2014. november 25. kedd

nov. 25
14:42
Ukrán válság – A cseh államfő szerint Ukrajnának semlegesnek kellene maradnia (GazdaságPortál)
A cseh államfő úgy véli, hogy Ukrajnának nem szabadna belépnie a NATO-ba, hanem Finnország példájára semlegesnek kellene maradnia. Milos Zeman erről kedden a kazahsztáni Asztanában beszélt, ahol Nurszultan Nazarbajev kazah elnök meghívására hétfő óta hivatalos látogatáson tartózkodik – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió. Zeman egy cseh újságíró kérdésére válaszolt, aki azt firtatta,…
nov. 25
15:00
Száz kilogrammos bombát találtak a budai Várban (GazdaságPortál)
Száz kilogrammos bombát találtak kedden a budai Várban, a Dísz téren. A korlátozásokat feloldották, a lakók visszatérhettek otthonukba – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel. Bátyi Edina elmondta: építési munkálatok közben előbb nyolc Mauser gépkarabély lőszer, majd egy feltételezett tüzérségi lövedék került elő a Dísz téren. Az azonosítás idejére a…
nov. 25
15:02
Erősödött a forint a kamatdöntést követően (GazdaságPortál)
Erősödött a forint a jegybank kamatdöntésének bejelentését követően kedden. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 2,10 százalékos szintjén. A bejelentés után fél óra alatt az euró jegyzése 306,17 forintról 305,80 forintra, a dollár árfolyama 246,40 forintról 246,13-ra, a svájci frank jegyzése 254,45 forintról…
nov. 25
15:06
Így bankolnak a jómódú magyarok és csehek (ProfitLine)
Az átlagosnál magasabb jövedelemmel és/vagy megtakarítással rendelkező magyarok és csehek pénzügyekkel kapcsolatos gondolkodásmódja, megtakarítási szokásai sok szempontból különböznek egymástól – derült ki a Budapest Alapkezelő kutatásából.
nov. 25
15:09
OPEC-csúcs: a most kedvező döntésnek később böjtje lehet (Infostart)
Várhatóan az olajkitermelésük csökkentéséről döntenek csütörtöki találkozójukon az OPEC tagállamok, ami a világpiaci árak emelkedését eredményezheti - mondta el az InfoRádiónak az Ertse olajipari szakértője. Pletser Tamás hozzátette: ha elmarad a megegyezés, annak rövid távon ugyan örülhetünk, de a későbbiekben jelentős böjtje lehet.
nov. 25
15:18
Ezért tartják Matolcsyék a rekordalacsony alapkamatot (Privátbankár)
Semmi jel nem utal arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tovább vágna a 2,1 százalékos alapkamaton.
nov. 25
15:24
KDNP: kiragadott részletet tett közzé videofelvételéről a hvg.hu Rubovszkyról (GazdaságPortál)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közlése szerint kiragadott részlettel manipulált a hvg.hu, az előzmények nélkül tette közzé kedden néhány másodperces videofelvételét Rubovszky György országgyűlési képviselővel. A felvételen az látható, hogy a riporter azt kérdezte a kormánypárti politikustól, mit szól ahhoz, hogy nőtt a szegények száma Magyarországon, amióta kormányoznak. A KDNP-s Rubovszky…
nov. 25
15:27
Ez mentette meg Németországot a recessziótól (Infostart)
A harmadik negyedévben a lakossági fogyasztás növekedése óvta meg a technikai recessziótól és segítette szerény növekedéshez a német gazdaságot, ellentételezve a makacsul alacsony beruházási hajlandóság visszahúzó hatását.
nov. 25
15:30
Londoni elemzők: jövőre újrakezdi enyhítési ciklusát az MNB (GazdaságPortál)
Jövőre várhatóan újrakezdi enyhítési ciklusát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a lassuló növekedés és a negatív infláció miatt – jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők. Az MNB Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a július óta érvényes 2,10 százalékos jegybanki alapkamatot. A Commerzbank – az egyik legnagyobb európai pénzügyi…
nov. 25
15:36
Indul a gigászi program - ettől pörög fel a gazdaság, ettől lesz munkája a fiataloknak? (Privátbankár)
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök holnap ismerteti ’Invest in Europe’ névre keresztelt növekedési és munkahely-teremtési csomagtervét. Erre bizony nagy szükség lehet – már csak PR szempontból is -, hiszen a 18-tagú euró-övezet idén várhatóan csupán 0,8%-kal fog növekedni. Eközben a munkanélküliség 11,5%-on áll, sőt Görögország és Spanyolország esetében 25% fölött ragadt.
