A hazai földgáztárolókban csaknem 3,4 milliárd köbméter gáz áll rendelkezésre, a folyamatos földgázimporttal kiegészülve ez a mennyiség biztonságosan fedezi az ország téli igényét - közölte friss adatai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) friss adatai szerint a földgáztárolókban közel 3,4 milliárd köbméter gáz áll rendelkezésre. A folyamatos földgázimporttal kiegészülve ez a mennyiség biztonságosan fedezi az ország téli igényét.
Versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekom Nyrt. és a Magyar Telenor Zrt. között létrejött, a szélessávú szolgáltatásaikat biztosító együttműködést. A két cég közölte: együttműködnek a hatósággal, álláspontjuk szerint nem sértettek jogszabályt.
Megszületett Paks II főberuházója és a GE Hungary konzorciuma között a turbinagépcsoportokra vonatkozó beszállítói szerződés. Az Alstommal közösen, a francia vállalat fejlesztésével pályázó GE Hungary Kft. 793,8 millió euróért vállalja a megbízást.
A világ legnagyobb napelem gyártói között szinte csak kínai cégek találhatók. Egyetlen koreai tulajdonban lévő vállalat kapott helyet a Top10-es listán.
Új épületbe költözik a Gyermekek Háza, a tervek szerint a diákok a 2019/2020-as tanévben vehetik majd birtokba a mintegy 4500 négyzetméter alapterületű intézményt - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ügyfélszámuk és méretük miatt sokkal több szó esik a hazai nagybankokról, mint a kisebbekről, pedig figyelemre méltó növekedést sikerült elérnie a kisebbek közül többnek is az elmúlt években. Valódi sikertörténetből viszont nagyon...
Enyhén nőtt tavaly a forgalomban lévő hamis euróbankjegyek száma, de az okozott kár csökkent - mutatják az Európai Központi Bank (EKB) adatai. Az EKB pénteken közölte, hogy a rendőrség, a kereskedelem és a bankok világszerte...
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint van esély arra, hogy öt százalékra (a jelenlegi 27-ről) csökkenhet a gyógyászati segédeszközök (gyse) áfája - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
Az éttermi szolgáltatások idei újabb áfacsökkentésével a kormány célja az, hogy az így megmaradt pénzt az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítsák a tulajdonosok, munkáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI érdeklődésére.
A budapesti Blockchain Competence Center oktatási központként és inkubátorházként kívánja felkarolni a blokklánc technológiával foglalkozó fejlesztőcsapatokat és kisvállalkozásokat. Az alapítók szerint az új technológia alapjaiban változtatja meg a pénzügyi, gazdasági hálózatainkat.
Kósa Lajos tárca nélküli miniszter pénteki kecskeméti sajtótájékoztatóján közölte, hogy Kecskemét 100 milliárd forintos támogatásából 25 milliárd egy teljesen újszerű gazdaságfejlesztési alapba kerül.
Az éttermi szolgáltatások idei újabb áfacsökkentésével a kormány célja az, hogy az így megmaradt pénzt az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítsák a tulajdonosok, munkáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Közösen szerzik be Miskolcon a villamos energiát és a fölgázt az önkormányzat tulajdonában lévő cégek. A jövőben a vállalkozások felé is nyitnának az ötlettel.
Átadták az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen a túlsúlyos teherautók kiszűrését szolgáló tengelysúlymérő ikerállomást pénteken.
A korábbinál olcsóbban járulhatnak hozzá a munkáltatók dolgozóik pénztári megtakarításaihoz, ez a béren kívüli juttatás ugyanis közel három százalékkal alacsonyabb adókulcs mellett adható 2018-tól - emelte ki az Mfor.hu-nak adott interjújában Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége elnöke. Szerinte a pénztári megoldások a most
Egy Nobel-díjas közgazdász szerint, aki szépen előre látta a 2001-es és 2008-as tőzsdekrachokat, a bitcoinnak nincs ugyan belső értéke, de ez az aranyra is igaz. Így lehet, hogy lufi, de még 100 év múlva is az maradhat. A tőkepiaci buborékok szavai alapján az emberek lelkében keletkeznek és halnak meg. Például az irigység-faktor miatt.
