2014. július 29. kedd

júl. 29
9:12
Tovább "száguld" itthon a lakásépítés! (Portfolio)
Már nem csak egyes részpiacok ingatlanjainak árában látható és érezhető a válság múlása és a trendek megfordulása, de a KSH legújabb, a kiadott használatbavételi engedélyeket és új építési...
júl. 29
9:15
Tőzsde – Emelkedéssel kezdtek a nyugat-európai piacok (GazdaságPortál)
Erősödtek kedden tőzsdenyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. A londoni FTSE-100 index 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,12 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,08 százalékkal nőtt kedden nyitáskor. Hétfőn a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,05 százalékos romlással 6788,07 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index 0,48 százalékos mínusszal 9598,17 ponton végzett, Párizsban…
júl. 29
9:21
KSH: lassú élénkülés a lakásszektorban (Infostart)
Az év első felében a használatba vett lakások száma 21,8, a kiadott új lakásépítési engedélyeké pedig 17,9 százalékkal nőtt a múlt év első hat hónapjához képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 29
9:21
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? (Privátbankár)
2014 első félévében 3265 új lakás épült, 22%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 4009 volt, ez 18%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. A javulás azonban kizárólag az első negyedéves adatoknak köszönhető, a második negyedévben mindössze 1%-kal épült több lakás, mint 2013 azonos időszakában.
júl. 29
9:33
Nem fizették meg az adót az ingatlanértékesítés után: 10 év börtön várhat rájuk (Adózóna)
197 millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek az a három siófoki lakos, akik sorozatos balatoni ingatlanértékesítések kapcsán elfelejtették bevallani és megfizetni az adásvételekből származó bevételük alapján keletkező adót. Az ügyben a NAV Dél-dunántúli régiós nyomozói különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak büntetőeljárást.
júl. 29
9:39
Így trükköztek a balatoni ingatlanokkal - 10 év is járhat érte (Privátbankár)
197 millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek az a három siófoki lakos, akik sorozatos balatoni ingatlanértékesítések kapcsán elfelejtették bevallani és megfizetni az adásvételekből származó bevételük alapján keletkező adót.
júl. 29
9:39
22%-kal több lakás épült, mint egy évvel korábban (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján az idei év első félévében 3265 új lakás épült, 22%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 4009 volt, ez 18%-os növekedést jelent a 2013. január–júniusi adatokhoz képest.
júl. 29
9:39
Elemző: Orbán Viktor beszédében erős liberalizmuskritika fogalmazódott meg (GazdaságPortál)
Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn mondott beszédében erős liberalizmuskritika fogalmazódott meg. Egy liberalizmusellenes érvelés hangzott el – tette hozzá. Az elemző, a Századvég Alapítvány elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök egy logikusan felépített,…
júl. 29
9:42
Stabilizálódnak az Orange bevételei (Portfolio)
Kisebb mértékben esett vissza a legnagyobb francia távközlési szolgáltató bevétele a második negyedévben, Franciaországban és Lengyelországban is csökkent a visszaesés üteme. A korábban látotthoz...
júl. 29
9:42
Több pénz jár ugyanazért a munkáért: ide mennek a vidékiek (Pénzcentrum)
Ugyanannyi munkával jóval több pénzt kereshetünk Budapesten, mint vidéken....
júl. 29
9:44
Örülsz az állami MKB-nak? - Szavazz! (Portfolio)
Csütörtökön bejelentették, hogy 55 millió euróért, vagyis közel 17 milliárd forintért megvásárolja a magyar állam az MKB Bankot. Mivel a BayernLB 270 millió euró, vagyis csaknem 84 milliárd forint...
júl. 29
9:46
A Renault hideget és meleget egyaránt hozott (Portfolio)
A Renault ma tette közzé első féléves eredményét, ami hideget és meleget egyaránt tartalmazott: az eladások megugrásának és a cégnél végbemenő költségcsökkentésnek köszönhetően az elemzői...
júl. 29
9:57
Tíz százalék feletti hozamot keres? - itt a tippünk (Privátbankár)
Ismerjük és egyre hosszabb időtávra ki is használjuk a lakástakarékok által nyújtott lehetőségeket. A megtakarítási hajlandóságot erősíti, hogy a lakástakarék az állami támogatással ma 13-14 százalékos hozamot biztosít.
