2014. október 23. csütörtök

okt. 23
9:25
Nyugdíj-megtakarítás cafeteriaként (HR Portál)
A nyugdíjcélú megtakarítási forma megtalálta a helyét a megváltozott cafeteria piacon is. A válság óta először bővült az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár taglétszáma, közel 218 ezer főre. Ez a teljes önkéntes nyugdíjpénztári piac mintegy egynegyede. A pénztár által kezelt vagyon pedig meghaladja a 175 milliárd forintot.
okt. 23
9:27
Másfélszeresére nőhet a duális képzésben részt vevők száma (HR Portál)
Tovább erősítik a duális képzési rendszert, így a fiatalok valódi munkahelyeken szerezhetnek gyakorlatot, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. 2018-ra a másfélszeresére nőhet az érintett fiatalok száma. Európai versenyben mérték össze tudásukat a fiatal szakemberek.
okt. 23
9:29
Hol kell egyetemi tandíjjal számolni Európában? (HR Portál)
Németországban nincs tandíj, a legdrágább Nagy-Britanniában egyetemre járni. Mind a tandíjak, mind a diákoknak folyósított ösztöndíjak terén jelentősek az eltérések a felsőoktatásban az Európai Unió tagállamaiban - állapítja meg az Európai Bizottság által október 17-én közzétett kimutatás.
okt. 23
9:30
Kivonul a Citibank: most nem érdemes az ügyfeleknek váltani (Privátbankár)
Múlt héten jelentette be a Citibank, hogy a lakossági üzletágból kivonul Magyarországon - mi most az ügyfelek teendője?
okt. 23
9:30
Meglepte az elemzőket a svájci nagybank (Portfolio)
Csütörtök reggel tette közzé a Credit Suisse a harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat emelkedő bevételek és több mint duplázódó profitról számolt be, sőt az elemzői konszenzust is...
okt. 23
9:31
A korrupciós ügynek hat érintettje van (HR Portál)
Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal - mondta André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő hétfőn Budapesten.
okt. 23
9:32
Szijjártó: a magyar kormány kész kivizsgálni a korrupciós állításokat (Portfolio)
A magyar kormány kész kivizsgálni az Egyesült Államok által megfogalmazott korrupciós állításokat, amelyek nyomán Washington megtiltotta több magyar hivatalos személy beutazását, ugyanakkor az...
okt. 23
9:33
Két mondat az álláspályázatban, amitől minden HR-es paff lesz (HR Portál)
Van, amikor két oda nem illő mondat is elég ahhoz, hogy ne te légy a kiválasztott, érdemes hát figyelni erre. Aki e két mondat valamelyikét megtalálja az anyagában, törölje őket mielőbb, és ezzel sokban nőnek az állástalálási esélyei, erre figyelmeztet Jobangel a HR Blogon.
okt. 23
9:35
Ön mennyi pénzt visz haza? (HR Portál)
A KSH legfrissebb jelentése szerint a bruttó átlagkereset 2014 január és augusztus között 234 600 forint volt, ez az előző évhez képest 2.9 százalékos növekedést jelent.
okt. 23
9:37
Nem jelentik a visszaéléseket a munkavállalók? (HR Portál)
A visszaélési-bejelentési rendszer azt teszi lehetővé, hogy a munkavállalók, akár anonim módon bejelentsék a munkáltatóknál tapasztalt visszaéléseket. A rendszer használata azonban egyelőre nem vált elterjedté, írja a VG Online.
okt. 23
9:39
Élményalapú programozó iskola nyílt gyerekek számára (HR Portál)
A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; már az alsó tagozatosok is könnyen megtehetik az első lépéseket. Az ehhez szükséges tudást és az első sikerélményeket az idén indult, Budaörs és Gödöllő után az első fővárosi iskoláját nyitó Logiscool-ban szerezhetik meg a gyerekek.
okt. 23
9:41
Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet (HR Portál)
A foglalkoztatás bővüléséhez a versenyszféra is hozzájárult, és a reálkeresetek érdemben bővültek a negatív infláció mellett – mondták a Buda-Cash és az ING elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt friss kereseti adatokkal kapcsolatban.
okt. 23
9:43
Egyre többen szervezik ki a bérszámfejtést (HR Portál)
Bár a bérszámfejtés kiszervezését a köztudat még mindig a kisebb cégekhez köti, a legnagyobb hazai cégeknek is mintegy harmada él ezzel lehetőséggel. A BDO Magyarországnak a TOP 200 hazai vállalat körében végzett felmérése szerint e döntésben a költséghatékonyság, a szakszerűség, és a rugalmasság is szempont.
