2014. szeptember 23. kedd

szept. 23
7:34
Kimutatták: az erasmusosok könnyebben kapnak munkát (HR Portál)
Az Erasmus oktatási-képzési csereprogram révén külföldi tapasztalatokat szerzett frissdiplomások jóval előnyösebb helyzetből indulnak a munkaerőpiacon – állapította meg hétfőn közzétett átfogó hatástanulmányában az Európai Bizottság.
szept. 23
7:36
Szlovákiában egyre több felnőtt fiatal lakik a szüleivel (HR Portál)
Folyamatosan nő, az elmúlt tíz évben harmadáról felére emelkedett azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya Szlovákiában, akik egy háztartásban élnek szüleikkel – írta a pozsonyi Pravda hétfőn.
szept. 23
7:36
Gyengébb szőlőtermés, alacsonyabb árak a szekszárdi borvidéken (Infostart)
Az előző évekénél gyengébb minőségű és kisebb szőlőtermésre számítanak az idén a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban elkezdték a kékfrankos szüretét a termelők.
szept. 23
7:38
Bundesbank: tartós a német gazdaság fellendülése (HR Portál)
A második negyedévben történt visszaesés ellenére tartós lesz a német gazdaság növekedése az idén a német szövetségi központi bank (Bundesbank) hétfőn kiadott havi jelentése szerint.
szept. 23
7:38
Magyar járműfejlesztés a berlini nemzetközi vasúti kiállításon (Infostart)
Magyar járműfejlesztést mutat be a MÁV Csoport a kedden kezdődő InnoTrans nemzetközi vasúti kiállításon: a vasúttársaság a MÁV-Start saját fejlesztésű és gyártású IC+ személykocsiját mutatja be Berlinben, a legjelentősebb vasútszakmai összejövetelen.
szept. 23
7:51
Lehet, hogy mégis előveszik idén az ollót Matolcsyék? (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma tartja szeptemberi kamatdöntő ülését.
szept. 23
8:06
Baumag-ügy: a Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokú ítéletet (ProfitLine)
A Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokon hozott ítéletet a Baumag-ügyben hétfőn kihirdetett határozatában azzal, hogy az ötödrendű vádlott esetében mellőzi a próbára bocsátást.
szept. 23
8:09
Orbán a Gazprommal tárgyalt - így készülünk a hideg télre? (Privátbankár)
Megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával hétfő délután Budapesten, az Országházban - erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
szept. 23
8:27
Filléres tartozások miatt indított végrehajtást települések ellen a NAV (Adózóna)
Nemcsak magánszemélyek és bajba került vállalkozások szerepelnek az adóhatóság feketelistáján, hanem önkormányzatok is szerte az országból – írja a blikk.hu.
szept. 23
8:27
Devizahiteles csomag: figyelmeztetést adott ki a Raiffeisen (2.) (Portfolio)
A banki elszámolási törvény összesen 240 millió eurós költséggel fog járni a Raiffeisen Bank International magyarországi leányának - derül ki az osztrák pénzintézet hétfő esti közleményéből. Az ukrán...
szept. 23
8:29
Orbán: "Az én házam, az én váram" (Portfolio)
A duális szakképzés fontosságáról, illetve a felsőoktatásra való kiterjesztéséről is beszélt Orbán Viktor a 24 Óra napilapnak adott interjújában. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a...
szept. 23
8:31
Viszonylag nyugodt kereskedésre számítunk a héten (QUAESTOR) (Portfolio)
Viszonylag nyugodt kereskedésre számítunk a héten a pénz- és tőkepiacokon. A devizapiacon az angol font és az amerikai dollár erősödését várjuk a legtöbb devizával szemben. A Fed-kormányzók...
szept. 23
8:33
Nagyhallal tárgyalnak Vargáék (Portfolio)
Ha a feltételek kedvezőek, akkor Magyarország ismét kibocsáthat devizakötvényt még idén - jelezte Varga Mihály az MTV Ma reggel című műsorában a Reuters beszámolója szerint. Márciusban azt mondtuk,...
