Tíz dolgozó lett rosszul egy debreceni hűtőházban, ahol ammónia került a légtérbe péntek este – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.
Helló, meló! címmel szeptember 21-én kezdetét veszi a szakmák show-ja. Az M2 műsorán és az ujnemzedek.hu portálon hat héten keresztül nyomon követhető sorozatban ismert énekeseknek, zenészeknek, sportolóknak szurkolhatunk, hogy képesek-e megtanulni egy-egy hétköznapi szakma legnehezebb fogásait - a mikrofont péklapátra, a mezt tűzoltó egyenruhára, vagy épp a színpadot kovácsműhelyre cserélve.
Nincs napirenden a magyar leányvállalat eladása a Raiffeisen csoportnál - mondta Neinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.
A japán kormány vasárnap megkezdte a hazai közvélemény puhítását azért, hogy az ország ismét használhassa az atomenergiát, több mint három évvel a fukushimai atomerőmű földrengés és szökőár okozta katasztrófája után.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2014-ben az év elején még javuló európai konjunktúra és a vártnál jobban emelkedő belföldi felhasználás következtében 3%-kal, esetleg kissé ennél is gyorsabban növekszik. 2014. II. félévében és különösen 2015-ben azonban – mivel a növekedés hajtóerői már a tavalyi év második felében hatottak, így ezek dinamizáló hatása kimerülőben…
A horvát kormány mindent megtesz az INA dolgozóinak védelméért, és igyekszik megakadályozni a vállalatra nézve hátrányos döntéseket is - mondta a horvát gazdasági miniszter újságírók kérdésére a hét...
A világ húsz legerősebb gazdaságú országának pénzügyi vezetői úgy vélik, közel járnak ahhoz, hogy kétezer milliárd dollárral megtoldják a világgazdaság méretét és sokmillió új munkahelyet teremtsenek, ám Európa tartós stagnálása akadályt jelenthet. Kiskapukat bezártak, és úgy döntöttek nyitva hagyják az ajtót az orosz államfő előtt.
1985 előtt még nem is létezett, 1991-ig is csak korlátozottan működött. De mi is az a szociális párbeszéd? A szociális párbeszéd a szociális partnerek közötti párbeszéd, dialógus. Szociális partnerek alatt pedig a munkaadók, illetve munkavállalók szervezeteit értjük. Az európai szociális párbeszéd olyan párbeszéd, egyeztetés, mely az európai szintű szociális partnerek között zajlik.
Nincs napirenden a Raiffeisen kivonulása Magyarországról - mondta a Napi Gazdaságnak a cég vezérigazgatója. Heinz Wiedner is panelbeszélgetőként vesz részt a Portfolio Budapest Economic Forum...
Egységes szempontrendszert kíván meghatározni a Kúria arra, hogy a bírók a kisajátítási perekben miként állapítsák meg az ingatlanok értékét - írta a Magyar Nemzet.
A horvát kormány mindent megtesz az INA dolgozóinak védelméért, és igyekszik megakadályozni a vállalatra nézve hátrányos döntéseket is - mondta a horvát gazdasági miniszter újságírók kérdésére a hét...
Minimális elmozdulással zártak pénteken az amerikai indexek. A hétfői kereskedésben részben a kínai pénzügyminiszter szavaira az ázsiai indexek azonban estek, és az európai piacokon is eséssel...
Egy újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a Hévíz és Vidéke...
A héten szelesebb és hűvösebb lesz az időjárás. Nappal 20 Celsius-fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, de néhol már talaj menti fagy is lehet, míg a hegyekben akár jégdara-, hódarazápor is hullhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A világ húsz legerősebb gazdaságú országának pénzügyi vezetői úgy vélik, közel járnak ahhoz, hogy kétezer milliárd dollárral megtoldják a világgazdaság méretét és sokmillió új munkahelyet teremtsenek, ám Európa tartós stagnálása akadályt jelenthet.
Minden rekordot megdöntött az Alibaba, a társaság múlt héten lebonyolított elsődleges részvénykibocsátása lett minden idők legnagyobbja, miután a tervezettnél több részvényt adott el, látva a...
Nem látszik igazán erős momentum a forint piacán, az elmúlt hetek ingadozásai kifejezetten kicsik voltak más feltörekvő piaci devizákhoz képest. Noha kissé erősödtünk a múlt héten, ma reggel ez az...
