Egy héttel, jövő péntek 12 óráig meghosszabbította az Európai Hulladékcsökkentési Héten való részvételre a jelentkezési határidőt az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a vártnál sokkal erőteljesebb októberi amerikai munkapiaci adatok után szinte biztosra vehető az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve decemberi kamatemelése. Az adat már pénteken is jól felkavarta a tőkepiacokat, főleg a dollár erősödésén keresztül.
A Volkswagen konszern magára vállalja a ténylegesnél alacsonyabbnak feltüntetett szén-dioxid-kibocsátási értékek miatt a járművek tulajdonosaira esetleg utólagosan háruló adófizetési kötelezettségeket.
Németország visszavág? A német közlekedési miniszter szerint alaposabban fogják ellenőrizni a gépkocsik károsanyag-kibocsátását, köztük a külföldi gyártmányúakét is, és nemcsak műhelyi körülmények között, hanem az utakon is. Ezzel lehetetlenné válik a trükközés. Az amcsik szerint viszont jobban tennék, ha inkább elektromos autókat gyártanának.
Az Emirates légitársaság az áprilisban indult üzleti évének első fél évét 42,3 milliárd dirham (11,5 milliárd dollár) árbevétel mellett 3,1 milliárd dirham (849 millió dollár) nyereséggel zárta, ez az eredmény 65 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál.
Sikeresen halad és december 15-ig folytatódni fog az az aláírásgyűjtési akció, amelyet októberben indított el a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) az európai uniós szinten jóváhagyott menekültkvóták ellen - közölte a párt sajtóosztálya az MTI-vel pénteken.
Szijjártó Péter szerint Horvátország belügyminiszterét elvakította a választási kampány hajrája, és nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy egy interjún belül több hazugságot is megfogalmazott Magyarországgal szemben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
A befektetési szolgáltatók és privátbankok világában is egyértelmű trend a digitalizáció, igaz, még az általánosságban véve konzervatív bankoknál is valamivel lassabban éri el ezt a szektort a...
Nemsokára itt az ajándékvásárlás ideje. Várhatóan a Disney és a kreatív játékok, valamint a mozifilmeknek köszönhetően a dinoszaurusz és a Star Wars figurák lesznek a legkelendőbbek a karácsonyi ajándékvásárlásnál. A REGIO Játék tapasztalatai alapján nagyobb méretű és értékesebb termékek kerülnek ilyenkor a kosárba.
Magyarország határzár telepítését javasolja más országoknak címmel közölt írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap szombaton Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. ...
Átadták az Albacomp RI Kft. innovációs központját Székesfehérváron; a közel 1,5 milliárd forint összköltségű beruházáshoz a cég mintegy 850 millió forintos uniós támogatást használt fel.
Az állami vasúttársaságnak összesen hétszázmillió forintos többletköltséget okozott az illegális bevándorlás - közölte Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Jövő tavasszal várható a bürokráciacsökkentéssel összefüggő több mint száz jogszabály módosítása és az e-ügyintézéssel kapcsolatos jogszabály megalkotása - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A magyar autósok 30 százaléka csak hetekkel azt követően cseréli le nyári abroncsait, miután a nappali hőmérséklet már indokolná a gumicserét, derült ki a Bridgestone közel 70 magyar szervizműhely vezetője körében végzett 2015. szeptemberi felméréséből.
A Kazahsztán és Magyarország közötti agrárkapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyalt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a kazah mezőgazdasági tárca miniszterhelyettesével, Szaparhan Keszikbajevics Omarovval Kazahsztánban - közölte a tárca az MTI-vel pénteken.
"Olyan úton jár-e Kína, mint ami Japánban az elvesztegetett évtizedekhez vezetett?" - teszi fel minap kiadott elemzésében a kérdést a Societe Generale elemzőcsapata, majd 15 látványos ábra...
Megkezdték a magyar, cseh és szlovákiai kollégáikkal közös szolgálatot a szerb határszakaszon azok a lengyel határőrök, akik pénteken érkeztek Magyarországra - tapasztalta a helyszínen szombaton az MTI tudósítója.
A legtovább nyitva tartó bureksütöde is bezárt szombatra a sentilj-spielfeldi szlovén-osztrák határátkelőnél, amely a migránsok legjelentősebb áteresztési pontja a két ország között - tapasztalta az MTI tudósítója.
Magyarország leszakadóban van Európától és Magyarország szétszakadóban van - mondta Tóbiás József az MSZP regionális értekezletén szombaton. A pártelnök szerint fizetésemelésre van szükség ahhoz, hogy az embereknek lehetőségük legyen a szabad választásra arról, miként akarják élni az életüket.