szept. 23
8:35
4 viharos nyár 60 milliárdos kárt okozott nekünk (Portfolio)
Az elmúlt négy év május-augusztusi időszakában több mint 762 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, ezek kárösszege megközelíti a 60 milliárd forintot. 2014. május 1-je és augusztus...
szept. 23
8:39
Változtatásokat kezdeményezett az elszámolási törvényjavaslaton a törvényalkotási bizottság (ProfitLine)
Várhatóan nem kell a 10 ezer forintos elszámolási díjat megfizetnie azoknak a hiteleseknek, akik korábban végtörlesztéssel rendezték a devizahitelüket, ám ahhoz forint alapú kölcsönt vettek fel - ezt is tartalmazza az a módosító javaslat, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.
szept. 23
8:41
2 millió forintra bírságolta a BTelt a BÉT (ProfitLine)
Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatója a BUSINESS TELECOM Távközlési Nyrt. kibocsátót 2.000.000.- Ft (azaz Kettőmillió forint) pénzbírság szankcióban részesíti - olvasható a BÉT honlapján.
szept. 23
8:45
Már megint a kínaiak gyűrűznek be Európába (Privátbankár)
Vegyes, többségében veszteséges nyitásra lehet számítani kedden az európai értékpapírpiacokon. A szeptemberi kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) vártnál jobb értéke pozitív kezdőlökést adott a globális tőzsdei kereskedelemnek, az indexek azonban több bizonytalansági tényező hatására várhatóan vegyesen alakulnak majd kedden.
szept. 23
8:45
Nagyhalnak adnának el devizakötvényt Vargáék (Portfolio)
Ha a feltételek kedvezőek, akkor Magyarország ismét kibocsáthat devizakötvényt még idén - jelezte Varga Mihály az MTV Ma reggel című műsorában a Reuters beszámolója szerint. A tárcavezető kijelentése...
szept. 23
8:45
Itt a tervezet: egységesítenék a könyvek árát (Pénzcentrum)
Heteken belül eljuttatják az Emberi Erőforrások Minisztériumának a jogszabálytervezetet a könyvkiadók....
szept. 23
8:47
Ismét belenyúlnak a gáztörvénybe (Portfolio)
Egy kormánypárti képviselői önálló indítvány módosítaná a földgázellátásról szóló törvényt, kimondva, hogy a közvámraktárként üzemeltetett földgáztárolóban elhelyezett földgáz tulajdonjogának...
szept. 23
8:49
Ragaszkodik a korábbi sávjához a forint (Portfolio)
A forint tegnap visszagyengült a még augusztusban kialakult kereskedési sávjának az aljára, ahonnan egyelőre nem akar érdemben elmozdulni. A régiós devizák kifejezetten inaktívak voltak az elmúlt pár...
szept. 23
8:51
Elillant a befektetők jókedve (Portfolio)
Eséssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy Ázsiában nem volt egységes irány annak ellenére sem, hogy a kínai feldolgozóiparból...
szept. 23
8:53
Máris esik az Alibaba (Portfolio)
Az első napi szárnyalást követően tegnap megtorpant az Alibaba részvényeinek emelkedése. Több mint 4%-os eséssel fejezte be tőzsdei pályafutása második kereskedési napját tegnap az Alibaba. Nem csak...
szept. 23
8:55
Hernádi nélkül is folytatódhat a büntetőper (Portfolio)
Hivatalosan elutasította a horvát legfelsőbb bíróság a Hernádi Zsolt védői által beterjesztett fellebbezést, így már biztos, hogy távollétében is elkezdődhet büntetőperének bírósági szakasza - írja a...
szept. 23
9:03
Újabb áldozatot szedett az orosz-ukrán válság (Portfolio)
Három évet várt a világ egyik legnagyobb magántőke társasága, a Blackstone, hogy befektetési lehetőséget találjon Oroszországban, de mivel a számításaik nem jöttek be, nem foglalkoztatnak tovább...