Megkezdődött péntek délután a csehországi elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy újraválasztják-e Milos Zeman hivatalban lévő államfőt, vagy pedig Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt vezetője lesz az új elnök.
Az Egyesült Államok nyitott az üzletre, és ismét versenyképes, emellett partnerségre törekszik egy jobb világ megteremtésére – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon felszólalva.
Az Egyesült Államok nyitott az üzletre, és ismét versenyképes, emellett partnerségre törekszik egy jobb világ megteremtésére – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon felszólalva.
Megkezdődött pénteken délután a csehországi elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy újraválasztják-e Milos Zeman hivatalban lévő államfőt, vagy pedig Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt vezetője lesz az új elnök.
Lassult az amerikai gazdaság növekedési üteme a tavalyi év végén, az előzetes adatok alapján ugyanis a harmadik negyedéves 3%-ot követően az utolsó negyedévben (évesített negyedéves alapon) 2,6%-kal bővült az USA GDP-je. Az elemzők...
Több mint hatmilliárd forint értékben fejlesztik az önkormányzati tulajdonú, egészségügyi alapellátást nyújtó intézményeket Pest megyében, a támogatásról pénteki ülésén döntött a megyei közgyűlés.
Továbbra is a webshopokkal a legelégedettebbek a magyar fogyasztók, de jelentősen javult az élelmiszer-kiskereskedelem és a biztosítók megítélése is – derül ki a Develor kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok jól érzékelik az ügyféligények változásait.
Van esély arra, hogy a jelenlegi 27-ről öt százalékra csökken a gyógyászati segédeszközök (gyse) áfája a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint.
Lassult az eurózónában a pénzügyi szektoron kívül működő vállalatok banki hitelezésének bővülése decemberben, a lakossági hitelezés pedig stagnált – derült ki az Európai Központi Bank (EKB) pénteken közzétett havi jelentéséből.
Lassult az eurózónában a pénzügyi szektoron kívül működő vállalatok banki hitelezésének bővülése decemberben, a lakossági hitelezés pedig stagnált - derült ki az Európai Központi Bank (EKB) pénteken közzétett havi jelentéséből....
Több mint hatmilliárd forint értékben fejlesztik az önkormányzati tulajdonú, egészségügyi alapellátást nyújtó intézményeket Pest megyében, a támogatásról pénteki ülésén döntött a megyei közgyűlés – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A 35 éve üzemelő paksi atomerőmű építéséről szóló egykori döntés mára beigazolódott, a legolcsóbban, legbiztonságosabban és a legnagyobb teljesítmény-kihasználás mellett működik a létesítmény. Az új blokkok létesítése ennek hosszú távú fenntartását szolgálja – közölte a beruházás tárca nélküli minisztere pénteken, egy Nagykanizsán tartott atomenerg
Egy hónap se maradjon ki tartalmas belföldi turisztikai élményt nyújtó programok nélkül, amelyek ráadásul az egészségmegőrzést, a minőségi kikapcsolódást támogatják – ezért csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Turisztikai Ügynökség január 15-én indított Téli feltöltődés elnevezésű kampány
Az Atmedia, mint a legnagyobb magyar tévés sales house, valamint a Mediaworks, a Lapcom és az Inform Média online felületeit kizárólagosan értékesítő Printimus Kft. stratégiai partnerségre léptek.
Süli János tárca nélküli miniszter egy nagykanizsai atomenergetikai fórumon az évtizedek óta biztonságosan működő paksi atomerőmű példájára hivatkozva kijelentette, hogy az új blokkok is olcsó és folyamatosan elérhető áramot fognak termelni és a legszigorúbb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek majd.
Újabb kutatási engedélyeket szerzett a Mol Norvégiában, de még sok a bizonytalanság. Szakértői vélemény szerint az sem biztos, hogy fúrásokat mélyítenek az Északi-tengeren.
A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (7623 Pécs, Megyeri út 25. III. em.; adószáma: 23174586-2-02) saját és részvényesei nevében tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket és a tőkepiac szereplőit az alábbiakról.
A negyedik negyedévben 892 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. Ez 15 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 776 forinthoz képest. A középvezetőknek...