2012. augusztus 16. csütörtök

aug. 16
10:12
Maradványpénzeket osztott szét a kormány (Privátbankár)
Összesen 35,8 milliárd forint maradvány változatlan célú felhasználását engedélyezte a kormány négy minisztériumnál, illetve az Országgyűlésnél - közölte a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
aug. 16
10:15
Elhalt a BUX tegnapi lendülete (ProfitLine)
A várt emelkedéssel szemben csökkenés mutatkozik az európai piacokon, beleértve a Budapesti Értéktőzsdét is. Nyitás után közel háromnegyed órával a német DAX index 0,18 százalékos, a francia CAC-40 index 0,24 százalékos, a brit FTSE-100 index 0,02 százalékos csökkenést mutat, míg a budapesti BUX index 0,3 százalékos veszteséget mutat.
aug. 16
10:15
Sokkoló baleset a pesti plázában (Pénzcentrum)
Egy három éves kisfiú súlyos koponyasérüléseket szenvedett, amikor lezuhant egy budapesti bevásárlóközpont első emeletéről....
aug. 16
10:15
A mezőny hátsó felében a hazai piac (Portfolio)
Tegnap felülteljesítő volt a hazai piac, és 1,6 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Ezt követően ma 0,3 százalékkal lefele korrigál a BUX. Az események az amerikai nyitás előtt pöröghetnek...
aug. 16
10:17
Danubius: ez még nem tartós fellendülés (Portfolio)
Vitatkoznék azzal, hogy tartós a fellendülés a Danubiusnál, nyilatkozta Tóbiás János a Gazdasági Rádiónak. A vállalat vezérigazgató-helyettese szerint a gyengébb forint mindenképp piacot generált...
aug. 16
10:19
Hét bankot vettek elő a kamatbotrány miatt (Portfolio)
Két állam, New York és Connecticut főügyésze is vizsgálatot indított hét bankóriás ellen a LIBOR manipulációjának gyanúja miatt - számolt be a Financial Times. 2012.07.17 16:19 Az év bankbotránya -...
aug. 16
10:21
A Telenorral együtt kezdi tesztelni a Nyomda a mobilfizetést (Portfolio)
Az Állami Nyomda és a Telenor Magyarország megkezdte a mobilfizetést egyszerűsítő NFC technológia tesztelésének előkészületeit. A résztvevők a teszt során éles körülmények között próbálják ki a...
aug. 16
10:24
Pert nyertek a Magyar Rádió ellen (HR Portál)
Jogerősen megnyerte személyiségi jogi perét a Magyar Rádió ellen a Munkástanácsok jogsegélyszolgálata által támogatott Tóth Csaba, volt Üzemi Tanács elnök. A Magyar Rádió elnöke levélben kért elnézést - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
aug. 16
10:26
Bizalmatlanságot jelez a költségvetési felügyelők kirendelése (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről a kezdettől fogva egyfajta bizalmatlanságot érzékelt a felsőoktatással kapcsolatban a Magyar Rektori Konferencia - nyilatkozta Mezey Barna a hvg.hu-nak. Az MRK elnöke többek közt ebben látja indokát a költségvetési felügyelők kirendelésének.
aug. 16
10:28
Munkahelyvédelmi kampány: "A kormány eddig csak a hozzá közeli hirdetési vállalkozók munkahelyét védte meg" (HR Portál)
Elég volt az Orbán-levelekből, ne költsön a miniszterelnök többé egyetlen fillért se az emberek pénzéből a konzultációnak erre az álságos, szemfényvesztő és nagyon költséges módjára! - szólít fel a vegyipari szakszervezet.
aug. 16
10:48
Indiai emlőn csüng az aranyár (Privátbankár)
Csökkent a globális aranykereslet a második negyedévben, mert a befektetési célú beszerzések, a technológiai szektor, valamint az ékszeripar keresletének csökkenését nem tudta ellensúlyozni a központi bankok vásárlásainak erőteljes növekedése.
aug. 16
10:48
NFC szolgáltatást tesztel a Telenor az Állami Nyomdával (ProfitLine)
Az Állami Nyomda és a Telenor Magyarország megkezdte a mobilfizetést egyszerűsítő NFC technológia tesztelésének előkészületeit. A résztvevők a teszt során éles körülmények között próbálják ki a bankkártyák és különböző hűségkártyák leváltására is alkalmas megoldás működését. A projektben az Állami Nyomda szállítja és üzemelteti a biztonságtechnológiai infrastruktúrát, továbbá biztosítja a…
aug. 16
10:50
2 éves mélyponton a fizikai aranykereslet (ProfitLine)
A World Gold Council legfrissebb publikációjában közölt aranypiaci fejlemények kevéssé támogatják a vételi oldalt, ugyanis még a rekord magas jegybanki aranykészletezés sem tudta ellensúlyozni a második negyedéves kínai és indiai fizikai kereslet visszaesést. Ennek eredményeként 7%-al esett vissza az arany felhasználása, leginkább az ékszer és befektetési célú kategóriában.
