár)
A görögök nagy többsége azt szeretné, ha Görögország továbbra is az euróövezet tagja maradna - mondta a hétfői Financial Timesnak a görög miniszterelnök. Lukasz Papademosz úgy véli, hogy rövid időn, két éven belül belül fellendülés kezdődik a görög gazdaságban. és bármilyen kormány alakuljon is tavasszal, a reformok folytatódni fognak.
márc. 19
7:24
Megnégyszereződött a bejelentett munkaerőigények száma (HR Portál)
Februárban a munkáltatók csaknem 95 ezer fős munkaerőigényt jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, ez a januári közel négyszerese, az előző év februárinak is több mint kétszerese - ismertette a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) legfrissebb munkaerő-piaci adatait az MTI-nek Gedeon András, a hivatal szóvivője.
márc. 19
7:42
A görögök után Portugália is elindulhat a lejtőn (Privátbankár)
A PIMCO befektetési alap igazgatója szerint Görögországhoz hasonlóan a súlyosan eladósodott Portugália is megindulhat a lejtőn, és valószínűleg egy második mentőcsomagra is szükségük lehet.
márc. 19
7:44
Nyugati vállalatok profitálnak a kohéziós pénzekből (Privátbankár)
A nyugat-európai EU-tagállamok cégei jelentősen profitálnak a kelet-közép-európai tagországoknak nyújtott uniós fejlesztési támogatásokból a lengyel regionális fejlesztési minisztérium megbízásából készült tanulmány szerint. A felzárkózási támogatásból leginkább a német cégek profitálnak, a sorban második helyen a francia vállalatok állnak.
márc. 19
8:00
A tojás után a baromfiárak is elszállnak (Privátbankár)
Jelentős mértékben nőttek 2006 óta a baromfitermelés és -feldolgozás költségei, míg az árak ennél jóval kisebb mértékben emelkedtek; emiatt, és az uniószerte tapasztalható hiány miatt is nyár elejéig három lépésben drágul majd a baromfitermékek ára. Az utóbbi hónapokban a tojás ára is rendkívüli mértékben megemelkedett, a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályok miatt.
márc. 19
8:03
OTP részvény - ne kapkodjunk utána! (ProfitLine)
Rövid hetet zártunk az ünnepek miatt, de ez cseppet sem látszott az eredményeken: emelkedtek a részvényárfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén a három napos kereskedési héten; a BUX 3,93 százalékot erősödött. Az OTP-ben a három napban 23,78 milliárd forint értékben kereskedtek. A részvény 88 forinttal, 2,3 százalékkal drágult, és szerdán 3.912 forinton zárt.
márc. 19
8:18
Egyre többen tanulnak kínaiul Magyarországon (HR Portál)
Nő az érdeklődés a kínai nyelv iránt Magyarországon: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Konfuciusz Intézetének tanárai az elmúlt öt évben ötezer tanulót oktattak, és a számuk folyamatosan emelkedik.
márc. 19
8:18
Évtizedes mélyponton a földgáz - Lesz ebből felpattanás? (Portfolio)
Az amerikai földgáz ára már a 10 éves mélypontján tartózkodik, a hajdanán még jóval 10 dollár felett is kereskedett gáz ára ma alig haladja meg a 2 dollárt. Az árfolyam visszaesése hosszú távon a...
márc. 19
8:20
Sokat keresnek a kommentek törlésére specializálódott cégek (HR Portál)
Számos online PR-cég jelentős összegeket hajt be abból Kínában, hogy a vállalati ügyfeleiket érintő negatív tartalmakat törlik a világhálóról és őket kedvező színben feltüntető tartalmakat helyeznek el helyette - hívta fel a figyelmet a fogyasztók világnapja (csütörtök) alkalmából több kínai újság is a héten.
márc. 19
8:20
Nagy bejelentésre készül ma az Apple (Portfolio)
Bejelentést tervez ma délután az Apple azzal kapcsolatban, hogy mihez kezd 100 milliárd dolláros készpénzállományával. A cég közleménye szerint keleti parti idő szerint reggel 9-kor, vagyis magyar...
márc. 19
8:36
Erős nyitással kezdheti a hetet Európa - 290 forint fölött ébredt az euró (Privátbankár)
Kissé gyengült a forint hétfő reggelre a nemzetközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni árfolyamához képest. Az eurót reggel 290 forintos szint körül jegyzik. Az európai tőzsdéken ugyanakkor erős nyitás várható a válság enyhülése és a javuló világgazdasági hangulat miatt.