okt. 23
9:45
Versenyképesebb a magyar a munkaerőpiacon (HR Portál)
Több mint százezer ember képzését támogatta az elmúlt két évben a Tudásod a jövőd! program, amelynek köszönhetően "nagymértékben javult a felnőtt magyar lakosság gazdasági és munkaerő-piaci versenyképessége" - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal.
okt. 23
9:47
Cafetéria: több adót kell fizetnie a munkáltatónak jövőre (HR Portál)
Nőnek a családi kedvezmények, mérséklődik viszont a cafetéria-rendszer kedvezménye, és változik az egész életre szóló életbiztosítások szabályozása is a személyi jövedelemadózás (szja) területén a kormány által kedden az Országgyűlésnek benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat alapján.
okt. 23
9:49
Munkaadók: csökkenteni kellene az élőmunkaterheket (HR Portál)
Vállalkozói szempontból nem olvashatók ki szigorítások a jövő évi adótörvény-tervezetből az OKISZ és az MKIK szerint. A VOSZ ugyanakkor úgy látja, a tervezett adótörvényekben nem látszanak a vállalkozásokat élénkítő lépések.
okt. 23
9:51
Családbarát vállalat díjat nyert a K (HR Portál)
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalat 2014 Különdíját kapta meg a K&H nagyvállalati kategóriában. A díj odaítélésének indoklása szerint a bank kiemelkedően sokat tett a családbarát munkakörülményekért.
okt. 23
9:53
Hány embert küldött el a Posta? (HR Portál)
Az Mfor.hu információi szerint idén eddig 1653 dolgozót bocsátott el a Magyar Posta. A negyedik negyedév még hátra.
okt. 23
9:55
Bátor nők és gyáva férfiak helyett: gyerekek vagyunk vagy felnőttek? (HR Portál)
Egy nagyon maszkulin társadalomban hiányzik a női principium az üzleti életből, erre a következtetésre jutott egy egy évvel ezelőtti rendezvényen Feldmár Andrással beszélgetve Fehér A. Miklós pszichológus, szervezetfejlesztő coach és tréner. Az önismeret és az érzelmi intelligencia fejlesztése üzleti szempontból is fontos lehet.
okt. 23
9:57
Erkölcs az üzletben: csak kikényszeríteni lehet? (HR Portál)
Hogyan fér meg egymás mellett Jézus, Bill Gates és George Clooney egy könyvben? Dr. Tomka János és Bőgel György második közös művében a jelenkori gazdasági életből vett esetek és hozzájuk kapcsolódó bibliai történeteken keresztül moralizál: vajon megéri-e jónak lenni.
okt. 23
9:59
Így alakítanák át a felsőoktatást (HR Portál)
Több orvos, kutató; piaci trendekhez igazított informatikus képzés, az oktatók teljesítményközpontú előmeneteli rendszerének bevezetése, a szakok számának 15 százalékos csökkentése, ez a kormány felsőoktatási stratégiája.
okt. 23
10:01
Országos sztrájkkal tiltakoznak az oktatási törvény ellen (HR Portál)
Háromnapos országos sztrájkba kezdtek kedden spanyol középiskolások és egyetemisták, követelve az új oktatási törvény visszavonását és José Ignacio Wert oktatási miniszter lemondását.
okt. 23
10:03
Több száz új állás a bankoknál (HR Portál)
Több, mint négyszáz új állást hirdettek meg a banki szférában, leginkább az értékesítési területen mutatkozik munkaerőhiány - tudósít a Világgazdaság.
okt. 23
10:05
Lecsaptak az adóellenőrök a feketén foglalkoztató cégre (HR Portál)
Jelentős adótartozásra is fényt derítettek az ellenőrök egy Balaton-parti baromfifeldolgozó vállalkozásnál, amely 10 be nem jelentett dolgozót foglalkoztatott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél- dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága.
okt. 23
10:06
Adócsomag 2015-re: újabb részletek adótanácsadói kommentárral (Adózóna)
A 2015. évi adócsomagban a különadók maradnak, sőt ezek rendszere a tervek szerint kibővül az internetadóval, változik a cafetéria adóztatása, az egykulcsos tao 2015-ben egyelőre nem kerül bevezetésre, a családi adókedvezmény 2016-tól fokozatosan bővül, jön az elektronikus közúti ellenőrző rendszer, a tao és az áfa mellett számos egyéb adótörvény módosul. Összefoglaló az RSM DTM szakmai blogján.