aug. 16
10:57
MNB: a második negyedévben csökkent a háztartások hitelállománya (Infostart)
Az idén a második negyedévben csökkent a háztartások devizaalapú és forint alapú jelzáloghiteleinek állománya, az árfolyamrögzítést igénylők száma nő, de egyelőre kevesen, alig több mint 20 ezren éltek a lehetőséggel; a háztartások hitelportfóliójának minősége pedig tovább romlott - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb publikációjában.
aug. 16
11:09
Lecsaptak a Nagybanira: 66 tonna zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le (Portfolio)
Összehangolt razziát tartottak a hatóságok a Budapesti Nagybani Piacon, ahol 66 tonna ismeretlen eredetű zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium...
aug. 16
11:21
Összehangolt razziát tartottak a nagybani piacon (ProfitLine)
Összehangolt razziát tartottak a hatóságok a Budapesti Nagybani Piacon, ahol 66 tonna ismeretlen eredetű zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az MTI-nek csütörtökön.
aug. 16
11:23
Sólyom: az alkotmány a napi hadműveletek puszta eszközévé vált (ProfitLine)
Sólyom László szerint Magyarország működésének alapjai bizonytalanná váltak azzal, hogy az alkotmány a "napi hadműveletek puszta eszközévé lett", a kormányzat és a törvényhozás lerombolta az alkotmányos kultúrát; a volt köztársasági elnök erről a Heti Válasz című lapnak adott interjújában beszélt.
aug. 16
11:27
Változatlan az infláció az eurózónában (Portfolio)
2,4 százalékon stagnált az eurózóna inflációja júliusban - jelentette az Eurostat. Az Európai Unióban 0,1 százalékponttal magasabb, 2,5 százalékos volt a 12 havi drágulás mértéke. A tagországok közül...
aug. 16
11:29
Széthúznak az európai piacok (Portfolio)
Vegyesen teljesítenek az európai indexek az amerikai makrogazdasági adatok érkezése előtt. A tengerentúli nyitás előtt munkaerő - és ingatlanpiaci adatok is várhatóak, melyek ha érdemben eltérnek a...
aug. 16
11:30
Danubius szállodalánc: célt ért a racionalizálás és a költségcsökkentés (HR Portál)
A Danubius szállodalánc tavaly októberben csoportos létszámleépítést hajtott végre, vezetői pozíciókat vont össze, szállodákat helyezett közös irányítás alá. Péter Adriennel, a Danubius emberi erőforrások igazgatójával a tapasztalatokról, a HR-stratéga elemeiről, és a közeljövő kihívásairól beszélgettünk.
aug. 16
11:31
Még egy bőrt a nyugdíjrendszerről? (Portfolio)
Tapasztalatok szerint szoros összefüggés mutatkozik egy ország lakásépítési folyamatai és a gazdasági teljesítmény között és ezen a területen kell keresni a kitörési pontot a nagyon alacsony magyar...
aug. 16
11:33
Rázós időszakra készülhet a Facebook (Portfolio)
Mától megkezdhetik a Facebook-részvények értékesítését a bennfentesek. Az elsődleges részvénykibocsátást követő korlátozás ugyanis, amely tiltja a cégbe korábban beszálló tulajdonosok számára a...
aug. 16
11:42
Nagyot haraptak a diszkontok: megyünk az akciók után (Privátbankár)
Megállt az általános élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése. Összesen 19 544 általános élelmiszerbolt működik Magyarországon a Nielsen piackutató vállalat új felmérése szerint, míg egy évvel korábban számuk 19 569 volt. Ezen kívül a piackutatók személyesen mértek fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban minden olyan üzletet, ahol élelmiszert árusítanak.
aug. 16
11:45
Húzzunk le még egy bőrt a nyugdíjrendszerről? (Portfolio)
Tapasztalatok szerint szoros összefüggés mutatkozik egy ország lakásépítési folyamatai és a gazdasági teljesítmény között és ezen a területen kell keresni a kitörési pontot a nagyon alacsony magyar...