nov. 25
15:36
Devizahitelek – Liberálisok: megkésett és ezért kedvezőtlen a forintosítás (GazdaságPortál)
A Magyar Liberális Párt megkésettnek és ezért az adósok számára kedvezőtlennek tartja a devizahitelek forintosítását – közölte az MTI-vel kedden a párt gazdaságpolitikai főtanácsadója. Bodnár Zoltán megjegyezte: a kormánynak az elmúlt négy évben is lehetősége lett volna erre a lépésre a végtörlesztés helyett, ráadásul akkor a mostaninál lényegesen kedvezőbb árfolyamon forintosíthatták volna a…
nov. 25
15:39
A brit BT Group visszavenné a Telefonica-tól az O2-t (ProfitLine)
A brit BT Group tárgyalásokat folytat a Telefonica-val az O2 leányvállalat megvásárlásáról. A BT 13 éve nem foglalkozik már mobilszolgáltatásokkal, de most vissza szeretne térni a piacra.
nov. 25
15:41
Pesszimistább maradt az OECD a magyar kormánynál (ProfitLine)
Javította a magyar gazdasági növekedés várható ütemét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott szokásos féléves előrejelzésének Magyarországról szóló fejezetében, a következő két évben lassuló gazdasági fejlődést vetít előre.
nov. 25
15:54
Az MFB fiókjai lesznek a takarékszövetkezetek? (Privátbankár)
Összpontosított feladatok és -termékgyár - egy év múlva egységessé válik az MFB-csoport. Az uniós pénzek szétosztásában is szerepet kap a bank, amely erősítené együttműködését a takarékszövetkezetekkel.
nov. 25
15:54
Kamatdöntés – Elemzők az alacsony kamatszint fenntartásával számolnak (GazdaságPortál)
Az alacsony kamatszint tartós fenntartásával számolnak a Budapest Alapkezelő, az Erste, a Nézőpont Intézet és az Equilor szakértői azután, hogy keddi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ismét változatlanul, 2,10 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot. Pintér András, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemeli, hogy megfelelt a…
nov. 25
16:03
Moody's: javultak a magyar növekedési kilátások (Infostart)
Javultak a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásai, ám a növekedési ütem várhatóan alacsony lesz, és ez nehezíti a jelentős adósságteher csökkentését - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett országjelentésében.
nov. 25
16:06
Harminc gazdaságban mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében (GazdaságPortál)
Harminc – hat kivétellel kis létszámú – gazdaságban mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében – tájékoztatta a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője kedden az MTI-t. Varga Márta közölte: a megye 1483 gazdaságában 54 542 állatnál történtek klinikai vizsgálatok, és 2710 állatból vettek vérmintát. A fertőzések jelentős részére a szűrővizsgálatoknak köszönhetően derült fény. A…
nov. 25
16:08
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja (GazdaságPortál)
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, miután egyéves eljárás eredményeként az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta az engedélyt a tervezett üzemidőn túli üzemelésére. Az új engedély 2034. december 31-ig szól. Az erről szóló hirdetményt és határozatot a nukleáris hatóság kedden tette közzé honlapján. A határozatban szerepelnek azok a feltételek is, amelyeket a ...
nov. 25
16:12
1700 munkavállalót elküld az ING (ProfitLine)
Az ING holland pénzügyi csoport 1700 munkavállalóját bocsátja el a következő három évben annak következményeként, hogy egyszerűsíti és automatizálja IT-rendszereit.
nov. 25
16:21
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja (Infostart)
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, miután egyéves eljárás eredményeként az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta az engedélyt a tervezett üzemidőn túli üzemelésére. Az új engedély 2034. december 31-ig szól.
nov. 25
16:23
Több mint ötezren írták alá a dohányipari szakszervezet petícióját (Infostart)
Több mint 5000 aláírás gyűlt össze négy nap alatt arra a petícióra, melyet a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete nyújtott be a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelem integrációjáról szóló törvényjavaslat ellen - tájékoztatta kedden a szakszervezet az MTI-t.
nov. 25
16:30
Orbán ettől várja a csodát (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint a következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát.
nov. 25
16:30
Orosz békefenntartók Kelet-Ukrajnába vezénylését kérik a donyecki szakadárok (GazdaságPortál)
Az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságának (DNR) vezetése kedden azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy küldjön “békefenntartó kontingenst” Ukrajnába. A “népköztársaság” sajtóosztályának honlapján megjelent közlemény szerint a Donyeck megyei szakadárok “parlamentjének”, az úgynevezett népi tanácsnak az elnöksége követeli: haladéktalanul…
nov. 25
16:32
Még jó sokáig: eddig biztos üzemelhet a paksi erőmű (Privátbankár)
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, miután egyéves eljárás eredményeként az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta az engedélyt a tervezett üzemidőn túli üzemelésére. Az új engedély 2034. december 31-ig szól.