okt. 23
10:06
Ennyi nyugdíjas kénytelen dolgozni Magyarországon (Pénzcentrum)
Ma már sokaknak választani kell: tovább dolgoznak vagy csak nyugdíjat kapnak....
okt. 23
10:06
Míg mi pihenünk, külföldön zajlik az élet (Portfolio)
Ma és holnap zárva lesz a budapesti tőzsde, ennek ellenére a nemzetközi részvénypiacokon nem áll meg az élet. Az ázsiai tőzsdéken és tegnap az amerikai börzéken is kissé pesszimista volt a hangulat,...
okt. 23
10:07
Internetadó: "felesleges, átgondolatlan és rossz" (HR Portál)
Megadóztatná a kormány az internetet. A tervek szerint jövőre minden megkezdett gigabyte internetes adatforgalom után 150 forintot kell majd a szolgáltatóknak az államkasszába befizetniük. A törvénytervezet ellen tiltakozik az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége és a BDO Magyarország is.
okt. 23
10:08
Most alaposan a Mercedes körmére néztünk (Portfolio)
A Daimler megállíthatatlanul tör előre idén, jól példázza ezt a német luxusautó-gyártó most közzétett harmadik negyedéves jelentése is. A piaci szereplők ugyan több fontos számot megismerhettek már...
okt. 23
10:09
Novemberben ismét ELTE Virtuális Állásbörze (HR Portál)
Az elmúlt évek sikereire való tekintettel 2014. november 11-13. között az ELTE Hallgatói Karrier- és Szolgáltató Központ immár ötödik alkalommal rendezi meg az ELTE Virtuális Állásbörzét.
okt. 23
10:11
Megemelik a katonák fizetését (HR Portál)
Ugrásszerűen emelkedhet a katonák fizetése jövőre - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.
okt. 23
10:13
LIGA: jövedelemcsökkenéshez vezetnek az új adók (HR Portál)
Tiltakozik a béren kívüli juttatások és az internet közterheinek emelése ellen a LIGA Szakszervezetek. Az érdekvédők arra kérik a kormányt, mindkét javaslatot vonja vissza - olvasható a portálunknak eljuttatott közleményben.
okt. 23
10:24
Nem internetadót akar a kormány, hanem Skype-adót? (Privátbankár)
Varga Mihály a távközlési szolgáltatókkal egyeztetett. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ezután közleményt adott ki, igyekezve eloszlatni az internetadóval kapcsolatos félreértéseket. A helyzet azonban az, hogy csak tovább bonyolították a képet: most már abban sem vagyunk biztosak, hogy lesz-e internetadó egyáltalán, a közlemény ugyanis úgy is értelmezhető, hogy csupán Skype-adót vezetnének be.
okt. 23
10:27
A banki hitelezés segítésével ösztönözné a gazdaságot Kína (ProfitLine)
Két hónapon belül másodszor ösztönzi hitelezésre pénzinjekciójával a hazai nagybankokat a kínai központi bank, mely a gazdaság fellendítését kívánja akciójával elérni.
okt. 23
10:42
Ilyen is ritkán van: összefognak a gyógyszergyártók (Privátbankár)
A vezető gyógyszergyártó vállalatok azt tervezik, hogy egyesítik erőfeszítéseiket az ebola elleni védőoltás kidolgozásának felgyorsítására, és reményeik szerint jövőre már több millió vakcinát állítanak elő.
okt. 23
10:42
Jó hírek érkeztek Európából (Portfolio)
Mozgalmas délelőttje van a befektetőknek, több feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzésimenedzser-indexet is közzétettek. A feldolgozóipari adatok többségében kedvező képet festenek az elemzői...
okt. 23
11:00
Flexografikus nyomdagépet kap a nyíregyházi papírgyár (ProfitLine)
Több mint 1,7 milliárd forint értékű technológiai fejlesztés keretében flexografikus nyomdagépet kap az osztrák érdekeltségű Dunapack Papír-és Csomagolóanyag Kft. nyíregyházi gyára; ilyen nagyságú géppel egyetlen magyarországi üzem sem rendelkezik, és a kelet-európai térségben is csak egy-két gyárban található hasonló - közölte a nyírségi üzem ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
okt. 23
11:02
Bejelentette lemondását a Tesco elnöke (ProfitLine)
Bejelentette távozását csütörtökön Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke, miután a cég eredménye több mint 90 százalékkal zuhant és a néhány hete kiderült, hatalmas mértékű előzetes eredménykalkulációs hiba is nagyobbnak bizonyult az eddig becsültnél.
