Hévíz, Siófok, Balatonfüred és Zalakaros - ez a négy város fogadta tavaly a balatoni vendégeknek több mint a felét. Sármelléken idén még több orosz landolhat - írja a Világgazdaság....
A KSH ma közzétett adatai alapján 2013. november–2014. januárra a munkanélküliek száma egy év alatt 94 ezer fővel, 393 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 8,9%-ra mérséklődött. A foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest 175 ezer fővel 4 millió 30 ezer főre emelkedett. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 60,0%-ra emelkedett.
Hamarosan elindul Magyarországon az OTPay névre keresztelt szolgáltatás, vagyis az első olyan digitális pénztárca Európában, amely a MasterPass rendszerét integrálja - jelentette be a Barcelonában...
Még mindig nem világos, hogy reagálnának az amerikai hatóságok, ha egy "túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen" típusú bank az összeomlás szélére kerülne - figyelmeztetett a New York Fed elnöke a Reuters...
Enyhe emelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők. Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője szerint az európai határidős indexek alapján kisebb korrekció, minimális emelkedés jöhet a BÉT-en a keddi negatív nap után, amire nagyjából fél éve nem volt példa. Rámutatott: a Mol és a Richter […]
A Citi elemzője szerint a gyenge kilátások és a meglévő kockázatok már tükröződnek a MOL árfolyamában, így eladásról semlegesre minősítette fel az olajtársaság papírjait és megerősítette a 14 100...
Vegyesen mozogtak szerdán a tőzsdenyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. A londoni FTSE-100 index 0,05 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX-30 index 0,10 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index 0,01 százalékkal gyengült nyitáskor. Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 35,36 pontos, 0,52 százalékos eséssel 6830,50 ponton zárt, a frankfurti […]
A 2013. novemberi - 2014. januári három hónap átlagában 4 millió 30 ezer fő volt foglalkoztatott a 15-74 évesek között, 175 ezer fővel többen, mint egy évvel korábban, derül ki a KSH friss...
Nőtt az árbevétele és a nyeresége az Airbus-csoportnak (EADS) 2013-ban: a bevételek 5, az adózás előtti eredmény pedig 24 százalékkal haladta meg a 2012-es szintet - közölte a cégcsoport szerdán a honlapján.
Tavaly november és január között a munkanélküliek száma egy év alatt 94 ezer fővel, 393 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 8,9 százalékra mérséklődött. A vizsgált időszakban 4 millió 30 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 175 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 60 százalékra emelkedett.
Vegyes amerikai adatokat tettek közzé a tegnapi kereskedésben, így a befektetők e tekintetben nem kaptak iránymutatást. Az irányadó amerikai indexek végül kisebb eséssel fejezték be a napot. Ázsiában...
Ma az Apple és a Heidelbergcement mellett az EURCAD grafikonját vizsgáltuk meg részletesen. Egy éven belül hatodszor támadja a Heidelbergcement árfolyama a 60 euró körül húzódó ellenállásokat. Az...
Egy kongresszusi bizottsági jelentés részletesen bemutatja, hogy a Credit Suisse miként segédkezett az amerikai privátbanki ügyfelek vagyonának az elrejtésében. A feltételezések szerint több mint 22...
Egy év alatt 94 ezerrel csökkent és 2009 eleje óta először 400 ezer alá esett a munkanélküliek száma 2013 novembere és ez év januárja között - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Közben tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, 2013 novembere és a 2014 januárja között 4 millió 30 ezren dolgoztak, 175 ezerrel - 4,5 százalékkal - többen, mint egy évvel korábban - jelentette…
Az egy évvel korábbinál 2,3 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kereskedelemben, mint egy évvel korábban - erősítette meg szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A forgalom volumene múlt év második felének minden egyes hónapjában meghaladta az egy évvel korábbit.
A vállalatok működését struktúrák teszik szervezetté. Folyamatok, technológiák, modellek, amelyek mentén létrejön az értékteremtés. Ám mindezek mögött az ember áll, egyénként és közösségekben létezve, akik részei ennek a formalizált környezetnek, ugyanakkor mindig létrehoznak egy informális közeget is, egy láthatatlan, megfoghatatlan teret, amit érzékelünk, és amely komolyan befolyásolja az adott…
2013. decemberben a második előzetes adatok szerint 1,8%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 0,4%-kal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,7%-kal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,9%-kal emelkedett az értékesítés volumene - olvasható a KSH statisztikai…
Rokkantsági ellátásokra valamivel kevesebbet, öregségi nyugdíjra kicsit többet költött tavaly az előirányzatnál az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF).
A Citi elemzője szerint a gyenge kilátások és a meglévő kockázatok már tükröződnek a MOL árfolyamában, így eladásról semlegesre minősítette fel az olajtársaság papírjait és megerősítette a 14 100...
A tőkepiac szerepe a válság során felértékelődött, ez a folyamat a jövőben is zajlani fog – mondta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár (NGM) a Privátbankár.hu Tőkepiac 2014 című konferenciáján. A kérdés az, hogy a beruházások bővülésében hol van a szerepe a tőkepiacnak.
Egy év alatt 94 ezerrel csökkent és 2009 eleje óta először 400 ezer alá esett a munkanélküliek száma 2013 novembere és ez év januárja között, a munkanélküliségi ráta 8,9 százalékos volt, öt éve a legalacsonyabb, a mutató 2,3 százalékponttal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a […]
Öt közép-kelet európai országban 10 gyárat építhet fel idén a KÉSZ Csoport. A megrendelések összes építési területe meghaladja a 100 ezer négyzetmétert. A nagyszámú megrendelésnek köszönhetően a...