júl. 29
9:57
Magyar vállalatokat is érintenek az oroszokkal szembeni szankciók (GazdaságPortál)
Magyar vállalatokat is érintenek az oroszokkal szembeni szankciók, az EU ma hozza nyilvánosságra a lépéseket. A MOL kitermelésének 7 százaléka Oroszországból származik, a Richter árbevételének 30 százaléka jön az orosz piacról, valamint az OTP kitettsége is jelentős. Forrás: GazdaságTV.hu
júl. 29
10:00
Eladó a világ legdrágább órája (Portfolio)
15 évvel azután, hogy New York-ban 11 millió dolláros vételárával a világ legdrágább órájává lépett elő a svájci Patek Philippe műhelyében 1933-ban előállított Henry Graves Supercomplication, a...
júl. 29
10:00
Ezért nem tud a magyarok kétharmada elutazni nyaralni (Pénzcentrum)
A tavalyi évben tovább csökkent a többnapos belföldi utazások száma és az azokon eltöltött idő. A lakosság közel fele az anyagi lehetőségek hiánya miatt nem tud elutazni pihenni....
júl. 29
10:09
A Fed kommentár hangvétele mozgathatja a piacokat (GazdaságPortál)
A hét második felében nem csak az USA gazdasági adatai mozgathatják a piacot. Bár növekvő GDP adat becslésre számíthatunk, és az irányadó ráta szinten tartására, a kamatdöntő ülés későbbi kommentárja, és Janet Yellen szavai jelentősen megmozgathatják a piacokat. Forrás: GazdaságTV.hu
júl. 29
10:12
Egyedülálló speciális sportpadlót fejlesztett a Graboplast (ProfitLine)
A győri székhelyű Graboplast egyedülálló sportpadlót fejlesztett ki, amely egészségvédő tulajdonságának köszönhetően kiválóan alkalmas felület gyerekek sportolásához. A többlépcsős gyártástechnológiával készülő, csúcsminőségű beltéri sportpadló már kis testsúly esetében is magas hatásfokkal védi a rajta mozgók ízületeit és vázrendszerét - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
júl. 29
10:14
Magyar vállalatokat is érintenek az oroszokkal szembeni szankciók (ProfitLine)
Magyar vállalatokat is érintenek az oroszokkal szembeni szankciók, az EU ma hozza nyilvánosságra a lépéseket. A MOL kitermelésének 7 százaléka Oroszországból származik, a Richter árbevételének 30 százaléka jön az orosz piacról, valamint az OTP kitettsége is jelentős.
júl. 29
10:15
A nap kérdése: mekkorát bukhatnak a magyar cégek Oroszországban? (Privátbankár)
Ma kiderül, hogyan bünteti Oroszországot az EU - a magyar bluechipek közül csak egy cégnek nincs orosz kitettsége.
júl. 29
10:18
Egy hónapon belül jöhetnek az új uniós pályázatok (Portfolio)
Egy minapi jelzéssel összhangban nem ősszel, hanem már egy hónapon belül kiírják a 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak első pályázatait - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) uniós...
júl. 29
10:20
Gyengén teljesít a magyar tőzsde (Portfolio)
A hétfői vegyes amerikai zárás ellenére erősödtek az ázsiai piacok, aminek köszönhetően az irányadó nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik felett tartózkodnak. A magyar tőzsde viszont gyengén...
júl. 29
10:22
Így lehet másodjára is csődbe vinni egy országot (Portfolio)
Holnap lejár a türelmi idő Argentínával szemben és beköszönt a formális csőd. Bár a mai napon még van elvi esély a megegyezésre, a kormányzati retorika már a csődeseményre látszik felkészíteni a...
júl. 29
10:24
A Huawei most az okostelefon-piac sztárja? (Portfolio)
A Huawei jelenleg a globális okostelefon-piac egyik leggyorsabban növekvő szereplője, az első féléves értékesítési adatok alapján legalábbis. 2014 első hat hónapjában több mint 60%-kal adott el több...