márc. 19
8:36
Anomáliák a Parlament-látogatás szervezésénél (ProfitLine)
Helyfoglalási díjat kötelesek fizetni azok a hazai utazási irodák, idegenvezetők, akik parlamenti látogatást szerveznének uniós vendégeiknek; a díjszedést januártól tette kötelezővé a Parlament idegenforgalmi osztálya a szerződő utazási irodáknak, a költségtérítés azonban jogszerűtlen, mert az unió állampolgárai ingyen tekinthetik meg az épületet - írta a Magyar Nemzet hétfőn.
márc. 19
8:36
Kinek jó és kinek rossz a gyógyszerpiaci vaklicit? (Portfolio)
Az éves rendes gyógyszerlicit jó a betegnek és végső soron jó az államnak is: nem jó viszont a patikáknak, amelyek jelentős bevételtől esnek el. Van olyan patika, amelyiknek az árréscsökkenés több...
márc. 19
8:38
Stratégiai gázból spórolhatnak az önkormányzatok (ProfitLine)
Újabb 100 millió köbméter gázt szabadít fel a stratégiai tározók készletéből a nemzeti fejlesztési miniszter Magyar Közlönyben megjelent rendelete, s ezt a 3,4 millió gigajoule mennyiséget az Országgyűlés decemberi döntése értelmében a fűtési idényben kikapcsolási moratóriumot kapott közintézményi kör ellátásbiztonságára kell fordítani - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
márc. 19
8:38
Ma véglegesül az új árfolyamrögzítés - Kalkulátorral segítünk (Portfolio)
Az Országgyűlés mai ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely a húszmillió forint alatti devizakölcsönnel rendelkezőknek teszi elérhetővé hiteltörlesztésük árfolyamának...
márc. 19
8:40
Tőzsde - Erős nyitás várható Európában (ProfitLine)
Erős nyitás várható az európai tőzsdéken hétfőn reggel.
márc. 19
8:42
Papademosz: a görögök nagy többsége az eurótagságot pártolja (ProfitLine)
A görögök nagy többsége azt szeretné, ha Görögország továbbra is az euróövezet tagja maradna - mondta a hétfői Financial Timesnak a görög miniszterelnök, aki szerint rövid időn belül fellendülés kezdődik a görög gazdaságban.
márc. 19
8:54
Ma felhúzzák az árfolyamgátat, és a felelősöket is megnevezik (Privátbankár)
Az Országgyűlés ma fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely a devizakölcsönnel rendelkezőknek teszi elérhetővé hiteltörlesztésük árfolyamának befagyasztását. A parlament ma dönthet a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét…
márc. 19
8:54
Több százezer közalkalmazott kérte eddig a bérkompenzációt (Portfolio)
340 ezer közszférában dolgozó jelezte eddig, hogy kéri a bérkompenzációt, átlagosan 10 és 18 ezer forint közötti összeggel kompenzálták a dolgozókat - tudta meg az MTI Hírcentrum. A határidő ma,...
márc. 19
8:54
McDonald's-ciki Kínában: így árulják a csibefalatokat (Pénzcentrum)
A csirkehús szabálytalan értékesítéséről számolt be egy pekingi McDonald's és egy közép-kínai Carrefour áruház példáját bemutatva a kínai központi televízió (CCTV); pénteken mindkét cég bocsánatot kért a vásárlóktól....
márc. 19
8:56
Felfüggesztették a WorldSpreads kereskedését (Portfolio)
Pénteken a WorldSpreads Group PLC kérésére felfüggesztették a WorldSpreads Group PLC részvények kereskedését a London Stock Exchange AIM szekciójában. A felfüggesztés oka a WorldSpreads Group PLC...
márc. 19
8:56
Törvénybe foglalnák a városi kórházak államosítását (Pénzcentrum)
Külön törvényben rendezik a városi kórházak államosításának részleteit - nyilatkozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, a Népszabadságnak....
márc. 19
8:58
Offshore cégekbe menekítik ingatlanjaikat a gazdagok (Portfolio)
Tömegesen menekítik át ingatlanjaikat adóparadicsomokban bejegyezett offshore cégekbe a leggazdagabb britek - köztük a brit rock legnagyobb sztárjai -, akik így milliárdos adófizetési kötelezettségek...
márc. 19
9:00
Egy helyben topogtak az ázsiai részvénypiacok (Portfolio)
Nem láthattunk jelentősebb elmozdulásokat a mai kereskedésben Ázsiában, az irányadó részvényindexek többsége ugyanis csak pár tizedszázalékos pluszokat produkált. A befektetők olyan újabb adatokra...