aug. 16
11:45
Már a piacokban sem bízhatunk? Így trükköztek az árusok (Pénzcentrum)
Összehangolt razziát tartottak a hatóságok a Budapesti Nagybani Piacon, ahol 66 tonna ismeretlen eredetű zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az MTI-nek....
aug. 16
11:47
Bartók János a MetLife magyar érdekeltségeinek vezérigazgatója (Portfolio)
A MetLife Inc. bejelentette, hogy a megfelelő hatósági engedélyek beszerzését követően az Aviva eddigi első emberét, Bartók Jánost nevezi ki a MetLife magyarországi vállalatainak - a MetLife...
aug. 16
11:49
Déltől tartja rendkívüli közgyűlését a CIG Pannónia (Portfolio)
A CIG Pannónia közölte, hogy a mai nap 11 órára összehívott közgyűlésen a szavazásra jogosító részvényesek által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg, így a...
aug. 16
11:51
Kulcsszinteken a kakaó - a hedge fundok látnak benne fantáziát (Portfolio)
Különleges a kakaó piaca, hiszen miközben kizárólag szegényebb, egyenlítő menti országokban termelik, a fogyasztás nagy része Európához, és Amerikához kapcsolódik. Bár a világgazdaság lassulásával a...
aug. 16
11:54
Tovább romlott a háztartási hitelportfólió minősége (ProfitLine)
Az idén a második negyedévben csökkent a háztartások devizaalapú és forint alapú jelzáloghiteleinek állománya, az árfolyamrögzítést igénylők száma nő, de egyelőre kevesen, alig több mint 20 ezren éltek a lehetőséggel; a háztartások hitelportfóliójának minősége pedig tovább romlott - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb publikációjában.
aug. 16
11:56
Júliusban is stagnált az infláció az euróövezetben (ProfitLine)
Az Eurostat ma közzétett adata alapján a fogyasztói árak növekedési üteme éves alapon 2,4 százalék volt, ugyanannyi, mint júniusban és májusban. Mindez pedig megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
aug. 16
12:03
Mesterségem címere: program vállalkozó szellemű migránsok részére (HR Portál)
A Szubjektív Érték Alapítvány átfogó projektet indít "Mesterségem címere - Program vállalkozó szellemű migránsok részére" néven, azzal a céllal, hogy segítsen a harmadik országbeli bevándorlóknak megvalósítani saját vállalkozási ötletüket, előremozdítva ezzel munkaerő-piaci belépésüket és integrációjukat.
aug. 16
12:05
Tilos a dohányzás: munkahelyeket ellenőrzött az ÁNTSZ (HR Portál)
Míg a szigorított dohányzási szabályok megsértése miatt a türelmi idő lejárta utáni hónapokban milliós nagyságrendű, addig júliusban 560 ezer forint bírságot szabtak ki.
aug. 16
12:07
Gyárbővítést tervez Kecskeméten a Mercedes (HR Portál)
Jövőre megkezdődhet Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítése, amelynek során az üzem kapacitását a jelenlegi duplájára, évi 150 ezerről 300 ezer darabra emelik. A cég a hírek szerint több száz ember (köztük számos mérnök) felvételét tervezi a beruházás kapcsán - írja a Napi Gazdaság.
aug. 16
12:18
Jövőre talán az export kihúzza a gazdaságot a gödörből (Privátbankár)
A világgazdaság stagnálása, és az uniós problémák nem kedveznek a közép-kelet-európai régió országainak sem, ugyanakkor a régió kettészakadásáról még nem lehet beszélni. Magyarország esetében a kormányzat fiskális intézkedései nem párosultak a növekedés beindításával, így idén recesszióra, míg jövőre enyhe kizárólag export vezérelt növekedésre lehet számítani.
aug. 16
12:20
Csökkent a háztartások eladósodottsága (Privátbankár)
Idén a második negyedévben csökkent a háztartások devizaalapú és forint alapú jelzáloghiteleinek állománya, az árfolyamrögzítést igénylők száma nő, de egyelőre kevesen, alig több mint 20 ezren éltek a lehetőséggel. A háztartások hitelportfóliójának minősége tovább romlott.
aug. 16
12:21
Ritkán látott tolongás a mai DKJ-aukción (Portfolio)
Utoljára tavaly szeptember közepén volt a mainál is magasabb a benyújtott vételi ajánlatok volumene a 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján, az aukciós lefedettség kapcsán pedig tavaly...
