2013. június 25. kedd

jún. 25
0:15
Már 'csak' 3 millió forint egy rendszám (ProfitLine)
A helyi vezetés beavatkozásának hatására hónapok óta csökken a rendszámtábla ára Sanghajban, ma már kevesebb mint 3 millió forintért megkapható.
jún. 25
5:36
Lebuktak a boltosok: a nyári leértékeléseken is trükköznek (Pénzcentrum)
Gyanakodjunk, ha túl magas árengedményt kínálnak a plázákban....
jún. 25
5:45
E-útdíj - Elindult az ügyfél-regisztráció (ProfitLine)
Regisztrálhatnak hétfő délutántól az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók - közölte a rendszert működtető Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) az MTI-vel.
jún. 25
6:18
Elég volt a megszorításokból! (ProfitLine)
Portugália vezető üzleti körei felszólították a kormányt, hogy változtasson a gazdaságot megfojtó megszorító politikáján.
jún. 25
6:21
Így vet véget a körbetartozásoknak az új törvény (Adózóna)
Talán fellélegezhetnek a körbetartozások miatt évek óta halmozódó fizetési problémákkal küzdő építőipari vállalkozások. Július 1-jén ugyanis hatályba lépnek az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról…
jún. 25
6:39
Augusztusban kezdődik a Hajdú-Bét-károsultak kifizetése (Infostart)
Eddig 72 támogatási kérelem érkezett a Hajdú-Bét-károsultaktól a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), a támogatások összege 110,3 millió forintot tesz ki - tudta meg a Magyar Nemzet az MVH-tól.
jún. 25
6:48
A kínai elvonókúra megviselheti az egész világot (Portfolio)
Kína rákapott a hiteldrogra, és most le kell jönnie róla, nincs más választás - mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Akár tartósan alacsony lehet a kínai gazdasági...
jún. 25
6:57
Tovább csökkenhet a kamatszint (Infostart)
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzők arra számítanak, hogy a testület újabb, immár egymást követő tizenegyedik alkalommal is a kamatszint 25 bázispontos csökkentéséről dönt majd, ezzel az újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökken a jegybanki alapkamat.
jún. 25
7:24
Felzárkóztató program mélyszegénységben élőknek Kiskunfélegyházán (HR Portál)
Százötvenmillió forintot nyert Kiskunfélegyháza a hátrányok enyhítéséért, felszámolásáért kiírt Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében - közölte Kapus Krisztián (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfőn.
jún. 25
7:24
Piaci kitekintő - EUR/USD, USD/JPY, DAX (ProfitLine)
Az alábbiakban az XTB Magyarország szakértőinek heti piaci (EUR/USD,USD/JPY, DAX) előrejelzéseit olvashatják.
jún. 25
7:26
A gyártás és a kereskedelem szívja fel a diákmunkásokat (HR Portál)
Főként a gyártás, a kereskedelem, és a mezőgazdaság területére keresnek diákokat nyári munkára a cégek - olvasható a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁKÉSZ) közleményében.
jún. 25
7:28
Új sütőipari üzemet nyit a Zalaco Zalaegerszegen (HR Portál)
Közel 1 milliárd forint beruházással új sütőipari üzemet létesít a Zalaco Zalaegerszegen, az Északi Ipari Parkban, mellyel 100 új munkahelyet is teremtenek - közölte Berta László, a Zalaco Sütőipari Zrt. vezérigazgatója hétfőn.
jún. 25
7:30
Londoni felmérés: csökkentek a bankárfizetések (HR Portál)
Átlagosan tíz százalékkal csökkent tavaly a legnagyobb európai és amerikai bankok felső vezetőinek fizetése, miután a pénzintézetek engedtek a befektetői és a felügyeleti nyomásnak.
