Lemond Victor Ponta román miniszterelnök a nap folyamán – jelentette be szerdán a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea. A hírt Victor Ponta miniszterelnök is megerősítette. Dragnea közölte, azért döntött a miniszterelnök a lemondás mellett, mert a szociáldemokraták koalíciós partnere nem akart felelősséget vállalni, és nem értették meg, hogy…
Victor Ponta román miniszterelnök lemond a nap folyamán - jelentette be szerdán a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea. Később Ponta valóban bejelentette távozását. Az indoklás szerint a 32 életet követelő tűzesetet követő tüntetéseknek enged, de azért ne feledkezzünk meg a korrupciós vádakról sem.
Vádat emelt egy pécsi önkormányzati képviselő ellen a Pécsi Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A KSH ma közzétett adatai alapján 2015 I–III. negyedévében 4657 új lakás épült, 9,5%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 8616 darab volt, 24%-kal több a 2014. január–szeptemberinél.
Közel 30%-os zuhanás után a globális pénzügyi válság közepén tapasztalt 2009-es szint alá esett az Oroszországba irányuló 2015 első félévi magyar export értéke, elsősorban az európai uniós embargós intézkedések és a gyenge rubel eredményeképpen - állítja az Atradius Hitelbiztosító.
Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter Gedeon Nyrt., a gyógyszergyár a kedvező harmadik negyedéves eredmények után stagnáló árbevételt vár 2015-ben, míg egy negyedévvel korábban még 0-2 százalék közötti euróban számolt visszaeséssel számolt. Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján a kedvező harmadik negyedévi számokra utalva kiemelte, hogy az amerikai…
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint 2013 márciusától új időszámítás kezdődött a jegybankban, és ennek köszönhetően ma már azt lehet mondani, hogy ár- és pénzügyi stabilitás van Magyarországon,...
20%-kal szállított több utast a Wizz Air a 2015 szeptemberével zárult félévben, mint az előző év azonos időszakában - derült ki a cég ma reggel közzétett gyorsjelentéséből. A bevétel 15%-kal nőtt és...
A hatékonyság javulása nélkül a gyorsuló munkaerő-kivándorlás miatt kialakuló bérnyomás keményen megterheli a cégek nyerseségességét, beruházási képességet, illetve néhol a működési képességet is -...
A BKV által korábban megkötött, hetvenöt autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésből negyven új jármű esetében hagyta jóvá a konstrukciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán rendkívüli ülésen.
Bár a magyarországi munkavállalók több mint fele szeretne nemzetközi munkatapasztalatra szert tenni, a legtöbben nem maradnának öt évnél tovább külföldön, hanem itthon hasznosítanák a megszerzett...
2015 harmadik negyedévében még tovább növekedett a közép-kelet-európai ingatlanpiacokon uralkodó általános optimizmus. Magyarországon 2008 óta nem látható magasságba emelkedett mind a bérlői, mind a...
Több baleset és sérülés is a Takata légzsákfelfújók számlájára írhatók. Ezektől szabadul most meg a Honda, miközben a Takatára komoly bírságot szabtak ki.
Alapvetően jó a hangulat a nyugat-európai tőzsdék többségén, és óvatosan a BUX is erősödik, melyben a ma hajnalban jelentő Richter mérsékelt erősödése jelentős szerepet játszik. Ma rendkívül...
Enyhe gyengüléssel kezdett reggel a forint az euróval szemben, majd reggel kilenc óra után hirtelen nagyot gyengült a magyar deviza, így ismét 314 felett jár az árfolyam. De miért estünk ekkorát?...
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint 2013 márciusától új időszámítás kezdődött a jegybankban, és ennek köszönhetően ma már azt lehet mondani, hogy ár- és pénzügyi stabilitás van Magyarországon, továbbá az MNB támogatja a kormány gazdaságpolitikáját.
