2014. október 30. csütörtök

okt. 30
9:01
Brókerek a Fed után – esni fogunk, vagy emelkedni, esetleg stagnálni (Privátbankár)
„Kissé eltérően” látják a csütörtöki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
okt. 30
9:02
Iránykeresés várható az európai piacokon (ProfitLine)
Vegyesen változhatnak csütörtökön nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek, miután tegnap az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) hivatalosan lezárta havi kötvényvásárlási programját, azaz kevesebb szabad tőke lesz elérhető a nemzetközi befektetési piacokon.
okt. 30
9:12
BUX: 16 926,53 pont, +0,16 százalék a nyitáskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,62 pontos emelkedéssel, 16 926,53 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,16 százalékkal erősödött.(MTI)
okt. 30
9:14
Jóváhagyták a Mol kurdisztáni mezőfejlesztési tervét (GazdaságPortál)
Jóváhagyta a Mol Nyrt. kurdisztáni leányvállalatának, a Mol Kalergannak a kurdisztáni Akri-Bijeel blokkra vonatkozó mezőfejlesztési tervét a természeti erőforrások minisztere – jelentette be a Mol Nyrt. a tőzsde honlapján csütörtökön. A tájékoztatás szerint a kitermelési megállapodás (lifting agreement) és a csővezeték építési megállapodás (pipeline construction agreement) főbb paramétereiről…
okt. 30
9:15
Elég volt a magyarokból? Bekeményíthet az EU, jöhet a nyers erő (Privátbankár)
Egy újabb diplomáciai vihar nehéz, vészjósló fellegei jelentek meg Budapest egén. Számos jel ugyanis arra utal, hogy Washington után - a Juncker Bizottság november 1-i hivatalba lépésével - Brüsszel is jóval keményebb módszereket fog alkalmazni a renitens magyar kormány megregulázásra.
okt. 30
9:15
Gigantikus veszteség a magyar Erste Banknál (2.) (Portfolio)
Az elemzői várakozásokban szereplőnél valamivel kisebb, 554 millió eurós nettó veszteségről számolt be csütörtökön reggel az Erste Group. Az osztrák bankcsoport harmadik negyedéves gyorsjelentésének...
okt. 30
9:15
2016-ban jöhet a dugódíj Budapesten: mennyit kell fizetnünk? (Pénzcentrum)
2016-ban startolhat a behajtási díj Budapesten....
okt. 30
9:17
Csányi: az OTP próbálja megszerezni a Citibank ügyfeleit (Portfolio)
Továbbra is aktív hitelezést ígért a hazai piacon az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, amikor az Agrárhajó című rendezvényén beszélt üzletemberek előtt. Csányi Sándor a bankrendszerről azt mondta: 1-2...
okt. 30
9:18
Tőzsde – Pozitív nyitás Nyugat-Európában (GazdaságPortál)
Erősödtek csütörtökökön tőzsdenyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. A londoni FTSE-100 index 0,36 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,56 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,66 százalékkal nőtt csütörtökön nyitáskor. Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,81 százalékos javulással 6453,87 ponton zárt, Frankfurtban a DAX-30 0,16 százalékos többlettel 9082,81 ponton…
okt. 30
9:19
Bomba meglepetés a Volkswagentől! (Portfolio)
Csütörtökön tett közzé harmadik negyedéves számait a Volkswagen, ami több soron pozitív meglepetést okozott: az üzemi eredmény és a nettó eredmény is sokkal magasabb lett a vártnál, így az üzemi...
okt. 30
9:21
Lesz egységes munkanélküli segély az EU-ban? (HR Portál)
Az unióban jelenleg formálódó közös munkanélküli-biztosítási rendszerrel egyértelműen a magyarok járnának a legjobban Európában. Az eurózóna tagjaira vonatkozó rendszert hazánkban is bevezethetik, ám annak megvalósulása is kétséges. Szociálisabbá válik-e Európa?Portálunk Cseres-Gergely Zsombort és Szikra Dorottyát kérdezte az egységes biztosítás megvalósulási esélyeiről.
okt. 30
9:24
Folytatódnak az EU-ukrán-orosz gázártárgyalások Brüsszelben (Infostart)
Az EU-ukrán-orosz háromoldalú gázártárgyalások csütörtök este folytatódnak Brüsszelben, miután a szerda délután megkezdett és csütörtök hajnalig folytatott egyeztetéseken sem született végleges megállapodás a felek között arról, miként tud Ukrajna írásos garanciát vállalni a fizetésre.