márc. 19
9:02
Kerek szinteknél indította a hetet a forint (Portfolio)
Továbbra is megmaradt a kedvező globális befektetői légkör, ez pedig oda vezetett, hogy ma reggel "kerek" szintekről indította a hetet a forint a vezető devizákkal szemben. A csütörtöki és pénteki...
márc. 19
9:04
Nagyot lendíthet a magyar Volksbankon az orosz óriás (Portfolio)
A Magyarországi Volksbank az új tulajdonossal, az orosz Sberbankkal a háttérben az idén dinamikusan tud majd fellépni a magyarországi kis- és középvállalkozói üzletágban, a vállalati és...
márc. 19
9:06
Európai részvényekre játszik a norvég olajalap (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb állami vagyonalapja, a norvégiai NPFG 2011-ben a részvénybefektetésein közel 9 százalékot veszített, főként a pénzügyi papírok estek nagyot, az eurózóna bankjai a bejelentett...
márc. 19
9:08
Mi vár a forintra? - Holnap Portfolio.hu Klub (Portfolio)
2012. március 20-án, kedden tartjuk a Portfolio.hu Klub következő rendezvényét, ahol két szakértő vendégünk, Forián Szabó Gergely és Tardos Gergely tart előadást. A program elsősorban a forint és a...
márc. 19
9:09
A devizában eladósodottakon segíthet az Országgyűlés (ProfitLine)
Az Országgyűlés mai ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely a húszmillió forint alatti devizakölcsönnel rendelkezőknek teszi elérhetővé hiteltörlesztésük árfolyamának befagyasztását. A parlament emellett szintén ma dönthet a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a…
márc. 19
9:11
Többnyire nyereségben az ázsiai piacok (ProfitLine)
A javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően az ázsiai tőzsdék többsége is nyereségben állt hétfőn.
márc. 19
9:12
Hétköznapi tudomány: miért pont az aranyból lett fizetőeszköz? (Privátbankár)
Az arany 5000 éve, az ezüst pedig még annál is régebben, immár 7000 éve tölti be az optimális fizetőeszköz szerepét. De vajon miért alakult ez így? Mit tudott ez a két nemesfém, amit más pénzfélék nem tudtak? Van erre magyarázat nem csak elméleti, világnézeti alapon, hanem gyakorlati, természettudományos szempontok szerint is? Válaszokkal a periódusos rendszer szolgálhat.
márc. 19
9:12
Míg mi pihentünk, emelkedtek az európai piacok (Portfolio)
Miközben a hazai tőzsde március 15-én és 16-án zárva tartott, a világ más részein zavartalanul folyt a kereskedés. A két nap alatt az európai és régiós részvényindexek is további emelkedést tudtak...
márc. 19
9:13
Nagy lendülettel nyitott a Budapesti Értéktőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,98 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 19.508,98 ponton nyitott hétfőn.
márc. 19
9:14
Folyamatos korrekció, még nem tért magához az arany (Privátbankár)
A múlt héten ismét széles fronton domináltak a mínusz előjelek a nemesfémeknél, miközben a nemzetközi részvényindexek erősödni tudtak. A Dow Jones index például 13 ezer pont fölé, négy éve nem látott magasságokba tért vissza. Az aranyba hosszútávra berendezkedő befektetőknek azonban nincs okuk idegeskedésre, az árfolyam jelenlegi gyengülése az erős fizikai keresletnek köszönhetően átmenetinek…
márc. 19
9:14
100 millió köbméter földgáz kerül az MVM-hez a stratégiai készletből (Portfolio)
További 100 millió köbmétert szabadított fel a Nemzeti Fejlesztési Miniszter a stratégiai gázkészletből, így az új irányadó készletmérték 815 millió köbméter. A készlet-felszabadítást a kikapcsolási...
márc. 19
9:16
Bár kongatják a vészharangot, de még tovább emelkedhetünk (Portfolio)
Bár egyre többen lépnek be a pesszimisták táborába a piaci kilátásokat illetően, Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője szerint a befektetői jókedv többségében még mindig megvan a világ tőkepiacain, ami...
márc. 19
9:18
Eséssel indított az építőipar (Portfolio)
Januárban - szezonálisan és munkanap-tényezővel igazítva - 0,5 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene az előző havi szinttől, jelentette a KSH. Éves összevetésben 1,5 százalékos a...
márc. 19
9:24
Ettől tartanak leginkább a vállalatvezetők (HR Portál)
A változó szabályozási környezettől, az árfolyamkockázattól és az államháztartási hiány kezelésének módjától tartanak leginkább a magyar vállalatvezetők - ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában első magyarországi vezérigazgatói felmérését a PricewaterHouse Magyarország cégtársa.

Keresés