2014. február 26. szerda

febr. 26
10:50
Fiktív számlákkal bukott le (Adózóna)
Fizetésképtelen cégeket vett át egy kecskeméti férfi, majd a társaságok nevében fiktív számlákat állított ki. A nála tartott házkutatáskor egy jól elrejtett nejlonszatyorból 500 darab kiállított számla és bélyegzők kerültek elő. A pénzügyi nyomozók őrizetbe vették - közölte a NAV.
febr. 26
10:50
Alaptörvénybe, illetve nemzetközi szerződésbe ütközik a 98 százalékos különadó (HR Portál)
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó, ezért az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megtiltotta az alkalmazását. Dr. Kéri Ádám, a LIGA Szakszervezetek jogásza cikkében ennek jogi hátterét fejti ki. Felhívja a figyelmet, azoknak az embereknek, akik már ezen Alaptörvény ellenes szabályozásnak áldozatul estek, ez már sovány vigasz, továbbá nem…
febr. 26
10:52
Megtartotta a prémiumát több állami cégvezető (HR Portál)
Az állami cégvezetők egy része nem hallgatott a kormány kérésére, és nem fizette vissza a tavaly megítélt és felvett prémiumát, tudta meg a Blikk.
febr. 26
10:54
Ha a válság földrengés volt, akkor most jön a cunami (Privátbankár)
Földrengés a felszín alatt – mondta Dudás György, a Keler Zrt. vezérigazgatója az elszámolási infrastruktúrák világáról. A tőkepiacok villámgyorsan változnak, folyamatosan alkalmazkodni kell hozzájuk, ebbe az irányba a Keler számos lépést tett.
febr. 26
10:54
Elemzők: tovább csökken a munkanélküliség idén (GazdaságPortál)
Folytatódik a munkanélküliség csökkenése idén az Erste és a TakarékBank elemzői szerint, akik éves átlagban egyaránt 10 százalék alatti rátát valószínűsítenek. Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: bíztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések szinte minden ágazatban a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik. A TakarékBank […]
febr. 26
10:57
Újabb célárfolyamvágás a MOL-ra (Portfolio)
A Citi elemzője szerint a gyenge kilátások és a meglévő kockázatok már tükröződnek a MOL árfolyamában, így eladásról semlegesre minősítette fel az olajtársaság papírjait és megerősítette a 14 100...
febr. 26
10:59
Vérzivatar a magyar tőzsdén - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Míg a világ vezető tőzsdéin változatlanul az emelkedő trend az úr, a magyar tőzsdén lámpással kell keresni a szép grafikonokat. Több részvény esetében fontos technikai szintek adták meg magukat,...
febr. 26
11:01
Aggódik a bankvezér - A tech-cégek "kieszik a pénzt a tányérjukból" (Portfolio)
Jamie Dimon, aki a világ legnagyobb befektetési bankját építette fel hosszú évek alatt, több területről érkező cégtől félti a JP Morgan pozícióját - írja a Bloomberg. A bankvezér a kedden tartott...
febr. 26
11:12
Lázárnak gyanús lett 4500 cég (Privátbankár)
Átvilágítanak 4500 olyan céget, amelyek uniós támogatásokra pályáztak.
febr. 26
11:15
A Matolcsy-hitelre épít a húsipar is (Portfolio)
Újra beindítják a sátoraljaújhelyi húsüzemet...
febr. 26
11:15
Így lehetsz gazdag: többet tegyél félre nyugdíjra (Pénzcentrum)
Egy év alatt ismét 40 ezerrel csökkent a nyugdíjpénztári tagság....
febr. 26
11:21
Halálos baleset történt a visontai bányaterületen (HR Portál)
Halálos baleset történt a Mátrai Erőmű Zrt. visontai bányaterületén vasárnap - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
febr. 26
11:21
Bármi elképzelhető Magyarországon a választások után (ProfitLine)
Tovább vághatja a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot még akkor is, ha ez nem feltétlenül indokolt és a forintárfolyam gyengüléséhez is vezet –véli Benoit Anne, a Societe Generale, David Lubin a Citi és Demetrious Efstathiou, a Standard Bank londoni elemzője.