okt. 30
9:24
Könyvelőket gyanúsítanak milliárdos áfacsalással (Adózóna)
Tíz hónapos előkészítő munka eredményeként sikerült azonosítani egy könyvelő-házaspár vezette adóminimalizáló elkövetői kört, akik egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt okoztak a költségvetésnek – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
okt. 30
9:33
Enyhén lassult a spanyol gazdaság (ProfitLine)
A spanyol statisztikai hivatal (INE) ma közzétett előzetes adatai alapján a spanyol gazdaság veszített lendületéből a harmadik negyedév folyamán.
okt. 30
9:33
Még nem adták fel az orosz-ukrán gázmegállapodást (Portfolio)
Az EU-ukrán-orosz háromoldalú gázártárgyalások csütörtök este folytatódnak Brüsszelben, miután a szerda délután megkezdett és csütörtök hajnalig folytatott egyeztetéseken sem született végleges...
okt. 30
9:35
Elzárták a pénzcsapokat, vége a QE3-nak (ProfitLine)
Tegnap este a Fed elzárta a pénzcsapokat, megszűnt a QE3 névre keresztelt kötvényvásárlási program. A dollár erősödött, az amerikai indexek lefelé vették az irányt. A ma megjelenő GDP, és más makroadatokat is innentől kezdve más szemszögből kell vizsgálnunk.
okt. 30
9:35
Kedvező vállalati hírek segítik Európát (Portfolio)
A Fed tegnapi esti bejelentései nem okoztak komoly csalódást a befektetőknek, az amerikai piacok ugyan eséssel zárták a kereskedést, de Ázsiában már összességében a vevők uralták a piacokat. Ráadásul...
okt. 30
9:36
Milliárdos áfacsalással gyanúsított házaspárt fogott el a NAV (GazdaságPortál)
Egy szegedi könyvelő és férje irányította bűnözői csoportot leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a cukor, étolaj és húsipari termékek áfájával csaló gyanúsítottak egymilliárd forintot meghaladó kárt okoztak a költségvetésnek. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint tíz hónapos előkészítő munka eredményeként sikerült leleplezni az adóminimalizáló elkövetői kört. A szegedi…
okt. 30
9:37
Bajban a Samsung (2.) (Portfolio)
A felére zuhant a Samsung profitja a harmadik negyedévben, miután a kínai mobilgyártókkal és az Apple-lel folytatott verseny közepette egyre inkább kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Ráadásul a...
okt. 30
9:39
Hat éves csúcson a kukoricatermés (Portfolio)
Rekordtermést várnak kukoricából Tolnában, ám a betakarítás és az export komoly késésben van...
okt. 30
9:51
Mégis, mit adott nekünk a Fed? Gyengülő forintot, emelkedő OTP-t (Privátbankár)
A Fed szerda esti bejelentése után megközelítette a 310 forintot az euró árfolyama, a tőzsde viszont szerény emelkedéssel nyitott, de ezzel nem dolgozta le a szerdai jókora esést. A Mol gyengén, az OTP és a Richter jobban szerepelt.
okt. 30
9:51
Hatalmas tévedésben van a lakosság (Portfolio)
A Portfolio öngondoskodási konferenciáján mutatta be először az OTP Bank a friss kutatásának az eredményeit, az öngondoskodási indexük értéke 36 pontra emelkedett, miközben 2 éve 32 ponton állt...
okt. 30
10:00
Elzárták a pénzcsapokat, vége a QE3-nak (GazdaságPortál)
Tegnap este a Fed elzárta a pénzcsapokat, megszűnt a QE3 névre keresztelt kötvényvásárlási program. A dollár erősödött, az amerikai indexek lefelé vették az irányt. A ma megjelenő GDP, és más makroadatokat is innentől kezdve más szemszögből kell vizsgálnunk.
okt. 30
10:06
Bizonyítékok megsemmisítése miatt bírságolt a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 1.300.000 forint eljárási bírságot szabott ki az ÉTER-1. Mérnöki és Tanácsadó Kft.-re (ÉTER-1 Kft.), mert a vállalkozás az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatkor dokumentumokat törölt a számítógépeiről.
okt. 30
10:09
Már megint a cukor és az étolaj: lecsapott egy házaspárra a NAV (Privátbankár)
Egy szegedi könyvelő és férje irányította bűnözői csoportot leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a cukor, étolaj és húsipari termékek áfájával csaló gyanúsítottak egymilliárd forintot meghaladó kárt okoztak a költségvetésnek.
