Befejeződött az a verseny, amelyben egyetemisták rávilágíthattak arra, hogyan lehetne növelni a magyar borok versenyképességét. A legjobb csapat tagjai gyakornoki állást is kaptak az egyik nemzetközi hátterű tanácsadócégnél.
Kissé lassult, de továbbra is messze meghaladta az euróövezeti átlagot a brit gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes...
Csaknem 8 százalékkal, 6,31 millió főre nőtt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) és Aurel Vlaicu (Baneasa) repülőterek utasforgalma az első kilenc hónapban - jelentette be csütörtökön a repülőtereket kezelő állami vállalat.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek délre a bankközi piacon a reggeli jegyzésekhez képest. Pénteken 12 órakor egy euró 308,70 forintot ért a négy órával korábbi 307,85 forint után. Az euró a délelőtt folyamán 309,08 forinton is állt. Délben a svájci frankot 255,90 forinton jegyezték, korábban 255,17 forinton állt. A dollár 244,10 ...
A világ néhány percig pozitívabbnak tűnt A piacok kérdése mostanában az, hogy tragédia vagy katasztrófa elébe nézünk-e A világ néhány percig pozitívabbnak tűnt A piacok kérdése mostanában az, hogy tragédia vagy katasztrófa elébe nézünk-e. Az utóbbi néhány napban azonban minden kissé pozitívabbnak tűnt. A szerdán közzétett USA-beli fogyasztói árindex például valamelyest magasabb lett a ...
Kína gazdasága várhatóan 24 éve legkisebb ütemben nő az idén és a bővülés jövőre tovább lassulhat - vélték a Reuters által megkérdezett elemzők. Egy vezető kínai gazdasági szakértő a jövő évet...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, vonja vissza az internetadó bevezetéséről szóló javaslatát, és ne is terjessze az Országgyűlés elé. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a kormány nem adóztathatja meg a jövőt, a szabadságot és a tudást. Közölte, azt is elvárják, hogy a kormány tegye egyértelművé az elmúlt ...
Erkölcsileg és jogilag is elfogadhatatlan módon jött létre a magyar Mol és a horvát kormány viszonya az INA olajtársaságban - idézi a horvát Dalje hírportál Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök a Financial Times brit üzleti lap európai gázipari konferenciáján Londonban tett kijelentését.
Soha nem volt olyan négyszemközti megbeszélés az orosz államfővel, amelyen Ukrajna felosztásáról esett volna szó – jelentette ki Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök pénteken egy lengyel rádióban Radoslaw Sikorski házelnök nagy politikai vitát kavart nyilatkozatára reagálva. Tusk a TOK-FM lengyel rádióban azt mondta, véget szeretne vetni a Sikorski-interjúval kapcsolatos spekulációknak. A hét…
Magyarország számára fontos szempont volt, hogy az Európai Unió új klíma- és energiastratégiája ne rójon nehéz terhet a magyar költségvetésre, és ezt sikerül teljesíteni - közölte az Európai Unió...
Sajtótájékoztatót tart André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője péntek délután egyes magyar köztisztviselők amerikai beutazási engedélyének felfüggesztéséről - írja...
A szállodaszövetség szerint az idén kedvező évet zárhatnak a magyarországi szállodák, a kedvező trend a belföldi fogalom növekedésével folytatódik - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) főtitkára az MTI érdeklődésére.
A részvénypiacokban van még lehetőség, csakúgy, mint a hazai állampapírpiacon, így aki magasabb hozamot szeretne elérni befektetéseivel, van miből válogatni. Az őszi tőzsdei visszaesést követő nyomott részvényárfolyamok miatt pedig most kifejezetten érdemes kihasználni a lehetőséget a részvényvásárlásra. Mire számít a K&H Alapkezelő?
Az Amerikai Egyesült Államok döntése, hogy kiket enged be az országba, azt Magyarország csak tudomásul veheti - közölte Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam-,...
Sajtótájékoztatót tart André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője péntek délután egyes magyar köztisztviselők amerikai beutazási engedélyének felfüggesztéséről - írja...