A nyári hónapokban sok vállalat bocsátott ki fontban kötvényeket, ami egyes esetekben megbosszulta magát, viszont nagyobb problémák nem adódtak, még a csütörtöki szavazáshoz közeledve sem. A nemek...
Jelentősen emelkedett a levelező tagozatokra felvett HR szakos hallgatók száma a magyar felsőoktatásban. Az intézmények többsége szerint változó a hazai HR oktatás színvonala, de betölti a funkcióját.
Rossz hangulatban indult a kereskedés Európában, a német DAX index 0,5 százalékkal, a francia CAC-40 index 0,3 százalékkal, a brit FTSE-100 index 0,5 százalékkal csökkent a nyitás során.
A következő két évben zsugorodik az orosz autópiac részben a gazdaságnövekedés jelentős lassulása, illetve a rubel gyengülése miatt - vélte a Ford Motor orosz vegyesvállalatának a vezetője.
Egy idén augusztus végén megjelent kormányrendelet alapján ismét lehetőség van egyedi kormánydöntésen alapuló regionális beruházási támogatás (EKD-támogatás) igénylésére. Itt vannak az igénylés legfontosabb szabályai, és a korábbi szabályozáshoz képest bevezetett lényeges változások.
Nem látszik igazán erős momentum a forint piacán, az elmúlt hetek ingadozásai kifejezetten kicsik voltak más feltörekvő piaci devizákhoz képest. Noha kissé erősödtünk a múlt héten, ma reggel ez az...
Nem szerepel az Alkotmánybíróság következő, keddi teljes ülésének napirendjén a devizahiteles törvény felülvizsgálata. Bár az Alkotmánybíróság soron kívüli eljárást ígért, a Magyar Nemzet úgy tudja,...
Közel 9 százalékkal zuhan a Tesco részvényeinek árfolyama a hét első kereskedési napján, miután az angol kiskereskedelmi üzletlánc az elmúlt három évben már negyedszer tett közzé profit warningot. ...
A Siemens bejelentette, hogy 7,6 milliárd dollárt áldozna egy olajkitermelő eszközöket gyártó vállalat megvásárlására. Ezzel a német cég jelentősen növelné részesedését az észak-amerikai olajpiacon -...
40,6 millió dolláros büntetést kapott az a bitcoin-befektetés köntösbe csomagolt piramisjátékot működtető texasi férfi, aki miatt amerikai bíróság először mondta ki, hogy a Bitcoin pénz - számolt be...
"Ha az előző négy évet forradalomnak neveztük, akkor egyszerűen nincs elég erős kifejezés arra, ami most következik" - számolt be a hvg.hu-nak egy a Miniszterelnökségen belüli tervezése rálátó forrás...
Minimális elmozdulással zártak pénteken az amerikai indexek. A hétfői kereskedésben részben a kínai pénzügyminiszter szavaira az ázsiai indexek azonban estek, és az európai piacokon is eséssel indult...
Három éves távlatban akár 50%-os részvényárfolyam-emelkedést is elképzelhetőnek tartanak a Bank of Americánál. 2017-ben az egy részvényre jutó nyereség megütheti a 2 dollárt is, ami több mint két és...
A Coaching Határok Nélkül 4. évadának első előadója John Leary-Loyce nemzetközileg elismert coach és Gestalt terapeuta a coaching világába kalauzolta el a résztvevőket az egyik legszenvedélyesebb és legmagávalragadóbb táncon, a tangón keresztül.
A Siemens 7,6 milliárd dollárért veszi meg az amerikai Dresser-Rand Groupot. Az előzetes adatok több mint 6 milliárdról szóltak. A 83 dolláros ajánlati ár láttán közel 10%-os pluszba lendültek a társaság részvényei pénteken. Ezzel a lépéssel a Siemens is csatlakozik a palagáz piacon látható boomhoz. Az akvizíció 2015 nyarán zárulhat le. A folyosói pletykák szerint a General Electric elől sikerült…
Harcot hirdetett az OECD az adóelkerülések ellen, aminek célpontjai elsősorban a nagy amerikai technológiai vállalatok, mint a Google, az Apple és az Amazon lehetnek - írja a Reuters. 2015 végéig...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei három krokodilbőrből készült kalapot foglaltak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyek egy postacsomagban lapultak.
Nagyot esett a múlt hét végén a Magyar Telekom árfolyama, ez több tényezővel is magyarázható, ezeket gyűjtöttük össze. Nagy zakó A Magyar Telekom papírjai a múlt hét utolsó 2 kereskedési napján...