K&H Alapkezelő "Jól jártak azok a befektetők, akik egy hónappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy fenntartják, vagy akár még növelik is a részvények arányát a portfóliójukon belül. A fejlett...
Erste Alapkezelő "A főként növekedési és deflációs aggodalmak által kiváltott szeptemberi-októberi mélyrepülést követően - a többség várakozásait ezúttal beigazolva - erőteljes visszapattanást...
MKB Alapkezelő "November egyértelműen a nagy jegybankok döntései okozta piaci hatásokkal jellemezhető a leginkább. Az októberben látott részvény- és kötvénypiaci volatilitás után most a japán és a...
December 12-re halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken Budapesten.
Equilor Alapkezelő "A szeptember végétől október közepéig tartott viszonylag komolyabb korrekciót nagyon gyorsan maga mögött hagyta a piac, jóllehet több medve is már dörzsölhette a tenyerét, hiszen...
A beruházások növekedési ütemének fokozatos lassulására számítanak az elemzők. A magas bázis mellett van, aki az állami beruházások lassulását említi, mások inkább arra hívják fel a figyelmet: a versenyszférában fogták vissza igazán magukat a cégek. Meglepetés mindenesetre nincs.
December 12-re halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken Budapesten.
Pár hónapos távlatokban gondolkodva az EURHUF trendje a további forinterő irányába mutat, miközben a több éves tendenciánk a forint gyengülése mellett szólnak. Az előbbi zavar azonban könnyedén...
Komáromban építi fel új, tizedik üzemét az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Szöulban rendezett dél-koreai-magyar üzleti fórumon.
Az adócsomagban elfogadott változások fő iránya az, hogy tovább nő a fogyasztási (forgalmi) típusú adók, elvonások aránya, összességében várhatóan nő az adóterhelés és az adórendszer egyszerűsítéséről már szó sem esik. Az adóköteles jövedelmet szerző, házasságban élők, gyermeket nevelők esetében továbbra is jelentősen enyhítik a terheket a családi adózás új, illetve középtávon növekvő…
Fél év után távozniuk kell Nagy-Britanniából azoknak a külföldi EU-állampolgároknak, akik azért jönnek, hogy munkát vállaljanak, de mégsem tudnak elhelyezkedni - mondta a brit kormányfő.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa a közelmúltban elfogadta azt az irányelvet, mellyel az EU egy fontos lépést tett a 2020-ra kitűzött környezeti és éghajlatvédelmi céljainak elérésében. Az elfogadott útmutatás kötelezi a tagállamokat, hogy nemzeti szakpolitikai keretükben megtegyék azokat az intézkedéseket, amelyekkel az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépülése felgyorsul…
Az Európai Bizottság egyelőre nem bünteti meg a stabilitási és növekedési megállapodás előírásait megsértő euróövezeti tagállamokat, köztük Franciaországot és Olaszországot - mondta a testület elnöke egy pénteki lapinterjúban.
A Masterplast az elmúlt időszak eredményein felbuzdulva új lendületet kíván vinni tőzsdei szereplésébe. Ennek eredményeként a vállalat távlati céljai között (a profitabilitás növelése és a nemzetközi...
December 12-re halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken Budapesten. A törvényszék szeptemberben azt kérte az...
Egy-két évtizeddel ezelőtt a kormányszervó a luxus egyik szinonimája volt, és mint a kényelem fokozásának egyik eszközét látták benne a kelet-európai autósok. A járműipar fejlődése és a piacok...
Az orosz kormánynak szigorú költségvetési politikát kell kialakítania a következő évekre - idézte a Kommerszant című orosz napilap a pénzügyminisztérium illetékesét.
Többen sértették meg a munkaügyi és munkavédelmi szabályokat, mint tavaly, derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közzétett jelentésből, amelyet az év elmúlt kilenc hónapjában végzett ellenőrzések alapján készítettek.
A Masterplast az elmúlt időszak eredményein felbuzdulva új lendületet kíván vinni tőzsdei szereplésébe. Ennek eredményeként a vállalat távlati céljai között (a profitabilitás növelése és a nemzetközi...
Raiffeisen Alapkezelő "Újra optimizmus uralkodik a részvénypiacokon. A jegybankárok továbbra is öntik a likviditást a piacokra. Az EKB eszközfedezett kötvényeket és értékpapírokat vásárol. Mario...
Még olcsóbbak lehetnek a hitelek, a forintosítás miatt – Egyre kevesebb lesz a beruházás, eddig is csak az állam húzott – Nem bír a NAV az online sportfogadási oldalakkal.
A Samsung dél-koreai központjába látogatott pénteken Orbán Viktor kormányfő, aki - több miniszterével együtt - tárgyalt az elektronikai nagyvállalat vezetőivel.
Az olajipar jövője két-három generációra biztosított - jelentette ki a Kőolaj Világtanács magyar elnöke pénteken Veszprémben, a Pannon Egyetemen. A megújuló energia csak lassan terjed.