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, 2013 novembere és a 2014 januárja között 4 millió 30 ezren dolgoztak, 175 ezerrel – 4,5 százalékkal – többen, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatási arány 2,9 százalékponttal emelkedett egy év alatt és […]
Vegyes amerikai adatokat tettek közzé a tegnapi kereskedésben, így a befektetők e tekintetben nem kaptak iránymutatást. Az irányadó amerikai indexek végül kisebb eséssel fejezték be a napot. Ázsiában...
A jó beszállási pontok azonosítása az első siker felé vezető lépés. Ám ha ez nem párosul egy hatékony kockázatkezelési technikával, hamar köddé válhat a vérrel-verejtékkel összehozott nyereségünk....
Stabilan indította a szerdai kereskedést a forint euróval szembeni árfolyama. A főbb európai piacok negatív nyitása után azonban a hazai fizetőeszköz is gyengülni kezdett.Gyengülget a forint 2014.02...
Varga Mihály szerint a paksi bővítés nemcsak gazdaságfejlesztési és versenyképességi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is, mivel Magyarországnak szüksége van olyan energiakapacitásokra, amelyek az...
Adószámfelfüggesztés, több százezres bírság, de akár végelszámolás is lehet a következménye, ha egy cég nem tesz ki cégtáblát, vagy székhelyén semmilyen egyértelmű jelzés nem található arról, hogy ott egy vállalkozás működik....
A Facebook két olyan embertől vette meg 19 milliárd dollárért a WhatsApp nevű alkalmazást, akiket öt évvel ezelőtt akár fel is vehetett volna. Több kiválasztási hiba is lehetséges, ami miatt két ilyen tehetséget elszalasztottak – írja a HR Blog oldalán Kelkó Tamás.
Naponta mintegy 20 milliárd darab cserél gazdát a recept nélkül kapható gyógyszereket forgalmazó cégek részvényeiből az Egyesült Államok tőzsdéin. Mindez darabszámban több, mint a New York-i Értéktőzsde teljes napi részvénykereskedése.
A negatív érzelmek toplistáján a magány, a szégyen és a csalódottság mellett kiemelt helyet foglal el a féltékenység, amit sokan összekevernek az irigységgel. A féltékenység három lépcsőben alakul ki, és olyan szituációban is előlép, amikor látszólag nincs különösebb ok az érzelem megjelenésére. Számos munkahelyi helyzetben találkozhatunk ezzel az érzéssel, mely rányomja bélyegét a munkahelyi…
2014-től magánvállalatok is létrehozhatnak törvényileg szabályozott visszaélés-jelentéstételi (whistleblowing) rendszert, amely alapján a cégen belüli gyanús eseményekről biztonsággal tehetnek bejelentést a munkatársak – hívja fel a figyelmet a Szecskay Ügyvédi Iroda.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron tavaly decemberben 855 milliárd forint volt, 23 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a Fortress Befektetési és Pénzügyi Kft., a Flow Money Kft., a FLOW MONEY INT. LTD, a Fortress Holdings LLC és Sz.-F. Zsolt Sándor...
A legnagyobb csehországi távközlési társaság, a Telefónica O2 Czech Republic bevétele 6,5 százalékkal, 47,25 milliárd koronára csökkent tavaly. Szlovákiában a társaság bevétele ugyanakkor nyolc százalékkal, 208 millió euróra emelkedett – olvasható a Telefónica szerdán Prágában kiadott közleményében. A Telefónica O2 társaságnak 2013 december végén 5,1 millió mobiltelefonos ügyfele volt, ami […]
Ukrajna nagyon közel került egy átmeneti kormány felállításához és így egyre közelebb jut egy IMF-mentőcsomaghoz is. A befektetők mindenesetre még távolról sem nyugodtak. Szenvednek az ukrán eszközök...
Az EKB valószínűleg nem változtat politikáján Egyre valószínűbbé válik, hogy az EKB nem változtat politikáján a jövő heti értekezletén. Tegnap az EU Bizottsága csökkentette inflációs előrejelzését, amelynek keretében az idei évre 1,4%-ról 1,0%-ra, a jövő évre pedig 1,5%-ról 1,3%-ra csökkentették azt. IronFX napi elemzés: Dollár vegyes; erősödött az AUD, a CAD, […]
Nőtt a három legnagyobb japán autógyártó hazai termelése januárban. A Toyota, a Nissan és a Honda termelése az áprilisi japán áfaemelés előtt megerősödő fogyasztói kereslet, és az új autómodellek népszerűsége miatt ugrott meg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hamarosan szakembereket küld Ukrajnába, hogy felmérjék a gazdaság állapotát - jelentette be Christine Lagarde vezérigazgató kedden.
Egy évtizede nem volt rá példa, hogy csökkent volna az alkalmazottak száma az IBM-nél, ami tavaly megtörtént. A társaságnál komoly költségcsökkentési intézkedések és portfoliótisztítás van...
Az egyenlő bánásmód megsértését valósítja meg, ha a munkavállalók azonos tevékenységet látnak el, azonos felelősségvállalás mellett, és a munkakör betöltéséhez szükséges végzettséggel mindannyian rendelkeznek, munkabérük mégis eltérő - állapította meg ítéletében a Kúria.
A legfrissebb KSH adatok alapján 393 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma. 94 ezerrel többen dolgoztak mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak száma 175 ezerrel nőtt az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Nagyjából a válság előtti szintet mutatják a számok.
Ismét az arany és a nyersanyagok lehetnek a következő napok slágerei, a sárga nemesfém ára folyamatosan emelkedik, a rally miatt új célárat is kitűzhetnek. Európa-szerte csak a felvásárlási sztorik hajtják a telekom cégek árfolyamát.