júl. 29
10:27
Gyengült a forint délelőtt (GazdaságPortál)
Kissé gyengült a forint árfolyama kedd délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az eurót kedd reggel hétkor 308,93 forinton jegyezték, három órával később 309,40 forinton. A dollár árfolyama reggel 229,98 forint volt, délelőtt 230,33 forint. A svájci frankért reggel 254,25 forintot kellett adni, délelőtt 254,69 forintot. A japán jen jegyzése 2,2551 forintról ...
júl. 29
10:33
Cégek, figyelem: a vártnál hamarabb jönnek az uniós pályázatok (Privátbankár)
Várhatóan az eredetileg tervezettnél korábban, egy hónapon belül kiírják a 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak első pályázatait - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
júl. 29
10:36
Zuhan a Herbalife (Portfolio)
Tegnap tette közzé a médiában az utóbbi időben meglehetősen sokat szereplő Herbalife a negyedéves gyorsjelentését. A legendás befektető, Bill Ackman által piramisjátékhoz hasonlított üzleti modellt...
júl. 29
10:38
A Pumát is hajtotta a vb-láz (Portfolio)
Igen kelendőek voltak a Puma vb-re tervezett egyes termékei, így ennek köszönhetően devizahatásoktól tisztítva emelkedő bevételekről számolt be a vállalat a ma közzétett negyedéves gyorsjelentésében,...
júl. 29
10:40
Már most csúszik a 3-as metró felújítása? (Portfolio)
Továbbra sem hirdetik ki a 3-as metró felújítására kiírt pályázat győztesét. A döntés már július 2-án megszületett, de a Miniszterelnökség a vesztes konzorcium francia tagjának adóigazolására vár -...
júl. 29
10:42
Gyengül a forint, újra 310-nél az euró (Portfolio)
A forint kedd reggelig viszonylag jól tűrte a fokozott piaci feszültséget az orosz-ukrán válság kapcsán, de közben a dollár nyolvhavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben, a kettő eredőjeként...
júl. 29
10:44
Oroszország és Ukrajna miatt izgulhat a Richter (4.) (Portfolio)
Szokásokhoz híven az elsők között teszi majd közzé negyedéves gyorsjelentését a hazai tőzsdei vállalatok között a Richter, a társaság a héten publikálja majd eredményeit. Az általunk eddig begyűjtött...
júl. 29
10:45
Megkedvelték a magyarok a lakástakarékot (ProfitLine)
Rendkívül magas a lakástakarék ismertsége a bankszámlával rendelkező magyarok körében, tízből több mint kilencen halottak már a termékről – derül ki az OTP Lakástakarék számára végzett felmérésből.
júl. 29
10:47
Szakadnak a kamatok, mibe fektessünk most? (ProfitLine)
Az MNB sorozatban 24., várhatóan utolsó kamatvágását követően a lakosság az állampapírok és a betéti termékek hozamának zuhanásával szembesül és keresi a megfelelő helyet a pénzének. Az Equilor Befektetési Zrt. tapasztalatai szerint a megtakarítással rendelkezők egyre nagyobb arányban fordulnak az alternatív befektetési eszközök felé, melyek közül továbbra is az abszolút hozamú befektetési alapok…
júl. 29
10:51
Hétmilliárdba fájt a Forma 1 - de már van (?) új szerződés (Privátbankár)
Egyes hírek szerint megvan az aláírt szerződés, hogy 2021-ig lesz Magyar Nagydíj a Forma 1-ben, ám most még csak az biztos, hogy a hétvégi futamért 30,84 millió dollárt fizettünk Ecclestone-nak.
júl. 29
10:51
KSH: lassú élénkülés a lakásszektorban (GazdaságPortál)
Az év első felében a használatba vett lakások száma 21,8, a kiadott új lakásépítési engedélyeké pedig 17,9 százalékkal nőtt a múlt év első hat hónapjához képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A lakásépítés első félévi növekményét az első negyedév kiugró adatait adják, közölte a hivatal. Az első negyedévben a használatba vett lakások ...
júl. 29
10:53
Készül a nyugdíjreform – két fontos bejelentésre várunk (Privátbankár)
Számíthat majd a gyerekek száma és iskolázottsága a nyugdíjaknál - kivárás van a piacokon - trükköztek a balatoni ingatlanokkal, tíz évet kaphatnak.