szept. 23
9:09
Egy szabadúszó naplója VII. - Munkahelyi érdekbarátságtól a céges szexig (HR Portál)
Miben különbözik a munkahelyi barátság a szimpla barátságtól? Például abban, hogy az ilyen kapcsolatokat fokozottabban motiválhatja a kényszer, valamint az érdek. Szabadidejében, a hobbiját űzve senki nem barátkozik olyannal, akit ki nem állhat. Miként az ellenszenves szomszédhoz se megyünk vendégeskedni. A munkahely viszont egy kényszerközösség. Nem választhatjuk meg teljesen szabadon a…
szept. 23
9:12
Paks bővítését nem érintik az Oroszország elleni szankciók (ProfitLine)
A Paksi Atomerőmű bővítését nem érinti az Oroszország elleni mostani nemzetközi szankciós csomag - mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
szept. 23
9:21
Elutasították Hernádi fellebbezését - kezdődhet a tárgyalás (Privátbankár)
Hivatalosan is elutasította a horvát legfelsőbb bíróság a Hernádi Zsolt védői által benyújtott fellebbezést, így már biztos, hogy a Mol elnök-vezérigazgatójának jelenléte nélkül is megindulhat büntetőperének bírósági szakasza - írta a Magyar Nemzet a Zágráb megyei bíróság szóvivőjére hivatkozva.
szept. 23
9:21
Megint megtalálták a bankokat (Portfolio)
Eséssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy Ázsiában nem volt egységes irány annak ellenére sem, hogy a kínai feldolgozóiparból...
szept. 23
9:21
Ezek a városok tartoznak a NAV-nak: itt a lista (Pénzcentrum)
Összesen huszonkét település áll végrehajtási eljárás alatt....
szept. 23
9:23
Hitelezés hitelből: mennyit kockáztathatnak a bankok? (Privátbankár)
A pénzügyi szektorok és ezen belül is a hitelintézetek szabályozottsága az elmúlt időszakban soha nem látott méreteket öltött. Azon előírások, amelyek a bankok működését a biztonságosnak tartott keretek között tartását célozzák, egyre kifinomultabbá válnak. Mindeközben egyre nagyobb az igény egy olyan jelzőrendszer kiépítésére is, amely ezzel szemben épp az egyszerűségre törekszik és azt…
szept. 23
9:23
Hat éve nem fogyott ilyen lassan a magyar (Portfolio)
Júliusban 8350 gyermek született Magyarországon, ez ötéves csúcsnak számít. A halálozások száma 9273 volt, ilyen alacsony számra a 12 éves adatbázisunkban még nem bukkantunk. A két kiugró adat...
szept. 23
9:25
Milyen lesz a 2014-es bor? Nem ez lesz a kedvenc évjáratunk (Privátbankár)
Az előző évekénél gyengébb minőségű és kisebb szőlőtermésre számítanak az idén a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban elkezdték a kékfrankos szüretét a termelők.
szept. 23
9:25
Újabb dollármilliárdos üzlet készülődik (Portfolio)
Óriási tranzakció készülődik a vegyiparban. A Merck 17 milliárd dollárért vásárolná fel az amerikai Sigma-Aldrich-et. A hírnek mindkét vállalat részvényesei örültek, a papírok árfolyama több...
szept. 23
9:27
Újabb 21 ezer fővel lettünk kevesebben az országban (Privátbankár)
Az első hét hónap előzetes adatai szerint több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Így is majdnem 21 ezer fővel lettünk kevesebben.
szept. 23
9:27
Na, ki szedte meg magát a világ legnagyobb részvénykibocsátásán? (Portfolio)
A világ legnagyobb részvénykibocsátásán voltak olyanok is, akik nem vettek egyetlen Alibaba részvényt sem, mégis nagyot hízott a pénztárcájuk: az IPO-t előkészítő és bonyolító bankok több mint 300...
szept. 23
9:29
Devizahiteles csomag: óriási zuhanás a bécsi tőzsdén (Portfolio)
A banki elszámolási törvény összesen 240 millió eurós költséggel fog járni a Raiffeisen Bank International magyarországi leányának - derül ki az osztrák pénzintézet hétfő esti közleményéből. Ez 75...