jún. 25
7:32
NFM: egyszerűbb lett a családtámogatások folyósítása (HR Portál)
Egyszerűbbé vált a családtámogatások folyósítása a Magyar Államkincstárnál kialakított TÉBA informatikai rendszer révén - közölte hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
jún. 25
7:34
Személyes hozzáadott érték a vezetésben - közvetlenül a topmenedzserektől (HR Portál)
Különleges tapasztalat egymás után kilenc, különböző területről érkező topvezető személyes beszámolóját hallani arról, hogy miben látják saját vezetésbeli sikertényezőik kulcsát. Különböző aspektusokból, de kirajzolódnak a közös személyiségjegyek: kreativitás, karizmatikusság, nagyvonalúság, reziliencia, bátorság a változtatásra, képesség a megújulásra. A módszertanban pedig mindenhol felüti fejét…
jún. 25
7:42
Már megint nagyot esett az Apple (Portfolio)
A mai kereskedésben két hónapos mélyponton járt az Apple-részvények árfolyama, miután a társasággal kapcsolatban több negatív hír is érkezett, sőt a globális részvénypiaci hangulat is igen...
jún. 25
7:48
Alig változott a forint jegyzése kedd reggelre (Infostart)
A jennel szemben nem változott, a többi vezető valutához képest kissé erősödött a forint árfolyama kedd reggelre a nemzetközi devizapiacokon.
jún. 25
7:57
Lesz-e meglepetés? Délután kettőig izgulhatunk (Privátbankár)
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel az újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek adnak okot az izgalomra.
jún. 25
7:57
Így érintheti a bankbetéteket az újabb kamatvágás (ProfitLine)
Egy újabb kamatvágás után a négyszázalékos betéti kamatszint is kedvezőnek számít majd, ezzel számolva azonban a bankban elhelyezett pénz nettó évesített hozama fél százalék közelében mozoghat, a banki költségekkel pedig mínuszba is kerülhet a megtakarító - olvasható a Napi Gazdaságban.
jún. 25
8:06
Pénzügyi tárgyú törvények módosítását tervezi a kormány (Infostart)
Negyvenkét előterjesztés szerepel a kormánynak az Országgyűlés 2013. őszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programjában. A kabinet a jövő évi költségvetés és az azt megalapozó törvények szeptemberi benyújtásával és decemberi elfogadásával számol.
jún. 25
8:15
Törölte a botrányos adóhivatali listát az IRS (Privátbankár)
Törölték az amerikai adóhivatalnál azt a botrányt kiváltó listát, amelyre azok a konzervatív szervezetek kerültek, amelyeket célzott pótlólagos vizsgálatnak vetettek alá, ha adómentességért folyamodtak.
jún. 25
8:18
Hitelszerződést hosszabbított a MOL (Portfolio)
Piaczárást követően tette közzé a MOL, hogy a 2011. július 10-én aláírt rulírozó hitelszerződést további egy évvel hosszabbította meg. A MOL a magyar tőzsdezárást követően tette közzé, hogy a 2011...
jún. 25
8:30
Tegnap újabb pofonba szaladt az amerikai részvénypiac (ProfitLine)
Tegnap újabb pofonba szaladt az amerikai részvénypiac, ezúttal kelet felől érkezett a csapás. A kínai gazdasággal, illetve bankrendszerrel kapcsolatos aggodalmak okozta nyomán folytatódott az esés a rövid pénteki pihenő után.
jún. 25
8:32
Nem enyhülnek a befektetői félelmek Ázsiában (ProfitLine)
Nem enyhülnek a befektetői félelmek Ázsiában, a kínai Shanghai Composite index a délelőtti órákban 5,8 százalékos esésnél is járt a tegnapi 5,3 százalékos zuhanás után. Továbbra is az aggasztja a befektetőket, hogy Peking elutasította, hogy pótlólagos likviditással enyhítse a bankközi piacon kialakult likviditáshiányt.