A magyar vezetés évek óta tesz olyan lépéseket, amelyek nehezen összeegyeztethetők a nyugati normákkal, így összességében nem lehet meglepő, hogy az amerikai kormány diplomácia szinten viszonylag...
Gazdaságpolitikai témák megvitatásával – a növekedés és munkahelyteremtés ösztönzési lehetőségeinek áttekintésével – folytatták pénteken az előző napon megkezdett brüsszeli tanácskozásukat az EU-országok állam-, illetve kormányfői. Az EU-csúcson Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli, aki az értekezlet befejezése után nemzetközi sajtótájékoztatót tart. A csúcsvezetők a nyitó napról…
Magyarország tudomásul veszi az amerikai döntést a kitiltásokról, de úgy tűnik, érdemi lépést sajnos nem tud tenni a kormányzatot érő korrupciós vádakkal kapcsolatban, amíg Amerika nem ad valamit. Az amerikaiak szerint nem az a lényeg, kit tiltottak ki, hanem az, hogy mit teszünk az ellen, hogy többet ne fordulhasson elő.
Sajtótájékoztatót tartott André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője péntek délután egyes magyar köztisztviselők amerikai beutazási engedélyének felfüggesztéséről. Az...
A Watergate-ügytől a korrupcióval vádolt magyar kormánytagok amerikai kitiltásáig sok kétes ügyben fontos szerephez jutottak a whistleblowerek - Magyarországon az év eleje óta szabályozzák a munkahelyeken a visszaélések bejelentésére szolgáló rendszerek működését, a munkavállalók azonban féltik egzisztenciájukat. Fontos lenne a megfelelően védett rendszerek kialakítása.
Összesen 1,124 milliárd forintos beruházással integrált krízishelyzet megelőzési és elhárítási, helyi területi együttműködési és irányítási rendszert fejlesztett egységes technológiai platformon az IDM SYS Kft., a projekthez a társaság 674,55 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég az MTI-vel.
Bevétel és egy részvényre jutó eredmény soron is kellemes meglepetést okozott a Microsoft, sőt a bevételek bázishoz képest jelentősen emelkedtek. A részvények árfolyama több mint 1 százalékkal...
Részlegesen megnyíltak utak Hongkongnak abban a negyedében, ahol az elmúlt napokban taxisok igyekeztek lebontani a tüntetők által felállított barikádokat. A választási reform kiszélesítését követelő diákok szavazni készülnek arról, hogy maradjanak-e az utcán vagy folytassák a tárgyalásokat a városvezetéssel. A rendőrség többször megismételte figyelmeztetését, hogy a forgalmas mongkoki negyedben…
A Watergate-ügytől a korrupcióval vádolt magyar kormánytagok amerikai kitiltásáig sok kétes ügyben fontos szerephez jutottak a whistleblowerek - Magyarországon az év eleje óta szabályozzák a munkahelyeken a visszaélések bejelentésére szolgáló rendszerek működését, a munkavállalók azonban féltik egzisztenciájukat. Fontos lenne a megfelelően védett rendszerek kialakítása.
Gyorsjelentéseknek és egy eurozónás adatnak örültek tegnap a befektetők, így a részvénypiacok igen jól teljesítettek. Bár a hazai börze ma is zárva, a nyitva levő nyugat-európai piacokon kisebb...
Kissé lassult, de továbbra is messze meghaladta az euróövezeti átlagot a brit gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel zárult három hónapban 0,7 százalékkal növekedett az előző negyedévvel összevetve, és 3 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi azonos…
Magyarország jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha több nő dolgozik, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira.
Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,32 százalékkal volt az előző záróértéke alatt a pénteki kereskedés utolsó percében. Ugyanekkor a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,52 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,61 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,60 százalékkal maradt el a csütörtöki záróértékétől.(MTI)
A napokban mindenhol elkezdődik a fűtési szezon - a megfelelő szellőztetésre azonban ilyenkor is gondot kell fordítani. Néhány egyszerű módszerrel könnyen elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, a szén-dioxid, a szén-monoxid okozta egészségkárosodás. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet összeszedte, mire kell odafigyelni.