Bármilyen hamisított termék forgalmazása bűncselekménynek számít a magyar lakosság közel kétharmada szerint, és ugyanekkora része a jelenleginél szigorúbban büntetné azokat, akik hamis sportszereket, gyógyszereket, élelmiszereket és szoftvereket árulnak, állapította meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki közös kutatása.
Az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy Európa stabil maradjon és kezelni tudja a migrációs válságot, emiatt várhatóan náluk is felerősödnek majd azok a hangok, amelyek szerint ebben Amerikának is szerepet kell vállalnia - mondta Nagy Sándor András Amerika-szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken.
Jövőre a GDP mintegy 3 százalékpontjával, nagyjából 1000 milliárd forinttal, fognak visszaesni a nettó EU-támogatások Magyarországon, de a magyar növekedési modell tesztje majd csak 2017-ben jöhet el...
A munkáltató 2 hónapos munkaidőkeretet alkalmaz, és gazdasági érdekei miatt folyamatosan, hetente 6-7 munkanapra hirdet ki beosztott munkaidőt, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szabályait alkalmazva, naponta 8, illetve 12 órára. Mindezt úgy, hogy előre tudja, az általános munkarend szerinti munkaórák felett képződött többletmunkaidőt nem fogja tudni pihenőidőben visszaadni a munkaidőkeret végéig.…
A napokban készült el egy közvélemény-kutatás, amely meglepően kedvező eredményeket hozott azokról az elektronikus közigazgatási fejlesztésekről, amelyeket a magyar állam 2007-2013 között uniós...
A felminősítés előszobájának értékelte a nemzetgazdasági tárca (NGM) azt, hogy stabilról pozitívra javította Magyarország hitelminősítési kilátását a Moody's nemzetközi hitelminősítő.
A németországi Szász-Anhalt tartományban dolgozó gimnáziumi tanárok szakszervezetének (PHVSA) vezetői eltanácsolják a német diáklányokat a muszlim vallású férfiaktól.
A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke pénteken az MTI kérdésére.
Az állami vasúttársaságnak összesen hétszázmillió forintos többletköltséget okozott az illegális bevándorlás - közölte Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
A Jobbik elnöke szerint pártja felelősségteljes, kormányképes és kormányra készülő párttá lett, a soron következő választáson a magyar embereknek minden bizonnyal a Fidesz és a Jobbik közül kell majd választaniuk.
Megalakult a Fiatal Vállalkozók Világszövetsége Rijádban, az alapítók között van az Európai Unió Fiatal Vállalkozói Szövetsége (JUNE) is, amelynek tagja a magyarországi Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) - közölte a FIVOSZ pénteken az MTI-vel.
Várható volt, hogy a Moody's javítja a magyar kilátásokat - mondta az MTI-nek a Takarékbank és az ING elemzője, ugyanakkor eltért a véleményük abban, hogy a magyar besorolást november 20-án vizsgáló Fitch Ratings már ekkor vagy csak jövő tavasszal minősíti fel Magyarországot.
A Magyar Állam („Kibocsátó”) a kötvényről szóló 285/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet alapján és az éves központi költségvetési törvény szerint, Prémium Magyar Államkötvény elnevezéssel, fogyasztói árindex-változáshoz (inflációhoz) kötött változó kamatozású államkötvényt hoz forgalomba.
Magyarország határzár telepítését javasolja más országoknak címmel közölt írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap szombaton Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel.
Ki ne gondolt volna rá gyerekként, hogy énekes lesz? Sokan bizonyára még felnőttként is irigykedve nézik, hogy egy-egy nagy sztár mekkora összegeket tesz zsebre egy koncert alkalmával, vagy ha nem is...
Magánszemély vásárolt 2015-ben egy romos ingatlant, melyet még ebben az évben lebontott. Eladáskor az ingatlanra vagy telekre vonatkozó szabályok szerint kell-e adózni? – kérdezte olvasónk. Juhász Tibor, okleveles adószakértő válaszolt.
A Fidesz-frakció szerint Európa éppen szétesőben van, Magyarország pedig próbálja megvédeni Európa, valamint a magyar emberek szociális biztonságát az illegális bevándorlóktól és az őket támogató balliberálisoktól.
További intézkedésig minden nap 6 órától 22 óráig érvényes a fekete matricás autók közlekedésének tilalma Budapesten a szálló por magas szennyezettségi szintje miatt - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal vasárnap hajnalban az MTI-vel.