jún. 25
8:33
Strasbourgban követelnek elégtételt a magyar nyerőgépesek (Privátbankár)
Rendes magyarországi jogorvoslat hiányában Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kérnek jogi elégtételt és kártérítést azok a játékterem-üzemeltető, elektronikus kaszinót és pénznyerőgépet is működtető vállalkozók, akik a tavaly októberi, kivételes sürgőséggel elfogadott törvénymódosítás következtében elveszítették vagyonukat, megélhetésüket.
jún. 25
8:36
Megtörték a jeget az amerikai vagyonbiztosítók (Portfolio)
2009 óta először értek el pozitív elsődleges eredményt az amerikai vagyonbiztosítók 2013 első negyedévében - írja a Bloomberg. Ebben a biztosítók díjemelései fontos szerepet játszottak. A...
jún. 25
8:36
Így vernek át a termékbemutatókon: a legújabb módszerek (Pénzcentrum)
A termékbemutatók szervezői trükkök széles tárházával próbálkoznak....
jún. 25
8:38
Az önkormányzatok fizethetik meg az újabb rezsicsökkentést (Pénzcentrum)
Részben az önkormányzatok fizethetik meg a szemétszállításban július 1-jén életbe lépő rezsicsökkentés árát....
jún. 25
8:51
Elindult a rendszer: számolja ki, mennyi lesz az útdíj! (Privátbankár)
Hétfő délutántól regisztrálhatnak az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók.
jún. 25
8:54
Megérintheti a fordulat szele a piacokat (Portfolio)
Hétfőn nem volt változás a piacokon, a kereskedés irányát napok óta a Fed eszközvásárlási programjának várható változása, a kínai gazdaság lassulása, valamint a kínai bankrendszer felől érkező...
jún. 25
8:56
Hullámszerű erősödéssel kezd a forint az MNB-döntés napján (Portfolio)
Bár Ázsiában ma is borongós volt a befektetői hangulat, ez az európai piacokon most is csak korlátozottan jelenik meg, sőt a forint még határozott erősödésre is képes volt a reggeli kereskedésben. Ma...
jún. 25
8:58
Kiderült, mit tervez még idén a kormány (Portfolio)
A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg az a kormányhatározat, amely tartalmazza a kabinet második féléves munkatervét, vagyis, hogy milyen törvényeket tervez elkészíteni a kormányülésekre....
jún. 25
9:03
Szemétügy - az önkormányzatok fizethetik meg a rezsicsökkentés árát (ProfitLine)
A Magyar Nemzet szerint részben az önkormányzatok fizethetik meg a szemétszállításban július 1-jén életbe lépő rezsicsökkentés árát.
jún. 25
9:12
Megint saját részvényt vásárolt az OTP (Portfolio)
Az OTP 2013. június 24-én, a Budapesti Értéktőzsdén 202 253 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 4 487,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. Megint vette...
jún. 25
9:12
Cigarettázol? Ínséges időknek nézel elébe (Pénzcentrum)
Kemény napoknak, heteknek nézhetnek elébe a megrögzött dohányosok: júliustól leszűkül a cigaretták vásárlási lehetősége, és később, ha az összes beígért nemzeti dohánytrafik megnyílik, akkor is érheti kellemetlen meglepetés a "füstölgőket"....
jún. 25
9:14
Megugrott a magyar piac a bejelentés előtt (Portfolio)
Hétfőn nem volt változás a piacokon, a kereskedés irányát napok óta a Fed eszközvásárlási programjának várható változása, a kínai gazdaság lassulása, valamint a kínai bankrendszer felől érkező...
jún. 25
9:16
Kitartanak-e a támaszok Frankfurtban? (Portfolio)
A 200 napos mozgóátlagig esett vissza a DAX eközben több német indexkomponens is olyan szintekig esett vissza ahonnan jó eséllyel - ha csak néhány napig is - felfelé vehetik az irányt. Ma a...