nov. 25
16:32
A MOL a horvát kormányt szorongatja (GazdaságPortál)
A MOL rendkívüli osztalékkivételt jelentett be, kétmilliárd kuna összegben akarnak pénzhez jutni a horvát INA-tól. Az időzítés oka lehet, hogy ezzel nyomást akarnak gyakorolni a horvát kormányra, ugyanis az olajtársaságnak nincs elég készpénze a kifizetéshez. Forrás: GazdaságTV.hu
nov. 25
16:42
Gyengült kedden a forint (GazdaságPortál)
Gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollárral és a jennel szemben azonban némi nyereségre tett szert. Az eurót a kora reggeli 305,72 forint után délután négy órakor 306,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben. Az árfolyam nap közben 305,64 és 306,63 forint között alakult. A svájci frankot ...
nov. 25
16:45
Stagnáltak a kgfb-díjak az első kilenc hónapban (ProfitLine)
Az év első kilenc hónapjában lényegében stagnáltak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kfgb) átlagdíjai - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
nov. 25
16:47
Eladhatja az IKR a mezőgazdasági gépértékesítési központjait (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Agrofert-csoport egyes tagjai (így az IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Pécs-Reménypusztai Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft. és Agrotec Magyarország Kft.) megvásároljanak több, az IKR Kereskedelmi Zrt. tulajdonában álló mezőgazdasági gépértékesítési központot és annak egyes eszközeit (Területi Központok).
nov. 25
16:48
Az OECD szerint jobban élünk - csak miben visszük haza a cuccokat? (Privátbankár)
Unalmassá váltak a keddi jegybanki történetek – tartott az MNB. Csökken a cégek száma, ám ennek a magyar valóság miatt inkább örülni kell. Csökken a környezetterhelés is – de hogy miben visszük haza a jövőben a megvett árukat, az nagyobb szervezetést igényel majd.
nov. 25
16:54
Idén 50 ezer cipősdoboz-ajándékot tervez szétosztani a Baptista Szeretetszolgálat (GazdaságPortál)
Idén 50 ezer cipős dobozba csomagolt ajándékot tervez szétosztani a nehézsorsú gyerekek között a Baptista Szeretetszolgálat, az adományokat december 1. és 19. között gyűjtik országszerte. A szeretetszolgálat december 1. és december 19. között országszerte mintegy 200 gyűjtőponton várja a cipős dobozba csomagolt ajándékokat, amelyeket a partnereik segítségével még karácsony előtt eljuttatnak a…
nov. 25
16:57
Gyengült kedden a forint (Infostart)
Gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollárral és a jennel szemben azonban némi nyereségre tett szert.
nov. 25
16:59
Rendkívüli INA-közgyűlést szeretne a MOL (Infostart)
Bejelentette a MOL, hogy kezdeményezi az INA rendkívüli közgyűlésének összehívását, melynek egyetlen napirendi pontja a rendkívüli osztalékfizetés lenne. A vállalat magyarországi kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: úgy látják, hogy a horvát kormány nem támogatja a befektetéseket, ezért szeretnék az osztalékot kivenni, azaz a befektetések hasznát realizálni. Szollár Domokos úgy…
nov. 25
17:06
Hitelből vennél új autót? Majd Matolcsyék eldöntik, kapsz-e pénzt (Privátbankár)
A gépkocsi vásárlásához igényelhető hitel mértékét is az MNB jövőre hatályos adósság előírásai szabályozzák.
nov. 25
17:15
Veszélyes anyagot találtak egy Magyarországon is forgalmazott bébiételben (Infostart)
Atropin alkaloid jelenlétét mutatta ki a német élelmiszerbiztonsági hatóság svájci előállítású bébiételből (gabonapép) egy piaci ellenőrzést követően. A figyelmeztetés az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett. Az érintett tétel kereskedelmi forgalomban már nem kapható!
nov. 25
17:18
Külföldi sajtó Magyarországról - Német lapok a reklámadóról és a magyar-amerikai viszonyról (ProfitLine)
A Handelsblatt című német üzleti lap az online kiadásában a reklámadóról közölt cikket, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig a magyar-amerikai viszonyról írt keddi számában.
nov. 25
17:24
Ők is nemet mondhatnak a forintosításra (Privátbankár)
A korábban késedelembe esett devizahitelesek, ha az elszámolás után képesek törleszteni tartozásukat, akkor ugyanazon szabályok alapján dönthetnek a devizahitel megtartásáról, mint a rendesen fizető ügyfelek.
nov. 25
17:36
Veszélyes anyagot találtak egy Magyarországon is forgalmazott bébiételben (GazdaságPortál)
Atropin alkaloid jelenlétét mutatta ki a német élelmiszerbiztonsági hatóság egy svájci előállítású bébiételben, a gabonapépet Magyarországon már kivonták a forgalomból, de 26 dobozzal eladtak belőle – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden. A figyelmeztetés az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett.…
nov. 25
17:42
Ezt a bébiételt ne add a gyerekednek! Mérgező anyagot találtak benne (képpel) (Privátbankár)
Atropin alkaloid jelenlétét mutatta ki a német élelmiszerbiztonsági hatóság egy svájci bébiételben.