febr. 26
11:23
Szorosabb együttműködésben a visegrádi országok foglalkoztatási szolgálatai (HR Portál)
A négy visegrádi ország összehangolja foglalkoztatási szolgálatainak tevékenységét, hogy teljesíteni tudják a EU 2020 stratégia célkitűzéseit, amelynek egyik témaköre a fiatalok képzése és munkavállalása.
febr. 26
11:23
Elindult Magyarországra az első két MÁV-START FLIRT a Stadler svájci gyárából (ProfitLine)
Kigördült az első két készre szerelt, a MÁV-START Zrt. megrendelésére készült FLIRT motorvonat a Stadler Rail Csoport bussnangi üzeméből, és elindult mintegy 1000 km-es útjára Magyarországra. Az összekapcsolt járműveket mozdony vontatja Ausztrián keresztül Budapestre, és várhatóan pénteken meg is érkeznek a fővárosba - olvasható a MÁV és a Stadler közös sajtóközleményében.
febr. 26
11:25
Helyi sajátosságokkal indul a LinkedIn kínai változata (HR Portál)
Kínai nyelven is elérhető a hét elejétől a LinkedIn, a munkakapcsolatok építésére specializálódott közösségi portál, a cenzúra miatt ugyanakkor annak a helyi sajátosságokhoz kell igazodnia.
febr. 26
11:27
Távozott a jegybank fogyasztóvédelmi vezetője (HR Portál)
Távozott a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának éléről Doubravszky György – mondta az MTI kérdésére Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője kedden a privatbankar.hu értesülésére reagálva.
febr. 26
11:27
Ukrán válság – Financial Times: fel kell számolni a korrupciót (GazdaságPortál)
Ukrajna rendbe teheti a gazdaságát, de gyorsan kell cselekednie – írja a Financial Times szerdai számában megjelent írásában Anders Aslund, az ukrán kormány egykori gazdasági tanácsadója. A svéd közgazdász, aki a tervutasításos gazdaságirányításról a piacgazdaságra való átállás szakértője, emlékeztet, hogy azok a gazdasági problémák, amelyek – az azóta ukrán államfői […]
febr. 26
11:29
Ismét az arany és a nyersanyagok lehetnek a következő napok slágerei (GazdaságPortál)
Ismét az arany és a nyersanyagok lehetnek a következő napok slágerei, a sárga nemesfém ára folyamatosan emelkedik, a rally miatt új célárat is kitűzhetnek. Európa-szerte csak a felvásárlási sztorik hajtják a telekom cégek árfolyamát.   Forrás: GazdaságTV.hu
febr. 26
11:30
Kocsmárosok, figyelem! Szombattól ilyen tábla lógjon a falon (Privátbankár)
Március elsejéig kell kihelyezni a közforgalmi helyeken az új, dohányzást tiltó és a dohányzásra kijelölt helyet jelölő feliratokat.
febr. 26
11:33
Vigyázat gazdák! Pál atya bárkit becsaphat (Portfolio)
Senki ne fogadjon el mesés adományokat...
febr. 26
11:42
Jaj a kávéfogyasztóknak: drágulhat a fekete nedű (Infostart)
Szárazság pusztítja a kávéültetvényeket Brazíliában, drágulásra számíthatnak a kávéfogyasztók. Fórián Zoltán, az Agrár Európa Tanácsadó Iroda Kft. üzletág-igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, negyed kiló kávé akár 800 forintba is kerülhet.
febr. 26
11:48
Túl nagy a bankok szerepe? Itt az ideje a szerkezetváltásnak (Privátbankár)
Milyen kihívások előtt áll a globális és a magyar tőkepiac? Milyen szerepe lehet a tőzsdének a vállalatfinanszírozásban itthon és mit tanulhatunk a nemzetközi példákból? - Nézze meg itt >>
febr. 26
11:51
Büntettek a befektetők - Óriásit zuhant Amerika legnagyobb napenergiacége (Portfolio)
Nemcsak az elemzői konszenzust teljesítette alul a First Solar a tegnap piaczárás után közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében, hanem az egy évvel ezelőtti időszakhoz és a harmadik...