jún. 25
9:18
Fekete-tengeri kutatásokról számolt be az OMV (Portfolio)
Az OMV Petrom bejelentette, hogy partnerével, az Exxon Mobillal több mint 6 000 négyzetkilométert lefedő szeizmikus méréseket hajtottak végre a Fekete-tengeri Neptun mezőn. A mérések által gyűjtött...
jún. 25
9:20
A Moody’s szerint bajban lehet a hongkongi bankrendszer (Portfolio)
A hongkongi bankrendszer kilátásait stabilról negatívra módosította a Moody's elsősorban azért, mert a pénzintézetek magas kínai hitelkockázatokkal néznek szembe - olvasható a Moody's közelményében....
jún. 25
9:22
Sokkoló lesz a negyedév a kötvényalapoknál (Portfolio)
A második negyedévben eddig katasztrofálisan teljesítenek a befektetési kategóriás kötvényalapok, az utóbbi négy hétben a Barclays benchmarkja 0,7%-os pluszból 3,7%-os mínuszba fordult át. Nagy...
jún. 25
9:24
Már csak nevében 500 (Portfolio)
A Fiat bemutatta a Fiat 500L még nagyobb változatát, amit a kontinensen Living néven hoz forgalomba. Ugyan az 1960-as években is létezett soküléses Fiat, de annak a nevét a Multipla vitte tovább, a...
jún. 25
9:27
Vidáman várják a jegybank döntését (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174 pontos emelkedéssel, 18 478 ponton nyitott kedden.
jún. 25
9:29
A rezsicsökkentés vesztesei között lehetnek az önkormányzatok is (Privátbankár)
Részben az önkormányzatok fizethetik meg a szemétszállításban július 1-jén életbe lépő rezsicsökkentés árát.
jún. 25
9:30
Három milliárdot fizet a pécsi vízmű kompenzációjáért a kormány (Portfolio)
Az idei költségvetés helyi önkormányzatok támogatásai című fejezetében új cím nyílik Pécs Megyei Jogú Város önkormányzata feladatainak támogatása címmel, erre kerül az a 3 milliárd forint, amely a...
jún. 25
9:31
Nagyot ugrott a forint - így megyünk neki a kamatdöntésnek? (Privátbankár)
Szünetet tart a rettegés a piacokon, nagyot erősödött a forint a kamatdöntés hajnalán.
jún. 25
9:32
Nehéz időszak előtt a nemesfémek - Vágják a célárat az elemzők (Portfolio)
Újabb eladói hullám söpört végig a nemesfémek piacán miután az amerikai jegybank az előző héten bejelentette, hogy akár már idén kész mérsékelni az eszközvásárlási programjának havi 85 milliárd...
jún. 25
9:34
Egyik vízszolgáltató pályazata sem volt megfelelő (Portfolio)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elkezdte a víziközmű szolgáltatók működési engedélykérelmeinek bírálatát. Az már kiderült, hogy nincs olyan társaság, amely hiánytalan pályázatot...
jún. 25
9:36
Ma kerül a Kúria elé a devizahiteles-per (ProfitLine)
Ma kerül a Kúria elé a devizahiteles-per, megszülethet az állásfoglalás, a kérdőjelek tisztázása és a hasonló ügyekben javasolt eljárás menete. Várhatóan 25 bázispontos kamatcsökkentést várhatunk délután az MNB-től, sokak szerint közeledik a monetáris lazítási ciklus vége.
jún. 25
9:38
Erősen kezdett a magyar piac (ProfitLine)
Lendületes emelkedéssel nyitott a magyar piac, a BUX 174,51 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 18 478,03 ponton kezdte a keddi napot, azonban szűk fél órával később azonban ez 0,48 százalékos pluszra apadt.
jún. 25
9:45
Egy napra bezár az adóhivatal: ekkor ne menjen ügyeket intézni! (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 1-jén, hétfőn zárva tart, az ügyfélfogadás szünetel - közölte a NAV a Privátbankárral.

Keresés