Importot kiváltó bogyós gyümölcsöket termelnek fedett ültetvényeken, modern technológiákkal 12 családi gazdaság tulajdonosai a zalai Nagyrécsén, ahol eddig 1,2 milliárd forintot fordítottak a termőhelyek beruházásaira.
Európában elsőként, a Futureal-csoport három nagyszabású magyarországi irodaprojektje egyszerre szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését. A WELL-rendszerhez kapcsolódó innovációk határozzák meg az irodapiacot a következő évtizedben. Az összesen több mint százezer négyzetméteren megvalósuló Advance Towert, Corvin Technology & S
A várakozásoknak megfelelően változatlanul az 1,25–1,5 százalékos sávban hagyta szerdán az Egyesült Államok irányadó kamatrátáját a Fed. Az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet az ülés utáni közleményben közölte: továbbra is szoros figyelemmel követik az inflációs folyamatokat.
Az Aldi a helyi hatóságokkal együttműködve több mint 2000 lakás építését tervezi üzletei fölé Berlinben, hogy ezzel is enyhítse az egyre súlyosabbá váló lakáshiányt a német fővárosban. A dolog érdekessége, hogy a diszkontlánc...
Az év elején rengeteg munkavállaló keres új munkahelyet és sok munkáltató a munkaerő bővítésével kívánja fellendíteni cégét. Ebből adódóan az év első hónapjaiban nagyobb figyelem irányul az álláskeresőkre, az álláshirdetésekre és ezzel együtt az állásinterjúkra is.
Egy hét alatt megduplázódott az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma; a 4. naptári héten (január 22-28.) 31 350 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, ami 85,9 százalékkal több beteget jelent - közölte...
Két napi esést követően szerdán felfelé vették az irányt a legfontosabb amerikai részvényindexek, az este 8 órás Fed-kamatdöntés követően azonban kisebb esés bontakozott ki. Ennek ellenére végül így is pozitív tartományban fejezték...
Tizenkét hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság Thomas Thévenoud volt francia külkereskedelmi államtitkárt, amiért éveken át nem nyújtott be adóbevallást.
Változatlan szinten, 1,50 százalékon tartotta az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.
Kifogásolta, hogy a sport összekeveredett a politikával és bocsánatot kért a phjongcshangi téli olimpiára készülő orosz versenyzőktől szerdán Vlagyimir Putyin elnök, amiért az ország vezetése nem tudta őket megvédeni a külső támadásoktól.
Tavaly majdnem 70 ezer egyéni vállalkozás indult Magyarországon, ami messze meghaladja a korábbi évek értékeit, számuk 450 ezerre nőtt, ami közelíti a cégekét - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel. A...
Több száz koszovói tüntetett Pristinában szerdán azért, mert a magas légszennyezettség miatt a hatóságok megtiltották a gépjárműforgalmat a város központjában - számolt be róla a Koha Ditore című koszovói napilap a honlapján.