szept. 23
9:30
Számlagyárosok vád alatt (Adózóna)
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint társasági adó és áfa adónemekben mintegy 413 millió forinttal rövidítette meg a központi költségvetést az a kiskunhalasi számlagyár, amelyet egy 38 éves szegedi férfi és negyven társa üzemeltetett – írja a baon.hu.
szept. 23
9:31
Jókora bírságra számíthat a Barclays (Portfolio)
A Barclays 38 millió fontos bírságra számíthat, amiért összevontan kezelte az ügyfelek és a bank pénzét. 3 évvel korábban szintén egy hasonló ügy miatt kellett pengetnie a banknak, akkor 1 millió...
szept. 23
9:39
Devizahitelesek, figyelem: fontos változások az új csomagban (Portfolio)
Terjedelmes, 31 oldalas módosító javaslat érkezett hétfőn a Törvényalkotási bizottságtól a szeptember elején megjelent törvényjavaslathoz, amelyről várhatóan szerdán szavaz az Országgyűlés. Hétfői...
szept. 23
9:39
Kényszermegoldás: ennyivel olcsóbb a tej (Pénzcentrum)
Nagyjából tíz százalék körüli árcsökkenéssel lehet számolni....
szept. 23
9:45
NGM: a 2015. évi költségvetés előkészítéséről folyamatosak az egyeztetések (ProfitLine)
A 2015. évi költségvetés előkészítéséről folyamatosak az egyeztetések, a költségvetési törvényjavaslat benyújtási határidejének módosítása a Megyei Jogú Városok Szövetségének kérésére történt - írta válaszában Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a tárca online sajtótájékoztatóján, hétfőn.
szept. 23
9:47
Az eddigieknél vastagabb hőszigetelés kell a családi házakra (ProfitLine)
A jövőre életbe lépő uniós szabvány teljesítéséhez nem elég a családi házakat 8-10 centiméter vastag anyaggal hőszigetelni, hanem 20 centiméterre kell vastagítani a hőszigetelést, cserébe viszont 45-50 százalékkal csökken a fűtési költség – közölte a Knauf Insulation magyar leányvállalata hétfőn az MTI-vel.
szept. 23
9:57
Milliárdos viharkárok: melyik év volt a legdurvább? (Privátbankár)
Az elmúlt négy év május-augusztusi időszakában több mint 762 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, ezek kárösszege megközelíti a 60 milliárd forintot – közölte a Privátbankárral a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb összesített adatokat.
szept. 23
9:57
Újabb céget darabolnak fel, most a Philips van soron (Portfolio)
A Philips bejelentette, hogy két nagy szegmensbe szerveznék át a tevékenységüket, a világítástechnikával foglalkozó részleget pedig az Osramhoz hasonlóan akár tőzsdére is vihetik. A korábbi...
szept. 23
9:59
Varga belengette a szerkezeti reformokat! (Portfolio)
Rendkívül takarékos költségvetésre készülünk 2015-ben és az államháztartás kiadási oldalának csökkentése is szükséges - utalt a sajtóban minap már meglebegtetett szerkezeti reformokra Varga Mihály. A...
szept. 23
10:00
Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem (Infostart)
Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait; a törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek - mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos…
szept. 23
10:01
Tőzsdére megy a nők nagy kedvence (Portfolio)
Piaci források szerint a londoni tőzsére igyekszik a Jimmy Choo. A világhírű luxuscipő-gyártó akár már ma is bejelentheti közeli tervét. Az estleges IPO-nak köszönhetően a befektetők részesedést...
szept. 23
10:03
Nanométeres pontosságú műbogarakkal a kőrisekért (Portfolio)
Magyar kutatók hozhatnak új eredményt a farontó bogarak elleni küzdelemben...
szept. 23
10:15
Paks bővítését nem érintik az Oroszország elleni szankciók (Privátbankár)
A Paksi Atomerőmű bővítését nem érinti az Oroszország elleni mostani nemzetközi szankciós csomag – mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Duna Televízióban. A finanszírozó bank hiába van feketelistán. Három szerződést készítenek elő jelenleg, amelyek a beruházás részleteit tisztáznák.

Keresés