okt. 23
11:04
Módosítják a szerbiai költségvetést: csökkennek a közszférában a fizetések és a nyugdíjak (ProfitLine)
A szerb kormány szerdán elfogadta a 2014-es költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot. Ez a fizetések és a nyugdíjak csökkentését irányozza elő a közszférában, illetve a tervezett költségvetési hiányt 182 milliárd dinárról (467,74 milliárd forint) 225 milliárdra (578,25 milliárd forint), a bruttó hazai termék 5,7 százalékára növeli - jelentette be a kormányülést követően Dusan Vujovic szerb…
okt. 23
11:18
Lesz egyáltalán jó idő a hosszú hétvégén? (Privátbankár)
Szombaton és a vasárnap javul az idő, de 15 foknál melegebb már nem lesz.
okt. 23
11:18
Javul a hangulat külföldön (Portfolio)
Kissé borús hangulatban telt a tegnapi amerikai és a mai ázsiai kereskedés, így a nyugat-európai tőzsdéken is eséssel indult a nap. Európából délelőtt azonban több várt feletti...
okt. 23
11:24
Zuhan a Tesco eredménye, lemond a cégelnök (Infostart)
Bejelentette távozását csütörtökön Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke, miután a cég eredménye több mint 90 százalékkal zuhant és a néhány hete kiderült, hatalmas mértékű előzetes eredménykalkulációs hiba is nagyobbnak bizonyult az eddig becsültnél.
okt. 23
11:33
Várhatóan kevesebb autós vált biztosítót - nőhetnek a kgfb díjak (ProfitLine)
Az idei év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 200-250 ezer biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számít az első magyar online biztosító, a Genertel - mondta Csikós Dániel, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.
okt. 23
11:36
Óriási a balhé a Tescónál - lemond az elnök is (Privátbankár)
Bejelentette távozását csütörtökön Sir Richard Broadbent, a Tesco elnöke, miután a cég eredménye több mint 90 százalékkal zuhant és a néhány hete kiderült, hatalmas mértékű előzetes eredménykalkulációs hiba is nagyobbnak bizonyult az eddig becsültnél.
okt. 23
11:36
Ilyen nincs: már megint tévedett a Tesco (Portfolio)
Ismét mellélőtt a Tesco. A brit kiskereskedelmi áruház nem is olyan rég arra figyelmeztett, hogy a vártnál mintegy 250 millió fonttal kevesebb lehet az első féléves profit. Nem kellett sokat várni,...
okt. 23
12:06
Horvát kormány: a makrogazdasági mutatók javulást mutatnak (ProfitLine)
Igor Radenovic horvát pénzügyminiszter-helyettes szerint egyes makrogazdasági mutatók a gazdaság növekedésére engednek következtetni.
okt. 23
12:12
Drágul a szesz és a cafetéria - mi van még az adócsomagban? (Privátbankár)
A jövő évi adócsomagban a különadók maradnak, változik a cafetéria adóztatása, a tao és az áfa mellett számos egyéb adótörvény módosul. Az adórendszer szerkezetét érintő változást a 2015-ös adócsomag nem tartalmaz, a hangsúly a jövőben is a fogyasztási típusú adókra helyeződik, a családi adózás és a munkahelyteremtés ugyanakkor fókuszban marad.
okt. 23
12:12
Vannak, akik még nálunk is korruptabbak! (Portfolio)
Az elmúlt napok eseményei kapcsán bizonyára sokakban erősödött az a nézet, hogy hazánk az Európai Unió egyik legkorruptabb tagországa, holott ez az állítás így önmagában kicsit erős. Bár tény, hogy...
okt. 23
12:36
Pénteken sztrájkolnak az olasz vasútnál - a jegyek visszaválthatók (Infostart)
Munkabeszüntetést tartanak pénteken az olasz vasút dolgozói. A Magyarországon váltott jegyek árát visszatéríthetik az utasoknak - tudatta a Mávinform csütörtökön.
okt. 23
12:39
Szijjártó: a magyar kormány kész kivizsgálni a korrupciós állításokat (ProfitLine)
A magyar kormány kész kivizsgálni az Egyesült Államok által megfogalmazott korrupciós állításokat, amelyek nyomán Washington megtiltotta több magyar hivatalos személy beutazását, ugyanakkor az amerikai diplomaták nem készségesek abban, hogy ismertessék a vádak mögött álló részleteket - írta szerdán internetes kiadásban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterre hivatkozva az amerikai USA…

Keresés