aug. 16
12:27
Emelkedhetnek a gyógyszerárak (ProfitLine)
Az LMP szerint elkerülhetetlenné vált a gyógyszerárak emelése, mivel a gyógyszergyártók és a patikák a továbbiakban már nem tudják kompenzálni az egyre csökkenő állami támogatásokat.
aug. 16
12:33
Ingatlan-vásárlás: hogyan kell a hálózati csatlakozási díjat elszámolni? (Adózóna)
Építkezéseknél és ingatlanoknál gyakran felmerül, hogy külön hálózati csatlakozási díjat kell fizetni ahhoz, hogy az építmény közműveit ki lehessen építeni. Ilyenkor felmerül, hogy ezt hogyan lehet elszámolni? Az is előfordul, hogy a közművesített telket, akár még a beruházás időszakában eladnak, ha megváltozik az üzleti helyzet. Olvasói kérdések nyomán vizsgáljuk, hogy történik ennek elszámolása…
aug. 16
12:36
Nő az öngyilkosságok száma a gazdasági válság miatt (HR Portál)
Feltehetően a gazdasági válság egyik velejárója, hogy újra növekedni kezdett hazánkban az öngyilkosságok száma - írja a Pest Megyei Hírhatár Online.
aug. 16
12:45
Kilenc nap alatt dönthet az FHB a hitelkérelemről (Infostart)
Már ettől a héttől lehet igényelni az állami kamattámogatású lakáshitelt, és van bőven érdeklődés - mondta az FHB Bank ügyvezető igazgatója. Árva András kiemelte: akár kilenc munkanap alatt dönthet a pénzintézet a hitelkérelemről.
aug. 16
12:57
34 milliárdos profit jöhet az OTP-nél (Portfolio)
Az OTP Bank holnap teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését. Ebben az emelkedő bevételek ellenére több mint 20 százalékkal csökkenő adózott eredményről számolhat be a bank, ami egyrészt a...
aug. 16
13:12
Egyre többet költenek a magyarok az egészségükre (Privátbankár)
Az egészség megőrzése és visszaszerzése a magyar lakosság számára is egyre fontosabb. A növekvő ráfordítások mellett a költési szerkezet is átalakulóban van: az egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatások igénybe vétele nőtt a legnagyobb mértékben egy év alatt.
aug. 16
13:15
Elsőből utolsó (Portfolio)
A magyar piac a tegnapi felülteljesítést követően ma lemaradó a régióban, a BUX 0,3 százalékos mínuszban tartózkodik. A Európai Unióból és az eurózónából délelőtt érkező júliusi inflációs adatokat...
aug. 16
13:15
Hány hosszú hétvége lesz még idén? (Pénzcentrum)
Félidejénél tart a hosszú hétvégék éve: az idei évben kilenc hétvégét toldhatunk meg egy vagy több nappal - ebből öt még hátravan. Jön augusztus 20-a, a Balatonnál alig találni kiadó apartmant....
aug. 16
13:30
Régi-új vezető a MetLife élén (Privátbankár)
A MetLife magyarországi vállalatait Bartók János vezeti majd.
aug. 16
13:32
Férfi-női egyenlőség - ha megvalósul a biztosítások piacán, az komoly drágulást hoz (Privátbankár)
Ha életbe lép decemberben az Unió gender direktívája, az mindenképpen átrendezi a biztosítási piacot, hiszen a nők nem köthetnek majd olcsóbb biztosítást.
aug. 16
13:33
Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra (ProfitLine)
Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra, a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jelenleg az érdekeltségéhez tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a gyulai húsüzem folyamatos termeléséhez - mondta el az MTI-nek Ruck János, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója.
aug. 16
13:33
Nem örülnek a Wal-Mart számainak a piacok (Portfolio)
Az elemzői várakozásoktól valamelyest elmaradó bevételről számolt be a Wal-Mart percekkel ezelőtt közzétett második negyedéves gyorsjelentésében, profitjának alakulása azonban nem okozott csalódást....
aug. 16
13:35
Sorra zárják be agrárpiaci alapjaikat az európai bankok (Portfolio)
A másfél hónap alatt közel 50 százalékkal dráguló kukorica, szójabab és búza árak komoly problémát okozhatnak egyes élelmiszerimportra szoruló feltörekvő országoknak. Európában emiatt heves kampány...
aug. 16
13:36
Razzia a nagybani piacon: 18 milliós bírságot szabtak ki (Adózóna)
Összehangolt razziát tartottak a hatóságok a Budapesti Nagybani Piacon, ahol 66 tonna ismeretlen eredetű zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára

Keresés