A Költségvetési Tanács (KT) úgy látja, hogy idén a GDP-arányos hiány 3 százalék alatt tartható, amennyiben az Országvédelmi Alap és a kamatkockázati tartalék forrásait nem használják fel, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0 egyenlegjavító intézkedései maradéktalanul teljesülnek.
Létrehozza a kormány a szabad vállalkozási zónákat. A kkv-k az ország keleti részében jó pályázatokkal komoly munkahelybővítést tudnak majd végrehajtani - erősítette meg a sajtóértesüléseket Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár a Magyar Rádió Ütköző című műsorában.
Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkező egy évben - derül ki egy felmérésből. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 65,34 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.40 órakor 17.477,66 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 145,33 pontos, 0,84 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 79,99 ponttal magasabb.
A 2012-es költségvetési hiány a GDP 3,7%-a lehet, a szabad tartalékok eltörlésével a deficit 2,8%-ra mérséklődhet - állapították meg a Magyar Nemzeti Bank szakértői a Költségvetési Tanács számára...
A keddi 3 hónaposhoz hasonlóan a ma megtartott 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción is intenzív vételi érdeklődés mutatkozott, amelynek segítségével ismét a meghirdetett felett tudott eladni...
Legfeljebb húsz, egyenként 2 megawattos szélerőművet építene az Alerion Földvár Szélerőmű Kft. Dunaföldvár külterületén 11 milliárd forintból. A cég erőművenként évi 3,5 millió kilowattóra villamosenergia-termeléssel számol, azaz minden szélerőmű hozzávetőleg ezer háztartásnak tud áramot biztosítani, háztartásonként 2 személyt és 3500 kWh áramfelhasználást feltételezve, károsanyag-kibocsátás…
A 3 hónapos után a 12 hónapos futamidejű diszkont kincstárjegyek aukcióján is az alapkamat, vagyis 7 százalék alatti átlaghozam alakult ki. Az ÁKK 10 a meghirdetettnél 10 milliárd forinttal több ajánlatot fogadott el a csütörtöki aukción - máris olcsóbban finanszírozzuk a hiányt, pedig még semmit sem tudni az IMF-tárgyalásról.
A 2012-es költségvetés első féléves adatai alapján a kormány jelentősen elvétheti idei deficitcélját, de a szabad tartalékok törlésével (fel nem használásával) az EU által elvárt 3%-os küszöbérték...
Több mint 18 ezerrel csökkent az alkalmazásban állók száma május végéig az előző év hasonló időszakához képest. Tovább rontja a képet, ha számításba vesszük, ezt az adatot is csak úgy sikerült produkálni, hogy 26 ezerrel nőtt a közmunkások száma. Ezzel szemben azonban a versenyszférában csaknem 30 ezerrel, a közszférában pedig 16 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt....
Váratlanul magas volt a bruttó átlagkeresetek májusi emelkedése a TakarékBank és az Erste elemzői szerint, akik éves átlagban 4,5 százalékos bérnövekedésre számítanak, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig azt emeli ki, hogy az inflációnál nagyobb mértékben nőttek a bérek.
Nagyot ugrott hirtelen a Nokia árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését, a vállalat részvényei 10%-os pluszban tartózkodnak jelenleg. A társaság a...
Az éves társaságiadó-bevételből nagyjából 40 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására, de ahogy megnyílt ez a lehetőség, a szponzorok visszavonultak a versenysport támogatásától - mondta Szalay Ferenc, az Országgyűlés Sport- és turizmus bizottságának elnöke a Napi Gazdaság című lap szakmai rendezvényén.
A Magyar Nemzeti Bank féléves értékelése szerint idén a GDP 3,7 százaléka körül alakulhat a hiány, amely a szabad tartalékok törlésével 2,8 százalékra mérséklődhet. A tartalékok törlése arra elegendő lesz, hogy a maastrichti cél alá süllyedjen a hiány, de a kormány 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycélja így sem lesz tartható.
Az eredetihez képest olyannyira átírták a 2013-as költségvetést az utolsó körben, hogy a Költségvetési Tanács szükségesnek tartja, hogy újra véleményt alakítson ki a tervezetről. Ehhez azonban...
A két héttel ezelőtt megtartott aukcióhoz hasonló kereslet, és terv feletti értékesítés övezte az Államadósság Kezelő Központ 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióját, amelyen meredeken 7 százalék alá csökkent az átlaghozam.
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen januárban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdésével kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást.
A számos továbbra is nyitott kérdés ellenére változatlanul az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a magyar kormány az év vége felé megállapodik az új finanszírozási programról az IMF és az EU képviselőivel - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők. A londoni elemzők kellő rugalmasságot feltételeznek mind a két tárgyaló félről.
Orbán Viktor szerint míg az Európai Unió legtöbb tagállamából naponta jönnek hírek durva megszorításokról, addig Magyarország útja a stabilitásról szól.
Még egy lapáttal rátett a magyar piac a kora délelőtti teljesítményére, ugyanis a BUX 1,2 százalékos pluszban tartózkodik a déli órákban. Az emelkedésben a MOL viszi a hátán a piacot, de a Mtelekom...
