Százhúsz millió jüan (4,8 milliárd forint) készpénzt és 37 kilogramm aranyat találtak egy hivatalnok lakásán az észak-kínai Hopej tartományban. A városi vízellátást felügyelő tisztségviselőnek, akit...
A kamionok mellett a buszokra is kiterjesztenék az e-útdíjat, emiatt vár magasabb bevételt a kormány jövőre - árulta el Varga Mihály az MTV Az Este című műsorában szerdán. Arról is beszélt a...
Egyszámjegyű növekedésről számolt be a Cisco Systems a harmadik negyedévre mind a bevételek, mind a profit szintjén - derült ki a társaság tegnap este közzétett negyedéves gyorsjelentéséből. A folyó...
Igencsak nehéz értékesítési környezettel szembesült az idei harmadik negyedévben a Rába, a mezőgazdasági gépek és az európai teherautók piacán is jelentős volt a visszaesés, ez alól a Rába sem tudta...
Októberben 7,7 százalékkal bővült az ipari termelés, 11,5 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest Kínában. Az elemzők kedvezőbb adatokra számítottak. A...
Bár az amerikai befektetőknek unalmas napja volt, az ázsiai tőzsdék többsége már jól teljesített. A nyugat-európai piacokon a szerdai zuhanást követően megnyugodni látszanak a kedélyek, az irányadó...
2014 harmadik negyedévében is a korábban megkötött életbiztosítási szerződések táplálták a CIG Pannónia profitját. Az életbiztosító formás, háromhavi 251 millió forintos adózott eredményt ért el,...
Az ENSZ szerint komoly veszélyben van a szeptemberi minszki megállapodás nyomán létrejött tűzszünet Kelet-Ukrajnában, és félő, hogy kiújulnak a súlyos harcok a térségben - mondta szerdán a világszervezet egy magas rangú képviselője a Biztonsági Tanács (BT) rendkívüli ülésén, amelyet az Egyesült Államok kezdeményezésére azért hívtak össze, hogy megvitassák a kelet-ukrajnai helyzetet az orosz…
A belga KBC Group a vártnál jobb eredményeket közölt az idei harmadik negyedévi teljesítményéről. A bankcsoport 477 millió eurós nyereségről adott számot a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 400...
Az első háromnegyed évben 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől.
Magyarországon 10-ből 7 építőipari cégvezető gondolja úgy, hogy a növekedés 2015-ben, ha lassabb ütemben is, de folytatódik. A magasépítésben érdekelt vállalatok igazgatói az optimistábbak: ők...
Másfélezer orvos és nővér kérte ki ez év szeptemberéig a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi adatokkal - írta a Világgazdaság. A lap csütörtöki...
Enyhe csökkenést vár csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén a piaci szakértő, napközben az amerikai munkaerő-piaci adat és a lengyel fogyasztói árindex állhat a figyelem középpontjában.
Bár nőtt, de az augusztusi 13 százalékos bővüléshez képest szeptemberben majdnem felére esett vissza az építőipar növekedése: a termelés a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 7,3 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az épületek építményfőcsoportban a termelés 3,7 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények esetében 17,3 százalékkal nőtt.
Egyszámjegyű növekedésről számolt be a Cisco Systems a harmadik negyedévre a bevétel szintjén, miután az új termékek iránti kereslet némileg ellentételezni tudta a fejlődő piaci értékesítések...
Nem csupán a tévétársaságok és a médiacégek terheit növelte meg a reklámadóval a kormány, hanem a teljes reklámszakmát és a vele kapcsolatban álló teljes kereskedelmi és vállalkozói piacot büntette....
Bill Gross szeptember végi távozását követően nem kellett sokat várni a világ legnagyobb aktívan kezelt kötvényalapjánál, hogy a portfóliót átcsoportosítsák. Az októberi piaci kommentár szerint...
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A rendelési adatok is egyre kevésbé szépek, ami további lassulást vetít előre az ágazatban. A havi adatok...
Az ukrán biztonsági szolgálat feltételezése szerint az orosz hadsereg elaknásítja a kelet-ukrajnai Mariupol környékét az Azovi-tengeren. Markijan Lubkivszkij, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU)...
A jövő januári béremelésért, az életpályamodell bevezetéséért demonstráltak szerdán délután Budapesten a szociális ágazatban dolgozókat tömörítő és az őket támogató szakszervezetek. Követeléseikért sztrájkolni is készek. A kormány jövő júliustól emelné a béreket.
Szeptemberben az építőipar termelése kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 7,3%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Egy hónappal korábban, augusztusban 11,3%-os bővülést mértek.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) szerdán közleményben szólította fel az Országgyűlés tagjait, hogy ne szavazzák meg a reklámadóról szóló törvény módosítását.