júl. 29
10:54
Betegre keresnéd magad, ha megteheted? (Portfolio)
A befektetések esetében az egyik legfontosabb feltétel, hogy tudjuk mibe fektetünk, sajnos sok nyugdíjalap ezt csak a maga kárán tanulja meg. Az anglikán egyház nyugdíjalapja a Wonga startup céggel...
júl. 29
11:09
Retteg az olajipari óriás a szankcióktól (Privátbankár)
Aggódik oroszországi befektetései miatt a BP olajipari cég.
júl. 29
11:11
A kamat nagyot esett, a forint sokat gyengült - mi lett a megtakarításaiddal? (Privátbankár)
Az alapkamattal együtt a betéti kamatok is elolvadtak, a forint közben sokat gyengült, a kötvényhozamok is estek - át kell gondolni, mi legyen a befektetéseinkkel.
júl. 29
11:12
Elindult a magyar bankmentő alap (Portfolio)
Megtartotta alakuló ülését a Szanálási Alap Igazgatótanácsa a hatályba lépett bankszanálási törvény alapján. A hitelintézetek és befektetési vállalkozások által feltöltendő pénzalap célja, hogy az...
júl. 29
11:12
Ezt tényleg meglépi az Auchan? Kezdhet aggódni a Lidl és a Tesco (Pénzcentrum)
Pár hónapon belül több mint két tucat diszkontot nyithat az Auchan a Lukoil benzinkutakon....
júl. 29
11:18
Gyengébb szintek irányába mozog a forint (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
júl. 29
11:27
Nagy lábon könnyebb? Belenéztek a jósgömbbe a cégvezetők (Privátbankár)
A K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján a hazai vállalatok várakozásai javultak. Ennek oka nagyobb részt a makrokörnyezet változásának pozitív megítélése, kisebb részt pedig a vállalat saját kilátásainak javulása. A szektorokat tekintve az ipari cégek a legoptimistábbak, az export árbevételek várt növekedése miatt.
júl. 29
11:27
Századvég: stabil Fidesz-KDNP előny, végleg szétszakadni látszik a baloldal (GazdaságPortál)
A Fidesz-KDNP stabil vezető pozícióból várhatja az őszi önkormányzati választásokat, a baloldal végleg szétszakadni látszik – állapította meg a Századvég a július végén készített országos kutatása alapján, amelynek eredményei szerint a Jobbik az első számú ellenzéki párt, az MSZP pozíciója romlott. A Századvég MTI-hez kedden eljuttatott összegzése szerint a Fidesz-KDNP-re a teljes népesség 35…
júl. 29
11:29
Gyengül a forint, újra 310-nél az euró (Privátbankár)
Jönnek az újabb orosz szankciók, de a helyzet biztosan nem fog gyorsan elrendeződni, ami nem tesz jót a kockázatvállalási kedvnek.
júl. 29
11:30
Oroszország újabb importtilalmakat fontolgat Európával szemben (Portfolio)
Gyümölcsimport-tilalom bevezetésére készülnek, ami több uniós országnak nagyon fájhat...
júl. 29
11:32
Akár brit szemléletben is építhetnénk új atomerőművet (Portfolio)
Nem csak Magyarország készül új atomerőműveket építeni Európában, az Egyesült Királyság egész új atomerőművi "flotta" kiépítésével számol. Nemrég a budapesti Brit Nagykövetség meghívásából részt...
júl. 29
11:45
Megmenekül az enyészettől három kastély és egy vár (Privátbankár)
Kihirdették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) műemléki felújításokra meghirdetett keret-közbeszerzési pályázatának első nyerteseit - közölte az MNV a Privátbankárral.
júl. 29
11:48
Raiffeisen: nincs béke a kormány és a bankok között (Portfolio)
Az egyre jobban versenyző vállalati üzletág helyett inkább a lakossági üzletágra fog összpontosítani a Raiffeisen Bank International egyik alapvető piacán, Oroszországban - nyilatkozta a...
júl. 29
11:51
A KDNP-nek tetszik a "több gyerekért több nyugdíj" koncepció (HR Portál)
A kormány családpolitikai szellemisége összhangban van a Népesedési Kerekasztal által kidolgozott, új nyugdíjszámítási javaslattal, ezért akár már szeptemberben támogatást nyerhet a tervezet – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter.

Keresés