okt. 30
10:09
Rossz hírek a Lufthansától (Portfolio)
Profit warniggal lepte meg ma a befektetőit a Lufthansa, a lezárt negyedév eredményei viszont kellemes meglepetést okoztak. A légitársaság a gyenge gazdasági környezettel és a csökkenő jegyárakkal...
okt. 30
10:11
Fordulat az autópiacon: honnan ez a rengeteg dízeles? (Privátbankár)
A hazai használtautó-piac történetében először fordul elő, hogy a dízelmotorral rendelkező autók kínálata meghaladja a benzinesekét. A Használtautó.hu adatai szerint míg 3-4 éve az arány közel kétharmad-egyharmad volt a benzines autók javára, idén októberben már dízeles autókból árulnak többet.
okt. 30
10:11
Lebukott a milliárdos ÁFA-csaló könyvelő (Portfolio)
Egy szegedi könyvelő és férje irányította azt bűnözői csoportot, melyet csütörtökön leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A házaspárt egymilliárd forintot meghaladó ÁFA-csalás gyanújával...
okt. 30
10:18
Tartható határidőket kér a pénztárgép szövetség (Infostart)
A Magyar Pénztárgép Szövetség tartható határidők kiszabását kéri a kormánytól, amikor a gazdaság más szektoraiban is bevezetik az online kasszákat - közölte a frissen megalakult szakmai szervezet az MTI-vel.
okt. 30
10:27
Lenyomják az okostelefonok árát, csökken a Samsung nyeresége (Privátbankár)
Olcsó kínai telefonok szorítják le az árakat. A harmadik negyedévben éves szinten 49 százalékkal esett, 4200 milliárd dél-koreai von lett a Samsung nyeresége. Bevétele 20 százalékkal csökkent és 47 450 milliárd vont tett ki.
okt. 30
10:27
Reklámadó: válaszok és nyitott kérdések a kötelezettségről (Adózóna)
A közelmúltban megrendezett BrandFestival Special Edition rendezvény témája a reklámadóról szóló törvény és annak gyakorlati alkalmazása volt. A Republic Group és a MAZARS közös rendezvényén felvetett kérdések egyértelműen jelzik: a közel három hónapja hatályos jogszabály egyes rendelkezéseinek értelmezése és gyakorlati alkalmazása továbbra is komoly fejtörést okoz a reklámszakma képviselőinek és…
okt. 30
10:27
Multinál dolgoznánk, de egyre kevesebb van belőlük (HR Portál)
Miközben a nemzetközi többségi tulajdonban lévő cégek aránya mindössze 5 százalékra tehető, addig részesedésük a foglalkoztatásban 25 százalék, írja a Világgazdaság Online.
okt. 30
10:27
Nem lesz egyszerű az új pénztárgépek beszerzése (Portfolio)
A Magyar Pénztárgép Szövetség tartható határidők kiszabását kéri a kormánytól, amikor a gazdaság más szektoraiban is bevezetik az online kasszákat - közölte a frissen megalakult szakmai szervezet az...
okt. 30
10:27
Itt mindent megtudhatsz a legfontosabb védőoltásokról (Pénzcentrum)
Új internetes oldalt hozott létre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat....
okt. 30
10:29
Újabb felejthető negyedév a MOL horvát leányánál (Portfolio)
Közzétette az idei harmadik negyedévre vonatkozó eredmény beszámolóját a MOL horvát leányvállalata, az INA, mely ezúttal sem lett fényes: a csoportszintű EBITDA több mint 10 százalékkal csökkent, míg...
okt. 30
10:30
Kissé gyengült a forint (GazdaságPortál)
Kissé gyengült a forint csütörtök délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró árfolyama csütörtök reggel hétkor 309,54 forint volt, három órával később 309,60 forint. A dollár jegyzése a reggeli 245,70 forintról délelőttre 246,51 forintra nőtt. A svájci frankért reggel 256,64 forintot kellett adni, délelőtt 256,72 forintot. A japán jen árfolyama reggel ...
okt. 30
10:31
Szétszedik egymást Orbán emberei a borért (Portfolio)
Komoly belső harcokat okoz az itthon világhírű magyar bor...
