Hiába csökkent a munkanélküliség, semmi sem tudja most erősíteni a forintot, a kéthetes mélypontot úgy értük el, hogy a több feltörekvő deviza nem gyengült érdemben.
A kitiltási ügy csak a kezdet volt, az amerikaiak felőli nyomás erősödni fog a magyar kormányon, és ennek keretében bevetik a brüsszeli kapcsolataikat, így további kötelezettségszegési eljárások is...
"Egyelőre jól megválasztott pillanatnak és technikának tűnik, ahogy most lépik meg a forintosítást, valamint az is, hogy a devizatartalék csökkentése össze van kapcsolva a rövid adósság...
Nem sokan figyeltek fel rá, de azért van szimbolikus jelentősége annak a hírnek, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületét feketén foglalkoztatott vagyonőrök védik - feltehetően már több éve....
A nagy befektetés címmel folyik képregény kirakó játék a Műegyetemen. A játékban a hallgatóknak egy képregény 15 kockáját és a hozzájuk tartozó 15 szövegrészletet kell helyes sorrendbe rakni.
Az utóbbi hónapokban folyamatosan emelkedő ukrajnai üzemanyagárak ellenére, még mindig megéri a magyar autósoknak a szomszédos országban tankolni: a 95-ös benzin és a dízel kárpátaljai átlagárával számolva körülbelül négy-ötezer forinttal lehet olcsóbban megtölteni a gépjárművek üzemanyagtartályát, mint Magyarországon - tapasztalta az MTI tudósítója.
A közszolgálati törvénnyel ellentétes a Miniszterelnökség 10 órás munkaideje - derül ki a mai lapok cikkeiből. Hosszított munkaidőre kötelezhető minden közszolga, ám a napi 8 órás munkavégzési átlagot ekkor is tartani kell.
Várhatóan december 10-én befejezi a működését és ezzel az ostyagyártást a Bonbonetti Choco Kft. nagykanizsai cége, a Choco Bonita Kft., a csoportos létszámleépítéssel elküldött 64 dolgozó mintegy harmadát az ugyanazon a telephelyen működő Kanizsa Pékség foglalkoztatná tovább.
Novemberben kissé romlott a gazdasági hangulat a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU), de ugyanilyen mértékben javult a 18 tagállamból álló eurózónában az Európai Bizottság (EB) csütörtöki közleménye szerint.
Az M1-es autópályán Bicske térségében és az M3-as autópályán Mezőkövesd térségében sávlezárások miatt torlódásokra kell számítani csütörtökön - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
A mai kötvényaukción összesen 61 milliárd forintnyi forrást tudott bevonni az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), ami azt jelenti, hogy még mindig nagyon kelendőek a magyar papírok. A hosszú hozamok...
A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat az észak-magyarországi régióban, a jelentkezéseket november 28-án 10 óráig még be lehet adni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
Szerdán kihirdették a 2015-ös adómódosításokat, melyek számos ponton átírják az adótörvényeket. Ezek közül az egyik legrejtélyesebb és legnagyobb port kavart tétel az élelmiszerlánc-felügyeleti díj...
A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához. Ha tovább emelik a közmunkások számát, az veszélyes lehet - inkább a csökkentésen kellene már elgondolkodni a szakértő szerint.
A KSH közzétette a háztartások jövedelmi elvárásait, amelyek arról szólnak, hogy ki milyen nettó jövedelmeket tartana szükségesnek egy alacsony és egy nagyon jó életszínvonalhoz. Az elvárások szoros összefüggésben vannak a háztartás tényleges jövedelmével, írja a Napi.hu.
Fél évük van a könyvviteli, könyvvizsgálati és adótanácsadási szolgáltatással foglalkozóknak, egy évük pedig mindenki másnak, hogy felkészüljenek az időszakos elszámolású ügyleteket érintő legújabb áfatörvénybeli változásra. Nézzük meg röviden, melyek ezek az új szabályok.
A Business Telecomot (BTel) 944 millió forint szolgáltatási díj és járulékai megfizetésére perli a Magyar Telekom, továbbá a BTel egyik kötvényese felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen - egyebek közt ez derül ki a BTel tájékoztatásából, amelyet a tőzsde felszólítására tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Németországban az idén ősszel történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig három éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a csütörtökön megjelent adatok szerint.
A dél-koreai vállalatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tovább növekedjen a magyar autóipar - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban magyar újságíróknak, miután...
A magyar nyugdíjrendszerrel nem az a baj, hogy rossz a nyugdíjszámítás képlete, hanem, hogy egyre kevesebb az aktív dolgozók száma, akiknek a befizetései fedezik a nyugdíjkifizetéseket - mondta el Matics Ágnes az InfoRádiónak. A nyugdíjszakértő kiemelte: az egyéni nyugdíjszámla bevezetése fontos, mert azzal mindenki számára nyomon követhető lenne a nyugdíjjogosultsága.
A jövő évi Art.-változások legnagyobb részét a fuvarozási szektort érintő új adminisztrációs szabályrendszer teszi ki, de fontos változások lépnek életbe a jogviszonyok adóeljárás-beli minősítésével, illetve az adó feltételes megállapításával kapcsolatban is. (forrás: Pwc Magyarország)
Az olajár masszív esése miatt nem csak azok a befektetők izgulhatnak, akik olajkapcsolt részvényekbe fektettek, hanem azok is, akik a szektorba tartozó vállalatok kötvényeit vásárolták meg. A bóvli...