Bár a magyarországi munkavállalók több mint fele szeretne nemzetközi munkatapasztalatra szert tenni, a legtöbben nem maradnának öt évnél tovább külföldön, hanem itthon hasznosítanák a megszerzett tudást. A hazai cégek pedig jelentős előnyben részesítik a külföldi tapasztalattal rendelkező jelentkezőket egy álláshirdetésnél, akár magasabb bért is kínálnak nekik. A Profession.hu, a Boston Consulting…
4250 forint részvényenként – ez a maximum ár ami a jegyzés során meg lett határozva, vezető forgalmazó a Concorde lett, de több társszervezőnél is elérhető lesz a Duna House részvénye. Az értékesítés 1 millió db részvényt érint. A cég a tőzsdére lépéssel begyorsíthat. Forrás: GazdaságTV.hu
Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma Magyarországon az év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de a fővárosban még jelentősebb, 73 százalékos...
Kérdést intézett az Európai Bizottsághoz Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő a látványsportok társasági adókedvezményen keresztüli,...
Építési minisztérium, építési hivatal és egy építésügyi kormánybiztos se ártana ahhoz, hogy továbbra is fenntartsuk a gazdaság bővülését, s kilábaljunk a lakásépítések számának mélyrepüléséből. A szakmai szervezet négy pontba foglalta, amely segítségével megoldódhatnak lennének a problémák.
Kérdést intézett az Európai Bizottsághoz Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő a látványsportok társasági adókedvezményen keresztüli,...
Néhány hónappal ezelőtt jelentették be Közép-Európa idei legjelentősebb ingatlanügyletét, a TriGranit eladását. A cég vezérigazgatójával Münchenben beszélgettünk az Expo Real kiállításon. Török...
Aláírásgyűjtést indít a Fidesz a kötelező betelepítési kvóta ellen – közölte Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A politikus szerint az illegális bevándorlók kötelező betelepítésére vonatkozó európai uniós kvóta értelmetlen, növeli a terrorfenyegetettséget és a bűnözést, ellentmond a nemzetközi egyezményeknek, és nem jelent megoldást “a modern kori…
Mivel az irányadó alapkamat jelentősége csökken, a jegybank egyéb, nem konvencionális eszközökkel kívánja enyhíteni a monetáris kondíciókat - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtó-háttérbeszélgetésén szerdán, Budapesten.
A jövő évi minimálbér 8, a szakmai bérminimum 13 százalékos emelését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ezzel a minimálbér 113 500 forint lenne, ami nettóban 10 százalékos emelést jelent, a szakmai bérminimum pedig 138 000 forint, ami nettóban 15 százalékos emelésnek felelne meg – tájékoztatta a szakszervezeti szövetség szerdán az MTI-t. Az érdekképviselet közleménye szerint ...
Lemond Victor Ponta román miniszterelnök a nap folyamán - jelentette be szerdán a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea. A hírt Victor Ponta...
A szeptember végi 823-ról október végére 962-re nyúlt a késedelmes állami és önkormányzati uniós projektek ún. feketelistája - derül ki a Miniszterelnökség által készített összesítésből, ami...
November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott digitális megmérettetésre eddig már több tucat honlap pályázott.
A nyár közepe óta, amikor a migrációs nyomás nyilvánvalóvá vált, tizenkilenc törvény és ugyanennyi kormányrendelet módosult Magyarországon a menekültkérdéssel összefüggésben, derül ki az OptiJUS jogi adatbázisból. Ez összesen 473 jogi rendelkezést érintett – mondja Ződi Zsolt, az Opten jogi szakmai igazgatója. Az intézkedések hatékonyságát természetesen az idő dönti el. A menekültkrízis érződik a…
Eddig a Tesla csak egy nagy álom, eredményt még nem tud felmutatni. Megint nagy veszteséget hozott össze a negyedévben, de valamivel kisebbet, mint amitől az elemzők tartottak, így a zárás utáni kereskedésben megtépték a részvényt. Vajon meddig megy a tündérmese eredmény nélkül?
Lemond Victor Ponta román miniszterelnök a nap folyamán - jelentette be szerdán a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea.
A szlovén kormány már megrendelte a szögesdrótot, amellyel meg akarja védeni déli, horvát határát egy esetleges ellenőrizetlen migránsáradattal szemben – írták a vezető szlovén napilapok szerdán. A ljubljanai Delo című napilap értesülése szerint a kormány Lengyelországból “nagyobb mennyiségű szögesdrótot” rendelt, amelynek napokon belül meg kell érkeznie Szlovéniába, és amellyel a kormány a…