A Demokratikus Koalíció európai parlamenti választási plakátjait távolították el közmunkások Debrecen belvárosában szerdán. A foglalkoztató szerint félreértés történt és még a csütörtöki nap folyamán orvosolják a hibát.
Az év első három hónapjában átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban. A bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban az első negyedévben 230 ezer forint volt, a...
"A jövő egészségügyi komplexuma" néven pályázatot írt ki az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). Az ötletbörze célja, hogy koncepciók, ötletek és víziók érkezzenek Budapest egyik...
Már korábban is lehetett arról hallani, hogy tőzsdére készül a Wizz Air. A fapados légitársaság IPO-jával kapcsolatban tegnap újabb hírek láttak napvilágot, a részleteket a ma 9:20-kor kezdődő...
Május 30-tól tilos trafikot működtetni a benzinkutakon és a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiségekben - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Májusban a Markit előzetes adatai szerint ismét zsugorodni kezdett a francia magánszféra - legalábbis feldolgozóiparra és a szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexek (BMI) ezt...
A KSH által kiadott jelentés szerint 2014 január-márciusi időszakában, teljes állásban 229 800 forint volt a bruttó átlagkereset. Ez 1.8 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti adathoz képest. A netto növekedés az alacsony infláció miatt szintén ennyi.
A KSH adatai alapján a nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az első negyedévben az átlagkeresetek 1,8%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.
Májusban a Markit előzetes adatai szerint ismét zsugorodni kezdett a francia magánszféra - legalábbis feldolgozóiparra és a szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexek (BMI) ezt...
Az Európai Parlamenti választásokat megelőző héten újból felfelé kúsztak az euro-periféria kötvényhozamai. Bár a helyzet korántsem drámai, az olasz-, a spanyol-, és a görög 10 éves állampapírok hozama mégis jelzi, hogy egyes piaci szereplők aggódni kezdtek az euroszkeptikus, illetve a radikális pártok megerősödésének lehetősége miatt. Az EP választás eredménye jelzést adhat az európai polgárok…
Május 30-tól tilos trafikot működtetni a benzinkutakon és a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiségekben - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). A közlemény kitér arra is,...
A törlesztőrészletek jövedelemhez viszonyított arányának (PTI-mutató) és a hitelösszeg lakásértékhez viszonyított arányának (LTV-mutató) korlátozását tervezi az MNB az új lakossági jelzáloghitelek...
Az ország makrogazdasági előrejelzéseinek folyamatos javulása az év második felében oda vezethet, hogy a hitelminősítők javítják a magyar adósbesorolást, ennek kedvező hatása leginkább a...
A kutatók mobilitásának elősegítéséért dolgoznak az EURAXESS hálózat munkatársai, akik az élet minden területén igyekeznek támogatni azokat, akik más országban képzelik el karrierjüket, írja az edupress.
Online árverésen lehet megszerezni a Tesco működésből kivont, használt, de még jó állapotú berendezéseit. A kétfordulós aukción az üzletekből és a logisztikai bázisokról származó eszközökre lehet licitálni. Találhatók a kínálatban bálázógépek, irodakonténerek, informatikai eszközök is. Nagy tételben hirdetnek eladásra irodai nyomtatókat és multifunkciós eszközöket, a teljes kikiáltási ár 15-20…
Jelentős változások lépnek életbe május végétől a trafikok üzemeltetésének tekintetében, figyelmeztet a NAV. Tilos lesz trafikot működtetni benzinkutakon, hipermarketekben, plázákban.
Legfeljebb négy hónapon belül nyugvópontra juthatnak az európai uniós kifizetésekkel kapcsolatos viták - reagált a Napi Gazdaságnak nyilatkozva Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa értékelése alapján a hazai pénzügyi rendszer stabilitása erős. A bankrendszer tőkemegfelelési mutatója 2013 végére 17,4 százalékra emelkedett - derül ki a Pénzügyi Stabilitási Tanács közleményéből, amelyet abból az alkalomból adtak ki, hogy a jegybank csütörtökön tette közzé a legújabb pénzügyi stabilitási jelentését.
Május 30-tól tilos trafikot működtetni a benzinkutakon és a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiségekben - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Közzétették az IMD Versenyképességi Évkönyv 2014-es kiadásának legfőbb eredményit. A legversenyképesebb ország a 2014-as Évkönyvben az Egyesült Államok, előkelő pozícióját a gazdaság rugalmassága adja (resilience), ami többek közt a jobb foglalkoztatási adatokban érhető tetten, illetve abban, hogy hatékonyabban aknázza ki technológiai és infrastrukturális előnyét. Őt követi hatékony üzleti…
Lezárult Nagymaros kereskedelmi főutcájának funkcióbővítő rehabilitációja és a városközpont komplex környezetrendezése - erről a település polgármestere számolt be az MTI-nek csütörtökön.
A Toyota 2014-ben is megvédte első helyét az autógyártók között a BrandZ 100-as listáján, ahol a legértékesebb márkák kerülnek rangsorolásra. A második helyen a BMW végzett, míg a Mercedes-Benz a...
Tíz évvel az uniós csatlakozásunkat követően sem sikerült érdemben közelednünk az uniós átlagjövedelemhez, míg mások jelentős felzárkózáson mentek keresztül. A balti országok példája viszont nem...
Hosszú idő után újra közel került az euró-forint árfolyam a 300-as szinthez. Közben a magyar állampapírokat úgy viszik, mint a cukrot. Milyen főbb hazai és külföldi okok állnak e mögött? Meddig...
A bankbetéteknél magasabb hozamra vágyik? Megtakarításaiból ki szeretné hozni a maximumot, de nem tudja, hogyan csinálja? Szombati díjmentes előadásunkon több befektetési formát is megismer, megérti...
Az MNB értékelése szerint a bankrendszer stabilitása nagyon rendben van, azonban a szektor nem igazán tud még mindig hozzájárulni a gazdasági növekedéshez – igaz, ebben épp a jelenlegi környezet akadályozza.
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a Fed jegyzőkönyve szerint nincs egyetértés a jegybankárok között a szigorítást illetően, így nem is kell...
A Design Terminál 2014-től pályázati programot indít tervezők, cégek, intézmények és civil kezdeményezések számára, városi terekkel és rendszerekkel foglalkozó fejlesztések kidolgozására és...
EXIM Mikrohitel Kártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eximbank közreműködésével az exportáló, vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.
Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint akár már a második félévben megtörténhet Magyarország adósbesorolásának felminősítése, miután az ország makrogazdasági előrejelzései folyamatosan javulnak. A szakemberek szerint hazánk néhány gazdasági mutatója ugyan még nem indokolna teljes mértékben egy felminősítést, de sok más európai országban ez már megtörtént a magyarnál gyengébb…
Ma Nagy-Britannia és Hollandia választ. Magyarországon majd csak május 25.-én lehet leadni a voksokat az európai parlamenti képviselőjelöltekre. A tét nem csekély, hiszen egyre több országban merülnek fel például a munkavállalás újraszabályozásának kérdései.
A General Motors idén több autót kényszerült műszaki okokból visszahívni, mint amennyit azóta eladott, hogy öt évvel ezelőtt csődeljárást kért maga ellen.
Kitart a nagyon kedvező környezet a magyar állampapírpiacon: a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción két és félszeres túljelentkezéssel szembesült az Államadósság Kezelő Központ, mire ő ez...
Összességében jó a hangulat a nemzetközi piacokon azt követően, hogy kiderült: még mindig bajban van a francia szolgáltató- és feldolgozóipar, míg a németeknél stabil növekedés tapasztalható. A...