A nemzetközi biztonságpolitikai fejlemények és az amerikai belpolitika dinamikája is afelé mutat, hogy a magyar-amerikai viszony előtt további komoly megpróbáltatások állnak. A fontos ajtók inkább becsukódni látszanak Budapest előtt, ahelyett, hogy kinyílnának.
Szépen csökken a munkaerőpiac, de ideje lenne fékezni a közmunkaprogramot - a tőzsde nem érdekli ma a magyarokat, a kazáncsere annál inkább - gond lehet a 10 órás munkanappal - négyéves mélyponton jár az olajár és érdemes meggondolni, mennyire adósodunk el karácsonykor
Novemberben kissé romlott a gazdasági hangulat a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU), de ugyanilyen mértékben javult a 18 tagállamból álló eurózónában az Európai Bizottság (EB) csütörtöki közleménye szerint.
Helyi adók tekintetében a legfontosabb változás az ún. települési adó bevezetésének lehetősége, melyet az önkormányzatok illetékességi területükön rendeleti úton vethetnek ki - olvashatjuk a PwC Magyarország tanulmányában, melyet a ProfitLine.hu-hoz juttatott el.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) elfogadta az elszámolási törvény alapján megalkotandó összes jegybanki rendeletet. Az MNB négy rendeletben rögzíti a részletszabályokat,...
A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal frissen közölt munkaerő-piaci adatait az elemzők.
Tegnap este elérhetővé váltak a BKK oldalán számos régóta tervezett fejlesztés látványtervei. Vélhetően nem véletlen, hogy most, a koporsójába az első szöget beverő fővárosi döntés meghozatala után...
Fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított a jegybank több pénzügyi szolgáltatónál és közvetítőnél a THM előírások betartásának áttekintésére. Számos, az MNB-hez érkező fogyasztói megkeresés azt mutatja, hogy nem csökken a hitelkártyákhoz és személyi kölcsönökhöz kötődő problémák száma. A jegybank kampányt indít az év végi ünnepekhez kötődő körültekintő fogyasztási hitelfelvételek támogatása…
A magyar gazdaság növekedési lendületben van, a bővülés pedig önmagában is növeli az emberek elhelyezkedési esélyeit - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön magyar újságíróknak Szöulban, ahol az Orbán Viktor kormányfő vezette delegáció tagjaként tartózkodik.
Megjelent az összes devizahitel elszámolását lehetővé tevő képletgyűjtemény a Magyar Nemzeti Banknál. A rendeletgyűjtemény az első, a "rendben" lévő hitelekre vonatkozó szabályon is módosításokat eszközöl.
Mind az 1500 milliárd forint 2007 és 2013 közötti, uniós vidékfejlesztési forrást felhasználja Magyarország - mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azután, hogy beszámolt bürokratikus könnyítésekről és határidő hosszabbításokról.
A mai kötvényaukciót követő délutáni nem kompetitív tenderen további 10,2 milliárd forintnyi forrást vontunk be 3, 5 és 10 éves papírok értékesítéséből. A délelőtti aukción 61 milliárd forintnyi...
Régóta napirenden van a kormánynál egy állami nyugdíjszolgáltató felállításának ötlete, a Népszabadság információi szerint az MKB-n keresztül léphet a piacra az állam a magánnyugdíjpénztári szektor...
Németországban a fogyasztói árak novemberben az előzetes adatok alapján a várakozásoknak megfelelő mértékben lassultak, ami azonban alátámasztja a régióban mutatkozó deflációs kockázatokat. Szintén a ma közzétett adatok alapján a várakozásokat meghaladó mértékben javult Németországban a fogyasztói hangulat az év végén.
Az állategészségügyi piac egyik vezető vállalata, a Ceva-Phylaxia ismét bővíti a budapesti, oltóanyag termeléssel foglalkozó gyárát. A mostani, 2 milliárd forintnyi beruházásnak köszönhetően a cég 40%-kal tudja növelni az inaktivált vakcinára vonatkozó termelőkapacitását, tudtuk meg a mai bokrétaavató ünnepségen. Az eseményen Zsigó Róbert, élelmiszerlánc- felügyeletért felelős államtitkár és a…
Felavatták a négyszázadik szélkereket Burgenlandban, a tartományban található szélerőművek már csaknem 600 ezer háztartás áramellátását képesek fedezni. A burgenlandi szélerőművek évente 2,1...
Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot. Az ünnepségen először Áder János köztársasági elnök üzenetét olvasták...
A munkavédelem területén a legrosszabbtól tart a vegyipari szakszervezet, ezért közérdekű adatszolgáltatásként kéri ki az idei munkahelyi balesetek és halálesetek statisztikáját, hogy lássa, miért titkolja a kormány számokat.
Európa szenved. Megsínyli az orosz–ukrán konfliktust, riadalmat okoz a brit különutas politika erősödése, a gazdaságok együtt és külön-külön sem akarnak talpra állni, az infláció mindenütt a célértékek alatt mozog. Segíthet-e ezen a pénzteremtés? Katasztrófához vezet, mint a múltban gyakorlatilag mindig, vagy sikerre visz, mint a történelemben most először, 2009 és 2014 között Amerikában?