nov. 25
17:48
Nyugat-európai tőzsdék – FTSEurofirst 300: +0,04 százalék zárás előtt (GazdaságPortál)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,04 százalékkal volt az előző záróértéke fölött a keddi kereskedés utolsó percében. Ugyanekkor a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,30 százalékkal elmaradt a hétfői záróértékétől, de a frankfurti DAX-30 0,67 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,12 százalékkal javult.(MTI)
nov. 25
17:51
Ford Petrányi. Több mint 20 éve a piacon (ProfitLine)
Hosszú utat jártunk be eddig. Ahogy ügyfeleink igényei és a Ford modellek is változtak az évek során, mi is folyamatosan vezettünk be újításokat és bővültünk. Ma már három márkakereskedésünkben több mint 130 szakember dolgozik azért, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő autót és szolgáltatást. Büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleinket olyan munkatársak szolgálják ki, akiknek a…
nov. 25
17:53
Londoni elemzők: jövőre újrakezdi enyhítési ciklusát az MNB (ProfitLine)
Jövőre várhatóan újrakezdi enyhítési ciklusát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a lassuló növekedés és a negatív infláció miatt - jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
nov. 25
18:00
Egyszerűen nem tud felállni az olajpiac (Privátbankár)
A vártnál erősebb amerikai adatok sem segítettek, az olaj ára a nap végére megint beszakadt. Nagyon aggódnak a piacok a csütörtöki OPEC-ülés előtt. A forint nem reagált érdemeben az MNB kamatdöntésére.
nov. 25
18:24
Klaszterbe tömörülnek az egészségipar dél-dunántúli résztvevői (ProfitLine)
A DDOP-1.1.3-11-2011-0016, „Pannon Pharmacologiai Pólus (P3) Klaszter indítása és szolgáltatásainak innovatív fenntartható fejlesztése projekt” 2011 decembere és 2013 novembere között, 22.880.000 Ft európai uniós támogatásból és összesen mintegy 38 millió forintból valósult meg, mely során a szervezők kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a résztvevő cégek közötti új partnerségi kapcsolatok…
nov. 25
18:24
Moody’s: javultak a magyar növekedési kilátások, de csak fokozatos adósságcsökkenés várható (GazdaságPortál)
Javultak a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásai, ám a növekedési ütem várhatóan alacsony lesz, és ez nehezíti az adósságteher csökkentését – áll a Moody’s Investors Service kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának elemzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye kezd reagálni a kormány gazdaságpolitikai…
nov. 25
18:26
Bővíti a Telenor mobiltelevíziós szolgáltatását (ProfitLine)
A Telenor bővíti televíziós szolgáltatását, nő az élőben nézhető csatornák száma, bővül a video tartalom, új tematikus csomagokat és adatjegyeket vezet be a társaság, valamint tévékészüléken is elérhetővé válik a mobiltévézés.
nov. 25
18:36
Ez szép volt: kilőtt a magyar börze (Privátbankár)
Toronymagasan a BUX teljesített legjobban Európában, az M-Telekom kivételével valamennyi vezető részvény erősödött.
nov. 25
18:38
Te is inkább pénzt adsz ötlettelen karácsonyi ajándék helyett? (Privátbankár)
Egy tanulmány szerint az európaiak 10 százaléka készpénzt ad karácsonyra családtagjainak. Ezzel szemben a gondosan kiválasztott ajándékok nem csak nagyobb örömet okoznak szeretteinknek, de a kiskereskedelem teljesítményét is javíthatják ezekben a hetekben, mivel a pénz így nem kerüli el az üzleteket.
nov. 25
18:45
Jól csenget az Apple (Infostart)
Az Apple Inc. piaci tőkeértéke történetében első alkalommal elérte a 700 milliárd dollárt.
nov. 25
18:57
Váratlanul esett az amerikai fogyasztói bizalom (ProfitLine)
Június óta legalacsonyabb szintre csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója novemberre.
nov. 25
19:06
Új stratégia a Magyar Fejlesztési Banknál (GazdaságPortál)
Új stratégia lépett életbe az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nél, a jövőben az MFB pénzügyi szolgáltató központtá alakul, versenyképesebbé váló termékei és szolgáltatásai az ország bármely pontján elérhetőek lesznek – közölte az MFB az MTI-vel kedden. A bank közleménye szerint az új működési modell lehetővé teszi az MFB részvételét a 2014-2020-as EU-s visszatérítendő és vissza ...

Keresés