Miközben Angliában egy fogtömés 150 euróba kerül, Magyarországon mindössze 8-ba - ekkora különbség miatt pedig már megéri ideutazni. A beavatkozások száma alapján az európai fogászati turizmusból Magyarország részesedése 40 százalékos.
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen januárban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdésével kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást.
A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.
Nagyot ugrott hirtelen a Nokia árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését. A vállalat részvényei 17%-os pluszban tartózkodnak jelenleg. A társaság a...
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen januárban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdésével kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást. ...
Váratlanul magas volt a bruttó átlagkeresetek májusi emelkedése a TakarékBank és az Erste elemzői szerint, akik éves átlagban 4,5 százalékos bérnövekedésre számítanak, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig azt emeli ki, hogy az inflációnál nagyobb mértékben nőttek a bérek.
A várakozásoktól elmaradó második negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Morgan Stanley. A bank három hónap alatt 563 millió dollár nettó nyereséget ért el, ez azonban csalódást jelent, így a...
Dolgozóinak csaknem felét, 142 embert bocsát el csoportos létszámleépítés keretében az autó üléshuzatok gyártásával foglalkozó Car-Inside Kft. Lentiben - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a társaság ügyvezetője.
A vártnál nagyobb profitra tett szert a svéd Electrolux a második negyedévben: az európai piac gyengélkedését ellensúlyozta az ázsiai, a latin-amerikai és az észak-amerikai értékesítés felfutása, tetejébe az egyik legfontosabb piacon, az Egyesült Államokban árat emeltek.
Ősztől megindulhat a lovasoktatás több általános iskolában is, ezzel a gyerekek közelebb kerülhetnek a lovaskultúra megismeréséhez - idézi a kormányzati hírportál Horváth László, a nemzeti lovasstratégia elkészítésére és végrehajtására kinevezett miniszterelnöki megbízott a Lovas Munkacsoport második ülésén elmondott szavait.
Dolgozóinak csaknem felét, 142 embert bocsát el csoportos létszámleépítés keretében az autó üléshuzatok gyártásával foglalkozó Car-Inside Kft. Lentiben - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a társaság ügyvezetője....
A Honda világszerte 320 ezer autót hív vissza a szervizekbe az ajtózár lehetséges meghibásodása miatt. Viszonyításképp: az első negyedévben Magyarországon összesen 18 ezer új autót adtak el.
Jót tesz a forintnak hogy nem szivárogtatnak ki kommentárokat az IMF-tárgyalások kimeneteléről; 7 százalék fölött vannak a spanyol tízéves kötvényhozamok.
A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a...
A lakossági befektetők megtakarításainak számos célja lehet, a nyugdíjtól kezdve a gyermekek részére történő megtakarításon át az ingatlan vagy gépkocsi vásárlásig. Ezek a szándékok mind összegben, mind időben lényegesen eltérhetnek egymástól, így érdemes olyan megtakarítási formát választunk, amely egyszerre többféle célnak megfelel. A K&H megtakarítások cél alaprugalmasságának köszönhetően…
Budapest viszonylag jó pénzügyi helyzete miatt a főváros hitelbesorolása jobb fokozatot érdemel, mint a felső korlátként az országra érvényben tartott minősítés - derült ki abból a közleményből,...
A várakozásoktól elmaradó második negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Morgan Stanley. A bank három hónap alatt 563 millió dollár nettó nyereséget ért el, ez azonban csalódást jelent, így a...
A Nokia 1,41 milliárd euró adózás utáni veszteséget jelentett az idei második negyedévről, ez közel négyszerese az egy évvel korábbi 368 millió eurónak.
A Költségvetési Felelősségi Intézet friss technikai kivetítése szerint 2015-ig tartósan 1% fölé nem fog kerülni a magyar gazdasági növekedés. Ez alapján Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az elemzést...
Az év elejétől számítva a gyapot árfolyama jelentős, mintegy 30 százalékos leértékelődésen esett át, a múlt évben kezdődött csökkenő trend idén is folytatódott a mezőgazdasági termény piacán. Egy friss elemzés szerint a keresleti és a kínálati oldalon várható csökkenés kiegyenlítheti egymást, a shortosok számára azonban jó kereseti lehetőség kínálkozik.
Az éves társasági adóból mintegy 40 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására, de ahogy megnyílt ez a lehetőség, a szponzorok visszavonultak a versenysport támogatásától - mondta Szalay Ferenc (Fidesz), az Országgyűlés Sport- és turizmus bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten, a Napi Gazdaság című lap szakmai rendezvényén.
Több mint 13 ezer darab tojást lopott el munkahelyéről egy zalaapáti férfi, aki egy véletlen rendőri ellenőrzésen bukott le - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A Zalaapátiban dolgozó körzeti megbízott szerda késő este figyelt fel egy lakatlanul álló háznál pakolászó férfira, akit igazoltatott.
Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdésével kapcsolatban januárban indított kötelezettségszegési eljárást.
A NeoFM tulajdonosváltásával párhuzamosan, július 18-ától lemondott posztjáról Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. eddigi vezérigazgatója - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a rádió.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 34.000 fővel 386.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 352.000 főről, elemzők 367.000 fővel számoltak.
Múlt héten 352 ezerről 386 ezerre nőtt az újonnan regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma, ami negatív meglepetésként érte a piaci szereplőket, hiszen a konszenzus 365 ezer volt. Az ugrásban...