febr. 26
11:54
Kedvező folyamatok látszanak a feldolgozóiparban (HR Portál)
A Kopint-Tárki téli negyedéves konjunktúratesztjének eredményei szerint igen kedvező folyamatok zajlottak le 2013 utolsó negyedévében a magyar feldolgozóiparban: csaknem az összes, a jelenlegi helyzetet és a kilátásokat mérő konjunktúra-indikátor jelentősen emelkedett az őszi állapotokhoz képest.
febr. 26
11:54
A BMW megduplázza motorgyártási kapacitását Kínában (ProfitLine)
A BMW bejelentette, hogy megduplázza motorgyártási kapacitását Kínában. Ennek eredményeképp évi 400 ezer darab motort gyárthatnak majd az ázsiai országban ottani partnerükkel, a Brilliance China Automotive Holdings-szal együttműködve.
febr. 26
11:56
Felépült a Rovitex gyártóközpontja Pécsen (HR Portál)
Befejeződött a napokban a legnagyobb magyarországi lakástextil-forgalmazó cég, a Rovitex gyártó- és logisztikai központjának építése Pécsen – közölte a társaság pénzügyi vezetője hétfőn.
febr. 26
11:58
Technológiai fejlesztés a nyíregyházi Eissmann Automotive-nál (HR Portál)
Több mint 227 millió forint összértékű technológiai fejlesztést valósított meg nyíregyházi gyárában az autók belső borítóelemeinek gyártásával foglalkozó Eissmann Automotive Hungaria Kft. – közölte a társaság.
febr. 26
12:00
Eltiltás: jogosulatlanul végeztek pénzügyi tevékenységet (Infostart)
Több szereplőnek azonnali hatállyal megtiltotta a jogosulatlan tevékenység végzését a Magyar Nemzeti Bank(MNB).
febr. 26
12:00
Jelentősen nőtt a 100 milliós adótartozással rendelkező cégek száma (HR Portál)
18 százalékkal bővült a feketelista.hu-n szereplő cégek száma egy év alatt, amelyek 100 millió forintnál is nagyobb összeggel tartoznak az adóhatóságnak.
febr. 26
12:00
Devizapiac – Gyengült a forint (GazdaságPortál)
Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben szerda délelőtt a bankközi devizapiacon. Szerda reggel az eurót 308,66 forinton jegyezték, délelőttre 309,36 forintra emelkedett a jegyzés. A dollár árfolyama szerda reggel hétkor 224,65 forint volt, délelőtt tízkor 225,05 forint. A svájci frankot reggel 253,15 forinton majd délelőtt 253,58 forinton jegyezték. […]
febr. 26
12:02
Családi gazdaságok világtalálkozója lesz márciusban Budapesten (HR Portál)
A nemzetközi találkozó célja, hogy a családi gazdaságokkal foglalkozó szakemberek eszmét cserélhessenek ennek a szektornak a jövőjéről a világ mezőgazdaságában.
febr. 26
12:02
Ukrán válság – Izvesztyija: Ukrajna átadta a Kijevben tüntető oroszok listáját (GazdaságPortál)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) átadta moszkvai társszerveinek azon orosz állampolgárok listáját, akik részt vettek a Viktor Janukovics elnök kormányának bukásához vezető kijevi tüntetéseken – közölte szerdán az Izvesztyija című orosz napilap, amely szerint az orosz belügyi szervek máris vizsgálatot indítottak ügyükben. Az orosz belügyminisztérium már vizsgálja, hogy a listán […]
febr. 26
12:04
Fejleszti magyarországi tevékenységét az Alstom (HR Portál)
Fejleszti erőmű-szerviz tevékenységét és bővíti az erőművi kutatás-fejlesztési tevékenységét Magyarországon az Alstom Hungária Zrt., és a paksi bővítésbe is beszállnának – ismertették a társaság vezetői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.
febr. 26
12:06
Újra nyit a becsődölt húsüzem (Privátbankár)
Új tulajdonossal indul újra április elején az elmúlt év januárjában bezárt sátoraljaújhelyi húsüzem, a Zemplén-Food 1889 Kft. először 15-20 embert alkalmaz majd, míg az év végére már 30 dolgozóval számolnak.
