A nemzetközi politikai folyamatok megfigyelői számára az utóbbi napok magyarországi fejleményei kétségtelenül csemegeként és számos tanulsággal szolgálnak. Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb diplomáciai válsága bontakozik ki, megkérdőjelezik a magyar jogállamiságot, Magyarország viszont inkább Oroszország felé fordul, és elveszti a baráti országok támogatását is.
Októberben csaknem elérte idén áprilisi, másfél évtizedes csúcspontját a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az üzleti és fogyasztói várakozások is érezhetően javultak; a cégek ezt megelőzően 1998 nyarán, a fogyasztók 2006 tavaszán voltak utoljára ilyen optimisták.
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait. A Fidesz közben már közölte (a vasárnapi...
A K&H Bank és a CIB Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahiteles keresetét tárgyalja ma a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. A CIB magyar állam ellen indított perében a bíróság...
Szűk többséggel újraválasztották Brazíliában a hivatalban lévő elnököt, Dilma Rousseffet a vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás második fordulójában.
Csütörtökön kiadott közleményében többek között arról számolt be a MOL egyik jelenlegi, nevesített nagytulajdonosa, a Dana Gas, hogy likviditáskezelési tevékenységének keretében további...
Múlt hét szerda óta gyengülés látszik a forint piacán, amivel egyébként eltérünk a feltörekvő piaci spektrumtól. A heti teljesítményünk eddig fél százalékos értékvesztés az euróval és a svájci...
Októberben csaknem elérte idén áprilisi, másfél évtizedes csúcspontját a GKI-Erste konjunktúra-index értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói...
Az amerikai részvényindexek tovább erősödtek múlt pénteken annak hatására, hogy erős makrogazdasági adat érkezett az Egyesült Királyságból és több kedvező vállalati gyorsjelentés is napvilágot látott...
Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei. A központi...
A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások is érezhetően javultak; a cégek ezt megelőzően 1998 nyarán, a fogyasztók 2006 tavaszán voltak utoljára ilyen optimisták.
Bár a legfontosabb nagyvállalatok közül sokan közzétették már harmadik negyedéves számaikat, még bőven tartogat meglepetéseket a szezon. A héten jelentenek az olajipar óriásvállalatai és az olyan...
Határozott emelkedéssel indulhat a kereskedés a vezető nyugat-európai piacokon, miután a befektetők kedvezően fogadták az EKB banki stressz-tesztjének eredményét.
A kormány 2015. január 1-jétől bevezeti az úgynevezett Trade Controllt (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert), amelynek célja az áruk valós útjának nyomon követése, és az, hogy Magyarországon ne lehessen forgalomba hozni olyan árut, amely előzetesen nem volt bejelentve az adóhatósághoz. Az új rendszer minden eddiginél hatékonyabb ellenőrzést tesz lehetővé a hatóságok részére – írja…
Szűk többséggel újraválasztották Brazíliában a hivatalban lévő elnököt, Dilma Rousseffet a vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás második fordulójában. A választási bizottság a voksok 99,66...
A legfelsőbb bíróság Olaszországban nem találta bűnösnek a Dolce & Gabbana márka tulajdonos tervezőit, ami azért lehet meglepetés, mert korábban 18 hónapos börtönbüntetésre ítélték a párost. A...
Sem Angela Merkel német kancellár, sem Andor László illetékes EU-biztos nem támogatja az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátozását célzó brit követeléseket - írta a The Sunday Times.
Franciaországban szeptemberben 0,6 százalékkal növekedett az állást keresők száma az augusztusi 0,3 százalékos nem várt csökkenés után - közölte a közelmúltban a francia munkaügyi minisztérium.
Az OTP befektetői örülhetnek a stresszteszt eredményének, a devizahitelek forintosítása miatt azonban van még okuk az aggodalomra - a Magyar Telekom árfolyamát továbbra is az internetadó rángathatja.
Visszatértek Oroszországban a nyári időszámítás 1981-es bevezetése előtti állapotokhoz vasárnap, és a pontos időt illetően Oroszországhoz csatlakoztak az oroszbarát szakadár kelet-ukrajnai megyék is.