Pioneer Alapkezelő "A novemberi portfólió ajánló megírása közben jött a hír, hogy az OPEC tagországok nem mérséklik kitermelésüket amire az olaj ára ismét heves zuhanásba kezdett. Úgy gondoljuk,...
A klímaváltozással kapcsolatos növekvő aggodalmak miatt a kormányok az utóbbi években komoly nyomás alá kerültek, hogy támogassák a megújítható energiák termelését. Németország ebben élharcosnak bizonyult.
December elseje és december 22-e között választhatják 2015-re az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást az újonnan bejelentkező vállalkozások.
Novemberben éves szinten 0,3 százalékos infláció volt az eurózónában az októberi 0,4 százalék után - áll az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak pénteki közleményében.
Magyarország, a gagyi szén-monoxid-riasztók paradicsoma. Újabb 13 készüléket vizsgáltak be, és 10 bukott meg. A helyzet rosszabb, mint volt egy éve. Ijesztő, hogy a szabványnak való megfelelőséget 1 kivétellel mindegyik készülék hangsúlyozza, és mindegyik hazudik!
Az orosz kormánynak szigorú költségvetési politikát kell kialakítania a következő évekre - idézte a Kommerszant című orosz napilap a pénzügyminisztérium illetékesét a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) döntésének következményeit vizsgáló pénteki cikkben.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is úgy döntött az Európai Bizottság, hogy 15 másik országgal együtt Magyarország gazdaságáról is úgynevezett mélyreható vizsgálatot készít - közölte pénteken Pierre Moscovici gazdasági biztos.
Magyarország, a gagyi szén-monoxid-riasztók paradicsoma. Újabb 13 készüléket vizsgáltak be, és 10 bukott meg. A szabványszerűséget egy kivétellel mindegyik készülék hangsúlyozza, és mindegyik hazudik.
Az előző hónaphoz képest nem változott, de az egy évvel korábbi rátához képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a szezonálisan kiigazított adatok szerint a munkanélküliség októberben.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is úgy döntött az Európai Bizottság, hogy 15 másik országgal együtt Magyarország gazdaságáról is úgynevezett mélyreható vizsgálatot készít - közölte pénteken Pierre Moscovici gazdasági biztos.
Magyarország (és 15 másik tagállam) esetében továbbra is indokoltnak tartja a makrogazdasági egyensúlyi problémák és azok kijavításának szoros nyomon követését az Európai Bizottság, amely pénteken...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene a harmadik negyedévben 16,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gépberuházások ezúttal 22,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a második negyedévi 32,8 százalék után, míg az épületberuházások 12,2 százalékkal nőttek, éppen az előző háromhavival megegyező mértékben.
A vizsgált 16 eurózóna-tagország 2015-ös költségvetési tervei közül hét esetében látja úgy a bizottság, hogy fennáll annak a kockázata, hogy ezek az országok jövőre megsértik a stabilitási és...
Ma megjelent a társadalmi egyeztetése a "Területi emberi erőforrás fejlesztési komplex programok támogatása" (TÁMOP-6.1.5/14 kódszámú) pályázat tervezetének, ami abba az irányba mutat, hogy a kormány...
A K&H Bank kapta idén Az év bankja Magyarországon díjat, amelyet a The Banker nemzetközi pénzügyi magazin már negyedik alkalommal ítélt oda a pénzintézetnek.
A vizsgált 16 eurózóna-tagország 2015-ös költségvetési tervei közül hét esetében látja úgy a bizottság, hogy fennáll annak a kockázata, hogy ezek az országok jövőre megsértik a stabilitási és növekedési paktumban lefektetett fiskális előírásokat - közölte pénteken az Európai Bizottság.
Bár a bankok már elszámolták várható devizahiteles veszteségeik nagy részét, egyelőre ez meg se kottyant a lakossági hitelezésnek. A lakáshitelek kihelyezése egy év alatt 48%-kal emelkedett idén...
Az Európai Bizottság vezető szóvivője szerint higgadtan át kell tekinteni, és dramatizálás nélkül kell megvitatni David Cameron álláspontját a nagy-britanniai munkavállalók szociális juttatásait illetően.
Az idén december 1. és december 22. között választhatják 2015-re az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást az újonnan bejelentkező vállalkozások - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Az idei harmadik negyedévben tovább bővült a vállalati hitelállomány, elsősorban a forinthitelek bővülése következtében - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "Hitelezési folyamatok" című kiadványából.
Annak ellenére, hogy Magyarországon a lakások 64%-ában vannak tüzelőanyaggal (földgázzal, fával, szénnel, palackozott gázzal, fűtőolajjal) üzemelő berendezések, amelyek szén-monoxid(CO)-szivárgást idézhetnek elő, a lakóingatlanok tulajdonosai nem sokat tesznek azért, hogy elhárítsák a veszélyt. A Honeywell friss felmérése szerint csak 49%-uk végzi el rendszeresen az érintett berendezések…