febr. 26
12:08
Ki lesz a gyorsabb, a bróker vagy a magánbefektető? (Privátbankár)
Milyen kihívások előtt áll a globális és a magyar tőkepiac? Milyen szerepe lehet a tőzsdének a vállalatfinanszírozásban itthon és mit tanulhatunk a nemzetközi példákból? - Nézze meg itt >>
febr. 26
12:09
Fél 1-kor kiderül, hol fog fájni az energiacégeknek (Portfolio)
Giró-Szász András kormányszóvivő fél 1-kor sajtótájékoztatót tart Németh Szilárddal, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetőjével, feltehetően a mai kormányülésen hozott...
febr. 26
12:09
Könnyen rémálommá válhat az olcsó utazás: ezt jó tudni (Pénzcentrum)
Néhány dolgot nem árt tisztázni, mielőtt a következő filléres utazásodat tervezed....
febr. 26
12:10
Újabb bizonyítékokat talált az MNB - megtiltották a működést (Privátbankár)
A MNB azonnali hatállyal megtiltotta több cégnek tevékenységük folytatását.
febr. 26
12:11
Újra vesznek magyar húst az oroszok (Portfolio)
Március közepétől indulhatnak meg a szállítások...
febr. 26
12:18
Elindult Magyarországra az első két Flirt motorvonat Svájcból (Infostart)
Elindult Magyarországra az első két készre szerelt, a MÁV-Start Zrt. megrendelésére készült Flirt motorvonat Svájcból, a Stadler Rail Csoport üzeméből, a járműveket mozdony vontatja és várhatóan pénteken érkeznek Budapestre - közölte a vasúttársaság az MTI-vel szerdán.
febr. 26
12:24
A közmunkának hála: így összejöhet a 10 százalék alatti ráta (Privátbankár)
Tovább folytatódik a munkanélküliség csökkenése idén. Az elemzők szerint ebben a közmunka programnak van nagy szerepe.
febr. 26
12:26
Vádalkut kötne a nagybank: fizetne, de semmit nem ismer be (Privátbankár)
A Morgan Stanley előzetes egyezséget kötött az amerikai értékpapír-felügyelettel, a felügyelet még nem írta alá.
febr. 26
12:27
Kínában a gazdagok 10 százalékának kezében a nemzeti vagyon 60 százaléka (HR Portál)
A leggazdagabb kínaiak 10 százaléka birtokolja a teljes nemzeti vagyon több mint 60 százalékát - derül ki egy friss egyetemi jelentésből.
febr. 26
12:27
Megtorpant a forinterősödés (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
febr. 26
12:27
Azonnal kéne a külső segítség Ukrajnának (Portfolio)
Ukrajna nagyon közel került egy átmeneti kormány felállításához és így egyre közelebb jut egy IMF-mentőcsomaghoz is. A befektetők mindenesetre még távolról sem nyugodtak. Szenvednek az ukrán eszközök...
febr. 26
12:29
'Vége a sötétben tapogatózásnak – a páciensek szájában' (ProfitLine)
Ezután már nem kell „találgatniuk“a fogorvosoknak, hogy mi van a páciensek szájában, ugyanis január óta kötelező regisztrálniuk a fogászati implantátumok beültetését. A új szabály végre átláthatóvá teszi a szakterületet, ráadásul számos kellemetlenségtől kímélheti meg a beteget és az orvost is.
febr. 26
12:29
A tegnap alulteljesítő MOL és Richter járnak az élen (Portfolio)
Vegyes amerikai adatokat tettek közzé a tegnapi kereskedésben, így a befektetők e tekintetben nem kaptak iránymutatást. Az irányadó amerikai indexek végül kisebb eséssel fejezték be a napot. Ázsiában...
febr. 26
12:42
Újra küldhetünk disznókat az oroszokhoz (Privátbankár)
Oroszország várhatóan március közepén feloldja a Magyarországra vonatkozó élősertés, sertéshús, valamint sertéshúsból készült termékek importtilalmát - közölte Kardeván Endre a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.
febr. 26
12:45
Megszólaltak a bankok: 119 ezer lakás van veszélyben (Portfolio)
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank a bankok és a kormány 2011-es megállapodása alapján működő kényszerértékesítési kvóta legfrissebb kihasználtsági adatait. A statisztika szerint az idei első...

Keresés