Mit kell tennie a munkavállalónak, ha hozzátartozója tartós betegsége miatt fizetés nélküli szabadságot venne ki és ápolási díjat igényelne? Milyen teendői lehetnek a munkáltatónak? Olvasónk kérdésére Széles Imre tb-szakértőnk válaszolt.
A legutóbbi aktivitási adatok alapján fogy a növekedési lendület a közép-európai EU-gazdaságokból, és ennek elsődleges oka a német gazdaság gyengesége – állapították meg pénteki térségi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Az idei első fél évben a magyar gazdaság teljesített a legerősebben a térségben. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai…
A közeljövőben újabb kanadai befektetések várhatók Magyarországon, és számítani lehet a kétoldalú kereskedelem bővülésére is - jelentette ki az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Ottawában megbeszélést folytatott John Bairddel, a kanadai diplomácia vezetőjével.
Megerősítette Oroszország még épphogy befektetési ajánlású államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, érvényben hagyva a besorolás negatív kilátását. A döntést feszült figyelem előzte meg...
A legutóbbi aktivitási adatok alapján fogy a növekedési lendület a közép-európai EU-gazdaságokból, és ennek elsődleges oka a német gazdaság gyengesége - állapították meg pénteki térségi...
Ciprus adósosztályzatát "B plusz"-ra javította "B"-ről az amerikai Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő pénteken. Az új, még messze a befektetésre nem ajánlott sávban lévő besorolás kilátása...
Az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbáján (stressz-teszt) 25 euróövezeti bank bukott meg a tavaly év végi állapot alapján, főleg olyan országokban, mint Görögország, Ciprus, Szlovénia és...
Az Egyesült Államokban szeptemberben, éves szinte átszámítva, 0,2 százalékkal 467 ezerre nőtt az új lakások értékesítése az augusztusi, felülvizsgált 466 ezerről, közölték az amerikai kereskedelmi minisztérium illetékes hivatalában, pénteken. Az elemzők jelentős visszaesésre, átlagosan 470 ezer új lakás szeptemberi eladására számítottak, ugyanis az augusztusi szám eredetileg 504 ezer volt. Ezt…
Magyarország és Törökország között rendkívül jók a kapcsolatok, amelyhez jó alapot teremt a magyar és a török nép közötti kölcsönös bizalom - mondta el Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek abból az alkalomból, hogy október 29-én török tematikus napot rendez a közmédia.
Elképesztő sebességgel dolgozzák le az amerikai részvények az október eleji zuhanásukat, teljesen megszégyenítve azon piaci huhogókat, akik medve piacot jósoltak. Az S&P 500 heti teljesítménye az...
A brüsszeli EU-csúcsot követően Orbán Viktor kormányfő az Index blogjának kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy a kitiltottak "magánszemélyek és állami alkalmazásban állók", amiből úgy tűnik,...
Meghosszabbította pénteken az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna számára biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezményeket – közölte a tanács sajtószolgálata. Az unió által biztosított egyoldalú kereskedelmi egyezmények gyakorlatilag azt jelentik, hogy az Európai Unió megnyitja a piacát Ukrajna előtt, mintha érvényben lenne a szabadkereskedelmi egyezmény, de Ukrajnának ezt egyelőre nem kell…
Magyarország jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha több nő dolgozik, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira.
A New York-i részvénypiacokon óvatosan emelkedtek az irányadó mutatók pénteken. Zárás előtt két órával a fő mutatók közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,52 százalékos, az S&P 500-as 0,44 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,43 százalékos többletben volt a csütörtöki záráshoz képest, sorrendben 16 764,50 pontnál, 1959,40 pontnál, illetve 4470,83 pontnál tartva. A ...
Kissé gyengült a forint pénteken a bankközi devizapiacon az euróhoz és a svájci frankhoz képest. A dollárral szemben parányit javult. Este egy euró 308,20 forintot ért középárfolyamon a csütörtök esti 307,87 forint után. Kora reggel az euró 307,71 forintot ért, és napközben 307,63-309,19 forint között alakult az ára. Az utóbbi nyolcnapi mélypont volt a forint ...