A Bitcoin árfolyama látszólag céltalanul mozog, azonban az MIT egyik professzora olyan algoritmust talált fel, amely mintát talált a káoszban - írja a Finextra.com. Az MIT egyik professzora,...
Az amerikai részvényindexek tovább erősödtek múlt pénteken annak hatására, hogy erős makrogazdasági adat érkezett az Egyesült Királyságból és több kedvező vállalati gyorsjelentés is napvilágot látott...
Hat hónapon belül elindulhat a Déli Áramlat magyarországi szakaszának építése, és a Gazprommal nemrég kötött gáztárolási megállapodás még magasabb szintre emelte a az MVM és a Gazprom közötti...
A 2015. évi adótörvény-javaslatban az élelmiszeripari felügyeleti díj emelése is szerepel - a kereskedők szerint ezt már nem bírja el a szektor, muszáj lesz megemelniük az árakat.
Az amerikai részvényindexek tovább erősödtek múlt pénteken annak hatására, hogy erős makrogazdasági adat érkezett az Egyesült Királyságból és több kedvező vállalati gyorsjelentés is napvilágot látott...
A munkavállalók béren kívüli juttatások formájában kapott nettó kerete 19,2 százalékkal csökkenne 2015-re a közterhek emelkedésének következtében - derül ki egy felmérésből.
Az elmúlt hónapban két olyan élményben volt részem, amelyre az jellemző, hogy bosszantó, időrabló, megdöbbentő és idővel baráti társaságban mesélt, közröhej tárgyát képező sztori lesz belőle. Fejlesztő szakemberként persze nem tudtam megállni ott, hogy lett két kártyapartin mesélhető jó kis sztorim - tovább foglalkoztatott a téma. Vajon mekkora kárt tettek ezek az emberek? Vajon mit tehetett volna…
Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei.
A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete. November 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek. A tisztességes vállalkozások a bejelentésnek köszönhetően kisebb valószínűséggel számíthatnak ellenőrzésre - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Fej-fej mellett "halad" az Ukrajnában vasárnap tartott előrehozott parlamenti választás szavazatszámlálásának előrehaladtával a két legtöbb voksot kapott párt. 30 százalékos feldolgozottság mellett Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök Népi Frontja áll az első helyen 21,7 százalékkal, hajszálnyival megelőzve Petro Porosenko Blokkját, amely 21,59 százalékot kapott.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M70-es autóúton egy szlovák rendszámú személyautóban 4000 doboz orosz zárjegyes cigarettára bukkantak, amelyet a járművel együtt a helyszínen lefoglaltak – közölte Facebook oldalán a NAV.
2014-ben 2,8 százalékos átlagos béremelés valósulhat meg a Hay Group tanácsadó cég felmérése szerint a versenyszektorban, ami az alacsony inflációs környezetnek köszönhetően reálértéken körülbelül 2...
Csalódást hozott a hétvégi elnökválasztás Brazíliában, legalábbis a befektetők számára, ugyanis a munkáspárti Rousseff ismét nyert. Az ő politikáját az utóbbi években élesen bírálták a befektetők,...
A vártnál is nagyobb visszaesést mutat az októberi Ifo üzleti hangulatindex, amivel a csalódást keltő adatok igen hosszú sorát erősíti Németország kapcsán. Mind az aktuális, mind a jövőbeli környezet...
Mintegy egymillió munkavállaló a KSH által számított létminimum alatti összeget visz haza 8 órás, teljes állású munkával. Mindenki számára átlátható, középtávú és garanciákkal övezett bérfelzárkóztatási programra lenne szükség az érdekvédők szerint - írta a Napi Gazdaság.
A felhő alapú számítástecnika, azaz cloud computing egyre nagyobb tért nyer a munka világában is. Ennek miértjét, előnyeit, tendenciáit vázolták fel az Abesse Zrt. és a Gartner szakemberei A felhő mint üzleti modell workshopon, ahol a felhőtechnológia világába vezették be a résztvevőket.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 103,2 pontra csökkent októberben a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke a szeptemberben mért 104,7 pontról - közölte hétfőn az ifo német gazdaságkutató intézet. Az októberi már a hatodik havi csökkenés volt egyhuzamban, ilyen alacsony szinten a mutató közel 2 éve nem tartózkodott.