Az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektora 2014 első kilenc hónapjában, a várható éves forgalom 63%-át bonyolította. Leginkább a játék-kultúra, ruházat, és szépség-egészség szektorok szereplői várják az ünnepi forgalmat. A kereskedők többsége szerint az elmúlt 3 évet figyelembe véve, eddig idén nőtt legnagyobb mértékben az új szereplők száma, de ezek sok esetben még egy évet sem élnek túl a…
Folyamatos, de mérsékelt erősödést láthattunk a forint piacán csütörtökön. A mai folytatással pedig már érdemben megközelítettük azt, hogy nagyjából féléves forintcsúcs alakuljon ki az euróval...
Másfélezer orvos és nővér kérte ki ez év szeptemberéig a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi adatokkal - írja a Világgazdaság.
Stagnáló bevételről és csökkenő EBITA-ról számolt be az RTL Group a harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A társaság utóbbi tekintetében továbbra is jelentős visszaesésre számít részben a magyar...
A Nokia november végén bezáró komáromi gyárából elbocsátott 1149 magyar munkavállaló kétharmada már elhelyezkedett - mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön az MTI-nek.
A magyar állam megveheti a Budapest Bankot - értesült a 444.hu. Végső döntés nincs, de a rendkívül szűk körben zajló tárgyalások eredményét állítólag már hétfőn bejelenthetik. A Budapest Bank a...
Másfélezer orvos és nővér kérte ki ez év szeptemberéig a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi adatokkal - írta a Világgazdaság. A lap csütörtöki...
A magyar állam megveheti a Budapest Bankot - értesült a 444.hu. Végső döntés nincs, de a rendkívül szűk körben zajló tárgyalások eredményét állítólag már hétfőn bejelenthetik. A Budapest Bank a...
Az augusztusi 13,1 százalékos növekedés után szeptemberben 7,3 százalékkal bővült az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint egyaránt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár az amerikai befektetőknek unalmas napja volt, az ázsiai tőzsdék többsége már jól teljesített. A nyugat-európai piacokon a szerdai zuhanást követően megnyugodni látszanak a kedélyek, az irányadó...
Megalakult a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő (MARK) Zrt., amelyet a Magyar Nemzeti Bank azzal az elsődleges céllal alapított, hogy felgyorsítsa a magyar bankrendszer rossz minőségű...
Felfújható hangárt adtak át szerda délelőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyet a Lufthansa Technik használ. Dietmar Focke, a Lufthansa Technik vezérigazgatója szerdán a...
Egyszámjegyű növekedésről számolt be a Cisco Systems a harmadik negyedévre a bevétel szintjén, miután az új termékek iránti kereslet némileg ellentételezni tudta a fejlődő piaci értékesítések...
Két munkás az ablakmosó lift egyik kábelének elszakadása miatt több mint egy órán át volt életveszélyben tegnap a New-York-i One World Trade Center 69. emeletének magasságában, írja az Esti Hírlap.
Másfélezer orvos és nővér kérte ki ez év szeptemberéig a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi adatokkal - írta a Világgazdaság.
Fenti szavak Ted Childstól származnak, aki 39 éven keresztül dolgozott az IBM HR-csapatában. Ez volt a mottója annak a múlt heti rendezvénynek, melyen a MuKi (Munka kisgyermekkel) program és a programban részt vevő két cég mutatta be eredményeit.
Októberben éves szinten 0,8 százalékos infláció volt Németországban, akárcsak július óta minden hónapban - erősítette meg korábbi előzetes adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
A 2018-ra betervezett 600 milliárd forintos költségvetési mozgástér nem kicsi. Segítsünk most a kormánynak, adjunk iránymutatást, hogy mire érdemes ezt költenie. Van miből választani: 13+1...
Az ultrahang (UH) vizsgálat olyan képalkotó eljárás, amely fájdalom és kockázat nélkül alkalmas a belső szervek, ízületek, véráramlási zavarok, valamint a magzat fejlődésének ellenőrzésére. A...
Október elején még azt találgatták a befektetők, hogy a nemzetközi részvénypiacokon elindult esés az összeomlás kezdete vagy csak egy természetes korrekció és hogy meddig eshetnek a tőzsdék. Mostanra...
A legtöbb európai indexhez hasonlóan a BUX is emelkedett csütörtökön reggel, a négyből három vezető részvényünk felfelé tartott. A Magyar Telekom volt a kivétel, az is csak egy forintot veszített. Az euró/forint beesett 306 alá, a dollár is gyengült.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Figyelőnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint a hazai bankoknak legalább 70%-ban kellene magyar tulajdonban lenniük. Emellett az...