Család, haza, hit - ezt tartják központi értéknek az olaszok a róluk végzett felmérés szerint, amely szerint ennek ellenére egyre kevesebb házasság köttetik és egyre kevesebben járnak templomba Itáliában.
Ha a szerencse kedvez neki, holland szocialista köztársasági elnöke lehet május elején Franciaországnak. A szó valóságos értelmében is, hiszen François Hollande németalföldi családból származik, ősei fél évezred távolából onnan menekültek francia földre. Innen a név eredete.
Puerto Ricóban, az esetleges "51. tagállamban" folytatódott tegnap a republikánus előválasztási maraton, de a két fő esélyes, Mitt Romney és Rick Santorum már a következő állomásra, a kedden voksoló Illinoisra tekint, s vasárnap már teljes erőbevetéssel ott kampányoltak.
Hét év börtön polgárpukkasztásért, a hívők idegesítéséért - erre számíthat egy orosz punkzenekar két tagja. A Pussy Riot nevű formáció egy moszkvai katedrálisban rendezett botrányos előadást, és lehet, hogy súlyos árat fizetnek a performanszért.
Nicolas Sarkozy államfő és a 33 nap múlva esedékes francia elnökválasztás többi jelöltje, a szocialista Francois Hollande és a szélsőjobboldali Marine Le Pen elítélte hétfőn a Toulouse-ban elkövetett lövöldözést. A támadást követően valamennyi jelölt azonnal felfüggesztette a választási kampányát.
Történelmi mélyponton a cseheknek az Európai Unió (EU) és az Európai Parlament (EP) iránti bizalma: mindkét intézményben csak a cseh lakosság harmada bízik - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet februárban készített a STEM prágai közvélemény-kutató intézet.
A legmagasabb szintre emelte a párizsi vezetés a terrorizmus elleni riadókészültséget Franciaország délnyugati részén, Toulouse környékén a hétfői vérengzés, négy ember, köztük három gyerek megölése után.
Az olasz adóbíróság tizenhat bíráját is érintette a nápolyi pénzügyőrség újabb camorra ellenes akciója, amelynek eredményeként hatvan ember került börtönbe, illetve házi őrizetbe.