okt. 30
10:39
Megszólalt a Microsoft Magyarország a tervezett internetadóval kapcsolatban (ProfitLine)
A Microsoft Magyarország a magyar kormány stratégiai partnere és mint ilyennek, nem csupán joga, de egyenesen kötelessége, hogy az iparág jövőjét, illetve a magyar digitális írástudás és nethasználat terjedését alapvetően meghatározó kormányzati döntések kapcsán kifejtse álláspontját.
okt. 30
10:41
Minden harmadik fiatal vállalkozna Magyarországon (ProfitLine)
A 40 év alatti magyar fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából. A fiatal vállalkozók helyzete Nyugat-Európában sem ad megnyugvásra okot: a fiatalok fele véli úgy, hogy ha akarnának, lehetőségük volna vállalkozni. A FIVOSZ szerint olyan szervezetekre van szükség, amelyek…
okt. 30
10:42
Devizahitelek – Másodfokon is vesztett az FHB Ingatlanlízing (GazdaságPortál)
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította csütörtöki tárgyalásán az FHB Ingatlanlízing Zrt. állammal szembeni keresetét, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítási feltételei tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánta megdönteni. Az ítélőtábla érdemben osztotta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék véleményét: a lízingtársaság nem tudta megdönteni azt a törvényi vélelmet,…
okt. 30
10:45
Még több pénz kell a kormánynak - Android adja a kávét (Privátbankár)
Ma nyújtja be a miniszter a költségvetési javaslatot a parlamentnek, az útdíjból is több bevételre számítanak – Leáll a pénznyomda, a piacok megnyugvással vették tudomásul – Japánban már robotok árulják a kávét, nincs elég munkaerő
okt. 30
10:45
Lebukott a milliárdos áfacsaló könyvelő (Portfolio)
Egy szegedi könyvelő és férje irányította azt bűnözői csoportot, melyet csütörtökön leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A házaspárt egymilliárd forintot meghaladó áfacsalás gyanújával...
okt. 30
10:45
Nagyon bejöttek a BKK automatái: itt vannak a számok (Pénzcentrum)
Sokan már csak bankkártyával, egyetlen érintéssel fizetik ki a jegyüket/bérletüket....
okt. 30
10:47
Semmi sem szól az internet megadóztatása mellett - még a kormány partnere is megszólalt (Privátbankár)
A Microsoft Magyarország a kormány stratégiai partnere, ennek ellenére (vagy éppen ezért) nem tudja szó nélkül hagyni az internetes forgalom megadóztatását. Nagyon nem jó ötlet.
okt. 30
10:47
Megállíthatatlanul esik az orosz rubel (Portfolio)
Folytatódik az orosz rubel árfolyamának gyengülése a nemzetközi devizapiacokon, az amerikai dollárral szemben történelmi mélypontra jutott, egy dollárért csütörtök reggel már 43,66 rubelt kellett...
okt. 30
10:48
Devizahitelek – Másodfokon is pert vesztett a CIB Lízing (GazdaságPortál)
Másodfokon is pert vesztett a CIB Lízing Zrt., az eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett határozatában helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei. A másodfokú bíróság szerint a pénzintézet fellebbezése megalapozatlan, az első fokon eljáró törvényszék a kívánt mértékben eleget tett indokolási kötelezettségének és a…
okt. 30
10:49
Viszlát, kígyózó sorok! - Mobilon is befizethetjük a sárga csekkeket (Portfolio)
A Magyar Posta ma két új mobilalkalmazást leplezett le: egy üzleti és egy e-közigazgatáshoz kapcsolódó appot. Az üzleti alkalmazással jövő év elejétől már az összes újonnan kiállított sárga és fehér...
okt. 30
10:51
Hirtelen mindent adni kezdtek a befektetők (Portfolio)
A Fed tegnapi esti bejelentései nem okoztak komoly csalódást a befektetőknek, az amerikai piacok ugyan eséssel zárták a kereskedést, de Ázsiában már összességében a vevők uralták a piacokat. Az...
okt. 30
11:00
50 ezer fővel nő a közfoglalkoztatás (HR Portál)
2015 júliusától 50 ezer fővel nőhet a közfoglalkoztatásba részt vevők száma, ami összességében már negyed millió közmunkást jelent. A szociális ellátásban részesülők száma így 100 ezer alá csökkenhet, írja a NOL.hu.
okt. 30
11:03
Vizsgálat közben ment az iratmegsemmisítés - bírság lett belőle (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 1,3 millió forint eljárási bírságot szabott ki egy cégre, mert a vállalkozás az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatkor dokumentumokat törölt a számítógépeiről.

Keresés